Kisvárosi élet

"Általában lehet állítani, hogy a legtöbb falu nemcsak külsejére, hanem belső életére nézve is nagyjában egyforma. Ugyanezt lehet mondani a kisvárosi életről is. Tele van fonáksággal, visszás helyzetekkel, hibákkal, szépségfoltokkal, melyekre csak, itt-ott ragaszt "szépség-tapaszt" a műveltségi máz. Sőt nyugodt lélekkel állíthatni, hogy az egész kisvárosi élet nem egyéb, mint a társadalmi félszegségek és ferdeségek szakadatlan láncolata. Az ember azt gondolhatná, hogy - a fővárosi élettel szemben - kisebb körben, ahol a legtöbben ismerik egymást, a kölcsönös ismeretség és rokonszenv egymás hibáinak, gyarlóságainak enyhítésére, leplezgetésére vezet. Ellenkezőleg! A széleskörű ismeretség éppen arra szolgál, az emberek közösen, egyesült erővel keressék ki egymásnak fogyatkozásait, gyarlóságait és hibáit, s ha egyszer ezek közszájra kelnek, a kisebb és nagyobb társaságnak van min mulatni, veszettül jól mulatni.
         Egymással szemben előzékenyek, udvariasak vagyunk, még szépeket is mondunk, miközben másokat feketére festünk, azután pedig leszednénk egymásról még a szentelt vizet is."

("Kisvárosi élet", in: Nagykőrösi Ujság 6. évf. 21. sz. 1906. május 26. 2-3., részlet)

E nagykőrösi újságíró nemcsak a város és a falu között húzott éles határvonalat, de kisváros és főváros között, amely az ország vízfejű, sok tekintetben ma is aktuális művelődési viszonyaira világított rá. Hogy milyen mentalitásbeli különbségek is társultak ehhez - arra nézvést a forrás meglehetősen bőbeszédű, és a korszak irodalmi ábrázolásaival is összevethető.
Władysław Stanisław Reymont Parasztok című műve (1904-1908) monumentális ábrázolása a paraszti életmódnak, és ha kisváros és falu között valóban nincs olyan nagy mentalitás- és életmódbeli különbség, mint azt a nagykőrösi cikkíró állította, s a paraszti életmód országonkénti, régiónkénti különbségeitől most eltekintünk, akkor a Parasztok építészetre utaló megjegyzései valós állapotleírásoknak fogadhatók el. Például a következő részlet, amely a Lipcében játszódó történet egyik helyszíne, Antek és Hanka téli lakása:

" Istenem, Boryna háza valóságos palota volt ehhez a kunyhóhoz képest! Kunyhó? Még az öreg [Boryna] istállója is alkalmasabb volt emberek számára. Rothadt ól ez, nem ház; egy rakás korhadt gerenda, trágya és rothadó szemét. A földön nincs egyetlenegy deszka sem, a döngöld föld tele gödörrel, fagyos sárral meg betaposott szeméttel, ha a tűzhely egy kissé több meleget ad, akkor kellemetlenebb büdösség terjed tőle, mint a trágyadombról. S ebből a koszból emelkednek a meggörbült, korhadt, rothadó falak. A nedvesség csurog róluk. A sarkokban pedig a fagy rázza szürke szakállát. A falak teli vannak agyaggal, szalmával s helyenként trágyával betömött lyukakkal. Az alacsony mennyezet úgy lóg, mint az ócska, kopott rosta, hogy több rajta a pókhálós szalma, mint a deszka. Csak a bútorok és edények takarják valamennyire a nyomorúságot, s az a néhány szentkép a falon. A rúdon lógó ruhák meg a láda takarta el a rőzséből font válaszfalat, amely mögött a tehenek voltak."

(Reymont: Parasztok, I. kötet, Európa Könyvkiadó, 

Budapest 1976, ford. Tomcsányi János, 229-230.)

A Parasztokban a Krakkó környéki hagyományos faépítészet leírása is megjelenik:

"Két hétig mentünk, még Krakkón túl is, de nem értem oda. Egy faluban, ahol délben megpihentünk, egy gazda éppen házat épített. Annyit értett hozzá, amennyit tyúk az ábécéhez. Méregbe gurultam, lehordtam a nyavalyást, hogy annyi fát elpocsékolt, és ott maradtam nála, mert kért is rá. Két hónap alatt olyan házat csináltam neki, hogy kastélynak is beillett, s ezért össze is akart adni az özvegy húgával, aki öt holdon gazdálkodott mellette."

(Reymont: Parasztok, i. m. I. kötet, 260.)

Hogy a hagyományos földfalazatú és faépületek milyen társadalmi közeghez tartoznak, Reymont kíméletlenül és néprajzilag is hitelesen leírta. S a regény számos eleme hajmeresztően hasonlít a nagykőrösi cikkíró által panaszolt állapotokra. Esti olvasmánynak kiváló, ajánlom minden kedves Olvasónak Reymont klasszikusát.