Aki látott már taglót, vélhetően nem használja túlzás nélkül a kifejezést, ha letaglózva érzi magát. Térey János hirtelen halálhíréből még nem ocsúdtam föl. Nem azért írok róla, mert az elkeseredett dühvel vegyes értetlenséget akarom terápiásan kiterelni magamból (az nem fog menni), s nem is azért, hogy értelmet adjak az értelmetlennek. Csak meg akartam köszönni, hogy megismerkedhettem vele. Debrecen addig számomra a Piac utca egzotikumát és a jellegzetes, csupazug és sosevég mezővárost jelentette, mérsékelten pezsgő egyetemi élettel és karakteres, pontszerű építészeti remekekkel. Az egyik ilyenre, a debreceni izraelita hitközség art deco stílusú bérházára, Sajó István művére Veress Dani mutatott rá, amikor a MODEM Térey rendezte kiállításának katalógusát nyomta a kezembe. (Az egyik utolsó példány volt.) Haszonnal forgattam, amikor az art deco építészetről írtam tavaly januárban egy recenziót, s ebben félve bár, de számra vettem Térey nevét a stílus újrafelfedezőinek sorában. A Téreyét, aki akkor már fogalom volt. Aztán Veress Dani személyesen is összehozott vele, amikor az Alföldi szecesszió kiállítást vittük a Méliuszba, a kiállítást kísérő kerekasztal-beszélgetésen (majdnem egy éve, június 23.) Hausmann Cilka, Rácz Zoli mellett részt vett ő is, és hazudnék, ha első benyomásomat nem olyannak írnám, amilyen volt, amilyennek először láttam, szóval, egy kicsit félszeg, egy kicsit szétszórt. A második benyomás azonban maradandóan felülírta az elsőt. Az a mérhetetlen alázat, ahogy a kerekasztalon szinte minden hozzászólása után megköszönte a szót, és az az alázat, amit Debrecen építészeti hagyományai, értékei iránt mutatott. A kerekasztalt a frissen megjelent Káli holtakról való beszélgetés követte Pogrányi Péterrel, felolvasással és beszélgetéssel. A közönség kérdéseiből és megjegyzéseiből fellibbent előttem a próféta sorsa saját hazájában, de ez annyira természetes, hogy épp az ellenkezőjén csodálkoztam volna.
Akkor és ott megcsapott Debrecen irtózatos erejű szellemi muníciója, a 16. század óta felhalmozódó kálomista bölcsesség, szellemi igényesség és precíz, józan egyenesség. A kerekasztal és könyvbemutató után a társaság együtt vacsorázott. Sosem felejtem el a közvetlenségét, és persze, dedikáltattam vele a Danitól kapott Sajómat, mire meglepetésemre ő is dedikáltatta a Danival szerkesztett szecessziós kötetünket. Másnap a facebookon azonnal a követőjévé váltam. Lestem a Debrecen újabb és újabb szegleteiről írt bejegyzéseit, rendszeresen és bólogattam, igen, így is lehet - sőt érdemes - gondolkodni és írni a városról. Nélküle nem lesz olyan Debrecen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése