„A tervpályázatok korát éljük” - Néhány gondolat a félegyházi városháza tervpályázatáról

Az, hogy egy városi középületre a város elöljárósága tervpályázatot hirdet, a századfordulón mindennaposnak számított, s a demokratizálódó közösségekben elvárás is volt. Az egy-egy épületre beérkezett pályaművek tanúbizonyságot tesznek a korszak építészetének sokszínűségéről: ha nem is minden terv valósulhatott meg, egy-egy pályamű komoly elismerést szerezhetett szerzőjének, Kiskunfélegyházán a városháza pályaterve Vas Józsefnek, a központi iskoláé Morbitzer Nándornak. 1903-ban indította el Magyar Pályázatok címmel folyóiratát az a két építész, akik a kiskunfélegyházi városháza első és második tervpályázatán is részt vettek, Fejér Lajos és Ritter Ignác. Az első évfolyam első számában így írnak:

„A tervpályázatok korát éljük. A magas kormány, valamint a hatóságok, testületek és egyesületek, mind pályázat útján szerzik be a közpénzen emelendő épületek terveit. Minden érdemesebb építkezésre pályázatot hirdetnek, minden esztendő bőven termi a terv-pályázatokat és ennek természetes következménye az a nagy érdeklődés, a mely minden újabb pályázat alkalmával mind nagyobb és nagyobb mértékben nyilvánul meg a magyar építészek körében.

  A pályázatra érkezett tervek kiállítását járva, sokszor valóságos szívfájdalommal látja az ember, mint kell a díjazottakon kívül is igen sok értékes eszmének hatás nélkül, vagy csak futólagos hatást téve visszatérnie kipattanási helyére, a terv alkotójához, a helyett, hogy méltó tanulmányozás tárgyául szolgálna.

  Jelen folyóiratunk célja, hogy a kiválóbb tervpályázatokat, melyekben valami művészi eszme nyilatkozik, eredeti ízlés buzog, ne engedjük veszendőbe menni, hanem részrehajlatlanul segítsük arra a hatásos útjára, melyet jogos igénnyel tehet meg a gondolkozó elmékben. Mert minden kiválóbb alkotás újabb, esetleg még jobb eszme alapjául szolgálhat. Hanem a tervkiállítások sokkal rövidebb ideig tartanak, semhogy egyes tervek tüzetes tanulmányozása lehetséges lenne. Sokszor pedig az ilyen kiállítást a pályázat kiírása helyén, valahol a vidéken, talán éppen az ország elzárt zugában foganatosítják, sőt néha egyáltalában meg sem tartják.

  Szóval, a körülmények mindenképpen korlátozzák az érdeklődőt abban, hogy a pályázatok eredményét, bár nézetünk szerint ez volna az igazi cél, mélyebb tanulmányozással haszonra fordíthassa, a terveket pedig arra kárhoztatják, hogy legfeljebb egy-egy elismerő megjegyzést csikarjanak ki, vagy csak futólagos hatást érjenek el.

  Az tehát a célunk, hogy az ország bármely vidékén lefolyt pályázat eredményét összegyűjtve, azt írásban és képben közöljük, hogy az ilyen tervpályázatba befektetett szellemi kincset megrögzítsük úgy, hogy azt mindenki, mindenkor tanulmány céljából felhasználhassa, hogy együtt találja minden időben a tanulmányozandó tervpályázat feltételeit, bírálati jegyzőkönyvét és rajzait, mert csak ezek együttes egybevetésével alkothat magának tiszta képet és fordíthatja hasznára alkalomadtán tanulmánya eredményét.

Most, hogy folyóiratunk célját ezekben így előadtuk és ezzel programunkat is kifejtettük, még csak azt jegyezzük meg, hogy a füzet kiállításánál nem riadtunk vissza semmi nehézségtől, sem anyagi áldozattól abban a reményben, hogy t. kartársaink és az érdeklődő szakkörök munkánkat pártolni fogják s módot adnak arra, hogy vállalatunk ne csak múló jelenség legyen, hanem állandó jelleggel mindjobban fejlődhessen.”

 [Fejér Lajos – Ritter Ignác]: „Előszó”,

in: Magyar Pályázatok, 1. évf. 1. sz. (1903), 1. 

Előbb, és később is akadtak vélemények, amelyek nem mondhatók ilyen lelkesnek. Id. Bobula János (1844–1903) az általa szerkesztett Építészeti Szemle című lapban így bírált egy városi tervpályázoatot 1892-ben: "A pályázati kiírás több tekintetből érdekes és tanulságos. Főleg azonban abból a szempontból, hogy például szolgálhat arra: hogyan nem kell pályázatot kiírni." (-dia [id. Bobula János]: A pályázatokról, in: Építészeti Szemle 1. évf. 1. sz. 1892. május, 7-10.) Medgyaszay István (1877–1959), miután a Magyar Mérnök- és Építész Egylet javaslatára a kereskedelemügyi miniszter a 79049 sz. rendelettel szabályozta a tervpályázatokra vonatkozó előírásokat, és az egylet tagjai kijelentették, hogy a szabályzatnak meg nem felelő tervpályázaton részt nem vesznek, az 1908 és 1912 közti időszakról általánosságban negatív képet rajzolt. (Medgyaszay István: „Városi tervpályázatok”, in: Városok Lapja 7. évf. 18. sz. 1912. máj. 4. 149-152.) Szavai mindazonáltal részben az 1908 előtti időszakra is vonatkoztathatók, így a kiskunfélegyházi városháza 1903-ban kiírt és 1904 tavaszán elbírált első, illetve ennek eredménytelensége folytán a kiválasztott öt tervező között meghirdetett és 1904 őszén elbírált második tervpályázatára. Hogy ezt az alábbiakban röviden megteszem, annak oka az, hogy Medgyaszay más tekintetben is érvényes megfigyeléseket mondott ki ebben az írásában. Például: „Városaink az utóbbi években szédületes arányokban fejlődtek éspedig nem annyira a közigazgatás, az egészségügy vagy a kultúra terén, hanem egyelőre a műszaki alkotásokban.” – ez igaz volt Félegyházára is, mint ahogy az is, hogy egy-egy város mérnöki kara általában egy fő volt, Félegyházán Dóczy Pál.

Medgyaszay szinte a következőkkel kezdi: „A magyar városok számos középülete szomorú tanulságul szolgál arra, hogy mily temérdek tőkét és hány százalék pótadót lehetett volna megtakarítani, célszerűbb és szebb tervek megvalósítása esetén.” Ennek oka részben az, hogy az építészetre a laikusok részéről nem fordul elég figyelem, a másik, hogy a művek sikere sokszor műszaki megoldásaikon múlik, ami tapasztalat kérdése is. „Egy-egy kezdő ember első önálló kísérletének kockázatát és felelősségét szívesen senki sem veszi magára, mert tudjuk, hogy a legjobb tervtől is még igen messzire esik a jól sikerült épült.” Nyilvánvaló, hogy kezdő építész nem rendelkezik olyan sok gyakorlattal, mint idősebb pályatársa, mégis kevés olyan eset van, hogy a város egy ismert, befutott és neves építésznek közvetlenül adna megbízást. (Egy ilyen eset, amikor Kada Elek, Kecskemét polgármestere felkérte Lechner Ödönt a kecskeméti víztorony tervezésére. - „Víztorony építése Kecskeméten”, in: Közmunka 1910. okt. 23.) A városok inkább a tervpályázati kiírást választják, ha korszerű középületet akarnak építeni. A közvetlen megbízás (amely jó módszer lenne, de ritka) és a tervpályázati kiírás (amely módszer Medgyaszay szerint nem feltétlenül követendő eljárás) létezne egy harmadik módszer is, mégpedig az, hogy meghívott szaktekintélyek között zártkörű pályázatot hirdessenek. Nagyon érdekes, hogy Félegyházán ez megvalósult: mivel az első tervpályázatot a bíráló bizottság sikertelennek ítélte, a tanács a legjobbnak tartott öt pályamű szerzőit (Fejér és Ritter, Vas és Takách, Morbitzer, Ybl Lajos, Sebestyén Artúr) szűkebb körű pályázatra hívta fel. Ybl nem vett rajta részt, és felháborodásban írt szavai a szűkebb körű pályázatot is más megvilágításba helyezi, mint amilyet Medgyaszay elképzelt: „Azon általánosan tudott körülményre, hogy a közgyűlési határozat egy pályázónak első helyekre nem jutott tervei érdekében hozatott, hogy az illetőnek alkalma nyíljék a jó tervek előnyeit tanulmányozva, azokat a kitűzendő új pályázaton saját előnyére értékesíteni, nem reflektálok.” - írta Ybl, és nem is reflektált rá. (BKML V. 175/b. I. 648/1903) Ybl által előre sejtett átvétel később valóban történt is: Morbitzer az első színházszerű pályaterv neobarokk homlokzatkiképzése helyett a második fordulóban a lechneri magyaros stílushoz igazodott, tervén Vas és Takách pályatervének erőteljes hatása fedezhető fel. Amiben nem feltétlenül kell az Ybl által sejtett intenciót sejteni, Vas azért is hathatott Morbitzerre, mert József idősebb rokona volt Nándornak.

Visszatérve Medgyaszayra, az építész a Városok Lapja munkatársaként óvatosan hívja fel cikkében a figyelmet a pályázatok további buktatóira. Konkrét esetet sohasem említ, de szavainak ezek nélkül is hitelt lehet adni. Előfordult, hogy a város a legkisebb díjon váltotta meg a kritizált, de kiváló tervet, a pályázó és a város érdeke tehát kezdetben, az építkezés megkezdése előtt különbözött. Az pedig, hogy a Magyar Mérnök- és Építész Egylet tagjai kijelentették, hogy a miniszteri rendeletnek meg nem felelő kiíráson nem vesznek részt, „Igen természetes, hogy ez semminemű pályázatnak sem lehet érdekében.” A pályázatok bírálata gyakran helytelen, mivel a bírálók részéről gyakran mutatkozhat részrehajlóság. (Amit ki is lehet játszani a város lakóinak ízlését ismerve; Morbitzer a Sarlós Boldogasszony templom átépítésének megbízását megkapva tudhatta, hogy a város oda van a neobarokkért.) A leghelyesebb lenne az építész szerint a várostól független tervezőket felkérni bírálatra, ez Lechner Ödön és Pecz Samu meghívásával Félegyházán (Peczével Szabadkán is) teljesült.
A korszak visszásságai nem egy esetben láttak nyilvánosságot. Tárkányi Antal még 1896-ban panaszolta el, hogy egy Ung megyébe tervezett templomának terveit a meg nem nevezett város ellopta, a tervek szerint felépítette, de ebből az építész egy forintot sem látott, és csak utólag szerzett tudomást a megépült templomról. Tárkányi ugyancsak szerencsétlenül járt egy gyártervével is, de ekkor már pert indított, amit meg is nyert. "Ily eset szintén sok fordul elő kivált a vidéken [...]" (Tárkányi Antal: Az építőmesteri joggyakorlat kérdéséhez. Válasz Pártos Gyulának az Építő Ipar 1000-ik számában közölt cikkére, in: Építő Ipar 20. évf. 13. (1003.) sz. 1896. márc. 25. 109.)
A korszak egyik fontos kérdése volt a tömegízlés problémája, amihez Medgyaszay is hozzászólt. (Fülep Lajosnál is olvashatunk a kérdésről.) A város közönségének (értsd: a közösséget képviselők) ízlése ugyanis csak közönséges ízlés lehet. Talán kicsit hirtelenül hangzó, de kétségkívül igaz állítás. Az ízléstelenségről lásd a Múltbanézőben megjelent írásomat, az ott közzétett forrásszöveg erről mindenkit meggyőzhet. Így történhetett, hogy a közgyűlés az új épület építését a régihez hozzácsatolva határozta el, ami a félegyházi levéltár kutatótermében látható fotó szerint egyszerűen borzalmasan nézett ki. És tudjuk, hogy technikailag is hibás elképzelés volt: a régi városháza udvari árnyékszékei az új épület falai alá kerültek. Mégis fél évet kellett várni, mire a bontást kimondták.

Medgyaszay néhány gondolata, mint fentebb a zárójeles megjegyzésekből kitűnt, a félegyházi városházára is vonatkoztatható. Hogy azonban a tervpályázatok során Félegyházán milyen személyes indíttatások játszottak szerepet, az ma már megmondhatatlan.
Azóta sok víz lefolyt a Tiszán. A tervpályázatokat utoljára a 305/2011. számú (XI. 23.) kormányrendelet határozott. (Magyar Közlöny 2011. évi 158. szám, 2011. dec. 23. pag. 38751-38762.) Ezzel hatályát vesztette a 137/2004. (IV. 29.) kormányrendelet.