2014. december 30., kedd

Erdélyvárosi háztipológia I: az oromzatos, kiskontyos háztípus

Az 1925-től kiépült Erdélyváros nevű városrész különleges, késő szecessziós jelleget hordozó lakóházairól már többször esett szó ebben a blogban. A következő bejegyzéssorozatban azokról a jól elkülöníthető háztípusokról lesz szó, amelyek e városrész utcaképét (is) meghatározzák.

Az oromzatos, rizalitos, kiskontyos (kontyolt tetős) kislakásos házak típustervét Dóczy Pál városi mérnök készítette 1925-ben. Két lakástípust tervezett. Az utcára két vagy három szobával néző, alaprajzilag kéttraktusos tisztviselői házak abszolút újdonságnak számítottak Kiskunfélegyháza építészetében. Hasonló, oromzatos, kontyos ház már 1913-ban épült (Kocsis Ferenc-féle ház, Jókai utca 5.), s számos ilyen jellegű épület található Nagykőrösön. A kőrösi épületek Szarvas György építész tervei alapján épültek az 1910-es évek első felében. Zömük a kisnemesi klasszicista kúriák alaprajzi vonásait mutatja: földszintesek, L-alaprajzú alaprajzzal rendelkeznek, többnyire szárnyanként egy szobasorral rendelkeznek, az udvarra üvegezett folyosó néz, amit verandaként vagy tornácként használtak. Az 1920-as évek kislakásai abban különböznek e korábbi épületektől, hogy kifejezetten egy család számára tervezték őket, azaz családi házzá váltak.
A gazdasági s egyéb melléképületek nem csatlakoznak hozzájuk, szobák, konyha, s sokszor már fürdőszoba is található volt bennük. Alaprajzuk kéttraktusos. Főhomlokzatuk közvetlenül az utcavonalra épült. Emeletet eredetileg nem építettek hozzájuk, de pincéjük minden esetben volt. Az utcafronti szobák egyikét csekély előreugrású rizalit is kiemeli, amelyen az ablak nagyobb (általában háromosztatú a kétszárnyú ablakokkal szemben). A háromszobás lakásoknál ez a tengely mindig a középső, kétszobásaknál jobb vagy bal oldalra esik. Ereszüket fadíszítmények díszítik. A kontyolt csúcsokat további bádog díszítmények koronázzák. Lábazatuk az Alföldön egyébként ritkaságszámba menő kőből, vagy kővel vegyes téglából épült, a felmenő falazat tégla vagy gyakrabban vályog. Az utcai homlokzatokat (ritkábban az udvarit is) stukkó és/vagy vakolatdíszek teszik változatossá. Némely esetben az oromzat és a padlásablakok építése elmaradt, de a rizalitról nem mondtak le az építők. Minimum egy téglakémény magasodik a cseréptető fölé. A telek nagy, konyhakert létesítésére alkalmas.

Az oromzatos, kiskontyos tisztviselőlakás típushoz sorolható épületek listája:
     Az Erdélyvárosban és a Rokkanttelepen:
          Arad utca 6.
          Arad utca 9.
          Dankó Pista utca 5.
          Dankó Pista utca 10.
          Dankó Pista utca 19.
          Dankó Pista utca 22.
          Dózsa György utca 6.
          Dózsa György utca 13.
          Dózsa György utca 15.
          Dózsa György utca 23.
          Esze Tamás utca 1.
          Gábor Áron utca 30.
          Gábor Áron utca 32.
          Marosvásárhely utca 8.
          Marosvásárhely utca 14.
          Marosvásárhely utca 15.
          Mezősi Károly utca 2. (egykori Levente-otthon, ma óvoda)
          Szegedi út 39.
          Szegedi út 41.
          Szegedi út 43.
     A Kertváros városrészben:
          Ady Endre utca 34.
          Fadrusz János utca 2.
          Holló Béla utca 18.
          Liszt Ferenc utca 7.
     Szórványszerűen, a város más pontjain található házak:
          Attila utca 34.
          Deák Ferenc utca 31.
          Deák Ferenc utca 34.
          Holló Lajos utca 26.
          Jász utca 21.
          József Attila utca 43.
          Kalmár József utca 5.
          Kalmár József utca 17.
          Könyök utca 26.
          Kun utca 55.
          Móra tér 9. (Ipartestületi székház)
          Petőfi utca 5.
          Táncsics Mihály utca 6.
          Tünde utca 2.


A Jókai u. 5. számú ház még 1913-ban épült, alaprajzilag nem tartozik a tisztviselői kislakások közé, előképként azonban számolni lehet vele.
A Deák Ferenc u. 6. számú, L-alaprajzú ház szintén valószínűleg 1914 előtt épült. az utcára görbített homlokzat azonban szintén előképként jöhet számításba.
A Dózsa György u. 13. számú ház a háromtengelyes tisztviselői kislakás mintapéldája. A szecesszióval rokonságot tartó homlokzati minták miatt a közvetlenül mellette álló...

... Dózsa György u. 15. számú ház ikertestvére. Ez utóbbi ház az egyedüli, amelynek stukkómintái nem csak a főhomlokzaton találhatók, hanem az oldalsó és udvari nézeteken is.
A Dózsa György u. 23. számú ház már nem sokat őriz ebből a típusú díszítésből, de tömege nem változott. A padlástér beépítése miatt az eredeti padlásablakok helyett nagyobb ablakok találhatók a vérteleken.
 A Dankó Pista u. 19. számú ház mind között a legszebb arányú homlokzattal rendelkezik. Alaprajzát üvegezett veranda és terasz teszi egyedivé.
 Dankó Pista u. 5. Az eredeti tömegét őrző épületen csak az oromzati csúcsdísz utal arra, hogy ez is egy tisztviselői ház volt. Az oromzat itt szélesebb és alacsonyabb.
Dankó Pista u. 14. Az oromzat itt a középrizalit teljes szélességét úgy fogja át, hogy az eresz lécei nem takarnak ki a vértelek falfelületéből. Az oromzati csúcsdísz eredeti, de felső része hiányzik.
Dankó Pista u. 10. Az oromzat itt nem háromszögletes, hanem megtört vonalú, szélesebb és magasabb is, hogy az erkély, illetve a mögötte lévő emeleti helyiség elférjen és elég fényt kapjon. Az erkély ritkaságszámba ment 1950 előtt.
 Esze Tamás utca 1. Az elsőként, 1925-1926-ban megépült házak közé tartozik...
 ... a Szegedi út 39. számú házzal...
... és a Szegedi út 41. számú házzal együtt. Ez utóbbi Csillag Vendéglőként radikális változtatásokat ért meg.
A Dankó Pista 22. számú ház, az Irénlak ugyan nem rendelkezik utcai oromzattal, de a manzárdtetőt megtörő fal, amelyből emeleti erkélyajtó nyílik, szerkezetileg mindenképpen ehhez a háztípushoz sorolja. Hátulsó homlokzata, ahol egy igazi kontyolt tetős oromzat rejtőzik, a Dózsa György u. 15. számú házzal rokonítja, amely szintén rendelkezik az utcai mellett egy udvari oromzatos résszel is.
 Dr. Holló Lajos utca 26. számú ház már jóval a Tisztviselőtelep testén kívül található. Padlásbeépítése és az ablakok helyére vágott bejáratok későbbi átalakítások eredményei. Homlokzati díszei a tisztviselőtelepi példákéhoz hasonlók.
 A Kun utca 55. számú ház mintha csak tévedésből épült volna fel a Tisztviselőteleptől távol eső Petőfivárosban. Szép arányú utcai homlokzata a Dózsa György utcai házakhoz kapcsolja.
A Petőfi u. 5. számú ház oromzata kevésbé széles és magas. E blogban találkozhattak már vele, jelenlegi homlokzata szomorú állapotokat tükröz: az eredeti vakolatarchitektúra kétharmadát elpusztították, az egyik ablak helyére ajtót vágtak.
Középület-jellege miatt kissé kilóg a sorból a Mezősi Károly u. 2. számú épület. A hosszúkás, L-alaprajzú egykori levente-otthon (ma óvoda) Dózsa György utcai homlokzatán azonban szintén megtalálható a kiskontyos oromzat.
A Szegedi út 43. számú ház Dóczy második típustervének megvalósulása. Kissé átépített állapotban.
A Szegedi út 37-43, Esze Tamás u. 1. számú házak telektömbjéhez a Gábor Áron u. 30. számú ház csatlakozik, amelynek homlokzata tengelyesen tükrözött variánsa az előző épületnek.
Ugyancsak ehhez a telektömbhöz tartozik a Gábor Áron u. 32. számú ház is, amelyet előreugró rizalittal, hullámvonalas díszített eresszel építettek meg, de oromzat és kontyolt tető nem került rá.
A Marosvásárhely u. 15. számú ház arányaiban kicsit nagyobb, mint Dózsa György utcai testvérei.
 Az Arad u. 6. számú ház a második típusterv további variánsa. Az oromzat tetőzete itt már nem az épület nyeregtetőjéhez kapcsolódik, hanem sátortető-szerűen illeszkedik az oldalfalakra az oromzat vonalában.
 Ugyanezt ismétli az Arad utca 9. számú ház, azzal a különbséggel, hogy az oromzat tetőzete itt előreugrik, mivel az épület sarokház is, s oldalhomlokzatán is szobaablakok vannak.
 A típus jellegzetes példái a Dózsa György u. 6., ...
 ... Marosvásárhely u. 8., ...
... Marosvásárhely u. 14. számú házak.
A Tisztviselőteleptől nem messze, a Deák Ferenc utca 34. számú ház korábbi lehet. Úgy tűnik, mintha a tisztviselőtelepi típus utcafronti homlokzata lenne hozzáadva a hagyományos parasztház hosszanti elrendezéséhez.
A Deák Ferenc u. 31. számú ház a magas padlástérre lehet példa.
 A Tisztviselőtelepen kívül egyszerűsítve, kisebb oromzattal hasonló karaktert hordoz a Holló Béla u. 18., ...
 ... a József Attila u. 43., ...
 ... Könyök u. 26., ...
 ... Táncsics Mihály u. 6., ...
... Tünde u. 2., ...
... Attila u. 34., ...

... Kalmár József u. 5. számú ház. (Ugyancsak ide tartozik a Kalmár József u. 17. A Jász utca 21. számú házról nem mondható meg biztosan, hogy ebben a korszakban épült-e.)
 Az Ady Endre u. 34. számú ház Mikszáth Kálmán utcai homlokzata mutat kontyolt tetős oromzatot, de itt hiányzik a rizalit. Ez a sarokra épült nagy ház egyik típustervhez sem igazodik.
 Rizalit helyett egy teljes tengelyben előreugrik s üvegezett tornáccá válik a Liszt Ferenc u. 7. számú ház bejárati része.

A Vasút u. 2. számú ház saroképületként reprezentatív, villaszerű kiképzést kapott, mindkét utcai homlokzatát oromzat nyitja fel, manzárdtetős fedése jól megmozgatott tömegű lakóházat mutat.





2014. december 29., hétfő

A Móra téri bányászati berendezések gyárának bérházai

Kiskunfélegyháza épületállományában kevés echte szocreál épület található, már pusztán ezért is figyelemre méltó a Móra téri 5-6-7 számú épületcsoport, amely frontjával a Szegedi út vonalára illeszkedik. A telkekhez tartozó melléképületek bejárata a Szegedi úttal párhuzamos József Attila utcáról nyílik. Mindhárom lépcsőházat 2014 decemberére korszerűsítették, ami felújítást, ablakcserét, a külső falburkolat hőszegetelését jelentette. (Az épület oldalhomlokzatáról még jelen sorok írásakor sem bontották le az állványokat.) Egy ilyen felújítás rendszerint nem sokat változtat az épület képén, jelen esetben azonban történt néhány változás. A középső épület vörös alapszínét meghagyták, az oldalsó épületek kopott szürke színe helyére halovány zöld került, amely egészségesen üdíti a Móra teret. Örvendetesen meghagyták a szélső épületek harmadik emeleti párkányait s a házak ablakkereteléseit. Mindhárom bejárati ajtót kicserélték, az eredeti kovácsoltvas ajtóbetétrácsok helyére jellegtelen műanyag ajtók kerültek. Nem lehet rosszmájúan azt mondani, hogy sikerült egy elronthatatlan szocreál épületet elrontani, s jóllehet a bejárati ajtók kicserélése indokolt lehetett, eltávolításukkal az épület "hangulatához", ornamentális kiképzéséhez szervesen hozzátartozó eleme iktatódott ki.
A két képsorozat készítése között mindössze két év telt el (2014 decemberéből származnak a mai állapotot dokumentáló, 2012 nyaráról az immár archívnak minősülő képek).
Móra téri bérházak, 2012 júniusában...

... és 2014 decemberében, közvetlenül a felújítás után.


A három épület 2012 nyarán.




A középső tömb bejárata 2012-ben és 2014-ben. Eltűnt a teljes épületet meghatározó frontális tengelyes szimmetria















Az épület részletei 2012-ben. A kovácsoltvas erkélyrácsok változatlanok maradtak, de az oldalsó, szegmensíves záródású bejárati ajtó eltűnt, kivették a keretelésből.
A középső (vörös) tömb bejárata fölött, végtelenül pontos datálást lehetővé tevő emléktábla 2012-ben és 2014-ben. A körülötte lévő falhoz nem nyúltak, mint ezt a tábla alatt árválkodó, villanykörtére hiába váró aljzat mutatja.
A két bal oldali fejezet archív felvétel 2012-ből, a jobb oldali a mostani állapotot mutatja.
A vakító fehérre átfestett stukkódísz a középső tömb mellett, két részlet 2014-ből

2014. december 20., szombat

Lábjegyzet a parasztság változásáról 1910-ből

Braun Róbert, miközben az Egyesült Államok mezőgazdaságáról írt 1910-ben, kitért a magyarországi parasztság életformájának megváltozására is. (A téma aktualitását számára az elképesztő méreteket öltő kivándorlás is adta.)
Így írt:

"Sokszor emlékezem vissza egy ismert szocialista íróval való néhány év előtti beszélgetésemre. Egy népszínművet nyújtott be, melyet azonban nem fogadtak el azzal a megokolással, hogy nem ilyen a magyar paraszt. Az író, aki maga is paraszt volt férfi koráig, sokat beszélt arról, hogy a modern paraszt hogy megváltozott, külsőleg, belsőleg. Másként ruházkodik, másként beszél, másként gondolkozik, mint régen. Megváltoztak a viszonyok, megváltozott az ember."

(Braun Róbert: A mezőgazdaság új kora,
in: Huszadik Század 21 (1910),
32-45. id. rész 32.)


A jelenség, amelyről itt szó van, az tulajdonképpen annak a romantikus paraszt-képnek a leomlása, amely a 19. században évtizedeken át meghatározta a vidék fejlesztéséről való gondolkodást. Erről szól Hámori Péter tanulmánya:

Hámori Péter: „A magyarországi agrár-szociálpolitika kezdetei. Az agrárszegénység képének megváltozása az alföldi agrármozgalmak idején”, in: Századok 137 (2003), 3-42.

 Hámori kitér a mezőgazdasági munkáslakások kérdésére is, amely kérdés az alföldi városokban különösen aktuális volt. 1907-től számos városban épültek mezőgazdasági munkásoknak készült háztelepek (mintaképévé ennek a zentai munkástelep vált). Kiskunfélegyházán 1904-től merült fel az igény munkástelep létesítésére, de konkrét intézkedések csak 1912-től történtek, amikor a mai Irányi Dániel utcában és Béke utcában 12 ház felépült. (Szemben más városok 200, 100, 80 házas telepeivel.)
Ebből az időből származhatnak az Irányi u. 2. és 4. számú házak. Hagyományos tömegű, szoba-konyha-kamra elrendezésű épületek azóta számos átalakításról, modernizálásról tanúskodnak. A telep házai csak a tájolásukban különböztek a hagyományos, vertfalas parasztházaktól, mivel a Béke és Irányi utcák nyugat-keleti irányúak, a házak folyosói nem nézhetnek délre.
 
Irányi u. 2. ház. A szoba-konyha-kamra alaprajzhoz itt egy folyosó is társul, azonban a háznak csak egy ablaka néz az utcára.

Irányi u. 4. számú ház. A folyosóépítés itt valószínűleg későbbi, mint ezt az 1960-1970-es évekből származó mustársárga-vörös vakolatdíszítés is sejteti. Szintén ebből az időből származik az ablak, amely feltehetően a korábbi helyére került.


2014. december 7., vasárnap

Fiktív szöveg a kiskunfélegyházi városháza 1911-es felavatásáról

Az itt következő - egyébként jelen blog születésnapi százötvenedik - bejegyzésében a múlt alkalommal közzétett szabadkai források után egy gondolattal szeretnék eljátszani. Mi lett volna, ha...? Mi lett volna, ha egy, a szabadkaihoz hasonló, reprezentatív és informatív ünnepi kiadvány a kiskunfélegyházi városháza avatóünnepsége alkalmából is megjelenik? Milyen lehetett volna ennek szövege, retorikája? A szabadkai kötet kapcsán jutott eszembe először az ötlet: mi lenne, ha a neveket kicserélném? Mivel ez minden további nélkül megtehető (lenne), az alábbiakban egy fiktív forrást közlök, helyesebben szólva kreálok. Természetesen nem azt szeretném ezzel állítani, hogy a magyarországi szecessziós városházák vagy ezek avatószövegei egy kaptafára készültek (nagyon is különbözőek, éppen azért, mert minden városnak egyedi karaktere van), csupán azt, hogy a modernitás tapasztalata, a városfejlődés lehetőségei aktívan benne e városok köztudatában, s nem is annyira a stílus, mint inkább e mentén, a jövőről való gondolkodás mikéntjén hozhatók közös nevezőre.
Az alábbiakban tehát kicseréltem Lányi Géza Viktor 1912-es írásában a neveket. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy fiktív szöveg született így, mégis, az így keletkezett szövegben van valami, ami érdemes a figyelemre, vizsgálatra. (Azonos épületfunkciók bekerülése a társadalom tudatába, érvelés az építkezés mellett, jövőorientált gondolkodás megjelenése, más városokkal való vetélkedés motívuma, helyi vállalkozók kiemelése, Mária Terézia tisztelete, stb.)
A kicserélt szavakat kékkel jelöltem. A törölt, mert Félegyháza történetével nem egybevágó részeket szögletes zárójel közé rakott három pont jelöli (szintén kékkel szedve). Törekedtem a tárgyszerűségre, azaz csak olyan összefüggéseket szerettem volna megvilágítani, amelyet a kiskunfélegyházi városháza építéstörténetében adatok támasztanak alá.




Városházavatás
Írta: Schröder Béla [Schöder a szokatlanul magas színvonalú, ámde nagyon rövid ideig futó Félegyházi Magyar Újság szerkesztője volt.]

Kiskunfélegyháza szépet álmodott. Mint az ezeregyéj meséinek szerencsés király, kinek szolgálatkész óriások lesik óhaját: egy este lefeküdt és reggelre kelve csak kitekintett az ablakon és - uramfia! - ott látott egy tündérszép, kacsalábon forgó palotát, égbeszökő tornyával, száz szobájával, kilencszázkilencvenkilenc ablakával.
     Ez az éjszaka jó egynéhány évig eltartott és ezalatt nem szunnyadt a félegyházi glóbus. De a csoda ezzel aligha kisebb. Mert íme álom vált valóra, harmincezernyi ember kollektív fantáziájának tündérvirágai kövesedtek meg egy ócska, düledező granárium helyén, művészszerű óriások szilárd anyagból építették meg képzeletünk légi várát és fölékesítették, kicifrázták, ahogy szívünknek kedves.
     Az ámuló meglepetés káprázata elröppent. Álmaink palotáját megszoktuk már az apróbb szabadkai házak között, mintha mindig itt lett volna, mintha közülök nőtt volna ki.
     Megszoktuk és megszerettük. Belekapcsolódott már a félegyházi élet vérkeringésébe ez a ház. Folyosóin régóta polgárok nyüzsögnek, szobáiban tisztviselők dolgoznak, földszintjén adásvétel folyik, munka ég, élet liheg minden zugában.
     A mai díszes avatás csak ünnepélyes szentesítése a már megkötött, századokra szóló frigynek.
 *
     Az új városház homokból fog épülni, de nem homokon. Félegyháza történelme föl kell, hogy jegyezze Molnár Béla polgármesternek ezt a nagy perspektívákat nyitó mondását. Ő, aki a félegyházi termőföld soha nem sejtett jövedelmi aknáiból bányászhatta volna ki annak idején a városház-alap-ot, az építés biztos anyagi bázisát, - joggal írhatná egész közéleti működésének zászlajára a jeligét: homokból, se nem homokon. Benne megvan a bátorság: semmiből teremteni, s a bölcsesség: semmit sem kockáztatni. Éppen ezért az az ember ő, akire az új, a fejlődő Szabadkának szüksége van: Félegyháza államférfia.
     Megérdemelte a sorstól azt a szép tisztességet, hogy új, hatalmas székház létesülése az ő nevével, az ő egyéniségével forrjon össze.
     Megérdemelte volna még valaki, aki már nem érhette meg, hogy tető alatt lássa a nagy művet. Boldogult Ulrich Istvánra gondolunk és gondolunk kegyelettel, lábujjhegyen közeledik a bezárt kripta ajtajához. Ők ketten Molnár Bélával mennyit tervezgették, építgették gondolatban az eljövendő palotát! És ki volt boldogabb nálánál, mikor az ő elnöklete alatt a szép tervezést határozattá emelte a városi közgyűlés?
     [...]
*
     Név... Ki beszél nevekről, mikor monumentális épületekről van szó. Minden századik ember tud talán Ybl-ről, a Várpalota, az Opera megteremtőjéről; ezer közül egy ha hallott Pollákról [Pollackról], ki a Nemzeti Múzeumot alkotta. És ki ismeri a kölni dóm mesterét? Senki, tán még a lexikon se. Az emberek hálátlanok. Az életük kiegészítőjévé válik egy-egy kőépítmény, de elfelejtik azt, aki szíve vérével keverte a vakolatot. Mikor ezen a helyen leírjuk Vas József és Morbitzer Nándor neveit, él bennünk a remény, hogy Félegyháza új nemzedéke már művész-jóltevőinek megbecsülésére nevelődik. Az ő európai tudásuk, az ő színmagyar érzésük tükröződik a kőtömegek pompás arányain, az ornamensek nemes, magyaros vonalain. S hogy a székház annyira ízig-vérig félegyházi-nak sikerült, abban sok része van olyan közülünk való emberek közreműködésének, aminő Dóczy Pál, városi mérnök, meg Ujszászy János és Mailáth József, kik közösen vállalták az építés keresztülvitelét. Áldás lesz munkáján a sok-sok félegyházi és nem-félegyházi iparosnak is, kik mind mesterségbeli tudásuk legjavát adták oda a nagy cél érdekében. És örökre szent minden nyoma annak a rengeteg kérges tenyérnek, amely Félegyháza tündérálmának megvalósításán verítékezett.
*
     Áll tehát a mesék palotája, a munka palotája. S az ünnepi krónikásnak akaratlanul is eszébe ötlik most az a kifogás, ami a tervezgetés idején merült fel, hogy a milliókat emésztő díszes épület fölösleges fényűzés. Lukszuscikk.
     Nem tudom, érveltek-e azzal a nagy mű előkészítői, amit most mondani akarok, de bátran és azt hiszem, hatásosan érvelhettek volna: az új, a tündöklő, a nagy városházára szükség van, mert arra hivatott, hogy megteremtse a félegyházi lokálpatriotizmust.
     Nem kicsiség az! Lám, az Alföld másik nagy metropoliszát: Kecskemétet, mi tette naggyá? Az, hogy van a világon - Nagykőrös. És a helyi hazafiság hatalmas, ösztönző energiakovásza mintha idáig hiányzott volna Félegyháza éléstárából. Miért? Igaz, nem volt mivel dicsekednünk. Mert azzal csak nem csábíthattuk az idegeneket, hogy gyertek, nekünk van a legrozogább vasúti állomásunk. Vagy: állj meg vándor, itt halnak meg a legtöbben tüdővészben. Mert ebben a kettőben tartjuk a rekordot. (Adja isten, hogy ne soká!) Egyébként nem vagyunk a szó banális értelmében érdekes város. Félegyházának nincs parádés történelmi múltja. Falai közt nem születtek országraszóló nagy emberek. Ami itt tradíció akad, az csupa negatívum. És ez talán oda vezethető vissza, hogy Félegyháza nemrég falu volt és ezen néhai való jó Mária Terézia királyasszony uralkodói kegye és a mezővárosi epitheton sem sokat változtatott. Lakói a tanyán, a szálláson élték igazi életüket. Ha télre be kellett húzódniuk valahová, ahhoz elég jó volt akármilyen odú is.
     A piactéren emelkedő hatalmas palota megadta végre Félegyházának a város jelleget. Úgyis, mint dísz, úgyis, mint nevezetesség, központja lesz a Félegyházához fűződő köztudatnak. Méltán hivatkozhatunk rá, mint unikumra, mint kultúrképességünknek saját erőnkből emelt monumentumára.
*
Hogy Félegyháza éppen mostanában lép a városiasságnak ebbe a stádiumába, az, szerény véleményem szerint, az idők jele. A faluból lett városok korát éljük. Falu alatt értem egyszersmind a műhelyt, a gyártelepet, a bolthelyiséget is, szóval mindama emberlakta helyeket, melyeknek mivolta ellentétben áll a - kaszárnyával. A középkori városok várakból, kaszárnyákból lettek, más szóval elkerített helyekből, ahol verekedésre alkalmas emberanyag oltalomra lelt. A kaszárnyatípusú városok ma történelmi emlékek. Helyükre a falutípusúak léptek, az intellektuális és indusztriális harc színterei, az emberi szabad fejlődés fészkei. Rámutathatnánk New York, San Francisco, Berlin példájára, de minden, mikor itt van a legklasszikusabb példa: országunk fővárosa. Valamikor Buda volt az ország szíve, fellegvára birtokától az ország uralma függött. Ma csöndes, muzeális fészek, egy szép emlék, mely már a múlté. Vele szemközt terjeszkedik az eleven, a modern Pest, mely ötven év előtt falu volt, ma pedig közel egymillió magyar lakja.
     Félegyháza is faluváros, vagyis modern város, a jövő városa. Ez a karaktere valahogy benne van a levegőjében, de aki nem érezné, annak szemlélhetővé teszi az ifjú székház. Azok, akik ihletett szívvel kitervezték, bár világos tudatuk szerint csak egy artisztikus problémát oldottak meg, de valójában, öntudatlanul, megérezték és belevitték művükbe Félegyháza és a félegyházi élet stílusát.
     Hő vágyunk, hogy mire a vadonatúj, ragyogó falakból műemlék leszen, a félegyházi homokban rejlő életcsírák egészséges, hatalmas, virágzó és gyümölcsöző kultúrává lombosodjanak.





[Itt nem jelent meg: Városháza. Kiskunfélegyháza 1911.
Felavatásának ünnepére, szerk. és kiad. Molnár Béla,
Kiskunfélegyháza, Vesszősi József könyvnyomdája,
1911, 5-8. Kiemelések a nem létező eredetiben.
Mai helyesírásunknak megfelelően javított szövegváltozat.]

2014. december 6., szombat

Jakab Dezső: A tervezők a városházáról, 1912, Szabadka

A TERVEZŐK A VÁROSHÁZÁRÓL
Elmondta: JAKAB DEZSŐ


Városalapító Mária Teréziának stílusát akartuk visszaadni abban a pályatervünkben, mellyel az első díjat nyertük és ki is vívtuk vele a zsurorok és a város vezetőségének tetszését. Abból indultunk ki, hogy Szabadka városát Mária Terézia nevéről nevezték el és az ő korában a barokk stíl volt az uralkodó.
     De a megvalósítás idejében a magyar építészek között már kialakult az a vélemény, hogy bűnt követ el az az építész, aki nem korának megfelelő stílusban tervez, amiként terveztek minden időben élő építészek. Ennek a mozgalomnak a legnagyobb magyar építőművész: Lechner Ödön adott lökést.
     Lechner Ödön kora ifjúságától kezdve célul tűzte ki azt, hogy a magyar nemzeti díszítő elemeit, amelyeknek forrása a népvándorlás előtti és a magyar fajnak ősi kincse, ezt a tősgyökeres ornamentikát fogja alapul venni. Felhasználja a nyugati műveltebb országok szerkezeti stílusát és azt a magyaros díszítő elemekkel fogja nemzetivé tenni. Berlinben elvégezte iskoláit, mintegy 24 éves korában hazajött Magyarországba. Nagy talentuma és zseniális lelke nem elégedett meg az itt látottakkal. Felbuzdult a budapesti Vigadó tervezőjének, Feszl Frigyesnek eszméjétől, aki a magyar stílust először hangoztatta és aki a magyaros ornamentikát keleti mór és török ornamentikával keverte össze. Ennek építőművészeti sikereit látván, tanulmányozta Lechner is a magyar díszítő motívumokat. Kiment Franciaországba és beállott olyan építészhez, aki kastélyokat restaurált. Azért, hogy belemélyedjen a francia különböző korok stílusába és ellesvén azt, minő okok idézték elő az egyes királyok alatti stílusváltozásokat, hasonló alapokon kutassa a magyar stílus múltját, esetleg megvesse jövőjének alapját. Még nem volt 30 éves, amikor végleg hazajött. Első művei francia ízűek. De a kecskeméti városháza, az Opera előtti M. Á. V. nyugdíjháza már egy-egy magyaros ornamentikát, vagy ehhez hasonló irányítást mutat; határozottan lép fel törekvése a magyar iparművészeti palota épületén. Ezzel megtette a magyar építőművészet legfontosabb és legjelentékenyebb lépését. Innen indul ki a magyar építőművészet és a magyar iparművészet egész műve. Ennek tökéletesítésére dolgoztatta a magyar iparosokat és megmutatta az irányt, amelyen haladniuk kell. Későbbi műveiben, mint a Földtani Intézet és Postatatakarékpénztár palotáján a magyar stílus olyan ábécéjét mutatja be, amelynek betűi már szavakká, mondatokká fűzhetők. Azt lehet róla állítani, hogy miként Kazinczy Ferenc nyelvújításában megteremtette az új magyar nyelvet, úgy Lechner Ödön utóbbi palotáival a magyar stílust immár elvitázhatatlanul megalkotta. Olyan műveket létesített, amelyeknek architektonikus elemei sehol a világon, máshol mint nálunk, fel nem lelhetők.
     Mestere franciává akarta tenni, francia leányt akart hozzá feleségül adni; kineveztette a Credit Lyonnais építészévé, azzal aposztrofálván őt: Uram, maradjon Franciaországban, mert ön Franciaország legnagyobb ifjú építésze. Lechner nem engedett a ragyogó jövő csábításainak, hazajött, hogy Magyarországon Széchenyi, Petőfi, Jókai, Munkácsi [sic!], Szinnyei [sic!] mellé, a legnagyobb magyar alkotógéniuszok sorába lépjen.
     Lechner Ödön időközben egész sereg ifjú építészt nevelt irodájában, akik örömmel csatlakoztak az ő megkezdett irányához.
     Jómagunk szintén az ő növendékei vagyunk. A magyar műegyetem elvégzése után, bár eleinte különböző irodákban dolgoztunk, lelkesedésünk Lechner Ödön iskolája iránt összehozott és közösen dolgozunk. Magyar építőművészek akartunk maradni és, ha kellett, erőszakkal is ráoktrojáltuk megrendelőinkre ennek az irányzatnak követését. Pályázatainkon kénytelenek voltunk akárhányszor a közkívánatnak engedve, más stílusban bemutatni ideáinkat, de a kivitel előtt nagy küzdelmek árán is, sokszor veszélyeztetve a megbízást, kierőszakoltuk azt, hogy a megbízók fogadják el újabb propozíciónkat.
     Így volt Szabadkán is. A városháza barokk stílusát megváltoztattuk és első ideánkat, hogy Mária Terézia korát örökítsük meg, elejtettük, abból indulva ki, hogy a barokk stílus gyöngyeit már annál inkább nem tudnók utolérni, vagy azokat fejleszteni, mert hiányzanak azok a mesteremberek, akik együttérezve a tervezővel, ilyen stílusú munkálatok végrehajtására alkalmasak lennének. Másrészt hazafias érzésünk diktálta, hogy a tulipán jegyében a magyarság harcosainak álljunk be. Azonfelül kedvelt mesterünk iránt érzett hálánk is kötelezett, hogy kitartsunk az ő iránya mellett.
     Már előzetesen a szabadkai zsinagógát magyaros stílusban terveztük és építettük fel, tehát tulajdonképpen csak folytattuk megkezdett munkájukat. A város iparosait már ahhoz hozzászoktattuk, kioktattuk a nehéz és szokatlan magyaros formák kialakításához, tanítottuk őket, hogyan kell a vasat, a fát, festést, a kőfaragást akként csinálni, hogy felismerhető legyen bennük a székely és kalotaszegi ornamentika eredete. Igyekeztünk a különben parasztos és naiv formákat szalonképessé tenni, vagyis olyanná, hogy úriemberek az ő megszokott régi formáikhoz hasonlóan jól érezzék magukat ezeknek láttára. Ne olvashassák rá a fokosízű és subaszagú jelzőket.
     Nehezen ment a megalkotás. Sokan voltak az újítás ellenzői. Mindenki a régi megszokott és kényelmes barokk után vágyódott. Erős küzdelemmel kellett a harcot megvívni a város fölött őrködő kormányzattal, mely nem bízott abban, hogy a két és fél milliós városháza sikerül ennyi újítás dacára is. Már-már kényszeríteni akartak minket, hogy vonjuk vissza terveinket, amikor dr. Biró Károly polgármester tanácsért Marosvásárhely polgármesteréhez, dr. Bernády Györgyhöz fordult, akiről tudta, hogy hasonló helyzetben volt, amikor a marosvásárhelyi városházát építettük. Az ő megnyugtató soraira válaszolt a szabadkai polgármester a kereskedelmi minisztériumnak oly értelemben, hogy a városházát magyar stílusban fogja felépíttetni. Bízik a megbízott építészek művészi erejében, miután a marosvásárhelyi magyar stílusú városháza szintén hasonló küzdelmek után épült fel és hogy kész lett, ellenségei egyszeribe elhallgattak a vádakkal.
     Az iparosok örültek, hogy ők is fejlődhetnek és egyszersmind fejleszthetik azt a stílust, amelyet már szeretettel karoltak fel. De örültünk mi is, hogy szabadon szőhetjük építészeti gondolatainkat és Szabadka városában a magyarságnak olyan jelképét állíthatjuk fel, amelyben évszázadok múlva, mint a mi korunk szülöttjében fognak a város lakói gyönyörködni.
     Higgyétek el, politikailag többet jelent egy ilyen maradandó épület, mint az idők változásának alávetett miniszteri rendeletek egész sorozata. Minden külső kényszer nélkül, minden drákói rendelet mellőzésével fogják majd a nemzetiségi lakók a magyar nyelvet elismerni, látva a magyar formák, a magyar stílus fölényét. Lassanként megismerik e formákat, magukba szívják, tudni fogják, hogy van egy hatalmas magyar nemzet, amely tud alkotni és követni fogják, mint követtük mi is a nyugat művészetét. Sok ilyen épület jobban bizonyítja az uralkodó magyar faj létezését, mint az a magyar címer, amelyet nemzetiségek hivatalos postaházaira, vagy bíróságaira ráraknak. Nem gyorsan hat ez az épületkolosszus, de annál mélyebben szánt az ember lelkében és nemzedékről nemzedékre fogják tisztelni benne a magyarság elpusztíthatatlan szimbólumát. Ez a gyűlhelye [gyülekezési helye] a lakosságnak, itt végzi el összes állampolgár[i] teendőit. Ha minden pillanatban azt látja, azt érzi, hogy magyar házban van, jobban ismerni és tisztelni fogja a magyar igazságosztó erejét. Az alföld legmagasabb pontja a városház tornyának csúcsa. Messze látó aranyos keresztje mintegy centrumát mutatja az itt lakó intelligens népnek.
     A városháza nemcsak művészeti objektum, de közszükségletet kielégítő épület is egyben. Álbüszkeség sokszor vezeti a városok vezetőségét akkor, amikor a városházát díszépületnek szánja és idegenkedik attól, hogy a városháza jövedelmet is hozzon. A régi városokban a forgalom központja volt a városház, ott folyt le a kereskedelem és minden közéleti ténykedés. A régi lipcsei városház is és sok más német városé, köröskörül volt véve boltokkal. München városa is így építette fel új székházát. A szabadkai városháza is a város kellős közepén, legjelentékenyebb terén épült fel. Régi székháza is a kereskedelem központja volt, életerős forgalom helye, bűn lett volna egy holt épülettel e teret a forgalomból kivonni. Helyes gondolkodás irányította tehát a város vezetőségét, amikor a földszintet üzletnek, kávéháznak stb.-nek engedte át és az emeletre szánta a hivatalokat.
     A monumentális és díszes helyiségek az épület közepén vannak, jobbról balra a város főispánjának és polgármesterének hivatalos szobái. A hatalmas tornyok alatt a tanácstermek, mintegy jelképezvén a város erejét. Az épület külső tagozása elárulja e termek elhelyezését, az erkélyek az előkelőbb helyiségeket, mint a már említetteken kívül az anyakönyvvezetőséget és eskető helyiséget díszítik. Az iktató-hivatal a félemeletre, az adóhivatal és pénztár az I. emeletre került. Az adóhelyiségek óriási méretűek, ezer embert képesek egyszerre befogadni. Az adózó polgár minden ügyét egy összefüggő teremsorozatban, a váróteremből intézheti el. A leggyakrabban felkeresett hivatalok közvetlenül a lépcsőházak mellett vannak. A rendőrség külön lépcsőházzal, elzárhatóan minden más hivataltól, a II. és III. emeletre került. A börtönök a IV. emeletre, oda, ahol már senki nem érintkezik a foglyokkal és ahol azok nincsenek kitéve annak, hogy emeleteken átmenőleg őket bárki is gúnyolhassa, hogy bántalmazhassa. Egészséges, tiszta levegőjű zárkájukban a higiénikus követelmények a lehető legjobban vannak kielégítve. A magas torony tűzoltó őrhely és óra-torony céljaira szolgál. A tanyák messze láthatják a 90 m magasságban külön villamos lámpákkal világított órákat és negyedórákat. Ez az óra, mint egy fénytávíró, kapcsolja össze a perifériákat az anyavárossal.
     A városházát központi fűtéssel, villany- és gázvilágítással szerelték fel. Szobái nagyok, világosak és a zárt folyosók útján minden hivatal könnyen elérhető. A terv annyira egyszerű, mindenki által megérthető volt már a pályázat alkalmával is, hogy az alaprajz után úgyszólván teljesen változatlanul vitetett keresztül az építkezés megvalósítása. A külső, valamint a belső kiképzés, kezdve a legaprólékosabb részlettől, egészen a hatalmas végződésekig, egységes, magyaros ornamentikával van gazdagon díszítve. A faragott kőárkádok, a súlyos kovácsolt vaskapuk, a nagyterem szobrászmunkái, a folyosók és más helyiségek festései, a lámpák, majolika burkolatok, eozin csempék, mind, megannyi magyar díszítő elemből, modernül átdolgozva az anyag rendeltetésének megfelelően jelennek meg a szemlélő előtt.
     Zsolnay Miklós ismert majolika gyára, a Szabadkai Márványipar kőfaragó munkái, Pukkel Pál és Krompecher Sámuel lakatosok, Sipos Károly, Sefcsik Sándor, Hoffmann Mihály özvegye asztalosok fafaragásaikkal és burkolataikkal, Hahn J. és testvére szobrászok, Gerstenbrein Tamás kőfaragó, Kurbel József szobafestő, mindmegannyi iparos munkáikat az iparművészet pompás alkotásaiként mutatták be.
     Róth Miksa üvegfestő nagy művészettel megfestett ablakai a nagyteremnek, valamint a magyar iparművészetnek mindenkor díszei lesznek. Olyan alkotások ezek, melyek színezésük, rajzbeli kivitelük révén párjukat ritkítják. Mindenki azon volt, hogy a városháza szép legyen, hogy a reá fordított anyagi áldozatokért a város maradandó becsű munkát kapjon és a városnak olyant nyújtsanak, amelyért érdemes lesz az idegennek odautazni és a magyar alkotásban gyönyörködni. Minden kéz serényen dolgozott, Nagy Ferenc és Kladek Lukács építési vállalkozók gondos vezetése mellett Váli Gyula városi építész lelke egész melegével segített nekünk, a tervező építészeknek, hogy a mű akként létesüljön, miként a város vezetősége akkor képzelte el, amikor bizalmával minket megtisztelt.
     Nyugodt lelkiismerettel, emelt fővel adjuk át művünket a közhasználatnak, az eljövendő nemzedékeknek!

[Megjelent: Városháza. Szabadka 1912.
Felavatásának ünnepére, szerk. és kiad. Braun Henrik,
Nagyvárad, Sas Ede Nyomda- és Újságvállalata,
1912, 17-20. OSZK 214.889. Kiemelések az eredetiben.
Mai helyesírásunknak megfelelően javított szövegváltozat.]

2014. december 5., péntek

Lányi Géza Viktor: Városházavatás, 1912, Szabadka

 Forrásközlő bejegyzésemben a szabadkai városházáról lesz szó.

Braun Henrik (szerk. és kiad.): Városháza, Szabadka. Felavatásának ünnepére, Nagyvárad 1912, címlap.



Városházavatás
Írta: LÁNYI GÉZA VIKTOR

Szabadka szépet álmodott. Mint az ezeregyéj meséinek szerencsés király, kinek szolgálatkész óriások lesik óhaját: egy este lefeküdt és reggelre kelve csak kitekintett az ablakon és - uramfia! - ott látott egy tündérszép, kacsalábon forgó palotát, égbeszökő tornyával, száz szobájával, kilencszázkilencvenkilenc ablakával.
     Ez az éjszaka jó egynéhány évig eltartott és ezalatt nem szunnyadt a szabadkai glóbus. De a csoda ezzel aligha kisebb. Mert íme álom vált valóra, százezernyi ember kollektív fantáziájának tündérvirágai kövesedtek meg egy ócska, düledező granárium helyén, művészszerű óriások szilárd anyagból építették meg képzeletünk légi várát és fölékesítették, kicifrázták, ahogy szívünknek kedves.
     Az ámuló meglepetés káprázata elröppent. Álmaink palotáját megszoktuk már az apróbb szabadkai házak között, mintha mindig itt lett volna, mintha közülök nőtt volna ki.
     Megszoktuk és megszerettük. Belekapcsolódott már a szabadkai élet vérkeringésébe ez a ház. Folyosóin régóta polgárok nyüzsögnek, szobáiban tisztviselők dolgoznak, földszintjén adásvétel folyik, munka ég, élet liheg minden zugában.
     A mai díszes avatás csak ünnepélyes szentesítése a már megkötött, századokra szóló frigynek.
 *
     Az új városház homokból fog épülni, de nem homokon. Szabadka történelme föl kell, hogy jegyezze Biró Károly polgármesternek ezt a nagy perspektívákat nyitó mondását. Ő, aki a szabadkai termőföld soha nem sejtett jövedelmi aknáiból bányászta ki annak idején a városház-alap-ot, az építés biztos anyagi bázisát, - joggal írhatná egész közéleti működésének zászlajára a jeligét: homokból, se nem homokon. Benne megvan a bátorság: semmiből teremteni, s a bölcsesség: semmit sem kockáztatni. Éppen ezért az az ember ő, akire az új, a fejlődő Szabadkának szüksége van: Szabadka államférfia.
     Megérdemelte a sorstól azt a szép tisztességet, hogy új, hatalmas székház létesülése az ő nevével, az ő egyéniségével forrjon össze.
     Megérdemelte volna még valaki, aki már nem érhette meg, hogy tető alatt lássa a nagy művet. Boldogult Bezerédy Istvánra gondolunk és gondolunk kegyelettel, lábujjhegyen közeledik a bezárt kripta ajtajához. Ők ketten Biró Károllyal, mennyit tervezgették, építgették gondolatban az eljövendő palotát! És ki volt boldogabb nálánál, mikor az ő elnöklete alatt a szép tervezést határozattá emelte a törvényhatóság?
     Ő távozott, de aki helyébe jött, dr. Purgly Sándor, Szabadka népszerű és mindenek szeretetében élő főispánja, elődjétől nemcsak a díszes hivatalt örökölte, de a lelkes, odaadó szeretetet is a város és a városháza ügyei iránt. Kiváló kultúrérzékével és művészetszeretetével mindenütt ott volt, ahol előbbre vihette az építés ügyét. Segített elsimítani az ellentéteket, amik itt-ott felmerültek és éber érdeklődéssel kísérte az építkezés minden mozzanatát, az alapkőtől a zárkőig. Aranybetűs díszhely jár ki nevének az emlékezés márványtábláján.
*
     Név... Ki beszél nevekről, mikor monumentális épületekről van szó. Minden századik ember tud talán Ybl-ről, a Várpalota, az Opera megteremtőjéről; ezer közül egy ha hallott Pollákról [Pollackról], ki a Nemzeti Múzeumot alkotta. És ki ismeri a kölni dóm mesterét? Senki, tán még a lexikon se. Az emberek hálátlanok. Az életük kiegészítőjévé válik egy-egy kőépítmény, de elfelejtik azt, aki szíve vérével keverte a vakolatot. Mikor ezen a helyen leírjuk Komor Marcell és Jakab Dezső neveit, él bennünk a remény, hogy Szabadka új nemzedéke már művész-jóltevőinek megbecsülésére nevelődik. Az ő európai tudásuk, az ő színmagyar érzésük tükröződik a kőtömegek pompás arányain, az ornamensek nemes, magyaros vonalain. S hogy a székház annyira ízig-vérig szabadkai-nak sikerült, abban sok része van olyan közülünk való emberek közreműködésének, aminő Váli Gyula, az építés hivatalos ellenőre, meg Nagy Ferenc és Kladek Lukács, kik közösen vállalták az építés keresztülvitelét. Áldás lesz munkáján a sok-sok szabadkai és nem-szabadkai iparosnak is, kik mind mesterségbeli tudásuk legjavát adták oda a nagy cél érdekében. És örökre szent minden nyoma annak a rengeteg kérges tenyérnek, amely Szabadka tündérálmának megvalósításán verítékezett.
*
     Áll tehát a mesék palotája, a munka palotája. S az ünnepi krónikásnak akaratlanul is eszébe ötlik most az a kifogás, ami a tervezgetés idején merült fel, hogy a milliókat emésztő díszes épület fölösleges fényűzés. Lukszuscikk.
     Nem tudom, érveltek-e azzal a nagy mű előkészítői, amit most mondani akarok, de bátran és azt hiszem, hatásosan érvelhettek volna: az új, a tündöklő, a nagy városházára szükség van, mert arra hivatott, hogy megteremtse a szabadkai lokálpatriotizmust.
     Nem kicsiség az! Lám, az Alföld másik nagy metropoliszát: Kecskemétet, mi tette naggyá? Az, hogy van a világon - Nagykőrös. És a helyi hazafiság hatalmas, ösztönző energiakovásza mintha idáig hiányzott volna Szabadka éléstárából. Miért? Igaz, nem volt mivel dicsekednünk. Mert azzal csak nem csábíthattuk az idegeneket, hogy gyertek, nekünk van a legrozogább vasúti állomásunk. Vagy: állj meg vándor, itt halnak meg a legtöbben tüdővészben. Mert ebben a kettőben tartjuk a rekordot. (Adja isten, hogy ne soká!) Egyébként nem vagyunk a szó banális értelmében érdekes város. Szabadkának nincs parádés történelmi múltja. Falai közt nem születtek országraszóló nagy emberek. Ami itt tradíció akad, az csupa negatívum. És ez talán oda vezethető vissza, hogy Szabadka nemrég falu volt és ezen néhai való jó Mária Terézia királyasszony uralkodói kegye és a szabad királyi epitheton sem sokat változtatott. Lakói a tanyán, a szálláson élték igazi életüket. Ha télre be kellett húzódniuk valahová, ahhoz elég jó volt akármilyen odú is.
     A piactéren emelkedő hatalmas palota megadta végre Szabadkának a város jelleget. Úgyis, mint dísz, úgyis, mint nevezetesség, központja lesz a Szabadkához fűződő köztudatnak. Méltán hivatkozhatunk rá, mint unikumra, mint kultúrképességünknek saját erőnkből emelt monumentumára.
*
Hogy Szabadka éppen mostanában lép a városiasságnak ebbe a stádiumába, az, szerény véleményem szerint, az idők jele. A faluból lett városok korát éljük. Falu alatt értem egyszersmind a műhelyt, a gyártelepet, a bolthelyiséget is, szóval mindama emberlakta helyeket, melyeknek mivolta ellentétben áll a - kaszárnyával. A középkori városok várakból, kaszárnyákból lettek, más szóval elkerített helyekből, ahol verekedésre alkalmas emberanyag oltalomra lelt. A kaszárnyatípusú városok ma történelmi emlékek. Helyükre a falutípusúak léptek, az intellektuális és indusztriális harc színterei, az emberi szabad fejlődés fészkei. Rámutathatnánk New York, San Francisco, Berlin példájára, de minden, mikor itt van a legklasszikusabb példa: országunk fővárosa. Valamikor Buda volt az ország szíve, fellegvára birtokától az ország uralma függött. Ma csöndes, muzeális fészek, egy szép emlék, mely már a múlté. Vele szemközt terjeszkedik az eleven, a modern Pest, mely ötven év előtt falu volt, ma pedig közel egymillió magyar lakja.
     Szabadka is faluváros, vagyis modern város, a jövő városa. Ez a karaktere valahogy benne van a levegőjében, de aki nem érezné, annak szemlélhetővé teszi az ifjú székház. Azok, akik ihletett szívvel kitervezték, bár világos tudatuk szerint csak egy artisztikus problémát oldottak meg, de valójában, öntudatlanul, megérezték és belevitték művükbe Szabadka és a szabadkai élet stílusát.
     Hő vágyunk, hogy mire a vadonatúj, ragyogó falakból műemlék leszen, a szabadkai homokban rejlő életcsírák egészséges, hatalmas, virágzó és gyümölcsöző kultúrává lombosodjanak.





[Megjelent: Városháza. Szabadka 1912.
Felavatásának ünnepére, szerk. és kiad. Braun Henrik,
Nagyvárad, Sas Ede Nyomda- és Újságvállalata,
1912, 5-8. OSZK 214.889. Kiemelések az eredetiben.
Mai helyesírásunknak megfelelően javított szövegváltozat.]