2019. június 22., szombat

Lajosról

Éppen Wittek Krisztina főépítész asszony meghívására és jóvoltából vittem az Alföldi szecesszió kiállítást Szentesre, a megyeházára, a Petőfi Szálló felújítását bejelentő, nagyszabású sajtótájékoztató kísérő eseményeként; hátizsákomban a szentesi városházáról szóló könyv, amit éppen Sipos Annán keresztül vettem meg. És akkor megláttam a szerzőjét. Akkor találkoztunk először, és még szerencsére sokszor utána.
      Labádi Lajos nevét abból a szó szerint polcnyi, mégpedig tekintélyes könyvtárpolcnyi kötetből már ismertem, amit megforgattam akkortájt, Szentes építészetével, város- és építészettörténetével ismerkedve. Persze sose fogom jobban ismerni a város építészetét Annánál vagy Lajosnál, de a város kiemelkedő jelentőségű az alföldi régióban (Komor Marcell és Jakab Dezső irodájának megalakulása kötődik ide a Petőfi Szálló miatt, ami a Lechner-iskola első alkotása), illik hát ismerni, s aki erre vállalkozik, annak Labádi Lajost kell olvasnia. Ő volt az egyik szerzője a szentesi képeslapokat bemutató anno-kötetnek (1998), később a monumentális vállalkozásnak, a Csongrád megye építészeti emlékeinek 2000-ben (alapmű a magyar topográfiai szakirodalomban), frissen hagyta el a nyomdát a szentesi katolikus iskolatörténetről szóló kötet (2014), amelyben nem kevés szó esik az alföldi régió egyik legkarakteresebb építészéről, az általam mellékesen nagyra tartott Dobovszky József Istvánról. S hát a városháza-történet, amit bármely építészettörténész szeretne magáénak mondani (2015). (Hatására jelentősen átírtam mindent, amit addig publikáltam a kiskunfélegyházi városházáról.)
      Ezt a munkáját is, mint minden más önálló kötetét és akár hosszabb, akár rövidebb lélegzetvételű tanulmányát, a legapróbb részleteket is ellenőrző pontosság, imponáló adatgazdaság, józan okfejtő logika és példaértékű fegyelem jellemzi. Mindent el kell mondani, ami történt. Nem azért, mert irat maradt az esetről, nemcsak, mert ez az irat egy elmúlt kor tanújele, hanem mert amit ki lehet belőle olvasni, tudássá válhat. A megélt tudás pedig tapasztalattá és ez által folytonossággá, ami a magyar közgondolkodást nem igazán jellemzi.
      Lajos legnagyobb témája talán, kívülállóként legalábbis úgy látom, az önkormányzatiság volt. Szentes város önigazgatásának története alighanem összefogja valamennyi publikációját. A város önmegváltakozása, a mezővárosi jogállás megszerzése és kibővítése, a követválasztások társadalomtörténetileg kimondottan izgalmas történetei, aztán a liberális kormánypolitika reformjainak társadalomalakító hatásai a dualizmus korában, a modernizáció és következményei, az ország összes polgármesterét megmozgató szentesi polgármesteri kezdeményezések, az urbanizáció jelei díszkutak vagy új épületek formájában – Lajos széles merítéssel írt mindezekről. Bár helytörténésznek vallotta magát, helyesebb volna jelzővel illetni: helyi történész. Igazi kutató levéltáros volt. Nála jobban aligha ismerte bárki is Szentes város iratait, illetve Csongrád vármegye azon korszakának pótolhatatlan értékű irategyüttesét, amely akkor keletkezett, amikor Szentes még megyeszékhely volt. Publikációiból egy sokszor, sokak által elölről kezdett történet, és ennek ellenpólusaként egy élhető, erős öntudatú város reménye rezeg elő.
      A sorok között ezt olvastam ki az írásaiból, legutóbb idén májusban a Széchenyi-liget, Szentes első közparkja történetéről szólóból (1991). De nem véletlenül foglalkozott címertörténettel sem, épp a címereket visszaállító években (1989). Figyelmét azonban sohasem határolta le, amit például a Csongrád korai sajtótörténetét pótló, forrásközlő cikksorozata mutat (Csongrád a szentesi lapokban, 1995-től). Csongrádhoz erősebb szálak is fűzték, az Oppidum Csongrád Alapítvány kuratóriumi elnökeként jelentős szerepe van ennek a kulturális szigetnek a formálásában és fenntartásában. De ott van a neve Várallyay Réka könyvében, a Komor és Jakab-irodáról szóló első monografikus műben is (2006), az előszó köszönetnyilvánító részében, ami jelzi, hogy tudását és anyagismeretét szívesen osztotta meg másokkal, fiatalabb kollégákkal. Ezt magam is tapasztaltam, kétszer is dolgozhattam vele, mindkétszer lektorként, s mindkétszer a szentesi szecessziós építészettel kapcsolatban (2017). Leírni is fájdalom, hogy erre többé már nem lesz módom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése