Régi szelek szárnyán

Csillag József Régi szelek szárnyán címmel 1934-ben megjelent visszaemlékezéseiről már esett szó korábban. Ezúttal csak néhány morzsát emelnék ki belőle.

A Kossuth és Attila utcák sarkán, ahol 1910-ig vásárkút állt, s ahol ebben az évben felépült Vas józsef és Morbitzer Nándor tervei szerint Bányai mór ügyvéd emeletes háza, korábban kocsma állt. Bányai az építési kérelemben leírta, hogy ezt a kocsmát ő megszüntetné, ha megkapná a várostól az építkezéshez szükséges utcaterületet. Erről a kocsmáról megemlékezik Csillag is, s írja nevét is: Hunyadi-féle kocsma. (8. old.)

Csillag János közreműködött az Ótemplom mennyezetének mázolásában, még Molnár István polgármestersége (1879-1888) idején. (13-14. old.) Molnár István nagyon jóságos polgármesterként maradt meg a szerző emlékezetében. (26. old.) Csillag János festő-mázoló iparos neve jól ismert a helyismereti irodalomban, egy róla készült fotót közöl a Félegyháza anno... című kötet. Csillag János az 1933-ban íródott szöveg szerint 15 éve halt meg, eszerint halotti anyakönyvi bejegyzését 1918-ban kereshetjük.

Máshonnan nem derülne ki az sem, hogy az 1886-ban lebontott régi nagyvendégfogadó bontott tégláit kerítésekbe építették be. (15. old.) Ismeretes, hogy Kiskunfélegyháza népi építészetéhez hozzátartozott az utcára szóló kerítés.

A városfejlődés óriási íve rajzolható meg abból, hogy ahol ma a Szent István-templom áll, egykori szénás- és szalmásszekerek garmadája állt, de volt, hogy vándorkomédiások verték fel itt sátrukat. (20-21. old.)

Szintén a várostörténethez fontos adalék, hogy 1868-ban Asztalos János közszereplésének eredményeképpen kőzápor törte be az 1910-ben lebontott régi városháza ablakait, de betörték a pusztakeresők a kaput is. (22-23. old.)

Végül egy anekdota Jenovay Dezsőről, Félegyháza köztiszteletben álló ügyvédjéről:

"Az ügyvéd úrnál éppen úgy, mint a táblabíró úrnál rendesen én vettem meg a borokat. Egyszer egy ilyen célból megjelentem az irodahelyiségben és alkudoztunk a borokra, mikor valaki kívül megkocogtatja az ajtót. "Szabad!" kiáltotta az ügyvéd úr, de nem jött be senki. Mi tovább beszélgettünk, ekkor ismét egy koppanás, de a "Szabad!"-ra nem jön senki, a harmadik kopogtatásra aztán felugrik az ügyvéd úr, az ajtóhoz rohan, ezzel a káromlással: - A szentségit, hát megmondtam már, hogy szabad! - Ezzel felrántja az ajtót és egy nagyob szép ki tarkaborjú döfködte a szarvacskájával az ajtót." (Csillag 1934, 31)