2014. március 20., csütörtök

Morbitzer sekrestyéinek attikái

Ismert tény, hogy a Sarlós Boldogasszony-templom (Ótemplom) 1904-1905-ös átépítése Morbitzer Nándor nevéhez köthető. Ekkor a régi, a kórus és szentély északi oldalához csatlakozó szűk sekrestyét lebontották és helyébe empóriummal ellátott új sekrestyét építettek, nemcsak az északi oldalhoz azonban, hanem a délihez is, az egyszerű késő barokk homlokzatot pedig díszesebb kiképzéssel látták el: Maróti Géza szobraival. A 2011 decemberében megjelent, a 250 éve felszentelt Sarlós Boldogasszony-templom történetével foglalkozó, reprezentatív kötetben (A 250 éve felszentelt kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony plébániatemplom története (1743-2011), szerk. Kállainé Vereb Mária, Sarlós Boldogasszony Plébánia, Kiskunfélegyháza, 2011), is olvashatunk a témáról. A felújítás 1904. július elején kezdődött. A tervező építész és Maróti mellett a kivitelezést elvállaló Lantos István kőművesmester nevét kell kiemelnünk.
A sekrestye átépítését már Tóth Tamás (1741-1794) plébános is kérte 1783-ban, de a tanács akkor elutasította azt. (id. m. 40.)

Az új sekrestyéket már 1908-ban kifogásolták, miszerint azok attikája nem vált be, vagyis a helyiségek beáznak. Ez a mondat azonban csak érv egy másik építési ügyben, s lényegében a városháza attikás homlokzata ellen felhozott felszínes kifogás. A városháza építésekor ugyanis Vas József attikával számolt, amelyet a képviselőtestület tagjai fölösleges többletköltségnek tekintettek, tekintet nélkül arra, hogy korábban már a Szent István-templom is attikával épült fel.

Visszatérve az Ótemplomra, az új sekrestyék attikái a célnak megfeleltek. Morbitzer azonban tervezésükkor nem kötötte őket szervesen a régi templomfalakkal. Így maguk a sekrestyék toldalékjellegűvé váltak. Mindenekelőtt különálló párkányuk, frízük, ornamentikájuk választja el őket a hajó falaitól, látványossá téve azt az additív jellegű szerkesztésmódot, amely Morbitzer más munkáinak is jellemzője, mindenekelőtt a városháza 1910 után tervezett részeinek (torony) és a Constantinum Oskola utcai bővítésének.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése