Vasárnapi levél. Kiskun múzeum (1901. március 31.)

Vasárnapi levél. Kiskun múzeum, in: Félegyházi Hírlap, 19. évf. 26. sz. 1901. március 31. 2. old. (mai helyesírásunknak megfelelően közreadott szöveg)

          Hitelt érdemlő forrásokból értesültem, miszerint rövid időn belül nálunk is megvetik alapját egy nagyobb arányú múzeumnak. Természetesen ez a múzeum érdekességében akkor nyerne, ha speciel a kiskun leleteket, a kiskun ethnographiát, a kiskunsági állat- vagy növényvilágot foglalná magában, esetleg a kiskunság [itt: kiskun nép] történetét tárgyazó, vagy eseményeit megörökítő irattárnak lenne a gyűjtödéje. De a különlegesség eszméjétől eltekintve, ez a múzeum is egyik segédeszköze volna annak a törekvésnek, amely célul tűzte ki: megteremteni a Kiskunság szellemi központját, szellemi hegemóniáját Félegyházán. [Értsd: Félegyházán és nem máshol teremteni meg a szellemi központot]

          A százötven esztendős városnak igen gyorsan és igen nagyokat kell lépni már most is, hogy biztosítsa magának a pozíciót, amelyet elfoglal a vidék versengő városai között. S ez a gyors s a lassú, de biztos sikerektől koronázott haladásról eltérő munkálkodás és igyekezet bizonyára terhes körülményeket ró a polgárokra és nagy áldozatokat kíván: anyagi érdekeket, polgári kötelezettségeket, szellemi munkát, vállvetett munkálkodást, életrevalóságot. De nem kell-e tekintetbe vennünk, hogy a mai gyors haladás és szárnyalás között a gyönge röpködők bizonyosan elmaradnak, leszoríttatnak, eltemettetnek s elfeledtetnek. S helyüket a vezetésben elfoglalják olyanok, akik nagy eszmék, szellemi eszközök megvalósításában talán önerejükön fölül is törekednek. S a vezetésnek nyomában jár az anyagi felvirágozás is. Mert az idők kerekei fordultak. Régente ahol hatalom volt, ott kullogott meghúzódva, meglapulva a szellemi élet. A hatalomnak tehát rabszolgája, csöndes kísérője volt a szellem. Máma a hatalom csak a szellemi élet felvirágozását követi. Nem-e jogosan cselekesznek tehát azok a városok, amelyek minden eszközt, minden követ megmozdítanak a hatalom megszerzéséért.

          S valljuk be őszintén, a mi fiatal városunknak kétszer annyi a teendője minden téren, mint talán a szomszédainknak, tehát kétszer annyi áldozatot kíván a hatalom eszméje a polgároktól. De a kínálkozó alkalmak megragadása, a kitartás meg fogja teremni a maga gyümölcseit, s a következmények fényes elégtételt fognak nyújtani azoknak, akik a város emelkedését minden áron, minden téren szolgálják.

          Az eszközök lépten-nyomon kínálkoznak. S bizonyára találkoznak emberek, akik a kínálkozó eszközöket vaskézzel ragadják meg. Most itt van a kiskun múzeum eszméje. Én látom benne a jövendők képét, s az emberek, akik belefogtak, egy nagy horderejű intézménynek vetették meg alapjait. Kitartás, pártfogás kísérje utaikat!