Haraszti Zoltán az individualizmusról 1915-ben és Morbitzer ellenvéleménye 1926-ból

Haraszti Zoltán, akiről a lehető legkevesebb információt tudtam összegyűjteni, 1915-ben Kassák Lajos folyóiratában, A Tettben egy igen érdekes írását tette közzé A betüktől az istenig címmel. (A Tett, 1. évf. 3. sz., 37-39. Az igen nehezen hozzáférhető példányokból én az Egyetemi Könyvtárét forgattam - ELTE Egyetemi Könyvtár, P20251) Dúl a világháború, válságban minden művészet, az építkezéseket miniszteri rendeletre leállítják, emberek ezrei halnak meg látszólag értelmetlenül. "Gyökeresen nem fogja megváltoztatni ez a háború a mai embereket" - ismételgeti Haraszti litániaszerúen az esszé első részében - "de nem ember az, aki e háború után is ugyanaz marad, mint azelőtt. [...] e háborúnak egyetemes, mindent megmozgató hatása lesz mégis az ember egész eszmei világára. Mert ennek a háborúnak a hatása alól nem vonhatja ki magát senki, ezt a háborút nem lehet egyszerűen tudomásul nem venni. [...] benne mindnyájan személy szerint vagyunk érdekelve. A testvérem véréből szaggatnak vért a Drina vizébe, s testvéremnél testvérebb barátom a Rokitnóban rothad valahol."

     Haraszti ismerteti a közvélekedést, ami szerint a háború az individualizmus csődjét jelenti, ez pedig egyben a korai modernista művészet (s teszem hozzá, építészet) csődje is egyben. Haraszti sarokba szorult pacifizmusa szerint azonban az individualizmus csődjéről még csak beszélni is képtelenség, mert a művészetben mindennek a nagybetűs Én a forrása. "Az individualizmus alapföltétel, - nélküle nincs művészet." Csak a művészet kiélésének módja, mértéke, iránya lehet változó, ezt pedig a művész, az individuum választja meg. (S ennek értelmében még az is megengedhető, hogy más ideológiáknak rendelje alá magát, mint arra például a kommunizmus művészetszemlélete példa.) Az individualizmus minden szabadságra jogosult, a művész felé csak egy kötelesség van, a lelkiismeretesség. Haraszti szerint a háború nem lehet katasztrófa az egyénre nézve, hanem csak az "elsenyvedt, tétlenül tétovázó", formulákká egyszerűsödött dogmák eltűnését fogja maga után hozni. Az új művészet tehát istenkereső lesz.

     Hogy az új művészet Magyarországon az első világháború után mennyire nem lett istenkereső, mennyire nem tűntek el az akadémizmus pátoszformulái, arra nem szükséges kitérni. Az építészetet tekintve pedig mintha mindannak valósággal az ellenkezője valósult volna meg, mint amit Haraszti 1915-ben vizionált: Valkay Zoltán építészeti inerciának, azaz elerőtlenedésnek nevezte a két világháború közötti Zenta építészetének domináns irányzatát (Valkay 2002), amelyet mindenféle modernségtől, újítástól való idegenkedés, a régi építészeti formák sablonszerű alkalmazása jellemzett. Hasonló elerőtlenedés minden kisvárosban lejátszódott az egykori monarchia területén. Minél olcsóbb megoldásokra törekedtek, minél monumentálisabbat akartak létrehozni, annál inkább kimutatható a historizáló formák redukált felhasználása mind az épület téralakítását tekintve, mind az ornamentális részleteket tekintve. Ez az "inercia-stílus" jelentkezik Kiskunfélegyházán az 1926-ban épült Fürdőszálló épületén, és az 1929-ben épült adóhivatali, mai rendőrségi épületen is.

Lux Kálmán - Möller Károly: Adóhivatal, ma rendőrségi épület, 1929, Pázmány u. 4.  (2011)

Hegedűs Ármin - Böhm Henrik: Fürdőszálló, 1926, Blaha Lujza u. 1. (2011)

Morbitzer 1926-ban épült félegyházi városi bérháza ugyanazt az inerciát jelzi, mint amilyet Valkay Zenta építészetével kapcsolatban írt le. A városi bérház a Korona Szálló és a városháza telkén, mindkettőhöz csatlakozó beépítésben áll. Az épület helyén eredetileg a Korona Szállóhoz 1887-ben épült istállók és melléképületek álltak. Az épület Kiskunfélegyháza építészetében új: ez az első többemeletes bérpalota a városban, amelynek előképeit az 1873-tól viharos gyorsasággal kiépült Budapest építészetében kereshetjük.

      Morbitzer ezzel az épülettel újat nem mutatott fel, sőt, magához mérten is határozottan visszalépett egy konzervatívabb irányba. Az épület, bár a szintén Morbitzer nevéhez is köthető városháza mellett áll, attól olyan idegen, ahhoz képest olyan rideg, és tagolásában annyira nem követi saját korábbi épületeinek tagolását, hogy ha a terveken nem lenne ott az építész bélyegzője, aligha lehetne megmondani, hogy ez az épület is Morbitzer műve. Nem beszélve itt az épületet díszítő részletektől, amelyek az 1914 előtti pesti és budai bérházépítkezések megszokott motívumai, a város címerét kivéve. A városházával ellentétben tehát ezt az épületet nem tarthatjuk egyedi alkotásnak. Jelentősége inkább abban áll, hogy a háromemeletes épülettel a városközpont (a Korona és a városháza tömbje) nagyvárosias képet kapott, amihez az épület környezete csak az 1980-as években idomult. (1986-ban ugyanis lebontották a városházával szemben lévő Kazinczy utcai kiskaszárnyát, helyére többemeletes lakástömb került, amelynek magassága megközelíti a városháza magasságát. Hozzá kell azonban ehhez tenni, hogy a városi bérház önmagában nincs olyan magas, mint egy átlagos pesti bérház, tehát a "nagyvárosias városkép" idézőjelben értendő.)

Morbitzer Nándor: városi bérház, 1926-1927, Kazinczy u. 1.

Szemöldökpárkány a városi címerrel

Az épület a Korona Szálló udvaráról nézve

Kazinczy utcai homlokzat részlete

Az épület mind a mai napig a város kezelésében áll. Benne biztosítottak szolgálati lakást a polgármesternek.  A város képviselő-testületének 28/2006. (X. 27.) rendelete szerint: "A mindenkori polgármestert természetbeni juttatásként illeti meg a Kiskunfélegyháza, Kazinczy u. 1. I/1. szám alatti polgármesteri lakás." Az utolsó itt élő polgármester Ficsór József volt. A képviselőtestület legutóbb a polgármesteri lakás más célú hasznosításáról határozott.

A Közgazdasági Takarékpénztár telektörténete

Ritka, hogy egy magánépület történetét vissza lehet vezetni a 19. század közepéig, hiszen a kiskunfélegyházi földhivatali nyilvántartás 1945-ig megy vissza. (S ez csak a telkeket és tulajdonosaikat rögzíti, azt nem, hogy mikor történt a telken építkezés.) A Frank-ház, vagyis a Közgazdasági Takarékpénztár e kevesek közé tartozik, telektörténetéről részletes ismereteink vannak. Csillag József 1934-ben kiadott visszaemlékezései szerint egy Darázsi (Deutsch) nevű zsidó származású lakos nádfedeles háza állt szemben a városházával a Kossuth utca torkolatánál. Darázsi az 1860-as évek elején elköltözött, és Kiss József gazda vette meg a házat. Tőle fia örökölte, aki apja vagyonát a házzal együtt elherdálta, így került a ház Spiller Móric tulajdonába, akitől csere útján Heinrich György vette meg. (Csillag József: Régi szelek szárnyán, Kiskunfélegyháza 1934, 30.) Heinrich volt az, aki a régi házat leromboltatta, és 1874-ben városiasabb házat építtetett. (Városunk szépül, in: Félegyháza. Vegyes tartalmú hetilap 2. évf. 4. sz. 1874. jan. 25. 4.) Heinrich háza egyik első emléke volt az ezidőtájt Kiskunfélegyházán is megjelenő historizáló építészetnek. (Szarvas/Klazsik-ház, 1871, Szent István-templom, 1873-1877, Kalmár-kápolna, 1875-1876, Kocsis Sándor-féle ház, 1873-1874.) Az 1870-es években tehát építési konjunktúra zajlott a városban.

Heinrich György házát - Csillag József emlékezése szerint - megvette a Közgazdasági Takarékpénztár. A Takarék igazgatósága úgy határozott, hogy a házat lebontja, és helyébe a városházához méltó reprezentatív épületet emeltet. A Frank-ház néven is ismert épület azóta áll.

Helytörténeti morzsák I.

Blogom afféle félretett cetlik gyűjteményeként szolgál, amennyiben olyan dolgokat teszek közzé, amelyekre rajtam kívül senki nem kíváncsi. Én viszont annál nagyobb odafigyeléssel szemezgetek az ilyen morzsákból. Az alábbiakban ilyen morzsákat adok közre.

A századforduló háziipari mozgalmainak jelentőségét a szakirodalomban pontosan körülírták, főképp a kalotaszegi varrottasok kapcsán. (Kat. Budapest 1986; Kat. Budapest 2006) A vidéki háziipari kiállításokról azonban kevés szó esett. Ilyen kiállításokat Kiskunfélegyházán is rendeztek. („Népművészeti háziipari kiállítás”, in: Félegyházi Hírlap egyesült Félegyházi Hiradó - a továbbiakban: FHeFH - 1911. jan. 22. 1-2.) Hogy pontosan milyen tárgyak szerepeltek a főgimnázium (ma Móra Ferenc Gimnázium) tornacsarnokában, nem lehet megmondani. De ekkor már kalotaszegi minták szerepelhettek, a kalotaszegi népművészet diadalútja az 1880-as években kezdődött. Félegyházán Tarjányi Rózsika vállalta kalotaszegi minták alapján textíliák készítését. 1911-es hirdetése szerint már évek óta ezzel foglalkozott. („Kalotaszegi munkák”, in: FHeFH 1911. okt. 15. 5.)

A háziipari-népművészeti díszítmények kiadványok útján terjedtek, de ahogy a kalocsai mintákkal is történt a gulyáskommunizmus idején, pauszpapírra átrajzolt és perforált rajzok útján is terjedhetett. A kézimunka-előnyomás bevett szokássá vált. („Újonnan berendezett előnyomda”, in: Félegyházi Közlöny 1911. ápr. 2. 4.)

A módi azonban továbbra is a francia és angol divat volt. („Új női varroda”, in: Félegyházi Közlöny 1911. ápr. 2. 5.) A bútorok terén is, a városháza polgármesteri szobáiba angol búrfoteleket rendelt a tanács 1910-ben.

Az 1911-es kecskeméti földrengésről korábban már volt szó. Annyi hozzákívánkozik, hogy Félegyháza 500 korona segélyt adott Kecskemétnek, amit Kada Elek személyesen köszönt meg levélben. („Köszönő levél”, in: FHeFH 1911. aug 13. 3.)

Aktualitások a szecesszió jegyében

A napokban három örvendetes momentum is tudomásomra jutott, az alábbiakban ezeket osztom meg.


1.)
A kecskeméti városházán 2012. július 5-7. között rendezik meg Kárpát-medencei szecesszió címmel azt a konferenciát, amelyen számos honi és külföldi szakértő tart majd előadást számos város építészeti örökségéről. A július 5-én megrendezendő ünnepélyes megnyitóbeszédek, díjátadások és kiállításmegnyitók után július 6-án megrendezendő konferencia programja megtalálható itt. A konferencia résztvevői július 7-én többek között Kiskunfélegyházára is ellátogatnak, meglátogatni a szecessziós városházát és a Kiskun Múzeumot.


2.)
Terjeszkedik a Metropol. Az országban egyedülállóan ingyenes terjesztésű napilap Kiskunfélegyházán is elérhető lesz ezentúl (pontosabban június 29-től kezdve már elérhető). A Metropol röviden bemutatva a várost, jelentős látnivalói közül a városházát emelte ki. http://metropol.hu/itthon/cikk/906681


3.)
A napokban jelent meg az a 225 századfordulós épületet bemutató útikönyv a Corvina Kiadó jóvoltából, amely a Kárpát-medence szecessziós építészeti emlékeire fölfűzött útvonalak megtervezésében lehet segítéségére az olvasónak: Bede Béla: Magyar szecessziós építészet, Corvina, Bp. 2012. (http://www.corvinakiado.hu/) A kötetet Bagyinszky Zoltán fotói illusztrálják, ugyanő korábban Gerle Jánossal közösen egy reprezentatív albumot is közreadott Alföldi szecesszió címmel (Tóth Könyvkereskedés - Kiadó Kft, Debrecen, 2008). Bede Béla és a Corvina mintegy ennek a képanyagát bővítette most ki. Rövid leírások és jó minőségű képek ismertetik az épületeket, amelyeknek még GPS-koordinátáit is megadták, könnyítve ezzel az épület megtalálását. Sőt, az ismertetett épületek közelében fellelhető további épületek címeit is listázták "önálló felfedezésekre sarkallva az olvasót." (Kiskunfélegyházán a Propper-házat, a Bányai-házat és a Közgazdasági Takarékpénztár épületét találták említésre méltónak.) Sajnos éppen a kiskunfélegyházi városházáról szóló leírásban fedezhetők fel apróbb pontatlanságok (miszerint az építés kérdése úgy megosztotta a várost, mint azelőtt soha semmi - ez azért nem igaz, mert a város mindig két pártra oszlott), és sajnos az épületről készült fotó is megnyúlt, így nem ad hiteles képet. Különösen figyelemre méltó az angol nyelvű változat, amely méltán nemzetközi érdeklődésre tart számot.

Igazán örvendetes, hogy a szecessziós építészeti emlékek jó hírét viszik a városnak.

A városháza tornya

Talán nem igényel speciális végzettséget egy épület folyton változó terveinek összehasonlítása, főleg, ha pusztán egyetlen elemre koncentrál; s önmagában talán nem is sok értelme van. A kiskunfélegyházi városházával most mégis nemcsak megteszem ezt, de arra szeretnék rámutatni, hogy a tervező építésznek milyen céljai lehettek ezzel, s ennek érdekében mit kellett tennie. A kérdés azért bonyolult, mert mint tudjuk, 1910 januárjában Vas József elhunyt, s Morbitzer vette át a építkezésen a művezetést, s Morbitzer nemcsak átvette Vas szerepét, hanem a régi terveket zárójelbe téve saját elképzeléseit helyezte előtérbe. Szó sincs tehát arról, hogy önmagában való vizsgálatot végezzek az épület most kiválasztott elemével, a toronnyal.

Nem véletlenül hangsúlyos a torony. A szemlélő nemcsak azért veszi észre elsőnek ezt, mert magas, (47 méteres magasságával a korszak harmadik legmagasabb félegyházi épülete volt), hanem mert két főút találkozásánál áll. Mind a négy irány felől közelítve ez tűnik fel legelőször a városból. (Azóta kissé megváltozott az úthálózat, a kelet felé vezető egykori Csongrádi út az Ótemplom elé kanyarodott ki, itt ma sétány van.)

Sajnos nélkülözzük Morbitzer nyilatkozatait a városházépítés műfajára vonatkozólag. Mégis, néhány dokumentumból következtethetünk felfogására. Első, 1904-es neobarokk pályatervén még nem találta a városházajellegnek megfelelő karaktert, (pályaterve színházszerű épületet mutat, mintsem városházát), második pályatervén azonban olyan előképekhez nyúlt, mint a kecskeméti városháza, az Iparművészeti Múzeum, a kalotaszegi torony, a gótika, s nem utolsósorban Vas József első pályaterve. Miután 1910-ben bekapcsolódott az építkezésbe, felfogása gyökeresen megváltozott a pályatervhez képest, s minden előzmény nélkül megalkotta az épület mai képét, amelyen Vas József elképzelésével ellentétben nem a közgyűlési teremé a fő hangsúly, hanem a reprezentatív s nem problémamentes építéstörténetű toronyé. (1910 őszén hibásan mutatták ki az építési vonalát, de a tanács ezt a vonalat hagyta jóvá azzal a trükkel, hogy viszonyítási alapnak nem a Korona Szálló régi városházával egy síkban lévő homlokzatát, hanem a szálló kiugró kocsibejárójának síkját tették meg.) A torony funkciója két dologban kimerült: itt volt a gőzfűtéshez szükséges víztartály, (tehát víztoronyként működött, mint arra az építkezés során többször felhívták a figyelmet), s négy oldalán négy órával mutatja az időt. Ez utóbbi funkciója mára az egyetlen. Az órák fölött dekoratív, téglaszalagokkal körülölelt majolikával díszített pártázat, amelyek mögött íves vonalú, majdnem kupolára emlékeztető toronysisak és bádoggal lefedett műkő lanterna, amely kilátó is lehetne egyben, ha a feljutás egyszerű lenne. A torony fentebb leírt felső része nyolcszög alaprajzú, maga a négyszög alapú toronynak azonban nem sok nyoma van az alaprajzban. A statikailag is értékelhetőbb nyolcszög formát Morbitzer a sarkok lemetszésével hozta létre, (már pályatervén is így járt el), ezt négy sarokerkéllyel kapcsolta a négyszög alaprajzú toronytesthez. A torony az épület egészéhez viszonyítva szinte különálló életet él. Olyan formák láthatók itt, amelyek az épületen sehol másutt nem köszönnek vissza. Különösen elütnek az épület többi részétől az órák fölötti pártázatok: ezeknek a préselt téglából emelt íveknek a belső logikája gyökeresen különbözik a Vas által tervezett Kossuth utcai oromzat íveinek logikájától. Míg utóbbiban növényutánzó formát fedezhetünk fel, amely alulról kiinduló, elágazó s lehajló indákra emlékeztet, addig a tornyon az órát keretező, az óra felett egymásba hurkolódó vonalak kapcsolata szervetlen a harmadik, magasabbra kerülő hurokkal.

Akármennyire is elüt Vas terveitől a torony, nem helyes pusztán az ő terveihez képest vizsgálni. Éppen a torony alapján lehetne Morbitzert azok közé a Lechner-követők közé sorolni, akik a mester formáit alkotó módon tették magukévá. Ami ekkor, 1910-ben évtizedes késést jelent a többi Lechner-követőhöz képest, akik ekkorra már vagy más módon próbálták továbbfejleszteni példaképük elveit (Vágó József, Komor Marcell - Jakab Dezső), vagy elfordultak azoktól (Kós Károly). A Lechner-követő Morbitzer csak úgy képzelhető el, mint általában véve követő építész, aki nem törekszik újításra, előképeit viszont gondosan megválogatva igyekszik feladatának megfelelni. Más művei alátámasztják ezt: 1910 körüli Hegedűs Gyula utcai bérházán már a Fiatalok közvetítette finn hatásra utaló terméskő lábazatot látunk, 1911-ben tervezett félegyházi Kenyérgyár épületén már teljes egészében Kós Károly körének hatása érhető tetten. Morbitzer ezt a stílust a historizmussal keverte 1914-es vágóhíd-tervein, majd visszatért a historizáló formákhoz az 1920-as években a félegyházi városi bérházzal. Alkalmazkodóképességét (vagy másként nevezve eklektikus látásmódját) már második városháza-pályatervén is tetten értük, ahol a kecskeméti városházát keverte  a fiatornyos toronysisakkal, amely annak ellenére is erdélyiesen hatott volna, hogy az Alföld kellős közepén épült fel. Erdélyi elemek, motívumok és szerkezetek Mende Valér kecskeméti művein is tetten érhetők, itt azonban ezek a nagyvárosias utcaképnek rendelődnek alá, s nem kerülnek ellentétbe az egyre kevésbé falusias környezettel, mert Kecskemét az urbanizáció lépcsőfokain előrébb járt, mint Félegyháza, ahol a városháza előtti összes tér piacként funkcionált az ötvenes évekig, amikor is képeslapok tanúsága szerint parkká alakították. Félegyházán óriási ellentétbe került az épület és környezete, amire Erdei Ferenc is felfigyelt (Futóhomok, 1937), s arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy még most ellentétben van. A színes épületnek úgyszólván nincs párja a városban.

Morbitzernek jóllehet Vas terveihez kellett igazodnia, de felül is bírálhatta azokat. A tornyot nem találta elég magasnak, ezért a megmagasítás következményeivel is számolnia kellett. Először is a tektonikában. A  nyolcszög alaprajz közismerten szilárdabb szerkezet, mint a négyszög. Ezt a magasba törő formát a Vas tervei alapján már megépült részekhez nem hangolta hozzá kellően. A közgyűlési termet sejtető manzárdtetős, oromfalas, árkádos középrizalit hatalmas, földhözragadt tömbje súlyosságával ellentétbe kerül a magasba törő torony cizellált részleteivel. A már megépült részleteket cizellálnia nem lehetett.