Haraszti Zoltán az individualizmusról 1915-ben és Morbitzer ellenvéleménye 1926-ból

Haraszti Zoltán, akiről a lehető legkevesebb információt tudtam összegyűjteni, 1915-ben Kassák Lajos folyóiratában, A Tettben egy igen érdekes írását tette közzé A betüktől az istenig címmel. (A Tett, 1. évf. 3. sz., 37-39. Az igen nehezen hozzáférhető példányokból én az Egyetemi Könyvtárét forgattam - ELTE Egyetemi Könyvtár, P20251) Dúl a világháború, válságban minden művészet, az építkezéseket miniszteri rendeletre leállítják, emberek ezrei halnak meg látszólag értelmetlenül. "Gyökeresen nem fogja megváltoztatni ez a háború a mai embereket" - ismételgeti Haraszti litániaszerúen az esszé első részében - "de nem ember az, aki e háború után is ugyanaz marad, mint azelőtt. [...] e háborúnak egyetemes, mindent megmozgató hatása lesz mégis az ember egész eszmei világára. Mert ennek a háborúnak a hatása alól nem vonhatja ki magát senki, ezt a háborút nem lehet egyszerűen tudomásul nem venni. [...] benne mindnyájan személy szerint vagyunk érdekelve. A testvérem véréből szaggatnak vért a Drina vizébe, s testvéremnél testvérebb barátom a Rokitnóban rothad valahol."

     Haraszti ismerteti a közvélekedést, ami szerint a háború az individualizmus csődjét jelenti, ez pedig egyben a korai modernista művészet (s teszem hozzá, építészet) csődje is egyben. Haraszti sarokba szorult pacifizmusa szerint azonban az individualizmus csődjéről még csak beszélni is képtelenség, mert a művészetben mindennek a nagybetűs Én a forrása. "Az individualizmus alapföltétel, - nélküle nincs művészet." Csak a művészet kiélésének módja, mértéke, iránya lehet változó, ezt pedig a művész, az individuum választja meg. (S ennek értelmében még az is megengedhető, hogy más ideológiáknak rendelje alá magát, mint arra például a kommunizmus művészetszemlélete példa.) Az individualizmus minden szabadságra jogosult, a művész felé csak egy kötelesség van, a lelkiismeretesség. Haraszti szerint a háború nem lehet katasztrófa az egyénre nézve, hanem csak az "elsenyvedt, tétlenül tétovázó", formulákká egyszerűsödött dogmák eltűnését fogja maga után hozni. Az új művészet tehát istenkereső lesz.

     Hogy az új művészet Magyarországon az első világháború után mennyire nem lett istenkereső, mennyire nem tűntek el az akadémizmus pátoszformulái, arra nem szükséges kitérni. Az építészetet tekintve pedig mintha mindannak valósággal az ellenkezője valósult volna meg, mint amit Haraszti 1915-ben vizionált: Valkay Zoltán építészeti inerciának, azaz elerőtlenedésnek nevezte a két világháború közötti Zenta építészetének domináns irányzatát (Valkay 2002), amelyet mindenféle modernségtől, újítástól való idegenkedés, a régi építészeti formák sablonszerű alkalmazása jellemzett. Hasonló elerőtlenedés minden kisvárosban lejátszódott az egykori monarchia területén. Minél olcsóbb megoldásokra törekedtek, minél monumentálisabbat akartak létrehozni, annál inkább kimutatható a historizáló formák redukált felhasználása mind az épület téralakítását tekintve, mind az ornamentális részleteket tekintve. Ez az "inercia-stílus" jelentkezik Kiskunfélegyházán az 1926-ban épült Fürdőszálló épületén, és az 1929-ben épült adóhivatali, mai rendőrségi épületen is.

Lux Kálmán - Möller Károly: Adóhivatal, ma rendőrségi épület, 1929, Pázmány u. 4.  (2011)

Hegedűs Ármin - Böhm Henrik: Fürdőszálló, 1926, Blaha Lujza u. 1. (2011)

Morbitzer 1926-ban épült félegyházi városi bérháza ugyanazt az inerciát jelzi, mint amilyet Valkay Zenta építészetével kapcsolatban írt le. A városi bérház a Korona Szálló és a városháza telkén, mindkettőhöz csatlakozó beépítésben áll. Az épület helyén eredetileg a Korona Szállóhoz 1887-ben épült istállók és melléképületek álltak. Az épület Kiskunfélegyháza építészetében új: ez az első többemeletes bérpalota a városban, amelynek előképeit az 1873-tól viharos gyorsasággal kiépült Budapest építészetében kereshetjük.

      Morbitzer ezzel az épülettel újat nem mutatott fel, sőt, magához mérten is határozottan visszalépett egy konzervatívabb irányba. Az épület, bár a szintén Morbitzer nevéhez is köthető városháza mellett áll, attól olyan idegen, ahhoz képest olyan rideg, és tagolásában annyira nem követi saját korábbi épületeinek tagolását, hogy ha a terveken nem lenne ott az építész bélyegzője, aligha lehetne megmondani, hogy ez az épület is Morbitzer műve. Nem beszélve itt az épületet díszítő részletektől, amelyek az 1914 előtti pesti és budai bérházépítkezések megszokott motívumai, a város címerét kivéve. A városházával ellentétben tehát ezt az épületet nem tarthatjuk egyedi alkotásnak. Jelentősége inkább abban áll, hogy a háromemeletes épülettel a városközpont (a Korona és a városháza tömbje) nagyvárosias képet kapott, amihez az épület környezete csak az 1980-as években idomult. (1986-ban ugyanis lebontották a városházával szemben lévő Kazinczy utcai kiskaszárnyát, helyére többemeletes lakástömb került, amelynek magassága megközelíti a városháza magasságát. Hozzá kell azonban ehhez tenni, hogy a városi bérház önmagában nincs olyan magas, mint egy átlagos pesti bérház, tehát a "nagyvárosias városkép" idézőjelben értendő.)

Morbitzer Nándor: városi bérház, 1926-1927, Kazinczy u. 1.

Szemöldökpárkány a városi címerrel

Az épület a Korona Szálló udvaráról nézve

Kazinczy utcai homlokzat részlete

Az épület mind a mai napig a város kezelésében áll. Benne biztosítottak szolgálati lakást a polgármesternek.  A város képviselő-testületének 28/2006. (X. 27.) rendelete szerint: "A mindenkori polgármestert természetbeni juttatásként illeti meg a Kiskunfélegyháza, Kazinczy u. 1. I/1. szám alatti polgármesteri lakás." Az utolsó itt élő polgármester Ficsór József volt. A képviselőtestület legutóbb a polgármesteri lakás más célú hasznosításáról határozott.