Szellemi életünk. Kiskunfélegyháza, 1909. aug. 7.
in: Félegyházi Hírlap egyesült Félegyházi Híradó, 1909. augusztus 8. 1.
Általános az a nézet, hogy a kulturai [kulturális] haladás az országban általában azért olyan lassú, mert szellemi élet a vidéken vagy semmi sincs vagy igen kevés van.
Van ebben a mondásban egy kis igazság.
Az irodalom, művészet és tudomány központja a főváros. Minden nevezetesebb szellemi mozgalom a fővárosból indul ki s míg a fővárosi otthon tűzhelynél élvezi, a vidéki ember csak értesül róla.
Jó színházak, nyilvános könyvtárak, ezernyi látni és tapasztalni való népszerű, tudományos felolvasások, az országgyűlési tárgyalások eleven mozgalmas képe, az mind megannyi tényezőjét képezi a fővárosban a szellemi élvezetnek, ennek folytán a haladásnak. Mi vidékiek mindezt nélkülözzük s csak az újságokra vagyunk utalva.
A főváros polgárságának lépten-nyomon alkalma nyílik a szellemileg nemes szórakozásra, mely mellett számos oly részlettel, oly kérdésekkel és tudnivaló dolgokkal ismerkedik meg, melyeket oly kellemes módon sem könyvekből, sem újságokból elsajátítani nem lehet.
A mi szellemi élvezetünk egy-egy hangversenyben tetőzik, mely annál kevésbé elégíthet ki teljesen, mert az is nagy ritkaság s az ily élvezet iránti érzék emiatt valami nagy mértékben nincs is meg. A színházi élvezetben, melyet holmi vándortársulatok nyújtanak, ritkán van köszönet.
Marad még az egyleti élet, melyen alkalmunk van egymással érintkezni s a nyilvános helyeken való rendes összejövetel, melyen vagy szórakoztató játékkal töltjük szabad időnket, vagy újságokat olvasunk, vagy pedig mikor annak éppen ideje és alkalma van, politikai eszmecseréket folytatunk.
Elfogulatlanul ítélve bizony nagyon szegényes eredmény ez, de hát bármint csűrjük és csavarjuk a dolgot, egyebet sem hozunk ki s összes szellemi élvezetünk jóformán azokra mulatságokra redukálódik, melyek a téli évadokon át az egyik vagy másik egylet részéről a jótékonyság érdekében rendeztetnek. S ez így van hazánk legtöbb vidéki városában, ahol hiába iparkodnak útját vágni annak a szellemi meddőségnek, mely teljesen lehetetlenné teszi, hogy a vidékeken is életerős szellemi központok keletkezzenek.
A város, amely mozgalmas szellemi életével gócpontját képezné egy nagyobb vidéknek s úgyszólván értelmi bélyegét szülné, erre kevés van, talán nincs is. S így megmaradnak ezek a városok mind a szó szorosabb értelmében vett provinciának, szűk látókörrel, kevés életrevalósággal s kicsinyes felfogással, a hétköznapi gondok és bajok közepette.
A törekvés csak akkor fog eredménnyel járni, ha nem lesz egyoldalú és az összes erre hivatott tényezők egyetértőleg működnek össze.
Azt nem akarjuk mondani, hogy a magasabb szellemi érdeklődés a vidéken egyáltalában hiányzik, - korántsem. Van elegendő mindenütt; de részint sporadikus jelenségek s még nem hatotta át az egész társadalmat, részint pedig az a körülménye gátolja az utóbbit, hogy akik e magasabb szellemi érdeklődéssel bírnak, ezt a másokban is felkölteni vagy akarják, vagy nem tartják magukat reá hivatottaknak.
