Gampel János, Spitzer Miksa

Gampel János a kiskunfélegyházi asztalosipar jeles alakja volt. Egy anyakönyvi bejegyzésből a következő életrajzi adatok tudhatók meg.

Gampel Vasváron született, vallása római katolikus volt. 1895-ben a Jókai utca 101. szám alatt lakott. Ekkor 35 éves volt, eszerint 1860-ban (vagy 1859 végén) született.

1895. október 4-én felesége, Toldi Rozália egy Rozália névre keresztelt kislánynak adott életet. A gyermek 1896. október 13-án elhunyt.

(Polgári anyakönyvek, születési anyakönyv, 11/1895 folyószám https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-1951-21107-5533-59?cc=1452460&wc=M935-RPB%3An955166026)


Spitzer Miksa neve szintén ismerős a félegyházi építőipar történetéből, fa- és majolikakereskedőként több házhoz szállított épületfát.
1895-ben 32 éves volt, feleségével, a nála öt évvel fiatalabb Singer Szidóniával együtt vallása izraelita volt. Spitzer Szegedről került Kiskunfélegyházára.
1895. október 7-án született gyermekük, Sándor, aki 1912-ben vezetéknevét Aczélra változtatta. Aczél Sándor 1948. június 7-én hunyt el.

(Polgári anyakönyvek, születési anyakönyv 23/1895 folyószám https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-1951-21107-5510-92?cc=1452460&wc=M944-VBP:n955166026 )

Vas József és Morbitzer Nándor születési anyakönyvi bejegyzései

A budapesti Józsefvárosi Plébánián 1866. évi. 294. folyószám alatt anyakönyvezték Kleinesel Józsefet (szül. 1866. február 18., keresztvíz alá tartották 21-én), Kleineisel József és Morbitzer Magdolna gyermekét. Címük Tavaszmező utca 12. volt. A keresztszülők Strassenreiter János és Klauschek Matild voltak. Utólagos bejegyzés tanúsága szerint 1887. okt. 22-től a 68654. számú belügyminiszteri engedéllyel Vasra változtatta vezetéknevét. - BFL XV. 20.2. A278

1874. évi 326. folyószám alatt anyakönyvezték a budapesti Józsefvárosi Plébánián Morbitzer Nándor Mátyást (szül. 1874. február 5., keresztvíz alá tartották 16-án), Morbitzer Mátyás vízvezetéki főfelügyelő és Taronne Ilona gyermekét. A keresztszülők Taronne Nándor mértékhitelesítési igazgató és Löre (?) Karolina voltak. - BFL XV. 20.2. A272

Néhány kályhacsempe

Erdélyi kályhacsempe rajza (Malonyai Dezső: A magyar nép művészete II, köt. 1909, 337/e kép)

Ehhez egészen hasonló a Néprajzi Múzeum gyűjteményében található (19. századi ónmázas cserép, 31x25x5 cm, ltsz. 41768). A Néprajzi Múzeum gyűjteményébe Fejér József brassói műkereskedőtől került. (Legendás lények, varázslatos virágok - a közkedvelt reneszánsz, szerk. Fejős Zoltán, Néprajzi Múzeum, Bp. 2008, 89, kat. sz. 126.) E kiállítási katalógus szerint a kályhacsempe közöletlen, pedig nem az: Czakó Zsigmond közölte (Czakó-Györgyi 1930, 35)

Jakabffy Zoltán: A magyar parasztház, 1908

Jakabffy Zoltán: A magyar parasztház

Minden nemzet művészetének alapja, forrása a népnek, vagyis a legalsó osztálynak művészete, mely kapcsolatban van egyéni tulajdonságaival, öntudatlanul keletkezett és fejlődött. Csakis olyan országban lehet igazi, tökéletes nemzeti művészet, ahol a nép művészete iránt szeretet, érdeklődés van, továbbá, ahol a művészek nem idegen eszmék után indulnak, ami bizony sokkal kényelmesebb és egyszerűbb, hanem megismerik népük művészetét, magukba szívják annak szellemét. Csak akkor fognak igazán szépet és nemzetit alkothatni. Így forrott ki a nemzeti művészet a nép öntudatlan, kezdetleges formáiból Hellaszban, Olaszországban, Franciaországban, szóval majdnem minden országban.

Nálunk Magyarországon más alapon fejlődött a művészet. Művészeink ugyanis, kevés kivétellel, a nép művészetének ismerete nélkül, a külföld iskoláiban tanultak, ott szerezték impresszióikat, ott fejlődtek és lettek nagyokká. Innen van az, hogy úgy építészetünk, szobrászatunk, festészetünk, szóval minden művészetünk magán viseli a külföldi iskolák bélyegét s lehet egy-egy alkotás bármennyire tökéletes is, de semmi esetre sem magyar.

Művészetünkben csak akkor lép fel nemzeti irány, midőn a nép művészetét kezdték megismerni és tanulmányozni. Így tanulmányozták a magyar nép zeneköltészetét és óriási gazdag és értékes anyagot találtak, s ma már számos kiváló zeneművünk van, mely minden ízében magyar. Szobrászaink, festőink keresték a magyar motívumokat, belemélyedtek a magyar nép életébe s úgy tárgyban, mint alkotásban magyart alkottak. Építőművészetünk bír legnehezebben szabadulni a külföld hatása alól; de meg van kezdve az út, melyen haladva elérhetővé lesz ezen az úton is a nemzeti irány. Számos építőművészünk erős akarattal kiszakítja magát a hosszú tanulmányi évek alatt szerzett külföldi hatások alól, magyaros felfogással alkot, mely ha még nem is nevezhető magyar stílusnak, de mindenesetre bebizonyítja, hogy a magyar stílusnak megvannak az elemei és van kiindulópontja, melyekből az fejleszthető és elérheti a legnagyobb tökéletességet is.

A nemzeti építőművészet alapja a magyar parasztház, a magyar iparos munka, melyeknek különösen díszítő eleme rendkívül változatos és gazdag; ezek megismerése tehát igen fontos, különösen azok számára, akik érdeklődnek a magyar nép lelki világa, művészete, szokásai, szóval élete iránt, mert csak ezt megismerve és erre támaszkodva képes az alkotó fantázia magyart teremteni.

Az első valóban úttörő munka Huszka József Magyar díszítő stílusa és Székely háza [helyesen: A székely ház] volt, az előbbiben a szerző bemutatja a magyar díszítő elemeket, melyekkel igazolni kívánta a magyar stílus igazolásának lehetőségét, az utóbbiban számos szebbnél szebb székely kaput mutat be, a parasztházzal magával azonban keveset foglalkozik. A közelmúltban hagyta el a sajtót Kertész K. Róbert és Sváb Gyula építészek és műegyetemi asszisztensek A magyar parasztház című munkájának I. és II. füzete. Ez az első teljes mű ezen a téren, mely a magyar parasztházzal szakszerűen, behatóan és teljes részletességgel foglalkozik. Az egész mű, melyet a Magyar Mérnök- és Építész Egyesület [helyesen: Egylet] a kormány támogatásával ad ki, 60 lapra van tervezve, s bemutatja a magyar parasztházat az ország minden vidékéről. Az I. és II. füzet a székelység építési modorát tartalmazza, a III. füzet a Dunántúl és az északi megyék, a IV. az Alföld és a déli megyék, az V. a Palóc-Matyók vidék és a Kalotaszeg parasztházait fogja felölelni. A mű kiállítása valóban mintaszerű, bemutatja a parasztházak, esetleg egész utcasorok, gazdasági udvarok és épületek egész képét; közli az alaprajzokat, metszeteket, szóval betekintést enged a házak építkezésének technikai részébe is; továbbá bemutat részleteket, úgymint oromfalakat, bejárati kapukat, kertajtót, ereszeket, tornácokat, végződéseket, kapubálványokat, kerítéseket, stb., és végül különös gonddal ismerteti meg a díszítményeket. Bátran mondhatjuk, hogy ezen a téren speciális forrásmunkát kaptunk. A rajzok pontosak, művészi kivitelűek, egyformán kielégítik a szakembert, ki részleteket, pontos méreteket és arányokat keres, és az egyszerű szemlélőt, aki megismeri belőle a magyar nép lakóházát, sőt belelát a magyar paraszt egész gazdasági és családi életébe is.

E mű tartalmazza tehát a magyar stílus elemeit. Csakis ezen az alapon verhet gyökeret a nemzeti építő stílus, s fejlődhetik ki hatalmas, terebélyes fája. A Magyar Mérnök- és Építész Egyesület nagy szolgálatot tett ezen mű kiadásával a magyar kultúra egészének, mert egyrészt elősegítette a nemzeti építő művészet kialakulását, másrészt legalább rajzban megmenti ezeket az emlékeket, melyek száma bizony napról-napra fogy az idő pusztító hatása, valamint a civilizáció nivelláló törekvései által. Nagy elismerés illeti meg Kertész és Sváb építészeket, e munka szerzőit. 

Az ilynemű mű előmunkálata, vagyis a helyszínen való fölvétele rendkívül fáradságos munka, nagy körültekintést és szakértelmet kíván. Egész nyári szünidejüket fordították e munkára, bejártak száznál több községet, minden egyes házról, melyet alkalmasnak ítéltek ezen gyűjteménybe való fölvételre, pontos fölméréseket tettek, a részleteket, díszítményeket vázlatkönyvbe megrajzolták, és fényképfölvételeket is készítettek. A kitűnő toll-, ceruza- és tusrajzokat a közös felvételek alapján Sváb Gyula építész készítette, melyekből egynéhányat lapunkban is bemutatunk.

Jakabffy Zoltán: „A magyar parasztház”, in: Vasárnapi Ujság 55. évf. 12. sz. (1908. március 22.), 233-234. http://epa.oszk.hu/00000/00030/02831/pdf/VU_EPA00030_1908_12.pdf

Egy recenzens Lechner Ödönről, 1906

Lechner 1906-os szövegének (Magyar formanyelv nem volt, hanem lesz, 1906) harcias, de higgadt jellegét emelte ki a Magyar Iparművészet recenzense („nem véd és nem támad, bár megtehetné mindkettőt”),[1] miközben olyan fogalmakkal interpretálja Lechner céljait, amelyek a korabeli biológiai tudományok ismerete nélkül ma már értelmezhetetlenek. Lechnerrel kapcsolatban például építőenergiát említ, amely a régi megkötések alól felszabadul. Nagyon érdekes továbbértelmezése ez Lechner sorainak! Ez az energia Lechner maga volna: „Amit eddig is visszatükröztek térmegoldásai, ami benne van homlokzatainak lendülő vonalaiban, amit a nyilvánosság kettős jelzővel keresztelt, egyszer szecessziónak, másszor magyar stílusnak: ez a hév, ez a sok szín, s az a produktív erő és meggyőződés, amivel előremegy a maga útján, a logika elementumával tömörít együvé argumentumokat.” Bekebelezi az általa megismerni kívánt világot – mondhatnánk. A szerző azt is kiemeli, hogy Lechner biztos kézzel bánik a történelemmel: „történelmi perspektívákat látó ember”-nek mondja.

A névtelen szerző Lechner kísérletező kedvéről beszél, a katonai műszavak a kecskeméti városházával kapcsolatban fordulnak elő: az épület „nyílt front” az eklekticizmussal szemben. A recenzens az anyanyelvi gondolatot emeli ki Lechner szövegéből: a magyar építészet „a neki való termőföldön” fejlődhet tovább. A falusi embereknél felfedezett népművészetből átvihetők az „ős-csírák” az építészeti mesteriskolába - e fogalomhasználat szintén a biológiára utal. Lechner maga inkább a nyelvtudományban használt gyökükről beszélt evvel kapcsolatban.

---

[1] [d.]: „A magyar formanyelv nem volt, hanem lesz”, in: Magyar Iparművészet 9. évf. 1906. 152.

A Fekete Gáborné-féle ház

A városközpontban fekvő, eredetileg három utcára, ma a Molnár Béla és Szalay Gyula utcára szóló telken a Molnár Béla utcai fronton szorosan az utcavonalra épült a földszintes, soros alaprajzú, egytraktusos, pincés, lábazat nélküli nyolctengelyes, nyeregtetős lakóház. A bejárat a ház déli oldalán található toldaléképületekből nyílik. A Molnár Béla utcára eredetileg nyolc ablak nyílt (szobánként kettő), a ház 1945 utáni kettéosztásának következményeképp az északi oromfalba ajtót vágtak, és a Molnár Béla utcai ablakok közül balról az elsőt és a harmadikat ajtóvá alakították át. Az 1990-es években az északi falhoz pincelejárót építettek.

Az épület 2008-ban. Forrás: http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Szecesszi%C3%B3s_lak%C3%B3h%C3%A1z.jpg&filetimestamp=20070807164630&

A lakóház egyetlen díszített részének, Molnár Béla utcai homlokzatának a díszítését szigorú mellérendelés: ugyanannak az ablak körüli (az ablak tengelyéhez igazodó) mintázatnak az ismétlődése határozza meg. A fehérre meszelt vakolat kialakításával létrehozott mintát szervesen egészítik ki, hangsúlyozzák a színes mázas kerámiabetétek. Az előreugró eresz alatt zárópárkányt képeztek ki, amely a csekély mértékben előreugró lábazat mellett a homlokzat egyetlen teljes épülethosszon végighúzódó eleme. A díszítés a két ferdén kapcsolt hullámíves taggal ékített könyöklőpárkánnyal ellátott egyenes záródású ablakok köré koncentrálódik: lényegében egy mélyített vakolatmező, amelynek felső záródása az ablak fölött, részben vakolatba karcolt vonalként függönyívben találkozik, oldalra lépcsőzetesen, majd ívesen tágul az ablak közepe táján. Az ablak fölött, a függönyív záródásához igazodva, kétoldalt spirálba csavarodó ívelt vonalak és köztük hurkok, a spirálisok végződésében vörös domború korongokkal, a függönyív záródásában az ablak mintegy zárókövét imitáló majolikabetéttel, amely sárga alapon kék szűrmotívumot mutat. Az e fölött képzett hurkolt vonal közrefogta területen hasonló gránátalmás szűrmotívum látható irizáló zöld mázzal. Az ablakok tengelyeiben és a két ablakonként elválasztó pilasztert imitáló vakolatsávok fölött, a zárópárkányra illesztett, konzolszerű, hármas karéjos sárga betét kék szívmotívummal. Az ablakok között zöld tulipán (vagy liliom) minta.

A kerámiabetétek sorozatban gyártott voltára figyelmeztet a kecskeméti Vörösmarty utca 11. számú parasztházon szintén fölbukkanó kék szűrmotívum, zöld tulipán és kék-sárga konzol (ott a homlokzatra szervetlenül, de az ablakok tengelyébe illesztve). Ugyanez a díszítési rendszer bukkant fel ugyanezekkel a majolikamotívumokkal és a vakolatba karcolt hurkos-spirálos mintával a kecskeméti, mára lebontott, ifj. Gulyás János és Héjjas István vállalkozók nevéhez köthető 1905-ös városi bérház (Katona-féle patika) épületén (Novák László: A három város építészete, Arany János Múzeum, Nagykőrös 1989, 413.; BKML XV. 15. 54. téka; A puszták metropolisza, kiállítás a Bács-Kiskun Megyei Levéltárban, kat. sz. 34-35.), amelynek további motívumai és díszei a Márkus Géza-féle Cifrapalota erőteljes hatását mutatják.

Életrajzi morzsák: Magyar Gábor

Magyar Gábor (Félegyháza, 1842. január 12. - Budapest, 1912. augusztus 5.) piarista rendi szerzetes, gimnáziumi tanár. Rendi oklevelét 1869-ben szerezte. Többek között Szegeden tanított földrajzot és történelmet. Főigazgatóvá 1899-ben nevezték ki. A szegedi Dugonics Társaság alapító tagja, a város közéletének aktív tagja. A piarista rend tartományfőnöke.

"A félegyházi és a szegedi gimn-ban tanult, 1859. IX. 20: Vácott lépett a r-be. A pesti főgimn-ban éretts. 1863-65: teol-t, tört-et és földr-ot tanult. 1864. VI. 21: fog-at tett, 1865. VIII. 2: pappá szent., 1869: a pesti tudegy-en földr-tört. szakos tanári okl-et szerzett. - 1861: a tatai gimn. 1-2. o. tanára, 1864: Nagykanizsán lat., ném., tört. és földr. tanár, 1865: Szegeden, 1866: Kecskeméten, 1867: Szegeden főgimn. tanár és 1 é. a szegedi kir. kat. tanítóképző int. tanára is. 1871-98: gimn. ig. 1873-75: házfőn. is. 1876: a szegedi tanker. főig. helyettesítője. 1871: Szeged sz. kir. város tvhat. biz. tagja; 1876: a szegedi kiállítás egyik rendezője, hozzájárult 1886: az új főgimn. épület és a piar. rház létrejöttéhez. 1887: a M. Gyorsíróegyes. tb. tagja, 1892: a szegedi Dugonics Társ. egyik alapítója, 1898-ig oszt-elnöke. 1899: Szeged díszpolgára és c. kir. főig. 1898. VII: h. rendfőn., 1899. VII. 25-1912. VIII. 5: rfőn. - Írásai: Dugonics-album (Szeged, 1876: A Dugonics-szobor tört.); Szegedi főgimn. értes. (1886: és 1887: A szegedi főgimn. új épülete, visszapillantással az int. tört-ére, 1896: A szegedi főgimn. legújabb tört.) - Szegeden 1874-99: A kegyes tanítór. szegedi főgimn. értes. 1873-1898. (26 db) szerk-je és kiadója."

Forrás: 
A Dugonics Társaság centenáriumi évkönyve. Szeged irodalmáért, művészetéért és tudományáért, szerk. Bátyai Jenő, Dugonics Társaság, Szeged 1992, 11.
Magyar Katolikus Lexikon, http://lexikon.katolikus.hu/M/Magyar.html


További források:
A kegyes tanítór. szegedi főgimn. értes. 1896, 31; 1899.
Vasárnapi Újs. 1900, 31. sz.
Szinnyei VIII, 285.
Koltai: Catalogus religiosorum Provinciae Hungariae Ordinis Scholarum Piarum 1666-1997. Léh István Piar gyűjtését s.a.r. Koltai András. Bp., 1998, 241.