A régi városháza III.

1910-ben jelent meg Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyét bemutató 2. kötet, a Magyarország vármegyéi és városai című sorozatban, Borovszky Samu szerkesztésében. A Kiskunfélegyházára vonatkozó részt a Kiskun Múzeum akkori igazgatója, Szalay Gyula írta. (Szalay 1910)

Szalay részletesen leírta a város nevezetességeit, röviden történetét és jelenét is. Az akkor még álló régi városházáról a következőket írta (a részletet mai helyesírásunknak megfelelően adom közre):

„A piactér nyugati oldalának sarkán áll a városnak még Mária Terézia idejéből származó címerével, a toronyban álló alabárdos kunnal díszített régi városháza nagy, zöldre festett emeletes épülete. Már a Kossuth-utcai árkádos homlokzata, hatalmasan imponáló új épület. Még a munkáskezek dolgoznak rajta. A régi is nemsokára eltűnik. Ezt is le kellett volna már bontani. De fellebbezés alatt áll. A nép egy része ragaszkodik hozzá kegyeletből, bár látja, hogy a megépített részhez sehogy sem illik hozzá. De hát azért mégis fellebbez. A városi politikában ez már így szokás. Már csak rövid idő kérdése a döntés s a bontó csákány ezt is eltünteti a föld színéről. Tehát mondjuk el régi történetét. Az első települők a legrégibb helységházát a régi nagy vendéglő mellett építették fel. Ez azonban hovatovább a hivatalok és a lakosság szaporodásával mind kisebb lett. Úgyannyira, hogy már 1820-ban, mivel a régit kijavítani nem volt érdemes, újnak építését tervezgették. A következő évben fel is szólították Fischer Ágoston és Novák Gergely kecskeméti építőmestereket a terv és költségvetés elkészítésére, a mely szerint az építés 23 és fél ezer forintba került volna. A nádor sem kifogásolta, sőt még olcsónak is találta. Csak azt nem akarta, hogy a réginek a helyén építsék, mert ez nem volt a kiszögellő vendéglő vonalában. Erre azután megkezdődött a deputálás, kapacitálás, kérelmezés, udvarias kitérés, felfolyamodás. Végre is a nádor megengedte, hogy hát építsék a régi városháza mellett. Siettek is az építkezéssel s következő bejegyzést tették a tanácsi jegyzőkönyvbe: "Az utódoknak emlékezetül jónak találtuk bejegyezni, hogy új városháza épületünknek az első talpköve 1823. év május hó 6-án reggel 10 órakor tétetett le." Az építkezéssel siethettek, mert még ugyanaz év november elsején a bírói restaurációt benne tartották meg s Móczár Ferencz ord. notárius jelentése szerint 28.913 frt 4 krajcárba került.”

A régi városháza, Szalay 1910

Mint a régi városházával foglalkozó korábbi bejegyzéseimben beszámoltam róla (itt és itt), a Szalay Gyulánál  is olvasható, az építkezésre vonatkozó adatok Szerelemhegyi Tivadartól (Szerelemhegyi 1882) származnak, és eléggé megbízhatatlanok. Nem utal arra adat, hogy az építkezésben részt vett volna Fischer Ágoston és Novák Gergely, nem találtam a tanácsi jegyzőkönyvben az alapkőletételre vonatkozó idézetet sem. Ami miatt azonban ez az idézet érdekes, az a perlekedésre vonatkozó gúnyos megjegyzés: „De hát azért mégis fellebbez. A városi politikában ez már így szokás.” Így lett megörökítve a régi és új városháza vitája az utókor számára egy minden tekintetben reprezentatív könyvben. Nem hiszem, hogy Szalay Gyula ne lett volna azzal tisztában, hogy egy Magyarországot bemutató kötetsorozatról van szó, amely arra hivatott, hogy minden művelt családfő könyvtárában meglegyen. Egyszerűen nem találok magyarázatot arra, hogy miért írta meg Szalay a leplezetlen igazságot némi iróniával megfűszerezve, gyakorlatilag nemcsak a kortársak, hanem az utókor előtt is megszégyenítve saját városát. Ilyen esetekben bölcsebb módszer a hallgatás...