Mint ígértem, megnéztem a régi városháza iratait. Igazam volt, az épület tervezője valóban a Landes Bau Ober Direction. A Kiskun Múzeumba került homlokzatrajz (Történelmi dokumentumok gyűjteménye, ltsz. 2009.23.1.) azokhoz a tervekhez tartozik, amelyek a BKMÖL V. 101/b. Arc. 16. C. 1. Fasc. 8. No. 49. jelzetű iratcsomóban találhatók meg. Itt két alaprajz, egy földszinti és egy emeleti található meg, ugyanazokkal a jelzésekkel, szignókkal, mint amilyeneket a Kiskun Múzeum példányán is láthatunk. Vagyis a homlokzati rajzot az iratok közül kiemelték és átkerült az 1902-ben megalapított Kiskun Múzeumba. Az épületről illene ezek után részletesebben is szólni.
Az épület egyemeletes, főhomlokzatán 4+3+4 tengelyes, klasszicista épület volt. A középrizalit három tengelye közül a középső kocsibejáró volt, amely az udvarra vezetett. Innen lehetett balra egy udvari fallal párhuzamos folyosón keresztül az adószedői és a másodbírói szobába (ezekből mindkettejük pénztárjához) jutni. A főhomlokzat balról számított első földszinti ablaka az adószedői pénztáré, a második a másodbírói pénztáré, a harmadik és a negyedik a másodbíróé volt. A rizalit baloldali ablaka mögött két fogházi szoba húzódott meg. Balra (ugyanitt az emeleten is) négy árnyékszék helyét jelöli a rajz. A kocsibejárótól jobbra, az előbb leírt folyosóra felvezető két lépcsőfokkal szemben volt a bejárata a rizalit jobb oldali ablaka mögött meghúzódó két őrszobának és a konyhával, kamrával illetve üzlethelyiséggel (!) feltüntetett gondnoki lakásnak. A kocsibejárót az udvari és a főhomlokzati kapu boltívein kívül három további (szegmensíves vagy kosáríves?) boltív tagolta. Az egyébként latin szavakkal tarkított német feliratok közt még ez olvasható: „Speisz für den Gaszda” (a gondnok kamrája). A gondnoki lakásba vezető előszobából indult a jobból balra kanyarodó, emeletre vezető, félköríves lépcsőház. Felérve az emeletre először egy kisebb, majd egy nagyobb előtérbe lehetett jutni. A nagyobb előtér az udvarra nézett le hármas ablakkal, innen nyílt a főhomlokzat három ablaka mögé rejtett nagyterem (más néven tanácsterem, sessionalis terem, majd közgyűlési terem). A teremből jobbra is, balra is ajtók nyíltak, az emeletei alaprajzi beosztás a földszintit követi, annyi különbséggel, hogy az árnyékszékek előtti helyiség az emeleten kisebb, mert innen nyílt a padlásra felvezető lépcső. A levéltár (dongaboltozattal fedett?) helyisége az épület teljes szélességét átérte, a jobb oldali tengely 4 ablaka közül kettő ezé a helyiségé volt.
Természetesen az alaprajzban feltüntetett funkciók 1823 után változhattak, különösen az 1872-es törvények után, amikor a közigazgatás is változott. Az addigi Kiskun kerület megszűnt, a város Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez került, és a mezővárosból rendezett tanácsú város lett, polgármesterrel, rendőrfőkapitánnyal, tanáccsal és képviselőtestülettel, ami, lévén közel 200 fős, nem fért el az egykori sessionalis teremben. Ahogy pedig a modern polgári közigazgatás intézményi rendszere kiépült, a hivatalok sem fértek el az épületben, előbb bővítésre, toldásra (1879), majd teljesen új székház építésére kellett gondolni (1902). És mert a régi városháza telke igen drága volt, s mert annak ellenére, hogy központi területen helyezkedett el, istállók és trágyadomb éktelenítette, a teljes lebontás ötlete sem késett soká.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése