A városi levéltár rendezéséről
Kiskunfélegyháza, 1902. február 19.
Az én szememben mindig az intelligenciának bizonyos magasabb foka nyilvánul abban, ha valaki múltjának emlékét megbecsüli, megőrzi, tiszteletben és kegyeletben tartja, ha körülményei megengedik.
Az ember valami naiv megilletődéssel veszi kezébe az évtizedek óta sárguló "vizsga-lapot", melyhez normalista korának néha kellemes, néha kellemetlen, de most már mindenesetre jóleső emlékei fűzik. Elő-előveszi megfakult bizonyítványait, elmélázva lapozgat poros, már-már elfeledett írások között, melyekből szelíden előlebben a múltak szelleme és fehér szárnyaival leveri a pillanatra lepihenő lélekről a köznapiság porát. Anyagi kárunk nincs belőle, ha életünknek eme mérföldmutatói elhányódnak, elvesződnek, de megőrzésükből van lelki gyönyörűségünk. Nem szólunk a szerződések, okiratok megőrzéséről, mert ezt mindenki természetesnek találja, és oktalan az az ember, akit erre külön figyelmeztetni kell. Ez a lex fundamentalisa valamennyiünk anyagi életének.
És ami áll az egyénre, az százszorosan érvényes a közre. Amely város nem becsüli meg múltját, az nem érdemli meg a jövőt. Ez a múlt pedig a városi archívumokban lerakva. Ott sárgulnak a városok vizsgalevelei: az alapító ősöktől maradt írások; ott fakulnak a fejlődő községek ifjúkori örömeinek és bánatainak bizonyítványai, erősödő életének tanúi, anyagi és szellemi haladásának időmutatói, szóval ott a megtestesült múlt. Nagy-nagy leveles láda, amellyel haszonnal és gyönyörűséggel kutathatnak a késő unokák.
Már tudniillik ha ez a leveles láda rendben van. Ha az alfától az omegáig minden külön fiókban külön rekesztékben van eligazítva, mint nagyanyáink sublótjában a százesztendős szőttesek és varrottasok. És ha van, aki eligazítson bennünket ebben a labirintusban: egy szabatos, világos, könnyen kezelhető lajstrom.
Azonban, szégyen ide, szégyen oda, valljuk be magyaros őszinteséggel, hogy mi eddig ebben a dologban magyaros gondatlansággal jártunk el. Ha ugyan nem úgy gondolkoztunk, hogy mi az ördögnek rendezgessük mi azt a sok limlomot, azt a sok penészes papirost, mikor úgysincs belőle hasznunk!? Végre is a város se nem diák, se nem antikvárius. Ha már egyszer úgy szokás, hát isten neki, hajítsuk a levéltárba a többihez, őrizze meg a levéltár, meg a jó Isten. Azután ha akad olyan ráérő ember, akinek nincs okosabb dolga, mint beállni molynak százötvenéves ákombákomok közé, hát menjen és túrja ki, amire szüksége van.
Igen, igen. Ez az ige alkalmatos ide: túrja ki. Mert ezzel a ránk nézve jellemző, de sem nem túlságosan tiszteletreméltó, se nem fölöttébb okos nembánomsággal odajutottunk, hogy a mi leveles ládánk átváltozott - sit venia verbo - szemétdombbá. Múlt, félmúlt és régmúlt összekeveredett barátságos rendetlenségben. A jelenről nem szólunk. Mert mostani derék levéltárosunk [Nagyferencz László] példás rendben tartja a levéltár jelenét, értve ez alatt azt az időszakot, mióta az archívum az ő kezén van. Minden tekintetben elösmerésre méltó buzgalmat fejt ki hivatalában. Ámde az ő tiszte nem a múlt rendbehozása, hanem a jelen rendben tartása. És ez maga ad neki annyi dolgot, hogy alig győzi végezni, amarra még gondolni sincs ideje. És ha jön a tudós, aki meg akarja írni Félegyháza történetét, annak negyedrésze idő sem kell az adatok feldolgozására, mint az adatok összeszedésére e bábeli zűrzavarban. Ha jön a kultúr-historikus, aki világosságot keres valami kérdésben, talál olyan ijesztő sötétséget, amilyent a legfeketébb novemberi éjszakában se talál a Pokol-korcsma körül sem. Ha jön az unoka, akinek szüksége volna azt megtudni, hogy az ő szépapja mikor került nemes városunkba, az kereshet addig, míg őbelőle is ősapa nem lesz, de az eredmény még akkor se biztos.
Néhai jó Honthy László, mint levéltáros, ebban [sic!] az időben, mikor a folyó ügyek még nem nyűgözték le [foglalták le] úgy a levéltárost, mint most, valamennyire rendbe szedre az archivumot, elösmerés illeti érte haló porában is, de nyomtatott, nyilvános lajstrom, katalógus, vagy akármiszerű útbaigazító nem készülhetett. - Közkézen még ma sem forog ilyen. - És nem készült volna még most se és tarthatna ez a tarthatatlan állapot ki tudja, meddig, ha a múlt közgyűlésen dr. Fazekas Kálmán fel nem veti az eszmét, hogy a város levéltárát most volna alkalom rendeztetni a beszüntetett másod árvaszéki ülnöki állás terhire. Köszönet érte dr. Fazekasnak, mert indítványával ha nem is égető, de olyan szükségnek tesz eleget, amelyik esztendőről esztendőre nagyobbodik, s ha anyagi kára nem is látszott belőle a városnak, több volt annál - erkölcsi szégyene: hogy a törvény szerint nyilvános levéltárat a rendetlenség jobban elzárta a közönség előtt, mint ahogy az udvari titkos levéltár el van zárva. Őszinte köszönet érte dr. Fazekasnak az egész város nevében, valamint a jövendő nemzedék nevében, mert a múlt nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek is oktató mestere, és dr. Fazekasnak érdemét hálával kell elismernie minden polgárnak, ki kenyeret adó városát szereti.
De nem kisebb elösmerés illeti meg városunk képviselőtestületét se, mely érezve a dolog fontosságát, egyhangúlag elfogadta az indítvány, s megbízta a polgármestert, hogy annak értelmében hozzáértő emberrel rendeztesse a levéltárat. S újra azt mondjuk: mindig az intelligenciának magasabb foka nyilvánul abban, ha valaki múltjának emlékeit megbecsüli, megőrzi, tisztelettel és kegyelettel rendben tartja. Értelmes embernek be kell látnia, hogy mikor ilyen nemes és gyümölcsöző munkáról van szó, nem szabad fukarkodni az anyagiakkal. Ezen nem szabad takarítanunk, mert most még csak egy-két évi anyagi áldozatról van szó, s ha most takarékossági szempontok vezetnek bennünket, úgy járunk, mint a lyukas lábbelivel, mentül nagyobbra nő a baj, annál nagyobb folt kell rá.
Dr. Szerelemhegyi Károly polgármesterünknek éles szeme van a város dolgaiban. Biztosra vesszük, hogy ez esetben is fog találni erre a munkára rátermett embert. Merész munka lesz tagadhatatlanul, de ha valaki lelkiismeretesen csinálja, sok lelki gyönyörűséget fog benne találni, s büszke lehet rá, hogy méltóvá teszi a leveles ládát tulajdonosához: a városhoz. Így is kell, mert birtokáról ítélik meg a gazdát.
Y.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése