Mai helyesírásunknak megfelelően javított szöveg. Részletek.
Érdemes megfigyelni, ahogy a pozitivista-evolucionista retorika a centrum-periféria-modellel társul az első mondatban.
Korunkban a művészet minden ága forrong. Az építészet hivatása és eszközei fölött mindig élénkebb lesz a vita, amelyben főleg a német nagy művészeti központok kérnek szót. Egy ilyen elsőrangú vélemény főbb elveit adjuk a következőkben.A művészet múlt századbeli nagy föllendülése a napóleoni háborúk után beállott nagy politikai szélcsendben kezdődik. A régi hagyományok fölfrissülése nem kedvezett az új törekvéseknek, mert az elismert klasszikus irány teljesen kielégítette a közönséget. A nemzetek és népek vívmányainak gyors és kölcsönös kicserélése lehetővé vált, és így azok a városok lettek a központok, ahol minél több eltanulni és utánozni való volt. [...]A hetvenes évek[...] a nagy hibák kora, amelynek eredményeit még ma is megtalálhatjuk. Két párt került az esztétikában egymással szembe. Az egyik a klasszikus, a másik a középkori művészetre akar építeni. Az elsőnek az olasz és francia, az utóbbinak a német modern építészet lett az eredménye. A botlások azonban természetesek voltak. A klasszikusok mellőzték a reneszánsz vívmányait csak azért, hogy az utánzás gyanúját elkerüljék, a középkoriak pedig kifeledték tanulmányaikból azt az időt, amely alatt az elrontott ókeresztény építészetből a bizáncin keresztül a román kifejlett. Így történt, hogy az antikizáló jellegű irány durva, a romanizáló pedig szervetlen lett és inkább a karakterisztikus részleteket hajhászta, a belső gondolat helyett. A mai szecessziónak nevezett modern irány két fő hibája ebben a körülménybe áll. A művészetben nincs ugrás, az átmenet nélkül erőszakolt stílus legfölebb modorosság lesz, de nem építészeti modor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése