2011. április 29., péntek

Adalékok a Szent István templom történetéhez

Régóta bennem van egy recenzió a 2010-ben megjelent, a Szent István Plébánia történetét bemutató kötetről. (Kállainé Vereb - Kőfalviné Ónodi szerk. 2010) Részben azért, mert magam is utánaolvastam egy kicsit tavaly májusban a templom történetének, és sikerült megtalálnom a templom 2010 előtt nem ismert alaprajzát, ami így bekerülhetett a könyvbe. (Ez még a honlapomon jelent meg 2010. május 31-én: http://www.brunnerattila.eoldal.hu/cikkek/muveszettortenet/ujtemplom.html ) Részben azonban azért, mert a szerkesztők gondos munkája ellenére is maradt a könyvben néhány pontatlanság, és a templom történetének néhány aprósága kimaradt. A recenzióval most is adós maradok. Néhány, a könyvben nem említett apróságot szeretnék közzétenni.
A neoreneszánsz templomépítészet jelentős épülete, a Pártos Gyula (Kőfalviné Ónodi Márta kutatásai alapján hozzátehetjük:) és Dötzer Ferenc tervezte Szent István-templom rögvest felépülése és felszentelése után a város szó szerint legnagyobb nevezetességei közé tartozott. Ma sincs ennél magasabb városi épület Kiskunfélegyházán. A Félegyházi Közlönyben 1905-ben megjelent cikk, melyet Spectator álnév alatt tettek közzé (Kóborlás Kiskunfélegyháza utcáin, 1905. szept. 17. 5.), büszkén mutogatja a város újonnan épült „bérpalotái” között. Az épület állaga azonban a nagy büszkeség ellenére nem volt olyan, hogy azt belülről is meg lehessen mutatni. Ekkor még mindig nem volt kifestve, festett üvegablakai alig voltak. A századforduló félegyházi közönsége, úgy látszik, elsősorban a külsőségekre adott, Spectator is megelégedett azzal, hogy csak elsétál mellette. A templom egyre romló, folyton kijavított, de mégis beázó állapotáról a 2010-es könyvben írt már Török Brigitta. A kivitel gyengesége vagy a felhasznált anyag minősége miatt évtizedeken át problémát okozott az, hogy a templom minden nagyobb esőzéskor és hóolvadáskor beázott. (Erről szóló panasz: Félegyházi Hírlap egyesült Félegyházi Híradó - a továbbiakban FHeFH - 1907. júl. 14.; tudjuk továbbá, hogy olykor egyenesen tócsában állt a víz. - A mostoha templom, in: Félegyházi Híradó, 1902. aug. 31. 1-3.) Ebben az állapotban ünnepelték a templom  felszentelésének 27. évfordulóját is. (FHeFH 1907. szept. 22. 3.) A beázásokat orvosolandó, 1908-ban elhatározták, hogy az időtálló, ún. eternit palával fedik be. (FHeFH 1908. jan. 27. 4.) A munkálatokat 1908 augusztusában kezdték el, és szeptember közepéig tartottak. (FHeFH 1908. aug. 30. 5.; szept. 13. 2-3.)
Az eternit-pala, amelynek már neve is időtállóságát hivatott sugallni, a kor sokat reklámozott tetőfedő anyaga volt. Alexander Sixtus von Reden 1989-es könyve (Reden 1989), amely számos monarchia-korabeli dokumentumot (plakátok, okmányok és kisnyomtatványok 1:1 méretű színes másolatait) tesz közzé, egy eternit-palára vonatkozó nyomtatványt is tartalmaz. Egy reklámcédulán olvasható Hatschek Lajos hirdetése, miszerint nála lehet megvenni „a jelenkor legjobb tetőfedő anyagát”. Budapesten, az Andrássy út 33. szám alatt volt az irodája, a gyár Nyergesújfalun üzemelt, de az ausztriai Vöcklabruckban is volt üzeme. (Itt fejlesztette ki szabadalmát, a magyarországi gyár később települt.) Hatschek a századfordulón folyamatosan hirdetett a Magyar Pályázatok című folyóiratban, (ez 1907 után Magyar Építőművészet címmel futott tovább), itt (az 1906-os évfolyamban) szabadalma „Elpusztíthatatlan, tetszetős, tűzálló és olcsó fedőanyag”- ként szerepel, de találkozunk a hirdetéssel a Városok Lapjában, a Vállalkozók Lapjában, és a Félegyházi Közlönyben is. 1913-tól védjeggyel is meg voltak jelölve a cserepek. („Eternit művek Hatschek Lajos”, in: Városok Lapja 8. évf. 18. sz. 1913. máj. 3. 213.) Az eternit Kiskunfélegyházára is betört. Ezzel fedték nemcsak az Újtemplomot, hanem Propper Miksa 1909-ben épült Kossuth utcai házát, ezzel kívánta fedni özv. Fekete Gáborné is saját házát még 1907-ben, és ezt ajánlották a mezőgazdasági munkások számára építendő munkásházak fedésére is 1906-ban. A munkásházak iratanyagában (BKMÖL V. 175/b. I. 2240/1904) bővebb közlést olvashatunk az anyagra vonatkozólag. Az eternit lényegében műkő, amit azbesztből és portland-cementből állítanak elő. Súlya négyzetméterenként 9 kg, ami a hagyományos cserép súlyához képest 40%-kal könnyebb. Egy 1921-es hirdetésből (Félegyházi Hírlap, 1921. szept. 18. 4.) kiderül az eternit alakja is: szabálytalan hatszög. Az azbeszt ma rákkeltő hatása miatt a kevésbé kívánatos építőanyagok közé tartozik. Ezért időszerű lenne lecserélni a Propper Miksa-féle ház tetejét. Eternitről például  - eternitre, hiszen a nyergesújfalui gyár Eternit Kereskedelmi Kft. néven ma is üzemel, azonban csak azbesztmentes palát gyárt. (Őszintén az Eternit palákról, in: Ezermester, 2005 szeptember)
Részlet a templomról (2011. április)
Visszatérve a templomra és a fedési munkák idejébe, 1908-ba, ebből az évből jelentős eseményt kell kiemelni, amiről az újtemplomos könyvben nem olvashatunk. Özv. Némedi Varga Bertalanné 1800 korona értékű adományt ajánlott fel a templom számára 1908 szeptemberében, méghozzá négy, „művészi üvegfestésű” üvegablakot. Az ablakokat Palka József budapesti üvegfestő műhelyében készítették. (FHeFH 1908. szept. 20. 4.) Ezt az adományt követte 1909 márciusában a könyvben is említett (77. old.) Lőrincz Józsefné Némedi V[arga] Mária, feltehetőleg az előző felajánló sógorasszonya, aki 1080 korona értékben adományozott a templom számára szintén négy üvegablakot a Palka-műhelyből. (FHeFH 1909. márc. 28. 4.) Ezek Félegyházi Hírlap szerint a kórus alatti két oldalajtóra kerültek. A gimnázium felé eső keleti oldalra Jézus és a Boldogságos Szűz szíve, a nyugati oldalra Szent Bertalan és Mária Magdolna képe került. (Ugyanakkor a templom belül még mindig nem volt kifestve, ahogy a cikk írja, „lehangoló, sivár szennyes szürkeség” van odabenn.)

Érdemes pár szót szólni az üvegablakokat készítő Palka Józsefről (1859-1952). (Mester Éva üvegrestaurátor tanulmánya nyomán, Mester 2000, 78-81) Palka bécsi tanulmányok után 1896-ban alapította műhelyét Budapesten, abban a korszakban, amikor az 1884-es ipartörvény és a monarchia gazdasági fellendülése kedvezett az ilyen vállalkozásoknak. Magyarország üvegfestő műhelyei a századfordulón döntő többségében Budapesten voltak, egyetlen vidéki műhelyről van tudomásunk, ez Nagyváradon volt. Palka templombelsőket díszítő üvegablakai országszerte keresettek voltak, mintegy 600 templom díszítésében működött közre. X. Pius pápa aranyérmes kitüntetését is elnyerte. Munkásságához eddig nem ismert, de tulajdonképpen nem meglepő adalék, hogy a katolikus Félegyháza 1909-1911 között épült városházának toronyüvegablakai is a Palka-műhelyből kerültek ki. Palka Józsefről a Templomablak anno című blogban is olvashatunk.

Az 1908-as és 1909-es adományok előtt a templomnak már voltak festett üvegablakai. (Kállainé Vereb - Kőfalviné Ónodi szerk. 2010, 66-67) A Kratzmann Ede (1847-1922) által 1895-ben készített Szent Pétert, Szent Pált, Szent Andrást és Szent Jánost ábrázoló ablakok a Palka által készítettekhez hasonlóan azonban elpusztultak. Kratzmannt még azzal bízták meg, hogy az összesen tizenkét ablakra a tizenkét apostolt ábrázoló festett üveget készítsen el, ez az ikonográfiai program azonban Palka munkáival módosult. Ismét felsorolva az eddig ismert ablakokat: Szent Péter és Szent Pál, Szent András és Szent János, Szent Bertalan és Mária Magdolna, Jézus és a Boldogságos Szűz Szíve. Négy ablakot egyáltalán nem ismerünk. Hacsak ezek nem azonosak a templom bejárata felé eső két ma is meglevő ablakpár festményeivel, amelyek Alacoque Szent Margitot, Szent Cecíliát, Szent Alajost és Szent Tarzíciuszt ábrázolják. (Ugyanakkor az sincs kizárva, hogy ez a négy ablakpár jóval később készült el, mint Kratzmann és Palka művei; a hírlapok alapján ugyan meglenne a tizenkét ablak: Kratzmann négy ablaka mellé nyolc ablakot készítettek a két asszony adományaiból, azonban lehetséges, hogy csak később meg nem valósult szándékról volt szó a sajtóban.) Szent Tarzíciusz és Szent Cecília nevét feltüntető szalagokon az írás egyezni látszik, de Szent Alajos és Alacoque Szent Margit neveit nem ugyanez a kéz írta, ezért feltehetően későbbről származnak. Amit alátámaszt, hogy Alacoque Szent Margitot 1920-ban avatták szentté. Szent Cecília és Tarzíciusz nevének régies írásmódja arra enged következtetni, hogy a Palka művei által módosított ikonográfiai programjában készültek, sőt, hogy ezek Palka művei. Hogy miért nem a tizenkét apostol valósult meg, nem tudni. Mindenesetre a templom üvegablakainak elkészítése 1895-től, Kratzmann műveitől kezdve az 1920-as évekig elhúzódhatott. A második világháborúban ezek nagy része megsemmisült.
A templom hat pár üvegablaka ma a így néz ki (a fényképek Hajagos Gyula atya engedélyével, 2011. április 28-án készültek):


Nyugati oldal, bejárat felőli ablakpár: Szent Tarzíciusz és Szent Alajos
Nyugati oldal, középső ablakpár: Éltető Lélek és Szeretet
Nyugati oldal, szentély felőli ablakpár: Szent Lukács és Szent János evangélisták
Keleti oldal, szentély felőli ablakpár: Szent Máté és Szent Márk evangélisták
Keleti oldal, középső ablakpár: Megváltás és Áldozat
Keleti oldal, bejárat felőli ablakpár: Alacoque Szent Margit és Szent Cecília


Alacoque Szent Margit, Szent Cecília, Szent Tarzíciusz és Szent Alajos képei, mint azt említettem, szignó nélküliek. Németh Ferenc üvegfestő iparművész készítette a Megváltás, Áldozat, Szeretet és Éltető Lélek képeit (mind a négy jelezve jobbra lent). Szignója elárulja műhelyének címét: Budapest, XIII. ker., Lehel u. Ezek az üvegablakok modernek, minden bizonnyal 1945 után készültek.
Kopp Ferenc készítette Szent Máté (jelezve jobbra lent), Szent Márk (jelezve jobbra lent), Szent Lukács (jelezve balra lent), Szent János (jelezve jobbra lent, ennek kerete kissé sérült) képeit. Kopp CZ-vel írta alá keresztnevét, a régies írásmód a monarchia korára enged következtetni, ebből azonban nem következtethetünk arra, hogy az ablakok Palka műveivel készültek 1909 körül, mert Kopp még az 1940-es években is alkotott, így elképzelhető, hogy az ő üvegei kerültek az elpusztult Palka-féle (vagy Kratzmann-féle) ablakok helyére. A szignója szerint műterme a Budapest, VIII. kerületi Nap utca 36. sz. alatt volt. Kopp Ferenc (akit az újtemplomos könyv szintén nem említ) Palka ismerőse is volt: ő rajzolta 1934-ben azt az oklevelet, amelyet a Budapesti Üvegesek és Rokonszakmák Ipartestülete adott Palkának évtizedes munkásságáért.

A templom többi üvegablakára vonatkozólag kevés az információ. A legtöbbet az 1905-ben Budapesten 1000 korona értékben készített, szentélyt díszítő öt vaskeretű ablakról tudunk. (Félegyházi Közlöny 1905. márc. 12. 4. Bővebben olvashatunk a könyvben: Kállainé Vereb - Kőfalviné Ónodi szerk. 2010, 66.) Ezeket 1904. augusztus 22-én törte ki egy vihar. Az üveges nem tudta őket megjavítani, mert a fa ablakkeretek el voltak korhadva. (BKMÖL V. 175/b. I. 3974/1904) Amint a könyvben olvasható, a szentély új, vaskerettel ellátott ablakait Morbitzer Nándor tervezte.


A főhomlokzat üvegablakai a templombelsőből nézve


A kereszthajó nagy üvegablaka (keleti oldal)


A kereszthajó üvegablakának részlete
A fentebb hivatkozott, 3974/1904 alapszámú iratanyag tartalmaz egy újabb, a könyvben nem említett érdekességet. Amint a város 1904-1905-ben átépíttette az Ótemplomot, tervezett hozzátoldást az Újtemplomhoz is. (Lehetséges átépítést sejtve fogalmaztam meg egy kutatási irányt az Újtemplommal kapcsolatban fent hivatkozott honlapomon a templom alaprajzának megtalálásakor, 2010-ben.) 1903. március 28-án kelt Ujszászy János építőmester tervrajza az Újtemplom kórusának kibővítéséről. A terv a kórust kihúzta volna az orgona elé a főhajó bejárattól számított első pillérpárjáig, az így kihúzott részt pedig a padsorok közé tett két korinthoszi öntöttvas oszlop tartotta volna. A költségvetés is elkészült, az építőmester 1978 krona 79 fillérrel számolt. Hál'Istennek ez csak terv maradt, nagyon elrontotta volna Dötzer és Pártos architektúráját.
Később is terveztek a templomon átépítést: mint az Ótemplomnál, itt is a sekrestyét építették volna át. Ujszászy János és a vele 1905-ben társult Mailáth József 1912-es terve szerint a keleti sekrestyét bővítették volna. De szerencsére ez sem valósult meg. (BKMÖL V. 175/b. I. 337/1912)
A templom alaprajza - a tervezett változtatások elvetése vagy első világháború miatti elmaradásának hála - mind máig őrzi az eredeti alaprajzot.


2011. április 21., csütörtök

Ilyen volt, ilyen lett

A Petőfi utca 5. sz. alatt, az Ótemplom mögött húzódik meg a fák árnyékában a most bemutatott házikó. Tüneményes, a három padlásszellőzővel ellátott kontyolt oromzat és a homlokzat beosztása a datálást 1920-as évekre valószínűsíti. Így az épület az Erdélyváros tisztviselői kislakásaihoz kapcsolódik, bár a város szívében található. Az 1920-as években kiosztott erdélyvárosi és kertvárosi telkek a várost körülvevő határterületek, az ún. nyomások helyén jöttek létre. E két városrészt sajátos háztípusát képezik a kiskontyos, oromzatos tisztviselői kislakások. Egy-két hasonló házzal a város elszórt pontjain is (Kalmár József utca, Tünde köz, Kun utca és III-as köz sarka) találkozhatunk, mint ezzel itt. A ház így nézett ki 2009-ben:


És így 2010-ben:

Mint látható, a rikító (de még jobb fajta) festéssel ellátott részbe ízléstelenül vágott ajtót visszaépítették ablakká, ezzel együtt visszaállították a vakolatból kiképzett díszítőelemeket: az ablakok fölötti, timpanonra halványan emlékeztető szupraportát, az ablakok alatti díszített mezőt, a lábazat egyedi, kavicsos díszítését, és a szintén kaviccsal, rusztikusan díszített középső ablakpár fölötti mezőt is, aminek igencsak keresni kell a párját. A tulajdonosok a visszaalakítási munkálatokra feltehetően sokat költöttek.


És a mese szép is lenne, ha mindez nem fordítva történt történt volna...


Két kuriózum

Két épületet szeretnék bemutatni, mindkettőt a város déli határa felé vezető Szegedi út páratlan oldaláról. Kuriózumok azért, mert bár elütnek a város többi épületétől, szorosan is kötődnek azokhoz, hiszen összeköti őket a hely is, de különbözőségüket is csak a többihez képest fogalmazhatjuk meg. Egyszerűbben: némely tekintetben szokványosak, némely tekintetben azonban egyáltalán nem illeszkednek a város többi épülete közé.

Az egyik a Szegedi út 9. sz. alatti 541 hrsz-ú, földszintes, rendeletileg védett, L-alakú, tornácos, száraz kapubejárós, sárgára festett épület. Magamban Sárgarózsának hívom, bár erre nem jogosított föl semmi, csak a megnevezés kényszere. (Épp e ház mellett sétálva dúdoltam magamban 2007-ben az Illés egyik számát, de nem a Sárga rózsa címűt.) Zöldre festett kapuja mellett, amelyhez hasonlókat az 1920-as években épült tisztviselőtelepi házakon láttam, igencsak érdekesek vakolatból kiképzett díszítőmotívumai, amelyeknek szintén 1920-as évekből származó analógiái vannak. Ami ebben a házban különleges, hogy csak ezek a motívumok miatt rokonítható a kisebb tisztviselői kislakásokkal. Az L-alakú alaprajz, a tornác, és az épület magassága, szélessége, mindenféle mérete az 1900 körüli L-alakú polgárházakhoz teszi hasonlóvá, legközelebbi rokona vele átellenben lévő Szegedi út 8. számot viselő ház.

Az épület 2010 januárjában
A kapu 2008-ban
Homlokzatrészlet, 2010 augusztusából
A málló lábazat 2010 januárjában

Tetőrészlet, 2011. április 18.

A palával fedett tetőn nyíló padlásszellőzők arra utalnak, hogy az egész ház korábban neobarokk volt.
Elképzelhető lenne, hogy egy 1900 körül épült nagy neobarokk polgárházat a két világháború között átalakítottak ebben az ízlésben? Úgy ezt az ízlést nem tulajdoníthatjuk a kis házak építtetőinek, hanem tehetősebbek is megszerethették. Ami azért furcsán néz ki, különösen, ha a ház a 20. század első felében végig annak a családnak a tulajdonában volt, mint amelyik építette és át is alakította. (Hasonló esetre ismerek példát, itt az építés és átépítés között mindössze öt év telt el, a homlokzat változott az átépítéssel, annyiban, hogy cifrább neobarokk díszeket kapott. Hja, akinek telt erre...) Tehát: ízlések és homlokzatok.
Az épülete felújításra szorulna. Lábazata mállik.

A másik figyelemre méltó, rendeletileg nem védett épület a Szegedi út 15. sz. alatti sátortetős ház, hatalmas vértelekkel, rajta három ablakkal és egy háromszög alakú szellőzővel, három, ízléses és korszerű ablakkal a Szegedi útra, kettővel a József Attila utca felé. Az első kérdés: mikor épült? Sem első ránézésre, sem másodikra nem tudom megmondani. Jóval nagyobb, mint a 19. századi parasztházak, sőt, az 1920-as évekbeli polgárházaknál, kislakásoknál is magasabb. Az sem szokványos, hogy parasztháznak pincéje van. Padlása szokott ugyan lenni egy parasztháznak, de nem ekkora. Tömbszerűsége mégis az 1920-as évek kislakásira emlékeztet. Viszont ezektől eltérően nincs lábazata, azt csak festés imitálja, ahogy az hagyományos parasztházak esetén szokásos. Ablakai az 1900 körüli polgárházakéhoz hasonlóan tokosak.
Külön tüneményes, egyben zavarba ejtő részlete a háznak a Szegedi úti homlokzat sarkáról induló pillérfejezet, ami konzolszerűen tűnik elő a semmiből. Hogy kivitelezés közben előállt hiba ez konzol-pillérfő, vagy későbbi átépítés miatt került oda, vagy eredetileg is így tervezték, azt nem tudom megmondani. Ahogy azt sem, mi célt szolgálhattak korábban a rejtélyes kiugró-beugró részek a jól kirajzolódó párkány alatt, amely a vértelket különíti el az ablakok szintjétől. A bal és középső ablak közötti tükörszerűen bemélyedő rész a párkány szintje fölé ér, e mélyített rész két széle, legalábbis alul, mintha pilaszternek indulna. Mintha csak pilaszter akarna lenni, a talajszinten előreugrik a középső ablaktól balra lévő falszakasz, de nem lesz belőle az, mert az ablak magasságában síkfalba vész. Az ablakok is mélyített mezőben találhatók. Egészen rejtélyes tagozatok ezek egy parasztházon, méreteit tekintve hatalmas (a Szegedi úton 19 lépés hosszú), rokon nélküli parasztházon, ami lehet, hogy nem is parasztház. Csupa kérdőjel.
Szeretném felhívni a figyelmet kedves munkatársamra, hű társamra, Rocinantémra: szürke biciklim a képen a ház előtt áll.
A pillérfő-konzol, 2010 április.

2011. április 19., kedd

Megközelítési lehetőségek

Mármint lakóházak építészettörténeti értelmezésének megközelítési lehetőségei. Szűkebb, tágabb, regionális vagy akár csak a szomszéd házhoz való viszonyításnak is megvannak az előnyei és a buktatói is. Szakdolgozatom több tudományág szempontjait vegyítve írtam meg (művészettörténet, néprajz), tudatában annak, hogy a mezővárosi századfordulós építészet valami olyan furcsa jelenség, amiben mindkét tudományág megtalálhatja az őt érdeklő kérdést. Csakhogy érzésem szerint a témának ezt a furcsaságát nem sikerült körülírnom eléggé. Persze céljaim is teljesen mások voltak, mert csak két épület elemzésére törekedtem, a blogban már többször szóba került Fekete Gáborné-féle házat és a Táby József-féle házat vizsgáltam. Mivel azonban nem szeretek befejezetlenül hagyni semmit, ami komolyan vehető, biztosan megírom szakdolgozatom folytatását. Ebben a bejegyzésben azonban nem erről szeretnék beszélni, hanem néhány újabb benyomás friss gondolatait szeretném megosztani. (Szó sincs tudományosan átgondolt eszmefuttatásról.)

2011. április 15-én a Kiskun Múzeumban tartott előadásomat a következőkkel kezdtem:

Az épületeknek rengeteg mondanivalója van. A művészettörténész, esetemben leendő művészettörténész feladata, hogy megszólaltassa őket. Két példán keresztül fogom bemutatni, mennyi mondanivalója van egy lakóháznak, a kérdés tehát az, mit mond. Azonban további kérdéseket is fel kell tenni, mivel az épületet nem ültethetem ide a székbe magam helyett. Ezért kérdés, hogy milyen módszerrel szólaltatom meg őket, és miért pont őket.

Míg készültem az előadásra, számos gondolat fordult meg a fejemben. Már régóta kacérkodom a posztmodernizmussal, de eddig jobbára csak az alapján gondolkodtam róla, amit hallomásból és józan paraszti ésszel magamnak összeraktam. (Van, aki tudna mesélni, milyen őrültségeket hordtam ezelőtt össze, és Fülep Lajos korai írásait olvasva jó érzés volt rájönni, hogy ezekkel nem is vagyok egyedül.) Fülepre egy későbbi bejegyzésben talán visszatérek.) Az előadás előtt két nappal akadt kezembe Fredric Jameson: A posztmodern, avagy a késői kapitalizmus kulturális logikája című kötete. (Jószöveg Műhely Kiadó, 1997) Ennek bevezető, eredetileg 1984-ben megjelent tanulmánya, A posztmodern elméletei című löketet adott a szecessziós mezővárosi polgárházak majdani továbbkutatásához. Egészen újfajta megközelítésbe helyezte ugyanis őket.
Hogy miért is kezdtem el olvasni, arra a kötet hátsó borítójára írt utószó világít igazán rá, Petőcz Andrást idézem: A századforduló bűvöletében a szecesszió [...] tartotta lázban Európát [...]. Akkor a szecesszió puhaságában, játékosságában, finom szobabelsőiben, harmóniájában hitt szinte minden, magát tájékozottnak mondott, a körülötte lévőt ismerni vélő nagyvilági férfi vagy nő, értelmiségi. Ma kétségtelenül a posztmodernben fedezhetünk fel hasonló árnyalatokat.” Az a korszak, amivel eddig foglalkoztam, és az, amelyikben élek, ezer és egy szállal függ tehát össze, és a kettő viszonya nem is feltétlenül az előzményé és a következményé. (Érdemes egyébként egy szecesszió és posztmodern kifejezésre lefuttatott guglizás találatait megnézegetni.)
Mondandóm fő csapásvonalához visszatérve, Jameson tanulmányainak hatása alatt néhány dolgot újra kellett gondolnom. Egészen másfajta megvilágításba kerültek a népszerűvé váló szecesszió emlékei. 
Jameson a posztmoderizmust a késői kapitalizmus kulturális logikájaként írja le, annak legszembetűnőbb jellemzője szerinte a populizmus. A populizmus megértéshez vissza kell térni annak gyökereihez, a posztmodern ellenlábasának mondott magas modernizmus idejébe, abba az időbe, amikor a tömegkultúra és a magas kultúra szétvált. Az utolsó író, akinél Jameson szerint még mindkét jelenség egyszerre, bontatlanul, szét nem választhatóan van jelen, az Zola. (E tekintetben Zola munkásságának figyelemre méltó analógiája Jókai életműve. Ez azonban nagyon nagy kitérő, de ha már itt vagyok, el ne felejtsem megírni, hogy Jameson köztudottan marxista.) A 19. század második felében tehát a korábbi időszakokhoz képest óriási változások mentek végben a művészetekben. A mindenki számára elérhetővé vált kulturális javak azonban többnyire csak ideák maradtak. (Amelyek olyan művészeket mozgattak, mint a gödöllőiek.) Létrejött a giccs, a bóvli.  Anélkül, hogy túlzottan elkalandoznék, visszatérek az építészethez. A néprajzi irodalomban régóta, már az 1900 körüli évek óta hangsúlyozott tény, hogy a hagyományos paraszti építészet eltűnik. Az építészek is észrevették ezt, Jánszky Bélánál, Kós Károlynál is hatalmas értékként jelenik meg a falu építészete mint elvesztése esetén pótolhatatlan érték. Az a jelenség, ami ellen az építészek és néprajzkutatók tenni igyekeztek, azonban sokat nem értek el, megállíthatatlan volt (és az ma is): az átalakulás, változás. (Az építészek szempontjából nézve kérdés, hogy mihez viszonyítva hagyományos a magyar falu építészete, és mihez viszonyítva káros a hagyomány eltűnése.) A változás egykorú értékelésétől most eltekintek, és a régi háztípusok átalakulását, eltűnését más megközelítésből igyekszem vizsgálni. Az, hogy a historizmus és szecesszió formái mezővárosi polgárházakon és parasztházakon megjelennek, ma a posztmodern szempontjából érdekes kérdésként merül fel. Mennyiben tarthatjuk a posztmodern populizmusa előzményének azt, hogy a népi ház helyére gyárból kikerült stukkókkal díszített neobarokk vagy neadjisten szecessziós polgárház épül? Vagy azt, hogy Lechner Ödön stílusát követve Kiskunfélegyházára/Nagykőrösre/Kecskemétre/lényegében akárhova kerülve egy építész, és ott az ő stílusát kezdik el követni? Azt hiszem, érdekes kérdések. Megkockáztatom, hogy a tömegkultúra Jameson által leírt első nagyobb expanziójának ezek a mezővárosi házak is részesei.
Nagykőrös, Kossuth Lajos út és Zápor utca sarkán álló épület részlete: tulipán a barokk címerpajzsban

Az előzőekben falut és mezővárost egy kalap alá vettem. Ez talán hiba, mindezt azonban Budapest szemszögéből tettem. Onnan nézvést a mezővárosi századfordulós építészet tömegcikknek tetszhet, (az 1960-as, 1970-es építészettörténeti szakirodalmában ekként is szerepel), azonban magába a mezővárosba áthelyezve a kérdést világossá válik, hogy nagyon is sok arisztokratizmus van ezekben a polgárházakban. (Nagyon jól tettem, hogy a szakdolgozat írásakor figyelembe vettem, amit - egy kis miszticizmussal Christian Norberg-Schulzra hivatkozva - a hely szellemének lehet nevezni.) Amiben új ez a jelenség a századfordulón, az az, és ennek csak mostantól vagyok tudatában, hogy a tömegkultúra expanziója felől lehet megközelíteni.

2011. április 11., hétfő

Egy Baross utcai bérház

Budapest VIII. ker., Baross u. 21 - Szentkirályi u. 45. sz. (2011. március)

A fentebbi kép egy látszólag nem különösebben jelentős házról készült. (Örvendetes ezért, hogy másnak is megragadta már a figyelmét, és nem csak azért, mert térfigyelő kamera is működik itt.)
A négyemeletes, egy belső udvarral rendelkező saroképület a Baross utca és Szentkirályi utcák sarkán áll, Budapest építészeti topográfiája (Déry 2007) szerint helyrajzi száma 36758. Az építész neve nem ismert, építési ideje 1910 körülre tehető. A homlokzatot mázas kerámia díszíti, műkő és stukkó épületdíszei (a harmadik emelet fölött a vakolattal együtt tobozpikkelyszerű hatást keltve) a tervezőt a szecesszió kései, geometrikusabb változatának képviselőjének mutatják. (E tekintetben analógiái a Duna másik oldalán tucatszám találhatók a Bartók Béla út környékén, Lágymányoson.) Blogom, mint mottó-címe is hangsúlyozza, Kiskunfélegyháza és környéke építészeti értékeire koncentrál, jogos a kérdés, miért foglalkozom ezzel az épülettel. Nem elsősorban azért, mert e geometrikusabb változata a magyar szecessziónak Kiskunfélegyházán is megjelent épp 1910-ben a Közgazdasági Takarékpénztár megépítésével, hanem mert az épület egészen másfajta városhoz való kötődését lehet sejteni.
E blogban terveim szerint számot fogok adni arról a kísérletről, hogy az épületet névhez kössem. A gyanúsított neve ugyanis Vas József, nem más, mint a városháza tervezője. (Nem, nem ő tervezte a fentebb említett Közgazdasági Takarékpénztárt, szabadkozom azért, mert a szövegösszefüggésből sejtetésnek is lehet venni, azonban csak stílusanalógiáról van szó; viszont akkor annál érdekesebb a kérdés, hogy Karvaly Gyulának volt-e kapcsolata Vassal.) A kutatást júniusban tervezem megkezdeni Budapest Főváros Levéltárában, ahol reményeim szerint megvannak az épület tervei. Addig magamat is, az olvasót is türelemre kell intenem.

Kapcsolódó link:
Erdei Gyöngyi: A mintaadó polgármester. Bárczy István beruházási programja (1906-1914)

2011. április 7., csütörtök

Szépítés

Talán furcsának hat, hogy egy Kiskunfélegyháza városára és a városházára a címében utaló blog első bejegyzése a kecskeméti városházáról szól. Erre azt mondhatom: csak szépen sorjában! Kecskemétet valóban szebb városnak tartom, mint Kiskunfélegyházát, ez a reláció igaz a két városi székházra is. De nem szándékozom a két várost ütköztetni, egyrészt, mert Kecskemét hiába dobna kesztyűt, (nem is dob), másrészt, mert a blog alcímét fontosabbnak vélem a mintegy mottóul szolgáló főcímnél. Város és építészet nem jelent mást, mint építészetről való gondolkodást a városban élők részéről. És ebben a vidéki városok között Kecskemét igen pozitív példával jár elöl. A Kecskeméti Városszépítő Egyesület példaképe lehetne minden olyan civil kezdeményezésnek, amely célul tűzi ki az épített örökség védelmét. (A kiskunfélegyházi Szép Félegyházáért Kör teljesen más szerepkört vállalt.)

Kiskunfélegyháza, Szent János tér 5. sz. (2011. április)
Szó mi szó, Kiskunfélegyháza nemigen mutathat példát az építészeti közgondolkozásban. Így történhetett, hogy a városközpontban, a Szalay Gyula utcában (a cím egyébként Szent János tér 5.) olyan épületet húzhattak fel nem is olyan nagyon rég, mint amilyet felhúztak.
Az épülettel önmagában még nincs probléma, viszont teljesen a központba nem illeszkedő tömegével annál több. Az ettől az épülettől nem messze lévő, a Frank-ház és az Innovációs Központ között épült Szent János téri társasház, és a szintén a központban lévő Gorkij utcai üzletház nagyon szellemesen illeszkednek a környezethez. Előbbi a mellette lévő szecessziós ornamentikához igazodik, utóbbi Zsolnay-kerámialapjai utalnak a központot teljesen uraló városházára.  (A Szent János téren egy helyben állva és 360 fokban megfordulva mind a négy épület totál plánban látható.) Nemcsak ornamentikájukkal illeszkednek, hanem változatosan kiképzett kiugró-beugró homlokzatukkal is. Nem szeretném csak ennek a két épületnek a segítségével a posztmodern vernakularizmust előbbre valónak kiáltani, (minthogy mindkét épület e kortársi fogalmakkal írható legtalálóbban le), de a szóban forgó Szalay Gyula utcai társasház, amely egyébként két posztmodern társa között épület fel, brutális és béna tömege nem ide való. (Tömbszerű hatása van a szomszéd Áfész-székháznak is, ez azonban szintén változatos homlokzatkiképzéssel bíró vernakuláris alkotás.)
Kiskunfélegyháza, Szent János tér 1. sz.

Részlet a homlokzatból (2011. április)

Kiskunfélegyháza, Szalay Gyula u. 2. sz. Áfész-székház. 1987-1988-ban épült (2011. április)

Nem tudom, mi az oka annak, hogy az épített örökség védelmének helyi szabályozásáról szóló 17/2007. (VI. 14.) sz. rendeletben  a védett épültek listájánál tétovázás tárgyát képezi, hogy Tarjányi Dezső- vagy Rezső-féle házról van-e szó. Fekete János helytörténész már 1986-ban közzétette (egy újságcikkel és előadással is, lásd a bibliográfiában Fekete 1986) az építtetőről elnevezett ház nevét. Az épületről rövid leírás található az 1998-ban megjelent a helyismereti könyvben (Bánkiné Molnár szerk. 1999) és a 2005-ben megjelent Urbán Miklósné-féle Nevezetes... c. (Urbánné 2005) könyvben is. A rendeletet 2007-ben hirdették ki. (Mielőtt elfelejtem, egyébként a Dezső-féle megoldás a helyes.) Ellenben egyszerű emeletes házak (Kiss Lajos-, Molnár Imre- és Bányai Mór-féle házak) palotaként szerepelnek a védett épületek listájában.
Amit egyébként, megjegyzem, lehetne még bővíteni. Országosan jelentős értéket képviselnek az Erdélyvárosban épült tisztviselői kislakások, no nem azért, mert máshol az országban hírmondója sincs tisztviselői kislakásnak, hanem mert itt az 1920-as években változatlanul szecessziós ornamentikával díszítették a homlokzatokat, s nem egy igen jó állapotban fenn is maradt. Védelem alá eshetne az a József Attila utcai parasztház, amelyen vakolatgalambok turbékolnak (ilyet csak a Balaton-felvidéken meg a Felvidéken láttam ezelőtt), meg Kiskunfélegyháza (és a vidék) egyetlen szocreál lakóháza, szintén a József Attila utcában, a 33. sz. alatt áll. (Van szocreál társasháztömb is, nem is messze ettől a háztól a Móra téren, de ez társasház, más műfaj.) Ennek 1951-es építési dátumát is vakolatból kanyarintották a homlokzatra, amelynek archaizáló motívumai (egyenes záródású ablakot díszítő zárókő és vakolatkváderezés) meglehetősen arisztokratikusan mutatnak egy egyébként a hagyományos félegyházi ház formája és alaprajza szerint épült lakóházon, hogy úgymondjam: parasztházon.
Kiskunfélegyháza, József Attila u. 23. sz. (2009. július)

Kiskunfélegyháza, József Attila u. 33. sz. (2010. január)
Orgonák közül is jól látszik az építési dátum és a házszám (2008)

Ugyanakkor: azok az épületek, amelyek a rendelet szerint védettek, egyáltalán nincsenek biztonságban. A Dr. Holló Lajos u. 11. sz. alatti, puttókariatidákkal tartott ablaktimpanonos, klinkertéglás, 1900 körül épült L-alakú házat (ide jártam egyébként óvodába) 2009-ben a képviselőtestület levette a listáról, ahelyett, hogy a leszakadó mennyezetet renováltatta volna. Az épület bejárata mellett látható emléktábla szerint ezt a burzsoá épületet még a kommunizmus legkeményebb éveiben is méltónak tartották arra, hogy renoválják. Az önkormányzat évek óta eladásra hirdeti, és befektető híján igencsak félő, hogy ez a ház nemsoká a múlté lesz, hiszen 2009 óta kiadható rá a bontási engedély.
A Molnár Béla u. 2. sz. alatti majolikás szecessziós Fekete Gáborné-féle házat 2004/2005-ben eléggé felemás módon renoválták. Megpróbálták ugyan a vakolatba húzott spirálvonalakat helyreállítani, miután bepucolták az épületet, de ez a legjobb szándékkal sem sikerült. Eléggé szembetűnő a két részre osztott ingatlan két fele között a különbség. (Itt egy feltehetőleg eredeti állapotában kövéredő spirális, itt pedig a Molnár Béla utcai homlokzat többi, eléggé sovány íve.) Az már csak hab a tortán, hogy a sovány ívek részénél engedélyezték, hogy két ablak is ajtóvá alakíttassék át. Az 1990-es évek elején az épület Szalay Gyula utcai oromfalához építettek hozzá egy eléggé esztétikus lejáratot a pincébe, újabban pedig a padlástérben is lakásokat alakítottak ki. Az tehát, hogy egy épület helyi védelem alatt áll, gyakorlatilag semmit sem jelent. (És arra már végképp csak zárójelben utalok, hogy a védett épület állapotának fenntartása a tulajdonos feladata, ellenben egy nem kevés összegbe kerülő felújításra bármilyen támogatást kapni, nemcsak Kiskunfélegyházán, máshol is, szinte lehetetlen.)
Kiskunfélegyháza, dr. Holló Lajos u. 11. (2010)

Az emléktábla, felirata: "A hároméves terv / végrehajtása során / a Népjóléti Minisztérium / állíttatta helyre és szerelte fel"

Kiskunfélegyháza, Molnár Béla u. 2., az 1990-es évek elején hozzáépített pincelejárat (2010)

Lenne tehát mit pótolni a tekintetben, hogy hogyan is kellene (vagy hogy egyáltalán: lehetne) gondolkozni az építészetről Kiskunfélegyházán.

2011. április 6., szerda

Egy kecskeméti előadás utózöngéi

Tegnap (április 5.) Kecskeméten jártam, az úti cél az Ifjúsági Otthon volt, ahol a Tükörteremben Dömötör Gábor szabadkai építész, műemléki szakmérnök tartott előadást a szabadkai szecesszióról. Az előadás egy sorozat része, amelyet a Kecskeméti Városszépítő Egyesület szervez, és várhatóan olyan városokból érkeznek meghívott előadók, mint Marosvásárhely, Arad, Temesvár és Nagyvárad. Bár Félegyházán lenne ilyen civil kezdeményezés!

Itt egy kép az előadást hallgató közönségről. (Valahol fehér pulóverben valaki háta mögött ülök.)

És ha már Kecskeméten jártam, megragadtam az alkalmat, készítettem néhány fotót. A városházáról:
a középrizalit

részlet a középrizalitról, sajnos a kecskefej lemaradt

az előtér mennyezetrészlete

előtér, itt lehet balra menni

részlet az udvarról

az udvari óra

az udvarra nyíló kapu vitrázsának részlete

És arról az épületről, ahol az előadást meghallgattam:



Az egykori Iparos Otthon és mozaikrészletek a homlokzatról.

Az előadáson behoztak egy kosár kék tojást, legalábbis azt hittem, de ahelyett, hogy húsvét felé közeledve szétosztották volna őket, közölték, hogy ezeket az Ifjúsági Otthon igazgatója ma adta az előadó kezébe. A homlokzatról lepotyogott kék kerámiadíszek voltak...

2011. április 5., kedd

Beköszöntő

Nem ígérem, hogy rendszeresen fogom írni ezt a blogot, ezt a ma született bárányt, de még csak nem ígérem azt sem, hogy elvétve. Az, hogy blogot kellene egyáltalán írnom, villámcsapásként belém hasító gondolat volt tegnap este, és olyan erejű elhatározás követte másnap - ma - reggel, hogy ezek után nem létrehozni valóságos bűn lenne. Mindenesetre megkönnyítem vele a magam, és talán mások munkáját is. Ha egyelőre még nem is tudom, hogy mit, hogyan, és miért fogok itt közzétenni. (Na jó, nagyvonalakban sejtem.) A címe (Kiskunfélegyvárosháza) egy kedves ismerősöm kedves szójátéka, akinek utólagos és előzetes engedélyét már többször megkapva, itt is felhasználom kreatív szellemének teremtményét. Remélem, nem bánja.
Elöljáróban még annyit: a blog irodalmi műfaj, szerintem. Elődétől, a naplótól viszont abban különbözik, hogy az újságírás műfajaihoz hasonlóan nyilvános. Szóval, Kedves Olvasó, Isten hozott a blogomban!