Egy idézet nyomában

„Tornya egy, de büszke, szép torony” – ez a Babits Mihály Reggeli templom című verséből vett idézet a Sarlós Boldogasszony-templomhoz illik, de illene a városházához is.[1] A kiskunfélegyházi városházához a helyismereti irodalomban egy másik, hasonló idézet kapcsolódik: „Tornyosan áll s cifrán, mint a puszta virága.” A szöveget ebben a formában Somogyvári Zoltán idézte először,[2] s tőle vette át a későbbi irodalom mint olyan szöveget, amely a nép száján terjedt.[3] Ez azonban ma már egyáltalán nem adatolható. Ráadásul az idézet ebben a formájában pontatlan. Arany János Buda halála (1863) c. művében így szerepel: „Tornyosan áll s cifrán: a puszta virága”. Hogy a cifra szó valóban az épülethez tapadt, az a tervező építészek családjából is adatolható, ahol az épületet cifrapalotának nevezték. Az Arany-idézet és az épület kapcsolata azonban nem bizonyítható.

Érdekes fényt vet rá azonban az, hogy Arany sorait először Fülep Lajos (1885–1970) művészettörténész, filozófus idézte építészettel kapcsolatban, akkor, amikor Lechner Ödön építészetéről írt 1918-ban.[4] Az idézet abban a konxtextusban magára Lechnerre vonatkozik, akinek életműve olyan egyedülálló a magyar építészet történetében, mint Buda képzeletbeli palotája.

Szántó Piroska (1913–1998) önéletrajzi ihletésű regényében, a Bálám szamara és a többiekben írt Fülep Lajosról, mégpedig Fülepnek éppen erre a művére célozva: „Gondolom azt kereste és azt érezte Izsóban, amit olyan gyönyörűen írt meg Lechner építészetéről szóló munkájában. Hogy nekünk van alkati, adott, magyar hangunk, ami csak a miénk, s ezt kell beléágyaznunk a művészetünkbe, nem zárva ki a kor vívmányait és technikai fejlődésének előnyeit. Méltán idézhette Aranyt a Lechner építette művekre: »Tornyosan áll s cifrán a puszta virága« – nekem is örökké ez merül fel, ha a félegyházi cifra tornyos, tulipános városháza jut eszembe, amit olyan nagy gyönyörűséggel néztem én is gyerekkoromban. A piactéren laktunk, s a torony a kerítésünk fölött benézett az udvarunkba.”[5] Szántó Piroskánál az idézet funkciója változik: itt nem Lechnerre, hanem Lechner műveire vonatkozik, mint a néphagyománynak tulajdonított idézet. Ez vagy arra utal, hogy a gyermekkorát Félegyházán töltő festőnő esetleg hallotta és emlékezetében megőrizte az idézetet, vagy arra, hogy a történet írásakor Szántó Piroska nem emlékezett pontosan Fülep soraira.

Mindenesetre úgy látszik, maga az idézet is, akárcsak az épület, amelyre vonatkozik – Lechner-követővé vált, mégpedig ugyanazon a módon. Felismerhető az előkép, de a forma maga megváltozott, hiszen nem ugyanaz az eszme kapcsolódott hozzá.

---

[1] Babits Mihály összegyűjtött versei, Századvég Kiadó, Bp. 1993, 261.

[2] Somogyvári Zoltán: Kiskunfélegyháza, Kiskunfélegyháza 1980, 67

[3] Urbán Miklósné: Nevezetes épületek, szobrok, emléktáblák, emlékművek Kiskunfélegyházán, Kiskunfélegyháza 2005, 45; valamint így szerepel a városháza felavatásának százéves évfordulójára rendezett ünnepség meghívóján is.

[4] Fülep Lajos: „Magyar építészet (Magyar művészet I.)”, in: Nyugat 11. évf. 8. sz. (1918. ápr. 16.), 682-694.

[5] Szántó Piroska: Bálám szamara és a többiek, Európa Kiadó, Bp. 1997, 203.

Marosvásárhelyi épületek III. - A Str. Mihail Viteazul, 2. rész

A Str. Mihail Viteazul belváros felé eső részén egymást érik a századfordulón épült házak. Néhányat közülük ismertetnék.

Str. Papiu Ilarian - Str. Mihail Viteazul sarka

Str. Papiu Ilarian - Str. Mihail Viteazul sarka (házszám nélkül).A földszintes épület, bár Keresztes Gyula könyvében nem szerepel, ízig-vérig századfordulós. A sarokra került dekoratív oromzatok közvetlen analógiája a kiskunfélegyházi Bányai Mór-féle ház, amely, ha Morbitzer Nándor nem változtat a Vas Józseffel korábban készült terven (vagyis ha földszintes marad), körülbelül így nézett volna ki.

Str. Mihail Viteazul 7.

Str. Mihail Viteazul 7. Említi Keresztes 2000, 140. A mindössze három tengellyel rendelkező homlokzat rövidségéhez képest gazdag díszítést kapott. A feltehetőleg L-alaprajzú ház két utcára néző szobával rendelkezik, a kapu csak személyi közlekedésre szolgál, felette oromzat, amelyet vese alakú ablak díszít. A kapu fölött két stukkó rozetta, a szobákat elválasztását a külső homlokzaton jelző falpilléren virágos fejezet.



Str. Mihail Viteazul 16.



Str. Mihail Viteazul 16. Keresztes 2000, 140-141. Horthy Pál rajztanár háza. Keresztes Gyula Komor Marcellnek és Jakab Dezső szerzősége mellett érvel. (Ezzel terv hiányában kevéssé értek egyet.) Tény, hogy az épület Lechner-követő műve az 1896 utáni évekből. A Lechner-féle Iparművészeti Múzeumon és Földtani Intézeten alkalmazott téglaszalagok itt is feltűnnek, a kaputól balra eső tengely felett dekoratív, ámde szervetlen oromzatot létrehozva, amelynek felső formája távolról szívre emlékeztet. Figyelemre méltó az ablakok fölötti, stukkóból készült magyaros ornamentika.



Str. Mihail Viteazul 32.

Str. Mihail Viteazul 32.  Az L-alapú házacska lábazata azért érdekes, mert a bizánci építészetre jellemző, díszes falazásokra hasonlít, különösen a színes és fehér csempedarabokból kialakított kerítéslábazat. Persze egyúttal különbözik is a bizánci építészettől, hiszen itt a technikát tekintve applikációval állunk szemben. Ha már analógiáknál tartunk, nem maradhat említés nélkül a katalán Antoni Gaudí, aki számos épületén alkalmazta újra felhasznált díszítőelemként a csempe- és majolikatöredékeket. (Bár ez igen távoli analógia.)

Marosvásárhelyi épületek II. - A Str. Mihail Viteazul, 1. rész

A marosvásárhelyi Str. Mihail Viteazul utca amilyen forgalmas, olyan gyönyörű is. A városközpont felé eső része igen gazdag századfordulós épületekben. Külső fele is érdekes: a századfordulós villák Marosvásárhelyt épp itt koncentrálódnak. Szabadon álló beépítésben a 42-50. számú házak impozáns együttest képeznek.

Keresztes Mihály kötete (Keresztes 2000) említi (de csak említi) közülük a 48. és 46. számúakat, részletesebben ismerteti a 42., 44. és 56. számúakat.

Str. Mihail Viteazul 42.

Str. Mihail Viteazul 42. Ismerteti Keresztes 2000, 135-136. Keresztes kiemeli a német jugendstil hatását, a változatos kiképzésű ablakokat és a fachwerkes oromzatot (valamint azt, hogy nehezen fényképezhető, amit én is alátámaszthatok). Az épület valóban egyik legimpozánsabb villája Marosvásárhelynek, kár, hogy tervezőjét nem ismeri a kutatás.

Str. Mihail Viteazul 44.

Str. M. Viteazul 44., a bejárat

Str. Mihail Viteazul 44. Ismerteti Keresztes 2000, 136. A sárgára festett, igen dekoratív, hullámos attikával lezárt utcai homlokzattal rendelkező házat Keresztes Gyula analógiák alapján Körössy Albertnek tulajdonítja. (Gerle - Kovács - Makovecz 1990, 225. sz. kép) A patkóíves kiugró bejárat, a hozzá vezető műkő lépcső és a vázákkal díszített lépcsőkorlát azonban némi kétséget támaszt. Igaz ugyan, hogy hasonlót tervezett Körössy, de jó esély van rá, hogy a megoldást átvették tőle.

Str. Mihail Viteazul 46.

Str. Mihail Viteazul 46. Említi Keresztes 2000, 136. Keresztes Gyula ennél a háznál is kiemeli a fachwerket, én inkább a ház (mára megkopott) zöldre festett fakonzoljait, előtetőit és mesebeli hangulatát emelném ki.

Str. Mihail Viteazul 48.

Str. Mihail Viteazul 48. Említi Keresztes 2000, 135. Az okker színűre festett, bay-window-szerűen előreugró középrizalitot kontyolt tetős oromzat díszíti. A bejárat itt is, mint a 44-46. sz. házak esetében lépcsőről érhető el. Úgy látszik, ez igen elterjedt polgári reprezentációs eszköz lehetett. Az épület homlokzatának alapsémája érdekes, mert a háromtengelyes felosztás, amely kiemeli a középső, előreugró, konytetős oromzatot, a századforduló, pontosabban az 1910-es évek elejének jellegzetes lakóháztípusának tűnik. Nagykőrösön éppúgy, mint Kiskunfélegyházán, ahol ez a típus az 1920-as évek tisztviselői kislakásainál is továbbélt.

Str. Mihail Viteazul 50.

Str. Mihail Viteazul 50. Ezt a fehérre festett falú, az előbbi épülethez sokban hasonlító házat Keresztes nem vette fel kötetének anyagába, amire valószínűleg az volt az oka, hogy az 1920-as években épült. A középrizalit kevésbé ugrik előre, a bejárathoz sem vezet fel már lépcső, vakolatdíszítés sem sok van rajta. Annál érdekesebb a manzárdtetős megoldás, amellyel a többi házon nem találkozunk.

Marosvásárhelyi épületek I.

Jártamban-keltemben, ahogy rózsát szedtem... valóban szedhettem volna, mondjuk a Rózsák terén, de komolyabbra fordítva a szót, miután részt vettem a Fiatal Művészettörténészek III. Konferenciáján Marosvásárhelyen, igyekeztem bejárni a várost, hiszen most voltam először Erdélyben, először Marosvásárhelyen, és maximálisan ki szerettem volna használni az alkalmat anyaggyűjtésre. Október 30-án a várost (leginkább a város központi részét) járva egy sor érdekes lakóházra lettem figyelmes. A lakóházak tanulmányozásához Keresztes Gyula 2000-ben megjelent könyve nyújtott segítséget. (Keresztes 2000) Keresztes 1998-ban megjelent, kb. az 1900 előtt épült marosvásárhelyi nevezetes házakról szóló könyvének (Keresztes 1998) folytatásaként megírta Marosvásárhely szecessziós épületeit ismertető kötetét, amelyben a teljességre törekvően igyekezett mindazon köz- és magánépületeket összegyűjteni, amelyek szecessziós stílusjegyeket mutatnak. Törekvése rokon a múltkori bejegyzésben tárgyalt szabadkai kötetével.

Néhány szóban ki kell térnem a kötetre, egyrészt, mert az előző bejegyzésben ígértem; másrészt, mert önmagában is dicséretre méltó kötetről van szó, amelyet Magyarországon nem feltétlenül ismernek. Szerzője építész, aki az anyaggyűjtést 1944-ben kezdte (!), és akinek gyűjtése alapul szolgált mind Paul Constantin 1972-ben megjelent kötetéhez (Constantin 1972), mind a Gerle János-féle gyűjtéshez. (Gerle - Kovács - Makovecz 1990). A kötet fejezeteit az alábbi témák szerint állították össze: a város kialakulása, a város a századfordulón, Bernády György városépítő munkássága, a szecesszió előfutárai, a szecessziós építészet díszítőelemei, Lechner és követői (Kós Károlyt és Toroczkai Wigand Edét is ideértve), helyi építészek, mérnökök, építőmesterek munkássága (Toroczkai itt is szerepel), végül az egyes épületeket tárgyaló rész. Ez utóbbi 158 épületről közöl leírást, és ahol lehet, fotót, a szerző által készített rajzot, építéstörténetet, fontos adatokat. A 158-ból 54 középület vagy középületjellegű, a többi lakóház, ezen felül Keresztes kitér 5 síremlékre is. A kötetet kislexikon és az utcanévváltozásokat rögzítő melléklet, valamint gazdag bibliográfia zárja. Első ránézésre talán nem világos, miért kell követni az utcanevek változását külön mellékletben, azonban a kötetet áttanulmányozva az olvasó egyre inkább rászorul erre a jegyzékre, Keresztes ugyanis az építkezések idején, 1914 előtt használatos utcaneveket használja. Mint írja, erre a korszakba való teljes belemélyedés miatt volt szükség. Következetessége vitán felül áll. Hogy azonban miért van szükség a korszakba való teljes belemélyedésre, azt több dologgal is magyarázhatjuk. Egyfelől, Marosvásárhely városképének legmeghatározóbb épületei (az 1930-as években épült ortodox templomot kivéve) egytől egyig a századforduló idején, pontosabban Bernády György polgármestersége alatt épültek fel. Bernády kultusza legalább olyan erős itt, mint Kada Eleké Kecskeméten, s az épületeket legalább annyira szeretik itt, mint ott. (Lásd Sütő András és Marosi Barna könyvét Bernádyról: Bernády György városa, írták Sütő András - Marosi Barna, Bernády György Alapítvány - Maros Megyei RMDSZ, Marosvásárhely 1993. Az ebben megjelent Marosi Barna-féle irodalmi igénnyel megírt, levéltári forrásokon alapuló szöveg 1968-ból származik.) A szecesszió tehát magát a várost jelenti, s a szecesszió abszolút viszonyítási pontot képvisel. Nemcsak Keresztesnél, de érdemes őt idézni az 1998-ban Marosvásárhely régi épületeiről megjelent könyvéből: "A számbavételt [a marosvásárhelyi régi épületekét - BA] építészeti megközelítéssel végeztem. Azokat a szecesszió előtti [kiemelés tőlem - BA] épületeket mutattam be, melyek évszázadokon át a várossá alakulás tényezői, az építészeti stílusáramlatok helyi vonatkozású tárgyi bizonyítékai, s egy-egy korszak gondolkodásának, ízlésének tanúi; összegezve, a város művelődéstörténetének szempontjából is figyelemre méltóak." (Keresztes 1998, 122) Mintha tehát a szecesszió idejére vált volna várossá a város. S ami még érdekes, az a komplex megközelítési mód, amely végső értelmét a városban mint ideában nyeri el. A kötet nem szakkönyv, nem a tudományos érdeklődés számára íródott, hanem azoknak a marosvásárhelyi magyarul olvasóknak, akik többet szeretnének tudni városukról, valamint mindazoknak, akik érdeklődnek a város építészete iránt. S ezért értéke felbecsülhetetlen.

Érdekes, hogy ugyanebben az évben jelent meg Keserü Katalin összehasonlító tanulmánya Kecskemét és Marosvásárhely építészetéről (Keserü 2000), amelyben Kada Elek és Bernády György városait vizsgálta abból a szempontból, milyen jelentősége volt a kultúrának a városfejlődésben. És ez a szerep óriási volt.

Köszönet a marosvásárhelyi helytörténeti irodalmat rendelkezésemre bocsátó Pál családnak!

Keresztes Gyula után nem lehetett célom újragyűjteni Marosvásárhely szecessziós lakóházait - merthogy ezek érdekelnek legjobban - a következő bejegyzésekben csupán néhány házat fogok ismertetni.

Szecessziós városok

Egy sor kiállítást és publikációt föl lehetne sorakoztatni, ami az egyes városok századfordulós városképére, művészetére koncentrál. Budapest, mint mindenben, ebben is élen jár, vele most nem foglalkozok. Szintúgy nem foglalkozok az ún. anno-kötetekkel, bár igen gazdag forrásanyagot tesznek közzé, és épületképek rendre találhatók bennük, céljaik mégis egészen mások. (Csak néhány: Kiskunhalasé 1994-ben, Kecskemété 1998-ban, Kiskunfélegyházáé 2009-ben jelent meg.)

Szecessziósnak mondott emlékeik felmérésében, közzétételében elöl járnak a határainkon túli magyarlakta városok. Legfőképp Szabadka és Marosvásárhely. (Két példa alapján nem lehet végérvényes következtetést levonni, de úgy tűnik számomra, hogy a magyaros stílussal foglalkozni korántsem lehet afféle l'art pour l'art helytörténetírás. A szecessziónak komoly szerep jut az identitás ápolásában, megőrzésében, olyan szemlélettel társulva, amely nem zárja ki ebből - emlékeztetnék Kós Károly világképére - a velük együtt élő nemzetiségeket sem, hiszek ők ugyanúgy büszkék lehetnek erre a szó szerint színes építészetre, mint akárki más.)

2002-ben jelent meg a Szabadka századfordulós művészetét bemutató könyv. (Krstić szerk. 2002) A már 100 éve is hatalmas város, ahol olyan építészek alkotásai találhatók, mint Lechner Ödön, Komor Marcell, Jakab Dezső, Macskovits Titusz, Raichle J. Ferenc, nem kevésbé jelentős képzőművészeti és irodalmi hagyományokra tekinthet vissza. Mindezt a Boško Krstić szerkesztette, kétnyelvű (szerb és magyar) kiadvány több nézőpontból (történelem és építészet, képzőművészet és iparművészet) vizsgálja a száz évvel előtti várost. A kötet nem minden előzmény nélküli. Egyes tanulmányok, hasonló témájú publikációk korábban megjelentek az Üzenet című elektronikus folyóiratban, (pl.: Viktorija Aladžić: Az építő, in: Üzenet, 1999/5-8. sz.) ahol magáról a könyvről is olvashatunk recenziót Káich Katalin tollából.

Amilyen dicséretes ez a könyv, akkora megrökönyödést keltett a hír 2010 tavaszán, hogy az új szabadkai városrendezési terv szerint több szecessziós épületet jelölt lebontandónak. (Raichle két háza le is lett bontva, és itt csak emlékeztetnék Dömötör Gábor előadására, amiről e blog előszót nem számítva első bejegyzésében írtam.) Visszatérve azonban a könyvre, számomra legszimpatikusabb része a kötetzáró jegyzék: gyakorlatilag mindazon épületek katalógusa, amelyeken szecessziós stílusjegyek észlelhetők: középületek, közületek és magánépíttetők házait egyaránt topográfiai jegyzékbe szedték.

Ez a törekvés regisztrálható Marosvásárhelyt is. Keresztes Gyula gyűjtötte össze a város összes századfordulós-szecessziós épületét. Gyűjtése kiemelkedően gazdag lakóházakban. De erről külön bejegyzésben szeretnék szólni.

A vajdasági és erdélyi városok mellé igyekeznek felzárkózni a magyar városok is. Következő állomásunk Kecskemét, 2003. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárában nyílt meg a Kecskemét város dualizmus kori fejlődését és városképét bemutató kiállítás A puszták metropolisza címmel. A Jókaitól kölcsönzött cím a következő alcímmel folytatódik: Kecskemét városképének alakulása a tervrajzok tükrében. A kiállítást Péterné Fehér Mária rendezte, és külön kiemelendő, hogy a kiállítás majdnem teljes anyaga elérhető az interneten. Igaz, kissé nehezen lehet megtalálni (én úgy akadtam rá, hogy lefuttattam egy keresést a BKMÖL kifejezésre)

Katalógusszám 1. - 36. 

Kat. sz. 36. - 65.  

Kat. sz. 66. - 94.

A száz évvel ezelőtti Kaposvárt bemutató kiállítás már eleve internetes publikálás céljából készült. 2010. november 25-én mutatták be a virtuális tárlatot, amely H. Molnár Katalin munkáját dicséri, aki követendő mintaképet adott a századfordulós városkutatásnak és a helytörténeti kutatásoknak egyaránt. Hatalmas képanyag, levéltári, könyvtári, múzeumi és magántulajdonban lévő anyagot ad közre, kitérve a korszak európai művészetére, Kaposvár két szülöttére, Rippl-Rónai Józsefre és Vaszary Jánosra. Összegyűjti az összes kaposvári épületet, ami szecessziós stílusjegyet mutat föl, tekintet nélkül arra, hogy egyszerű lakóházról, tehetősebbek által épített villáról, bérházról van-e szó vagy a város székházáról. Mindezt jegyzetes hivatkozások és gazdag bibliográfia követi. Nem tudom eléggé dicsérni az oldalt. Nagyon szívesen látnám könyv alakban is a következő linken elérhető szövegeket és képeket: http://www.mvkkvar.hu/kiallitas/szecesszio.php

Lechner és a madarak

Tanulságos az a cikk, amire ma akadtam a Félegyházi Közlönyben. Tamás Ervin tollából származik A város és építészete címmel. [in: Félegyházi Közlöny (a Petőfi Népe mutációs kiadványa), 25. évf. 35. sz. 1987. szept. 4. 5.] A szerző röviden számot vet a kortárs építészetről, valóban egészen röviden, az érdekes a cikkben azonban az, hogy Lechnerre hivatkozik, vagy inkább az, ahogy ezt teszi. Mert az építész életművéből a cikk bevezetőjeként csupán a madaras anekdotát idézi. Idézhette, mert számíthatott arra, hogy érteni fogják, ki az a Lechner Ödön, és idézhette, mert 1985-ben ismert volt az Építészeti Múzeum Lechner-kiállítása, a Közlöny ekkoriban még beszámolt az olyan országos eseményekről, mint a pécsi Martyn Ferenc Múzeum megnyitása (1987), a Magyar Nemzeti Galéria aktuális kiállításai, sőt, időről-időre szánházi kritikák is megjelentek benne. (!) Kár, hogy a névutódban erre nincs lehetőség.

A madaras anekdota, amelynek több szövegváltozata kering, körülbelül a következő: a Postatakarék építésekor Málnai Béla megjegyezte, hogy felesleges ilyen díszes tetőt építeni, hiszen az utcáról alig lehet észrevenni. Lechner erre úgy válaszolta, hogy a madarak előtt is szégyellné magát, ha alkotása tökéletlen lenne. (Az anekdotát idézik, kitérnek rá: Keserü 2007, 205 ; A Napkelet blog; hvrg.com; Légikamera blog)

Az anekdota jelentősége leginkább abban rejlik, hogy Lechnert mint művészt jeleníti meg. S ugyanez Lechner követőiről már nemigazán mondható el. Itt van például a kiskunfélegyházi városháza. (De a marosvásárhelyiről is beszélhetnék.) Vas József első tervein (1905 szeptember, BKMÖL XV. 15.) még látható, hogy az udvari homlokzatot is díszes, majolikás attika díszíti. Az átdolgozott terveken ettől már eltért, a város kívánságára-e, saját maga elhatározásából-e, pontosan nem tudni, de a költségcsökkenő intézkedés mögött a város sejthető. Még szegényesebb az az udvari kiképzés, amit az épület Morbitzertől kapott. Mert igaz ugyan, hogy az épület külseje lenyűgöző, de az udvar ugyanilyen díszes kiképzésére nem volt anyagi lehetőség, s talán nem volt indíttatás sem. Vagyis Morbitzer (és Komor és Jakab is) a madarak előtt igencsak szégyellhette magát.

Záró gondolatok a városháza felavatásának 100. évfordulóján

Kedves Olvasó! Ma zajlott le a kiskunfélegyházi városháza felavatásának századik évfordulója alkalmából rendezett ünnepség. Az eseménysort talán máshol pontosan megírják. Erre itt nem kerülhet sor, már csak személyes érintettségem miatt sem, az így született elbeszélés túlságosan szubjektív lenne. E napon köszönetemet szeretném kifejezni mindazoknak, akik munkájukkal, adatközléseikkel, szakmai és személyes véleményükkel hozzájárultak ahhoz, hogy ünnepi előadásom megtarthattam, akik a kutatásban segítségemre voltak és a kutatásban erkölcsileg támogattak.

Kőfalviné Ónodi Mártának, aki az évfordulóra felhívta a figyelmem, a levéltárban segítségemre volt és erkölcsileg mindvégig támogatott; Dr. Keserü Katalinnak és Rupprich Péternek, akik munkám érdeklődéssel kísérték és a kutatásra biztattak; Eszik Jánosnénak felbecsülhetetlen értékű segítő munkájáért; Mészáros Mártának adatközléseiért, támogatásáért és tanácsáért, Búcsú Lídiának, Dr. Kovács Orsolyának és Dormán Gábornak múzeumi munkájáért, Dr. Vámos-Lovay Zsuzsának, Verasztó Antalnak, Prakfalvi Endrének adatközléseiért; Gerle Jánosnak, aki rendelkezésemre bocsátotta Morbitzer Nándor arcképét; Szolnoky Tamásnak a Szolnoky családra vonatkozó információért; Ilyés Bélának (Nyíregyházi Városvédő Egyesület) a nyíregyházi épületekre vonatkozó, Fekete Lászlónak a bútorokra vonatkozó információért; Németh Lászlónénak, aki betekintést engedett a városháza tervanyagába; Vígh Lajosnénak és az épület technikai dolgozóinak, akik lehetővé tették az épületbe a többszöri bejutást; Szabó Ildikónak, Szabó Erzsébetnek, Dranka Anitának, Darányi Lászlónak, akik személyes véleményükkel segítettek.

A következő közgyűjtemények, intézményeknek tartozom köszönettel: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Kiskun Múzeuma, az orosházi Szántó Kovács János Területi Múzeum, az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár, a pécsi Zsolnay Múzeum, Budapest Főváros Levéltára, Magyar Építészeti Múzeum, ELTE Egyetemi Könyvtár, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Országos Széchényi Könyvtár, és végül, de nem utolsósorban Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatala, Anyakönyvi Hivatala, Projektmenedzsment Csoportja és Gondnoksága.

Nem feledkezhetek meg azokról, akik a kiállítás rendezésében, szervezésében és megvalósulásában vállaltak szerepet: Kállainé Vereb Mária, Török Brigitta, Csányi László, Kis László, Lukács Ferenc, a Polgármesteri Hivatal és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ dolgozói. Külön köszönet illeti a szervezésben Mészáros Mártát és a Kiskun Múzeum munkatársait. S külön köszönet illeti Kapus Krisztián polgármester urat, aki az évforduló ügyét szívén viselve gondoskodott arról, hogy igazán méltó legyen a megemlékezés.

Köszönet mindazoknak, akik eljöttek, megemlékeztek erről az évfordulóról.

Végezetül pedig családomnak szeretnék köszönetet mondani, akik zokszó nélkül tűrték a kutatással járó nehézségeket.

Fogadják szívből jövő köszönetem.

BA

P. s. Akik nem járulnak hozzá nevük közzétételéhez, kérem, jelezzék, s nevüket monogramra cserélem.

Szegedi út 8-10. számú házak

A még augusztusban elkezdett bejegyzéssorozatot, amely a Szegedi úttal hivatott foglalkozni, akkor ígértem megszakítani, ha valami nevezetes esemény jön közbe. Ilyen esemény több is volt az elmúlt néhány hónapban, sőt, egymást érték, de most a Szegedi úti sorozatot egy újabb házcsoporttal folytatom. Már csak azért is, mert a ma beköszöntött esős ősz jól előrevetíti azt az évszakot, amelyiket az első közölt kép megidéz. Ezzel a gondolattal pedig annál időszerűbb eljátszani, minél inkább rövidülnek a nappalok.

A Szegedi út 8. és 10. szám alatt álló földszintes polgárházak mintha édestestvérek lennének. Soros beépítésben, az út keleti felén állnak, nem messze a Kalmár-kápolnától, a már ismertetett 7. és 9. számú házakkal szemközt. A 8. számú ház majdnem teljesen őrzi eredeti homlokzatát. (Hogy belsejét mennyire, azt az építési dátum és az építtető ismeretének hiányában nem lehet megmondani). A homlokzat 2 + 1 + 3 + 1 +1 tengelyes, érdekes tagolású: a jobb oldali szárazbejárós kapu tengelyét kváderekkel emelik ki, de nem rizalittal, azaz nem ez a tengely emelkedik ki a falsíkból, hanem az öt ablakos középrész. A bal oldali tengelyt is kváderek zárták le, ezekből ma már csak alul maradt meg néhány. Megmaradtak a szemöldökpárkányok fölé kerül háromszögletes illetve megszakított íves timpanonok és az eresz alatti konzolok, igaz, ez utóbbiak erősen hiányosak, a hézagos helyeken az építés technikája is jól nyomon követhető. A lábazatot feltehetőleg átalakították, az egymásba illeszthető betonelemek a kaputól jobbra nem találhatók meg. Az épületben egykor bútorbolt működött, ma eladásra hirdetik.

A soros beépítésben csatlakozó 10. számú ház hasonlóan nézhetett ki. Ennek homlokzatáról azonban minden díszt levertek. Hogy mégis egykorú a szomszéd épülettel, arra a magas tetőből, a pinceablakokból, valamint a homlokzat tagolásából következtethetünk: az 1 + 4 +1 tengely két szélső rizalitra utal. Az épülethez nem tudni, tartozott-e szárazbejárós kapu. Ez nem kizárt, de nem is szükségszerű tartozéka volt a hasonló nagyságú polgárházaknak. A házban ma több család lakik.

Mindkét ház igen előkelő helyen áll, építtetőjüket módosabb polgárok között lehet keresni. Egykorú lakcímjegyzékekből (a Kiskun Múzeum gyűjteményében) talán még azonosítható is lenne az építtető.

Szegedi út 8. (2011)

Szegedi út 8. (2010)

Szegedi út 10. (2011)

Pécs

Pécsről a Dzsámi, Csontváry, a Janus Pannonius Múzeum, a Zsolnay-gyár meg a 30Y jut első villanáskor az eszembe. 2011. szeptember 28-án a 30Y kivételével újra megismerkedtem ezekkel.

A kiskunfélegyházi városháza kutatásában számos kérdés maradt nyitva. Ilyen kérdés, hogy ki tervezte az épületet ma díszítő kerámiabetéteket, még Vas József-e avagy Morbitzer Nándor. A megrendelést a Zsolnay-gyár még Vas életében visszaigazolta, ekkor azonban Vas már nem volt az országban, ahová életében már nem térhetett vissza. Mivel helyettese Morbitzer volt, és mert a Vas korábbi tervein látható díszítőelemek a ma láthatókkal a legkisebb egyezést sem mutatják, feltehető volt, hogy Morbitzer ezeket is áttervezte, amikor átvette az építkezést. Annál is inkább, mert az általa tervezett toronyhoz (amelynek kutatásához a pécsi út újabb adalékkal szolgált) tervezett betétek ornamentikája egyezik az épület többi ornamentikájával, ami pedig egyértelműen Vas halála utánra teszi a datálást. A Janus Pannonius Múzeum Zsolnay-adattárában fellelhető dokumentumok messzemenően igazolták a feltevést. A Terracotta nevű füzetek a díszítési tervet készítő építészként egyértelműen Morbitzert nevezik meg. Egyébként a félegyházi városháza díszei szabadkai városháza bizonyos díszeivel egy időben készültek. A Pécsen készült díszítési tervek 1910 februárjából a mai ornamentika tervei, Vas halála után alig két héttel készültek. Kevéssé valószínű, hogy Vas változtatott volna 1905 óta készülő terveinek díszein, mivel a homlokzatokon a többszöri alaprajzi változtatások dacára sem módosított. 1908-as engedélyezési tervén a Kossuth utcai homlokzat egyezik az 1905-ös változattal. Ha még Vas változtatott is volna az ornamentikán, akkor a bonyolultabb, zsúfoltabb, és nem utolsósorban kalotaszegi kályhacsempék helyett alföldi szűr- és subamotívumokra támaszkodó ornamentikában akkor is sejtenünk kell Morbitzer működését, aki a nagybeteg építész segítsége volt már 1908 eleje óta. (Akkor még a Constantinum művezetésében helyettesítette.)

A pécsi út több tanulsága közül ez volt a legfontosabb. A másik a már említett toronyra vonatkozik. Morbitzer ma álló tornyának előképeit eddig szakrális emlékekben kerestem. A pécsi városháza azonban kissé módosított a kutatás irányán. Az ívelő toronysisakot rejtő párták, amelyek Pécsen is, Kiskunfélegyházán is órák fölött találhatók, nemcsak hasonlítanak, akár összefüggésbe is hozhatók, mivel mindkét városházánál találunk alattuk sarokerkélyeket.

Az út többi tanulsága is építészethez kapcsolódik. Figyelemre méltó a vasútállomás közelében található villanegyed, amelyhez hasonlót láttam Miskolcon is. (Lásd e blog korábbi bejegyzéseit.) E házak közös jellemzői a kovácsoltvas tetődíszek, amelyek olykor több méter magasak, növényi elemeket utánoznak. Az egyik házon például mákgubók lógnak a szélrózsa minden irányába. Az épületformák a német favázas szerkezetű építészetre utalnak, a budai Svábhegy villáihoz hasonlóan.

A városban Zsolnay hátán Zsolnay, bármerre néz az ember. Nemcsak 19. századi és 20. sz. eleji épületeken, a közelmúltban épülteken éppúgy feltűnik, feltűnik már csak színessége miatt is. A Zsolnay Pécsen a posztmodern vernakularizmus fontos elemévé vált, amennyiben a Zsolnay a hely szellemét testesíti meg, amit pedig a nagyszámú Zsolnay-emlék (Zsolnay Múzeum, Zsolnay-kút, Zsolnay-szobor, mauzóleum stb.) alátámasztani látszik. És ez csodálattal tölti el a városba látogatót.

A Zsolnay Múzeum épülete, Káptalan utca 2.

Nem olyan régen készülhetett az épület, ami nemcsak a Zsolnayra, hanem a szecesszió formáira is utal.

Kissé ugyan kilóg a többi kép közül, de ezt a bauhausos példányt nem hagyhattam ki a rám leginkább benyomást tevő épületek sorából.

Kulturális Örökség Napjai 2011 - III. felvonás

Az eseménysor záró akkordjaként a Vágó József tervezte Schiffer-villáról készült képeimet teszem közzé. Az épületet a Szépművészeti Múzeum Könyvtárából is láttam már korábban, sőt, számtalanszor sétáltam el előtte a Munkácsy utcában, de bemenni csak most mentem. És egy apró betűcserével: mertem. A berendezés nem minden darabja eredeti (az a hatalmas Kernstok-üvegablak például rekonstrukció) vagy nem itt van (Rippl-Rónai József festménye illetve Kernstok vázlatai a Nemzeti Galériában), de nem is ezekre szerettem volna kitérni, hanem az épületre. Lenyűgöző az a tér, ami fogadott. Szalonostul, bay-window-stul, faburkolatostul, intarziástul, márványkútostul, üvegablakostul, padlóstul, csempéstül, kilincsestül, mindenestül ez egy számtalan utalással és egymásra vonatkoztatott tárgyakkal díszített reprezentatív tér köré csoportosuló lakás, mégpedig luxuslakás. Bár múzeum, kiállítóhely és más szervek is működnek itt, az épület ma is nagyon otthonos. El lehet képzelni, milyen élet volt itt! A cselédek hátul szaladgálnak a fazekakkal, a külön e célra berendezett reggelizőben szolgálják fel a villásreggelit a külön Schiffer Miksa számára tervezett porcelán tányérokon. Délben az ebédlőben sürögnek. Schiffer Miksa a dolgozóban ül, felesége későn kel külön hálószobájában, kijön, lenéz a galériáról, elnézi a szemben lévő üvegablakot. Délután vendégek jönnek, a szalonban várják őket. Jártak már egy-két lakásban, de itt ők is elámulnak. Mennyibe kerülhetett ezt megépíteni, berendezni! Gyöngyházas intarziák, felbecsülhetetlen értékű műalkotások, még a kilincseken is az SM monogram hirdeti az építtető gazdagságát. És mennyire kerülhetett ezt fűteni! Póriasnak hathat mindennek leírása, de hasonlót éreztem én is annak is köszönhetően, hogy a rendezvénysorozat jóvoltából nemcsak a kiállítóterekbe lehetett bemenni, hanem az épület más helyiségeit is megnyitották. Ismét köszönet a szervezőknek!

Kulturális Örökség Napjai 2011 - II. felvonás

Ez bizony a Földtani Intézet bejárata. A Földtani Intézeté, azé az épületé, ahová már három éve szerettem volna bemenni, csak azért, hogy mint a rossz gyerek, a falról leegyem a gumicukorkaszerű díszeket, zsírkrétával összefirkáljam a tapétát, összebogozzam a téglaszalagokat és a földre szórjam a könyvtári könyveket, hogy rumlit hagyva magam után ne tűnjön fel, hogy a falról lelopkodtam az ammoniteszeket és stilizált egysejtűeket mintázó gipszdíszeket. A Stefánia út impozáns épületébe a Kulturális Örökség Napjain szabad volt a bejárás, sőt, rendszeresen induló csoportok számára idegenvezetést tartottak, amelynek során az épület jelentős részébe be lehetett tekinteni (így a díszterembe), föl lehetett jutni a tetőre, ahonnan pompás kilátás nyílt például Lechner másik épületére, a kőbányai Szent László-templomra és Budapest többi részére. Az idegenvezetésért és a lehetőségért hatalmas köszönet illeti meg a szervezőket!

Kulturális Örökség Napjai 2011 - I. felvonás

Aki nem találta volna ki elsőnek, mit ábrázol az első kép, annak segítségül beraktam a másodikat is, és mert a mesebeli haltól is hármat lehetett kívánni, azok számára, akiknek még mindig nem világos, mit fotóztam le, elárulom: az Iparművészeti Múzeum félbevágott lanternáját, ezt a Lechner tervezte tojássárga, hatalmas kerámiaburkot, ami száztizenöt évig díszítette az épület kupoláját. A címben jelzett esemény alkalmából ezt is meg lehetett tekinteni. Amint a programfüzet írja, a balesetveszélyessé vált épületelem leemelése az épület rekonstrukciójának kezdete volt. (Ezer magyar ház. Kulturális Örökség Napjai Magyarország 2011. szeptember 17-18. Pestiest különszám, 2011. szept. 1. ISSN 1785-2315)

A Szegedi út 1-7. házak csoportja

A Szegedi út házainak ismertetését talán az útcza elején álló házakkal illett volna kezdeni. Az 1., 3., 5. és 7. számokat viselő házak a száz évvel ezelőtti Félegyháza hírmondói. A 3. és 7. sz. házak bizonyosan. Az 5. sz. alatti óvoda épületet átalakították (rajta ugyanolyan tábla található, mint a dr. Holló Lajos u. 11. sz. alatti volt óvodán). Kezdjük közülük is a legérdekesebbel, az 1. számúval.

 

 

 Az épület néhány évvel ezelőtt még zöldre volt festve, a mai barackvirágszínű festést azután kapta, hogy a rusztikára emlékeztető vakolatkiképzéssel ellátott lábazatot az épület jobb oldali ablakai alatt javították. (Nem egészen sikerült a felületet ugyanolyanra kiképezniük a kőműveseknek.) Egyidejűleg belül is felújították a lakást. A 2+2+2 tengelyes homlokzat egyszerű kiképzése a datálást a 20. század közepére valószínűsíti, az azonban, hogy az építési vonal láthatóan nem egyezik az utcavonallal, kétséget támaszt, mivel az építési és rendezési szabályrendeletek már 1887 óta igyekeztek a szabálytalan vonalakat megszüntetni. Azonban ha tudjuk, hogy ezek csak a teljesen új építkezésekre vonatkoztak, feltételezhetővé válik, hogy régebbi ház átalakításának eredményét látjuk ma. A díszes vasajtó (csúcsíves pántokkal, rozettákkal, akantuszlevelekkel) és a bejárat fölötti mellvéddel szintén erre utal. Önmagában is figyelemre méltó a kilincs, amely 19. század végi házak kilincseivel tart rokonságot. A mellvéd feltehetően műkőből vagy homokkőből készült, a városban egyáltalán nincs párja.

A 3. számú ház szerényebb eklektikus lakóház, homlokzatának 3+2 tengelyét viszonylag gazdag díszítés borítja. A ház déli oldalához csatlakozó kapu melletti három tengelyt rizalit emeli ki. Az ablakok fölötti szemöldökpárkányokat füzérek, szalagok, puttófejek, akantuszlevelek, kagylók, voluták díszítik. A puttófejek sajátosan rímelnek az éppen szemben lévő Kalmár-kápolna (épült 1875-76, felszentelve 1880-ban) nagyon hasonló díszeire. A homlokzat érdekessége, hogy a díszítés csak az ablakok záródása fölött maradt meg. Mindaz, ami e képzeletbeli vonal alatt húzódik, úgyszólván rekonstrukció: a pilaszterek, ablakkeretelő sávok, párkányok. (Leglátványosabb ez a két jobboldali ablak melletti, falsíkból kiemelt táblán, lásd a fentebbi képet.) Valószínűleg egy alapos tatarozás után törekedtek jelezni a formákat. Az épület helyi védelem alatt áll.

Az 5. szám alatti óvodaépületre nem térünk ki. Az L-alaprajzú épület déli oldalán húzódó folyosó a nem messze lévő Táby József-féle ház (és a Propper Miksa-féle ház) alaprajzi megoldására emlékeztet. Homlokzata minden bizonnyal a hároméves terv idején keletkezett. Azt azonban, hogy milyen volt előtte, forrás hiányában nem tudjuk megmondani. Ez egyébként az első telek, amely két utcára szól, hátsó kapuja a József Attila utcára nyílik. 2011 nyarán felújítási munkálatokat hajtottak végre. Udvarán gesztenyefák állnak, ezek ültetése is talán visszavezethető a hároméves terv idejére, a másik óvodaépület udvarán is ilyen vadgesztenyék állnak.

A 7. számú ház feltehetően eredeti alakjában maradt meg, ami a 2+2+2 tengelyes homlokzatot illeti. A középrizalitot sarkain kváderezés díszíti, az ablakok szemöldökpárkányai itt ívesek, oldalt egyenesek. 2000 körül szépen felújították, ablakait kicserélték, de lábazata és az ablakok parapetfalai 2010-re ismét vizesedni kezdtek. Az épület nem lakás, 2003-ban már ruhaüzlet működött benne, 2010-ig festéküzlet, ennek bezárása óta üresen áll. Érdekes, hogy a tető, a soros beépítés ellenére nincs hozzáigazítva az óvodához, a csapadékvizet minden bizonnyal a telekhatáron lévő csatorna vezeti le. Déli oldalán kocsibejárónak is alkalmas kapu szakítja meg az 1-7. számú házak csoportját.