"Képszerű ábrázolásokra sok lehetőség van. A városkép - akárcsak az arckép - lehet idealizált vagy sematikus, és lehet torz vagy karakterisztikus. Bármely városról össze lehetne állítani olyan képsorozatot, amelyből nem kapnánk jellemző képet a város sajátos arculatáról. Márpedig mi érdekelhetné az embert jobban a városból, mint ami megismerésre érdemes, ami a városra jellemző és egyedi érték. Hiszen éppen a város sajátos értékét képviselő építészeti alkatának vonzó hatása az, ami az embert utánzásra készteti, hogy ismeretlen, idegen városokat keressen fel. Ezért - a torz vagy sematikus beállítás egyoldalúságával szemben - rá kell találnunk a város fiziognómiáját lényegében megragadó képzeletalkotó tevékenység útjára. Ez csak úgy lehetséges, ha egyrészt összefoglaló szemléletre törekszünk, másrészt, ha a város alkata mögött a kialakulás okozati kapcsolataira is kiterjesztjük figyelmünket. Ezért ahhoz, hogy egy városról képet alkothassunk, nem érhetjük be a vizuális észlelés benyomásaival, hanem bizonyos mértékig rá kell tapintanunk a városszerkezet és ennek kialakulásában szerepet játszó fejlődési tényezők városképformáló jelentőségére is.
A városkép és városszerkezet ugyanannak a térbeli valóságnak két oldala: az egyiknél a formára, a másiknál a funkcióra irányul tekintetünk. A mindenkori osztályviszonyoknak megfelelően a város szerkezete, alkata szükségképpen városkép is. Eszerint - optikai fogalom-alkotó vonatkozásban - a város alkatának vetülete
Az a városkép, amit hagyományos, kulturális értéknek ismerünk fel, természetesen nem azonos a városalkat reális képével. Csak ami belőle mélyebb gyökerű és a történelmi színváltozások során - a mindenkori helyzethez viszonyítva - nyereségként járult hozzá a városkép alakulásához, átalakításához és amit hagyomány-alakító erővel olvasztott magába és tett sajátjává a városkép, tekinthető a városképegyüttes szerves részének. Csak ennek felismerése szolgáltathat alapot a városkép fejlesztésére vonatkozó javaslatok kidolgozására; ez azonban már meghaladja jelen vizsgálataink feladatkörét, minthogy lényegesen szélesebb körű megalapozást igényel."
Korompay György: Veszprém
(Városképek-műemlékek),
Műszaki Könyvkiadó, Budapest 1956, 59.
Granasztói Pál meghatározása szerint:
"A városnak bárminő látványa. [...] A városkép tehát tág fogalom - beleérthetjük városok egészét, részét, távolból-közelből, kívülről és a város belsejéből. S még tágabbá válik, ha kitágítjuk a "kép" szónak a jelentését, hiszen ezen nemcsak festményt, ábrát értünk, hanem a valóságról alkotott bárminő vizuális érzékelésünket.
A városkép ugyanis az az összegzett kép is, amelyet a város kisebb-nagyobb részéről, majd egészéről, képek sorozata révén kapunk. A városkép szónak ezért kettős az értelme: jelenti egyfelől a város egészének vagy részeinek különféle nézeteit, képszerű látványát, másfelől a város egészéről vagy részeiről alkotott vizuális képzetünket, összbenyomásunkat. Lényege mindkét esetben vizuális. A részletek látványát, a város különféle nézeteit emlékezetünk, tudatunk, olykor képzeletünk formálja, összegzi képek sorozatává, végső fokon egyetlen képéé.
A város nem kiállított műtárgy [...]. A város az életnek, a valóságnak nagy darabja [...]."
Granasztói Pál: A magyar városkép,
in: Műemlékvédelem I. évf. 1. sz.
(1957), 7-19, id. rész 7-8.
Az idézett tanulmányban Granasztói egyes városok összképére koncentrál, s ezekből von le tanulságokat. A városkép itt a városnak alárendelt fogalom, s bár hangsúlyozza a vizualitást, mégsem a városkép kép-voltát emeli ki. A képfogalom kitágítását tehát nem teszi meg, amire nekünk annál több okunk van, minél inkább olyan épületekkel kerülünk szembe, amelyek komplex műalkotásokként viselkednek, különösen, ha az utcakép, a városkép ezekből tevődik össze.
Ha a városképet mint a városnak alárendelt fogalmat használjuk, elkerülhetetlenül felmerül a kérdés: mi a város? Az alföldi mezővárosok példáján okulva a kérdés nem is olyan egyszerű, mint ezt a modernista építészettörténet-írás igyekszik láttatni: ezekben a város rendre mint a civilizáció és az emberiség fejlődésének magasabb lépcsőfoka, a továbblépéshez alapvető bázisa és elérendő célja jelenik meg. Az alföldi mezővárosok a városi funkcióknak eleget tesznek, más tekintetben azonban, például társadalmukban részben közelebb állnak a falvakhoz, részben azonban, a szabadalmas jogállású területeken a polgári jelleg a szembeötlő
Granasztói Pál egyfelől kiemeli a város képszerű látványát, ugyanazt a lényegében passzív képet, amit rézkarcokon sokszorosított vásári portékák nyújtanak. A városkép azonban lehet aktív fogalom is, ilyen értelemben pedig sok tekintetben rokon az illusztráció fogalmával: a város különféle nézeteit, amelyeket a képzelet formál "végső fokon egyetlen képpé". Ez utóbbi kép elsősorban mentális tevékenység, ahhoz hasonló, mint amit Vajda Lajos és követői meg is jelenítettek, bekeretezett képpé formáltak Szentendréről. Granasztói azonban nem kezeli mentális tevékenységnek a városképet, látni nála nem értelmező funkcióban van, a látványt eleve adott értelemmel ruházza fel. Felfogásában a tér fogalma dominál, amelyben a város mint térbeli jelenség nagyon is elhelyezhető, s a városkép ilyenképp kétszeresen alárendelt fogalom. Mi történik azonban akkor, ha a városképet ezek alól felszabadítva, önállónak tekintjük? S milyen tanulságai lehetnek ennek a műemlékvédelem szempontjából?
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése