Lendvay Károly: Ázsia és a modern
magyar építőművészet, in: Turán, 1. évf. 2. sz. 1913. 100–102.
Amit Lechner
Ödön zsenije prófétai jövőbelátással már harminc év előtt megsejtett és részben
megalapozott: a turáni eszme most
kezd dinamikus erővel kibontakozni a kultúra
jegyében. A magyarság fölött elszállhattak a hosszú századok s hozhattak
ezer romlást, ezer veszedelmet: az általános fejlődés során ma már nyugodtabban
pihenhet meg, hogy elmélyedjék végre a saját kultúrértékeiben, anélkül azonban,
hogy teljesen mellőzné a felszívódott más nemesebb értékeket. E tisztulási
folyamatnak el kell jönnie, nem akadályozhatja meg semmi aknamunka. Amint
minden nyelvnek meg vannak a maga sajátosságai, karakterisztikuma, úgy ki kell
fejlődnie egyéni, közvetlen művészetének is. A magyarságnak nem lehet
építészeti karakterisztikuma sem a gót-, sem a román-, barokk-, vagy
reneszánsz-stíl. Nálunk – és bárhol – minden ily utánzás gyengeséget jelent. Oly stíl, mely a nemzeti ízlést
egyelőre tán még csak dadogva is fejezi ki, a mi szempontunkból, de
művészettörténeti szempontból is, sokkal jelentősebb, mint ilyen utánzatok
egész sorozata. Bevalljuk, a mai nyárspolgári ízlést még kezelheti és
irányíthatja a nehézkes, halott múlt építészete. A nagy idealisták, Lechner
Ödönnel az élükön, sokáig gúnyt, sőt tengernyi üldöztetést állottak ki, mint
Courbet, Rodin, Renoir stb.; a gyengébbek feladták a harcot, az erősek viszont
új irányt, új életet hoztak magukkal a művészetbe.
Azt
állítani, hogy mert eddig nem volt magyar stíl, tehát nem is lehet ilyesmiről
beszélni, - tiszta elfogultság, gáncsvetés. Éppen így le lehet tagadni a magyar
néplélek egyéb művészi képességeit. A székely tornácos parasztház, vagy a
lőcsei Thurzó-ház bennünket többre tanít, érzésünkhöz közelebb fekszik, mint a
skandináv-stíl. Az elcsenevészedett nyugati stílok helyett Angkor, Kína,
Turkesztán, India építészete bennünket sokkal jobban inspirálhat, hozzánk
sokkal közelebb áll és nemesebb, monumentálisabb alkotásokra serkenthet, mint
az, ami különösen Bécsen át nálunk leszűrődött. Csak a turini kiállítás magyar
épületeire kell gondolnunk, hogy utaljunk a magyar stíltörekvésben elért
sikerrel. S mikor Wagner, a bécsi „Wagnerianizmus” megteremtője Budapesten
járt, a finnekkel együtt, azokat az épületeket kereste föl csupán, hol a magyar
stíltörekvések érvényesültek. Mikor legutóbb Shuho Chiba japán kolléga
Budapesten volt, fővárosunk bizonyos magyar karakterének sejtése vonzotta is.
Mily kínos volt a csalódása! Szó szerint e szavakat mondta:
C’était
pas la peine de venir a Budapest! C”est le méme chose que Vienne! Ezért nem volt
érdemes Pestre jönnöm, hisz ez Bécs másolata!
S
úgy gondolom, a faj-rokon ítélete a legjellemzőbb volt Budapestre.
Legfeltűnőbben
az építészete jellemezhet egy nemzetet. Az építészet magához emeli a többi
művészetet. Legelsőbben az építészet az éltető, inspiráló mint alkotás, hozzá
alkalmazkodik a festészet, szobrászat. Az építészet tápláló-anyja pedig a
nemzeti eszme s csak ott, ahol ez utóbbi fogalom gyönge, vergődhet a karakteres
építészet sorsa.
Évszázadokon
át folytonos idegen hatások, háborúk és elnyomatás alatt nem halt meg a magyar
dal, magyar motívumok: ott élnek szűzen megőrizve Torda, Mezőkövesd, Halas,
Sárköz stb. vidékének lelkében s ugyanily érintetlenséggel maradtak meg a rokon
motívumok Turkesztánban és indiában. Legszebb misszióink közé tartozik, hogy e
meglévő értékeket nagyra fejlesszük és monumentális formákba öntve,
újjászületést vigyünk be kultúránkba.
Ebből
az alkalomból beszélgetést folytattunk Lechner Ödön mesterrel, hogy mondja el
véleményét a magyar stíltörekvésről (ami legszebb diadala), a turáni
mozgalommal kapcsolatban.
– Ha
visszatekintek művemre, elégtétellel állapíthatom meg, hogy az események nekem
igazat adtak. Semmi kétség nem foroghat fenn arra, hogy egy új művészeti
korszak, új stíl teljes kifejlődése előtt vagyunk. Amit eddig csináltam, nem
befejezett egész, ellenkezőleg keresés, a forma abc-nyelve, melyből himnuszt
egy talán későbbi költő fog szerezni. Ehhez azonban egy ember nem elégséges, de
egy egész generáció közremunkálása kell. E közremunkálás megteremtése volna
most egyetlen óhajom. Egy oly iskola vagy akadémia, hogy a művészet eszméit
közvetlenül megvalósítani lehetne épületekben és hol a képző- és iparművészetek
egyetlen célban ölelkezhetnek egybe. Csak ily közreműködés révén volna
lehetséges egy nemzeti irányzat megteremtésének gyorsítása. Ez a művészi
fejlődés okvetlen szükséges egy népnél, mely nem akar elveszni a nemzetek
világversenyében.
Ami néhány év
előtt soviniszta különcségnek tűnt fel, más nemzeteknél hasonló törekvésekben
ideális mélységgel szankcionálva lett.
A nagy
nemzetközi verseny kényszeríti a népeket, hogy karakterisztikus egyéniségüket
és eredetiségüket kidomborítsák. Fölösleges a francia vagy angol nemzeti
sajátosságaira külön rámutatnunk. Németországban minden német és ősnémet; Bécs
egy speciálisan osztrák művészettel fordította maga felé a világ figyelmét;
svédek, norvégek és finnek dokumentálják az önállóságukat: miért volna csupán
lehetetlenség egy magyar irányzat, miért volna ez éppen nálunk szűkkeblű
sovinizmus?
Ellenkezően.
Csak ezen az úton, csak magyarságunk képzőművészetével, sajátos kultúránkkal
dokumentálhatjuk a világ előtt, csak úgy szolgálhatjuk igazán szülőföldünket,
ha hűek maradunk önmagunkhoz, kitartunk törekvéseink mellett. Vagy nem nagy
érdemük volt Petőfinek és Aranynak, hogy a maguk idejében megvetett és
elfelejtett „paraszti” nyelvet költészetükkel megújították, kifejlesztették –
az akkor erősen kifejlesztett német és latin nyelven való költészet helyett?
S ha mi most a
nép megvetett és elsül[l]yedt formanyelvét
újra tanulmányozzuk, nem kételkedhetünk abban, hogy egy napon ennek is meg fog
születni a Petőfije, ki azt a legnemesebben érvényesíteni fogja. Amit én,
tanítványaim és barátaim alkottunk, az még a kezdet kezdete. Amit mi egyedül
nem hozhattunk még ki, a fejlődés kitörő ereje fogja eredményezni.
A nemzetközi
verseny felszállítja a nemzeti munkák értékét s ha az országot nem kényszeríteni művészi becsvágy és belátás, erre
kényszeríteni fogja létfenntartási ösztöne.
