Lechner 1906-os szövegének (Magyar formanyelv nem volt, hanem lesz, 1906) harcias, de higgadt jellegét emelte ki
a Magyar Iparművészet recenzense
(„nem véd és nem támad, bár megtehetné mindkettőt”),[1]
miközben olyan fogalmakkal interpretálja Lechner céljait, amelyek a korabeli
biológiai tudományok ismerete nélkül ma már értelmezhetetlenek. Lechnerrel
kapcsolatban például építőenergiát említ, amely a régi megkötések alól
felszabadul. Nagyon érdekes továbbértelmezése ez Lechner sorainak! Ez az
energia Lechner maga volna: „Amit eddig is visszatükröztek térmegoldásai, ami
benne van homlokzatainak lendülő vonalaiban, amit a nyilvánosság kettős
jelzővel keresztelt, egyszer szecessziónak, másszor magyar stílusnak: ez a hév,
ez a sok szín, s az a produktív erő és meggyőződés, amivel előremegy a maga
útján, a logika elementumával tömörít együvé argumentumokat.” Bekebelezi az
általa megismerni kívánt világot – mondhatnánk. A szerző azt is kiemeli, hogy
Lechner biztos kézzel bánik a történelemmel: „történelmi perspektívákat látó
ember”-nek mondja.
A
névtelen szerző Lechner kísérletező kedvéről beszél, a katonai műszavak a
kecskeméti városházával kapcsolatban fordulnak elő: az épület „nyílt front”
az eklekticizmussal szemben. A recenzens az anyanyelvi gondolatot emeli ki
Lechner szövegéből: a magyar építészet „a neki való termőföldön” fejlődhet
tovább. A falusi embereknél felfedezett népművészetből átvihetők az „ős-csírák”
az építészeti mesteriskolába - e fogalomhasználat szintén a biológiára utal. Lechner maga inkább a nyelvtudományban használt gyökükről beszélt evvel kapcsolatban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése