Az épület létrejöttében nagy
szerepe volt Óvári Ferenc országgyűlési képviselőnek, aki 1909-ben
megnyitóbeszédében így méltatta az épületet: „múzsáknak remek, minden ízében művészi hajléka, a magunk buzgalmának és
a magunk áldozatkészségének kedves gyümölcse.”[1]
Óvári kifejezetten hangsúlyozta az avatóbeszédben, hogy a kormányzati támogatás
minimális volt.Továbbá: „egyesületünk két
esztendős nagy és küzdelmes munkája némileg nyugvó pontra jutott. Itt áll immár
alkotása, a haza architektúra remeke, egy művészi lélek inspirációjának
poétikus megnyilatkozása. Csupa művészi gondolat, csupa zseniális ötlet, csupa
harmónia! / Csoda-e hát, hogy az október 10-iki választmányi ülésből az isteni
szikra iránt lelkünkbe oltott hódolattal s az elragadtatás valódi
paroxiscumával üdvözöltük a művészt, medgyaszai Medgyaszay Istvánt, ki ez
épületnek életet lehelő kövei közé zárva lelkének legszebb kincseit ajándékozta
nekünk? Aki ide varázsolta ezt a mesebeli tündérkastélyt, hogy édes magyar szó
zenéje csengjen-bongjon merész ívei alatt mindörökre, mely elménket gazdagítsa,
szívünket nemesítse, akaratunkat acélozza; hogy a gyönyörűséges magyar
muzsikának hol síró, hol kesergő, de mindig lelket emelő, szívet nemesítő
rithmusa töltse be díszes csarnokait! Fogadja elismerésünket, köszönetünket és
hálánkat! (Éljen Medgyaszay István!)”[2]
Az avatásról a Vasárnapi Ujság is megemlékezett az
avatásról, egyben az épületről is szólt: „Külsején
meglepő a rendkívüli nemes egyszerűség és a sablonoktól teljesen eltérő szép
magyaros részek díszítése. A nézőtér még érdekesebb bájos egyszerűségével és
üde eredetiségével. / A gyönyörű ablakok és csillárok hatását a veszprémi
hölgyek remek hímzései még intimebbé teszik. A családok ugyanis maguk hímezték
a páholyaik részére szolgáló ünnepi páholyterítőket, mintegy azt jelképezvén,
hogy a mű megalkotásában a hölgyek is részt kívántak, hogy a farsang fényes
báljai alatt annál több örömmel és büszkeséggel tarthassák magukénak a –
szépségükhöz méltó palotát. A színházat Medgyaszay István műépítész tervezte.”[3]
Színház,
in: Veszprémi Napló, 1908. szeptember 20. 5. (részlet)
„A Medgyaszay István műépítész tervei szerint épült színházunkkal nagyon
meg vagyunk elégedve. Stílusa egybefoglalja a kalotaszegi, a székely, a
dunántúli, az alföldi és egyéb nép[i] motívumokat. A színház ormán van Nagy
Sándor művészi festménye, Hunor és Magor, a csodaszarvas regéje, melynek
szimbolikus jelentősége a magyaroknak a kultúra után való törekvése. Az
előcsarnokon át a társalgóba juthatni, melynek baloldala virágos kertbe nyílik.
A társalgó végében van a főlépcső, melynek egyik oldalát Nagy Sándor tervei
alapján készített hatalmas üvegfestmény díszíti. Főalakja egy furulyázó juhász.
A furulya dalával a népművészetet allegorizálja a főalak s e köré, mintegy a
dal hatását mutatva, sorakoznak a mai társadalom alakjai: katona, pap, író,
művész, földmíves és gyári munkás. Tágas ajtók vezetnek a nézőtérre. Az épület
nem csupán színház, hanem tánc- és hangversenyterem is lévén, szükséges volt
lehetőleg tágas, sík termet létesíteni, melyben a páholyok és erkélyek csak
másodrendű szereppel bírnak. A teljesen színes terem falát csak vasbeton
ablakok eleven körvonalai és körülfutó cserépornamens díszítik. Az egészre
könnyű Rabitz-mennyezet borul, ami az akusztika és a hőszigetelés tekintetéből
fontos. A nézőtérről teljesen hiányzik az annyira megszokott aranyozás, a
szobrászdíszítés. A színpad a nézőtérhez arányítva tágas és mély s minden
szükséges kellékkel fel van szerelve. Kétoldalt van az öltözők és a színházi
mellékhelyiségek csoportja külön kijárókkal.
A megnyitó estén hatást keltett úgy
a színpadi, mint a nézőtéri világítás helyes megoldása. Az Andor és Futtaky
cég, mely az egész villamos világítási berendezést létesítette, teljesen új
nyomon haladt, amikor a régi világítási technikával szakítva, a párizsi újonnan
épület színházak módszerei szerint, csupa üveggyöngyökkel éri el a
legtündöklőbb fényhatást. A nézőtéren ezer 50 gyertyás Wolfram-égő van
elhelyezve, sok ezer csipke- és füzérszerűen felszerelt üveggyöngyök között és
ezzel jóval nagyobb fényhatást értek el, mint eddigelé más színházak
világításánál.”
Az
új veszprémi színház, in: Veszprémi Hírlap, 1908. szeptember 13. 3.
„»Igazán nagy, teremtő művészi korok csak egységes, és az ember lelkében
elevenen élő vallásos világnézetből fejlődhettek. Az indusoknak, az
egyiptomiaknak és görögöknek igaz, nagy művészetük volt. A legutolsó ilyen
teremtő művészi kor a középkori keresztény művészeteké volt: a román, gót és a
primitívek iskolájának kora.
Azokban oly lélek nyilatkozott meg, mely a földi
vonatkozásoktól elfordulva, a keresztények Istenéhez sóvárog. Azóta ez az
egységes világnézet meggyöngült, megzavarodott: új alakulásban van.
A középkori kereszténység idejével letűnt az
emberiség művelődésének egyik nagy fázisa, és előttünk dereng az új. A meg nem
értett tudományok és küzdelmek még sűrű párába burkolják a derengő új kor
világnézetét; de majdan eloszlik a pára, és fölragyog a mindenség egységes örök
életének krisztusi igazsága.
És az eljövendő nagy kornak és fennkölt
világnézetnek fönséges lesz a művészete is.«
Ezekkel a szép szavakkal jelzi művészetének
alapelveit, szellemét Medgyaszay István, a veszprémi színház építője. Nemes,
tiszta művészeti elvek, melyek nemes, tiszta formákban nyilatkoznak meg a mi
színházunknál is. Ma, e sorok írásakor, még befejezetlen, de máris tisztán
látható ez a szépséges alkotás, mely városunknak egyik legszebb éke, az
építészetnek remeke, a Magyarországon, sőt talán messzebb is fennálló színházaknak
minden tekintetben gyöngye leszen.
Stílusa igaz a kor jellemében, mert a mai
tudománnyal a mai lélek szükségleteit elégíti ki; és őszinte a faj jellemében,
mert az egész a magyar formavilágból és formaérzésből alakult ki.
Ez a formavilág ma már csak a nép lelkében él, mely
megőrizte azt tisztán, mint ahogy megőrizte nyelvünket is. Több emberöltő
lelkes irodalmi munkássága tellett bele, míg ebből az egyszerű nyelvből a
klasszikus magyar irodalom legfenségesebb remekei megszülettek. És éppen ilyen
nagy feladat vár azokra a képzőművészeinkre is, akik ma a nép művészetéből a
monumentális magyar stílust keltik életre.
Ezt példázza a főlépcső üvegfestménye is: »A
népművészet varázsa«, Nagy Sándornak, az európai hírű illusztrátornak műve.
Ilyen feltűnően új magyaros a főpárkány, a nézőtér mennyezete és az
ornamentikális hatású beton-ablakok. Nagyon különös, vagy elrontott ízlésű
embernek kell lennie, aki ezek közt a magyar ízt lehelő, egyszerűségükben
varázslatosan megkapó, intimitást árasztó meleg, finom formák, vonalak, falak s
díszek közt nem jól érzi magát. Semmi bántó, semmi kirívó sehol.
A színház technikai megoldása és beosztása teljesen
új s e tekintetben a modern színházépítés legújabb vívmányait és elveit
érvényesítetve, ritkítja párját.
A megyeház előtt lépcsőn jutunk le a színházhoz. A
fal hosszában a színházig terasz van, fölfelé keskenyedő oszlopokon nyugvó,
melyből az éttermek és sörözők nyílnak. Ezek kivételes alkalmakkor a színház
nézőterével egy ajtó által össze lesznek kötve. A lépcsőn lemenve, a Püspökkert
mellett a színház főbejáratához érünk. A bejáró fölött, a színház homlokfalán
új technikájú freskó díszlik, Nagy Sándor alkotása, a fehér szarvast űző Hunor
és Magor; minden színfolt a teljes anyagában megfestett vakolatból van. A bejáró
fölött két pergola (terasz), melynek oszlopai és traverzei futónövényekkel
lesznek befuttatva; az egyik (a megyeház felőli) a Kaszinó terasza, a túlsó a
színészeké. A teraszokat zömök, látható vasbeton gyámok, a főpárkányt filigrán
és áttört gyámok tartják. A teraszok alatt a Kaszinó külön bejárata.
A színház előcsarnokából nyílnak az ügyeletes
tűzoltó, rendőrtiszt és orvos helyiségei, ugyanitt van a pénztár is. Jobbról és
balról az öltözők nyílnak. Az előcsarnokból a nagy társalgóba (foyer) jutunk.
Ez hosszában oszlopokkal 3 részre oszlik; jobbra a ruhatár, balra a kerttel 3
ajtóval összefüggő büfé.
Az előcsarnokból a lépcsőházba érünk, mely fele
magasságban jobbra és balra ágazik. A lépcsőn megindulva, szemünkbe tűnik a
nagy, kerek ablak, melyen Nagy Sándor nagy üvegfestménye van: »A magyar
népművészet varázsa«. Dudáló juhász személyesíti a népművészetet; a társadalom
különféle osztályainak személyesítői figyelve hallgatnak reá. Laikusoknak e kép
aligha fog tetszeni, mert az üvegszínfoltokat bekeretező vonalak sokaságában
nincs gyors és világos áttekintésük a képről.
A lépcsőházi 3 ajtón át a nézőtérre jutunk, mely
tulajdonképp lényegében egy bálteremnek, vagy koncert- vagy ilyesféle teremnek
van szánva. Húsz méter hosszú, 17 méter széles, 10½ m magas. A páholyok száma
16, melyből négy nagyobb. Latin páholyok, vagyis alacsony válaszfalakkal (a
germán páholyoké magas, teljesen kabinszerű). A földszint széksorai lejtősek
lesznek, de maga a padlózat nem, úgy, hogy a széksorok kihordásával már kész a
táncterem. A színpaddal szemben van az erkélyülés, ezen túl pedig a karzat. Az
erkély magasságában van hátul a teljesen tűzbiztos és új rendszerben készült
üvegezésű mozgófénykép kamrája.
A nézőtér bámulatosan egyszerű eszközökkel rendkívül
barátságos, világos és szellős. Csupán a ritkán alkalmazott majolika
cserépdíszek, az ablakok és a szellőzők ornamentálisak. A színezés: a nézőtér
felülről lefelé mind sötétebbe megy át, úgy a színek árnyalatában, mint
melegségében. A páholyok fölött és alatt a fal kárpitozva van igen ügyesen és
ízlésesen. A páholyoktól jobbra és balra erkély nyílik a szabadba.
A színpad úgy van megcsinálva, hogy a lehető
legtakarékosabb úton a modern színpadberendezés minden vívmánya benne van. 15
méter magas, 16 m széles, 10 m mély. Egészen új eszme, hogy az óriási
zsinórpadlásból a tetőre négy hatalmas szellőző nyílik, melyek tűz esetén a léghuzattal
fölfelé szívják a lángot, füstöt stb. E szellőzők a színház tetején nem
maradnak úgy, mint most láthatók, hanem díszt és csínt nyernek.
A városház felőli oldalon négy ajtó van, az egyik a
páholyok, a 2. és 3. a földszint, a 4. a karzatok a lépcsőjéhez szolgál, inkább
kijárónak, mint feljárónak.
Az asztalosmunka a Malomsoky céget dicséri ízléses
és tartós voltával.
Némi aggodalmak hangzottak a közönségben a vasbeton
szerkezet teherképessége ellen. Ez természetes, hisz minden új rendszert
eleinte bizalmatlanság fogad. De ebben az esetben, a mi színházunknál ez
alaptalan. A vasbeton szilárdsága és teherképessége ötszörös biztonságú, ti. a
lehető legnagyobb megterhelésnek ötszörösével kezdene szakadni. Próbaképp az
egyik lépcsőt a lehető legnagyobb igénybevétel háromszorosával terhelték meg s
a megengedett behajláson kívül semmi változás sem történt rajta. Építés közben egyszer
egy szálfa esett a mennyezetre, anélkül, hogy sérülést okozott volna.
Nagyjából ez a mi színházunk leírása. Sokak
véleményét, szakértőkét is, megkérdeztük, a felelet egyhangúan az elismerés,
tetszés és megelégedés szava volt. Büszkék lehetünk színházunkra mi is,
Medgyaszay úr is, aki júniusban volt két éve, hogy elkezdte a tervezést, tavaly
júniusban az építést, s hatalmas talentumával, munkaerejével és energiájával
remeket alkotott!”
[1] Dr.
Óváry Ferenc országgyűlési képviselő színházavató beszéde, in: Veszprémi Napló,
1909. január 31. 2–4.
[2] Dr.
Óváry Ferenc országgyűlési képviselő színházavató beszédének folytatása, in:
Veszprémi Napló, 1909. február 14. 2–3.
[3] Veszprém
új színháza, in: Vasárnapi Ujság, 56. évf. 5. sz. 1909. január 31. 88.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése