Cegléd és a "magasépítészet" (1899)

Városunk magasépítészete, in: Cegléd és vidéke, 9. évf. 1. sz. 1899. január 1. 2.

Kétségkívül a magas építmények azok, melyekből legjobban meg lehet ítélni egy város fejlődését, gyarapodását. Az idegennek ezek tűnnek szembe először s nagyban befolyásolják a városról alkotott véleményét

            Ha városunk magas építészetét tekintjük, igen kedvezőtlen eredményre jutunk. Már futólagos szemle, nagyjában való áttekintés után látjuk, hogy úgy a köz-, valamint a magánépületek egészen rendszertelenül, minden egyéni vonás nélkül épültek. Sokszor csak megközelítik, igen gyakran azonban egyáltalán nem érik el a célt, a mit az építmény megalkotása előtt kitűztek. Némelykor már meglevő, de hibás és rossz épületek szolgálnak példákul, máskor a tervező akarata nem érvényesülhet teljesen a hiányos szépérzék miatt, mely meg van az építtetőnél, aki magának lakházat akar létesíttetni s amely igen gyakran megtalálható a testületnél is, mely középület létrehozatalán határoz.

            Az építtető kívánsága programm, melyet a tervező építész kénytelen elfogadni, mert ha síkra száll is a laikus felfogás előtérbe tolása ellen, rendszerint makacs ellentállással találkozik s felszólalása ritkán lesz eredményes. Mennyi ferdeséggel, szabálytalansággal, tudatlanságszülte hibákkal találkozunk ott, hol szakértő tervező nem működött közre, vagy ennek hiányában az építő nem volt eléggé szakképzett.

            Legnagyobb építményünk a reform. templom nehézkes, nyomott lett, hiába készítette a restauráló terveket elismert, tudós építész: mert engednie kellett a laikus befolyásolásnak, mely a legelőször tervezett magas kupolát nevetséges megokolással alacsonyabbra kívánta építeni. Így azután elérték azt, hogy most a magasság különbözetek csekélysége miatt nem dominálhat sem a kupola, sem a két torony s ekként kedvezőtlen a perspectivai hatás.

            A kicsiny evangélikus templom, noha Sztehló építész kezét megkötötte a csekély előirányzati költség, arányainak helyessége folytán igen sikerült volna, ha a jobb- és balfelőli bazárépület elütő és fejletlen architektúrájával hatását le nem rontaná.

            A városháza külső homlokzati kiképzése is gyenge, sokkal jobb a takarékpénztár legelőször épült sarokháza; az egyesület többi épületei azonban már nem jelentékenyek, csak éppen hogy céljuknak megfelelnek. A Népbank háza jó megjelenésű, architektúrája kifogástalan: tömör és egységes; a Vasút utcai szintén egyemeletes Nagy Károly-féle bérház szerkezetileg rossz, formailag helytelen silány épület.

            A nem régen épült reform. leányiskola igen gyenge, nincs rajta semmi középületi jelleg, mert az alkalmazott hibás képzésű ormok nem lehetnek kifejezői; a szomszédos paplak azonban igen csinos.

            A magánépületek között alig van 2-3 olyan, amely megfelelő. Jó a Vaskovits-féle ház, mely a modern laképületek kívánalmainak megfelelően vízvezetékkel és légfűtéssel van ellátva. Jó berendezésű fürdőszobája mellett feltűnő a szépen festett szalon. A Tálasi-féle ház külsőleg komor, száraz benyomást tesz. Ezeken kívül még csak néhányat említhetnék fel, mert a többiek már építőanyaguk gyarlósága miatt is számbavehetetlenek.

            Általánosan tapasztalható, hogy ugyanazon előállítási költség mellett szakértő építő esetén sokkal jobb, csinosabb és célszerűbb épület lett volna előállítható.

            Nagy hiba azonban, hogy azok, kik lakházuk építésére nagyobb összeget szánnak, oly módon vélik ezt külsőleg kifejezésre juttatni, hogy oda nem való képfaragó ékítményekkel rakják tele az épület homlokzatát. Ez sokaknak tetszik s az ily épületet véve példának, sietve utánozzák. Ily módon szörnyen sablonos lesz a díszítmény, mert egyazon figurát gyakran sokszorosítják s így használatuk akkor is csúnya és unalmas, ha jól alkalmazzák, hátha még elhelyezésük is rossz, ami leggyakrabban tapasztalható. Ilyen példákkal nagy számban találkozunk, míg más tekintetben szűkkeblűség észlelhető.

            Városunk építményeinél ily viszonyok mellett stílusról alig lehet szó. A ref. templom régi formáiban görög (jón) stílű volt, most a restaurálás után a főhomlokzat 4 oszlopán kívül ezt alig árulja el valami. Az olasz reneszánsz formáit látjuk a városházán, de főleg a takarékpénztár először épült sarokházánál.

            Noha városunk lakossága teljesen magyar, még csak nyomaira sem akadunk a magyaros építkezéseknek, bár ezek a legszebbek közé tartoznak. Bizonyság erre a magyar stílben épült kecskeméti városháza, mely hazánkban a legsikerültebbek egyike.

            De nemcsak épületeink silányak és formátlanok, hanem az egyetlen szobornak, a Kossuth téri Szt. Háromság szobornak kiviteléről is elítélő kritikát kellene mondanom, ha nem tartanék tőle, hogy ezzel sértem mások vallásos érzését.

            Amint ezekből látszik, sok orvoslásra van szükségünk, ha azt akarjuk, hogy városunk építészete helyes irányba terelődjék.

            Ezek közé tartozik építési szabályrendeletünk átdolgozása, mert ez nem volna annyira elvault nem engedné meg a külső Vasút utcai rendszertelen építkezéseket és gátat vetne azoknak az önkényes eljárásoknak, melyek az építkezéseknél most gyakran előfordulnak.

            Építési engedélyek ne adassanak irkalapra ákombákolt szörnytervekre. Másodpéldányokat kell bekérni, mert ezek nélkül az ellenőrzés akkor is lehetetlen, ha a terv megfelelő, tehát a méretek helyén nem a régi ölmérték, vagy pláne a lépések száma szerepel kóta gyanánt.

            Akiknek helyes érzékük van, bizonyára elismerik e bajok fennállását, s nem kétlem, hogy rajtuk segíteni is törekszenek. Remélem azt is, hogy nem lesznek olyanok, kik a mostani rendszer mellett foglalnak állást, de ha még ezek után is kerülnének, úgy velük szemben fáradozásaink meddők, felvilágosításaink eredménytelenek lennének, mint ahogy eredménytelen a színvaknak színekről beszélni.

Gy. K.

Kultúrát a falvaknak

Kultúrát a falvaknak, in: Abony, 17. évf. 20. sz. 1914. május 17. 3

            Aki bejárja közép vagy észak Európa civilizált vidékeit, annak az első dolog, ami a szemébe ötlik, hogy város és falu között alig van valami számba vehető különbség. Nem beszélünk világvárosokról, amelyeknek, úgy látszik, mindenhol az a rendeltetése, hogy ott halmozódjanak fel a legraffináltabb élvezetek, ott mutassanak be minden újdonságot, minden szépséget, ami a huszadik század sok tekintetben egészségtelen gondolkodású embereinek szép csakis. Nem beszélünk világvárosokról, csak olyanokról, amelyekben a polgári gondolkodásmód és polgári erények találnak otthonra. Az ilyenfajta városok és falvak között nyugaton édes-kevés a különbség, úgy hogy az ember jóformán azt sem tudta, mikor van faluban, mikor van városban.

            Mennyivel másképpen van ez nálunk! Itt bizony hamarosan megtudjuk, ha falura kerülünk. Poros utcák, fásítatlan utak, a lábikránkba szerelmes kuvaszok, az utcára kifolyó trágyalé jellemzi a magyar falut külsőleg. Szórakozást más nem nyújt, mintha a kétes tisztaságú korcsmában gyönyörködhetünk abban, hogy verekszenek a jóvérű legények. Ha valakinek nem tetszenek ezek a harcias élvezetek, elnézegetheti órák hosszat, hogy a községháza előtti pocsolyában mint úszkálnak az elfajzott kacsák és libák. Könyveket, újságokat a kormány által hivatalból küldetteken kívül aranyért sem lehet találni. Ezek nagy része sem valamilyen közkönyvtárban lelhető fel, hanem más fajta „köz”-helyeken.

            Egy szó mint száz, a mi falvaink meglehetősen szűkölködnek abban a táplálékban, amit a lélek megkíván. Jó részben ez az oka aztán annak, hogy a falvak nép igazán minden szívfájdalom nélkül veszi a kezébe a vándorbotot s megy városba, vagy még annál is messzebb: Amerikába. A testére városokban sőt talán a tengeren túl is jóval nagyobb nyomorúság várakozik. Hiszen a városba özönlő földmívelő proletárság valósággal koplalásra ítélt sereg abból a kis keresetből, amihez véletlenül hozzájut, magának és családjának becsületesen jóllakni sem lehet. Otthon az áldott anyaföld legalább a testi táplálékot megadta, ha egyebet nem, a jóízű tápláló rozskenyeret és a paprikás szalonnát.

            Igen ám, de ezzel szemben városban ezer és ezer szórakozás kínálkozik, ezer és ezer olyan esemény adja elő magát s olyan tárgy ötlik a falu unalmától megcsömörlött ember szemébe, ami táplálja a lelket, ami egész sereg új forgalmat, új gondolatot nevel az ember agyába, vagyis ami neveli a lelkek mélyén csírázó kultúrát. Húsz fillért megláthatja a falusi ember az XX. század csodáját, a mozit, a robogó villamos, a töffögő automobil, az ingyen látható repülőgép, az égbe nyúló paloták számai, a múzeumok, képtárak s más ezernyi látványosság, a pormentes utca hetekre hónapokra való emésztési anyagot át az agyvelőjének. És a legtöbb elfelejti a testi nyomost csak azért, hogy a lelke, az agyveleje minden nap új élvezetekben részesül.

            Nem is csoda tehát, ha a falu ezernyi baját ismerők már régóta sürgetik, hogy adjunk kultúrát a falvaknak is. A kultúra, ez a szellemi táplálék miért legyen kiváltsága kizárólag a városoknak. Miért kell a falusi embernek csak esztendő múltával megtudni azt, hogy Albánia határát hogy kerekítették ki? Miért kell tífuszos kútból inni a falu népének, míg a városi nép milliós vízvezetékek vagy ártézi kutak egészséges vizét fogyaszthatja.

            Ezeket a kérdéseket a gazdatársadalom vezérei hangoztatják már évek óta. A Temesvárott június hó 17-én tartandó országos gazdagyűlés programjába is fölvették a falusi kultúra emelésének követelését. Úgy véljük azonban, hogy az erre vonatkozó kívánságoknak most már igazán erőteljesen kell elhangzania. Menjen tehát el mindenki Temesvárra, aki ismeri a falvak szellemi nyomorúságát, aki az egész nemzet jövője érdekében kívánatosnak tartja a falu szellemi újjászületését.