Éppen Wittek Krisztina főépítész asszony meghívására és
jóvoltából vittem az Alföldi szecesszió kiállítást Szentesre, a
megyeházára, a Petőfi Szálló felújítását bejelentő, nagyszabású
sajtótájékoztató kísérő eseményeként; hátizsákomban a szentesi városházáról
szóló könyv, amit éppen Sipos Annán keresztül vettem meg. És akkor megláttam a
szerzőjét. Akkor találkoztunk először, és még szerencsére sokszor utána.
Labádi Lajos nevét abból a szó szerint polcnyi, mégpedig
tekintélyes könyvtárpolcnyi kötetből már ismertem, amit megforgattam akkortájt,
Szentes építészetével, város- és építészettörténetével ismerkedve. Persze sose
fogom jobban ismerni a város építészetét Annánál vagy Lajosnál, de a város kiemelkedő
jelentőségű az alföldi régióban (Komor Marcell és Jakab Dezső irodájának
megalakulása kötődik ide a Petőfi Szálló miatt, ami a Lechner-iskola első
alkotása), illik hát ismerni, s aki erre vállalkozik, annak Labádi Lajost kell
olvasnia. Ő volt az egyik szerzője a szentesi képeslapokat bemutató
anno-kötetnek (1998), később a monumentális vállalkozásnak, a Csongrád megye
építészeti emlékeinek 2000-ben (alapmű a magyar topográfiai
szakirodalomban), frissen hagyta el a nyomdát a szentesi katolikus
iskolatörténetről szóló kötet (2014), amelyben nem kevés szó esik az alföldi
régió egyik legkarakteresebb építészéről, az általam mellékesen nagyra tartott
Dobovszky József Istvánról. S hát a városháza-történet, amit bármely
építészettörténész szeretne magáénak mondani (2015). (Hatására jelentősen
átírtam mindent, amit addig publikáltam a kiskunfélegyházi városházáról.)
Ezt a munkáját is, mint minden más önálló kötetét és akár
hosszabb, akár rövidebb lélegzetvételű tanulmányát, a legapróbb részleteket is
ellenőrző pontosság, imponáló adatgazdaság, józan okfejtő logika és példaértékű
fegyelem jellemzi. Mindent el kell mondani, ami történt. Nem azért, mert irat
maradt az esetről, nemcsak, mert ez az irat egy elmúlt kor tanújele, hanem mert
amit ki lehet belőle olvasni, tudássá válhat. A megélt tudás pedig tapasztalattá
és ez által folytonossággá, ami a magyar közgondolkodást nem igazán jellemzi.
Lajos legnagyobb témája talán, kívülállóként legalábbis úgy
látom, az önkormányzatiság volt. Szentes város önigazgatásának története
alighanem összefogja valamennyi publikációját. A város önmegváltakozása, a
mezővárosi jogállás megszerzése és kibővítése, a követválasztások
társadalomtörténetileg kimondottan izgalmas történetei, aztán a liberális
kormánypolitika reformjainak társadalomalakító hatásai a dualizmus korában, a
modernizáció és következményei, az ország összes polgármesterét megmozgató
szentesi polgármesteri kezdeményezések, az urbanizáció jelei díszkutak vagy új
épületek formájában – Lajos széles merítéssel írt mindezekről. Bár
helytörténésznek vallotta magát, helyesebb volna jelzővel illetni: helyi történész.
Igazi kutató levéltáros volt. Nála jobban aligha ismerte bárki is Szentes város
iratait, illetve Csongrád vármegye azon korszakának pótolhatatlan értékű
irategyüttesét, amely akkor keletkezett, amikor Szentes még megyeszékhely volt.
Publikációiból egy sokszor, sokak által elölről kezdett történet, és ennek
ellenpólusaként egy élhető, erős öntudatú város reménye rezeg elő.
A sorok között ezt olvastam ki az írásaiból, legutóbb idén
májusban a Széchenyi-liget, Szentes első közparkja történetéről szólóból (1991).
De nem véletlenül foglalkozott címertörténettel sem, épp a címereket
visszaállító években (1989). Figyelmét azonban sohasem határolta le, amit
például a Csongrád korai sajtótörténetét pótló, forrásközlő cikksorozata mutat
(Csongrád a szentesi lapokban, 1995-től). Csongrádhoz erősebb szálak is fűzték,
az Oppidum Csongrád Alapítvány kuratóriumi elnökeként jelentős szerepe van
ennek a kulturális szigetnek a formálásában és fenntartásában. De ott van a
neve Várallyay Réka könyvében, a Komor és Jakab-irodáról szóló első
monografikus műben is (2006), az előszó köszönetnyilvánító részében, ami jelzi,
hogy tudását és anyagismeretét szívesen osztotta meg másokkal, fiatalabb
kollégákkal. Ezt magam is tapasztaltam, kétszer is dolgozhattam vele,
mindkétszer lektorként, s mindkétszer a szentesi szecessziós építészettel
kapcsolatban (2017). Leírni is fájdalom, hogy erre többé már nem lesz módom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése