A városháza tornya

Talán nem igényel speciális végzettséget egy épület folyton változó terveinek összehasonlítása, főleg, ha pusztán egyetlen elemre koncentrál; s önmagában talán nem is sok értelme van. A kiskunfélegyházi városházával most mégis nemcsak megteszem ezt, de arra szeretnék rámutatni, hogy a tervező építésznek milyen céljai lehettek ezzel, s ennek érdekében mit kellett tennie. A kérdés azért bonyolult, mert mint tudjuk, 1910 januárjában Vas József elhunyt, s Morbitzer vette át a építkezésen a művezetést, s Morbitzer nemcsak átvette Vas szerepét, hanem a régi terveket zárójelbe téve saját elképzeléseit helyezte előtérbe. Szó sincs tehát arról, hogy önmagában való vizsgálatot végezzek az épület most kiválasztott elemével, a toronnyal.

Nem véletlenül hangsúlyos a torony. A szemlélő nemcsak azért veszi észre elsőnek ezt, mert magas, (47 méteres magasságával a korszak harmadik legmagasabb félegyházi épülete volt), hanem mert két főút találkozásánál áll. Mind a négy irány felől közelítve ez tűnik fel legelőször a városból. (Azóta kissé megváltozott az úthálózat, a kelet felé vezető egykori Csongrádi út az Ótemplom elé kanyarodott ki, itt ma sétány van.)

Sajnos nélkülözzük Morbitzer nyilatkozatait a városházépítés műfajára vonatkozólag. Mégis, néhány dokumentumból következtethetünk felfogására. Első, 1904-es neobarokk pályatervén még nem találta a városházajellegnek megfelelő karaktert, (pályaterve színházszerű épületet mutat, mintsem városházát), második pályatervén azonban olyan előképekhez nyúlt, mint a kecskeméti városháza, az Iparművészeti Múzeum, a kalotaszegi torony, a gótika, s nem utolsósorban Vas József első pályaterve. Miután 1910-ben bekapcsolódott az építkezésbe, felfogása gyökeresen megváltozott a pályatervhez képest, s minden előzmény nélkül megalkotta az épület mai képét, amelyen Vas József elképzelésével ellentétben nem a közgyűlési teremé a fő hangsúly, hanem a reprezentatív s nem problémamentes építéstörténetű toronyé. (1910 őszén hibásan mutatták ki az építési vonalát, de a tanács ezt a vonalat hagyta jóvá azzal a trükkel, hogy viszonyítási alapnak nem a Korona Szálló régi városházával egy síkban lévő homlokzatát, hanem a szálló kiugró kocsibejárójának síkját tették meg.) A torony funkciója két dologban kimerült: itt volt a gőzfűtéshez szükséges víztartály, (tehát víztoronyként működött, mint arra az építkezés során többször felhívták a figyelmet), s négy oldalán négy órával mutatja az időt. Ez utóbbi funkciója mára az egyetlen. Az órák fölött dekoratív, téglaszalagokkal körülölelt majolikával díszített pártázat, amelyek mögött íves vonalú, majdnem kupolára emlékeztető toronysisak és bádoggal lefedett műkő lanterna, amely kilátó is lehetne egyben, ha a feljutás egyszerű lenne. A torony fentebb leírt felső része nyolcszög alaprajzú, maga a négyszög alapú toronynak azonban nem sok nyoma van az alaprajzban. A statikailag is értékelhetőbb nyolcszög formát Morbitzer a sarkok lemetszésével hozta létre, (már pályatervén is így járt el), ezt négy sarokerkéllyel kapcsolta a négyszög alaprajzú toronytesthez. A torony az épület egészéhez viszonyítva szinte különálló életet él. Olyan formák láthatók itt, amelyek az épületen sehol másutt nem köszönnek vissza. Különösen elütnek az épület többi részétől az órák fölötti pártázatok: ezeknek a préselt téglából emelt íveknek a belső logikája gyökeresen különbözik a Vas által tervezett Kossuth utcai oromzat íveinek logikájától. Míg utóbbiban növényutánzó formát fedezhetünk fel, amely alulról kiinduló, elágazó s lehajló indákra emlékeztet, addig a tornyon az órát keretező, az óra felett egymásba hurkolódó vonalak kapcsolata szervetlen a harmadik, magasabbra kerülő hurokkal.

Akármennyire is elüt Vas terveitől a torony, nem helyes pusztán az ő terveihez képest vizsgálni. Éppen a torony alapján lehetne Morbitzert azok közé a Lechner-követők közé sorolni, akik a mester formáit alkotó módon tették magukévá. Ami ekkor, 1910-ben évtizedes késést jelent a többi Lechner-követőhöz képest, akik ekkorra már vagy más módon próbálták továbbfejleszteni példaképük elveit (Vágó József, Komor Marcell - Jakab Dezső), vagy elfordultak azoktól (Kós Károly). A Lechner-követő Morbitzer csak úgy képzelhető el, mint általában véve követő építész, aki nem törekszik újításra, előképeit viszont gondosan megválogatva igyekszik feladatának megfelelni. Más művei alátámasztják ezt: 1910 körüli Hegedűs Gyula utcai bérházán már a Fiatalok közvetítette finn hatásra utaló terméskő lábazatot látunk, 1911-ben tervezett félegyházi Kenyérgyár épületén már teljes egészében Kós Károly körének hatása érhető tetten. Morbitzer ezt a stílust a historizmussal keverte 1914-es vágóhíd-tervein, majd visszatért a historizáló formákhoz az 1920-as években a félegyházi városi bérházzal. Alkalmazkodóképességét (vagy másként nevezve eklektikus látásmódját) már második városháza-pályatervén is tetten értük, ahol a kecskeméti városházát keverte  a fiatornyos toronysisakkal, amely annak ellenére is erdélyiesen hatott volna, hogy az Alföld kellős közepén épült fel. Erdélyi elemek, motívumok és szerkezetek Mende Valér kecskeméti művein is tetten érhetők, itt azonban ezek a nagyvárosias utcaképnek rendelődnek alá, s nem kerülnek ellentétbe az egyre kevésbé falusias környezettel, mert Kecskemét az urbanizáció lépcsőfokain előrébb járt, mint Félegyháza, ahol a városháza előtti összes tér piacként funkcionált az ötvenes évekig, amikor is képeslapok tanúsága szerint parkká alakították. Félegyházán óriási ellentétbe került az épület és környezete, amire Erdei Ferenc is felfigyelt (Futóhomok, 1937), s arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy még most ellentétben van. A színes épületnek úgyszólván nincs párja a városban.

Morbitzernek jóllehet Vas terveihez kellett igazodnia, de felül is bírálhatta azokat. A tornyot nem találta elég magasnak, ezért a megmagasítás következményeivel is számolnia kellett. Először is a tektonikában. A  nyolcszög alaprajz közismerten szilárdabb szerkezet, mint a négyszög. Ezt a magasba törő formát a Vas tervei alapján már megépült részekhez nem hangolta hozzá kellően. A közgyűlési termet sejtető manzárdtetős, oromfalas, árkádos középrizalit hatalmas, földhözragadt tömbje súlyosságával ellentétbe kerül a magasba törő torony cizellált részleteivel. A már megépült részleteket cizellálnia nem lehetett.