Mai helyesírásunknak megfelelően javított szöveg. A Pekártól idézett részeket dőlt betűvel emeltem ki.
"Huzamosabb idő óta hirdetjük, hogy az építészeti stílust úgy parancsszóra csinálni nem lehet. Megelégedéssel látjuk, hogy az a nézetünk mindinkább tért hódít, és napról napra többen és többen magukévá teszik véleményünket.Legújabban Pekár Gyula, a szellemes és kiváló író, a párisi kiállítás építészetéről a Budapesti Naplóban értekezvén, találóan jellemzi a magyar stílusra vonatkozó törekvéseket a következő szavakkal:Az a szorosan nemzeti élet, mely a formákat különféle égaljak és korok alatt feldolgozta és kimerítette, ma már hanyatlóban van, és a legnagyobb erőlködés dacára sem tud új szépet létrehozni. A stílusok évszázadok lassú fejlődésének az eredményei; - boldogok azok a nemzetek, melyek e századok alatt dolgozhattak és megteremthették az örökszépnek a formuláit! Az a nemzeti azonban, amely eddig nem csinálta meg a maga stílusát, most már hiába erőlködik azon, hogy úgy egyszerre "összekomponálja" magának egy saját, külön, egyéni stílust. Nem lehet az, mert "natura non facit saltum!" Arról jut ez eszembe, hogy mi most Magyarországon - több rajongással, mint józan ítélettel - egy külön magyar stílust akarunk "teremteni". Magában a szóban benne van már a theoria gyöngesége, mert hisz stílust egyátalában nem lehet úgy parancsszóra "teremteni", mint vicinális vasutakat, vagy politikai jelszavakat... Még akkor sem lehet magyar stílust teremteni, ha a legtudósabban kutatunk abban a múltban, amely, fájdalom, olyan sötét, hogy alig látunk benne, - még akkor sem, ha a legszorgalmasabban összeszedjük azokat az úgynevezett "ősmotívumokat", amelyeket lelkesedésünk igyekszik hiteleseknek elfogadni. Én istenem, a turáni fajok vitézek és hódítók, de vándorló és pusztító, s nem teremtő, még kevésbé pedig művészetet teremtő fajok voltak. Aki a háborút és a sátort szereti, az megveti a békét s szemlélődésből keletkező kőemlékeket... Mialatt az árják a Szép legmagasztosabb emlékeit emelék, azalatt turáni fajrokonaink, akik úgy tudták verni őket, ma is ugyanabban a kunyhóban laknak Ázsia síkjain, amelyeken ezredévekkel ezelőtt laktak. A turániak legnagyobb emberei, Attila, Dzsingisz Khán és Tamerlán nem a teremtés, hanem a pusztítás férfias virtusának az emlékét őrzik: a hagyomány "Isten ostorainak" nevezi őket... De még ha a leghitelesebben ki is kutatjuk azokat az "ősmotívumokat", a századok lüktető élete nélkül lehet-e azokból stílus-szervezetet rögtönözni? "Összerakhatjuk" őket, de nem lesz abból élő egész sohasem. Az ember sem születik egyszerre negyvenévesnek, hanem csecsemőből nő azzá...Ugyanilyen következtetésre jutottunk mi is, amikor ama kapkodó és ötletes törekvésekről emlékeztünk meg, amelyek a magyar stílus megteremtésére voltak irányozva. Ennek folytán semmi megjegyzésünk nincs Pekár Gyula érvelésére; azokat mindenben helyeseknek tartjuk éppen úgy, mint azt a nézetét, melyet a bolondos szecesszióról nyilvánít, amelyről azt mondja:A régi stílusok ereje éppen abban van, hogy "szépségük gyökerei nem az elvont szépben, hanem a természetesben", a hasznosban leledzenek. Úgy nőttek fel, mint a virág, melynek - bármily pompásak legyenek is szirmai, - gyökerei mégis a szennyes fekete földből veszik táplálékukat... A régi stílusok fejlődésében megvan a nagy természet egész törvényessége: szépek, mert a szükség érzetéből támadtak, mert a hasznosság indokolta szerkezetüket. A hasznosság ellenőrzi a szép tisztaságát, az esztétikai szabatosságot; - ez menti meg a szép művet attól, ami a testen a zsír: a fölöslegestől. Tudjuk, hogy a mi mai, egyensúlyt vesztett és dilettáns építészetünk éppen a fölöslegességgel vét legtöbbet a szép ellen. Nézzék meg a szecessziós hóbortot. - Mi bánt ennél bennünket a legjobban? Mindenek felett az, hogy semmi sem indokolt rajta, - sem a szerkezete, sem az ornamentikája. Kínosan érezzük, hogy ezeknek az embereknek már nem az a törekvésük, hogy valami szépet és újat teremtsenek, hanem egyedül az, hogy minden áron kikerüljék a régi formulák ismétlését!...Ehhez mi még csak azt tehetjük hozzá, hogy ezek az emberek sem tanulni, sem pedig dolgozni nem akarnak, és azért "szecesszionálnak", mert a szecessziónál sem tanulni, sem pedig dolgozni nem kell; így pedig az élet nagyon könnyű.Véget kellene vetni ennek a humbugnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése