A magyar vidék (1888)

A magyar vidék, in: Ceglédi független hírlap

1. évf. 32. sz. 1888. augusztus 5.

Címével ellentétben a Ceglédi független hírlap korántsem volt elfogulatlan (talán egy ilyen újságot sem lehetne találni),  de most egy másik vonatkozása miatt kerül itt szóba. Az a vita, amelyhez kapcsolódik, számos kisváros újságíróját foglalkoztatta: főváros és az ország viszonya. Így látták régen:

Óriási küzdelmekbe került, míg a magyar írók Budapesten nehány évtized alatt irodalmi központot bírtak teremteni. Kisfaludy Károly és kartársai azonban nem harcoltak hiába. Budapest lassan-lassan irodalmi központtá emelkedett s mikor az egyesített magyar szellemi erők megerősödtek, már csak idő kérdése volt, hogy Budapest minden tekintetben az ország központjává tétessék. Félszázad óta van napirenden ez a mozgalom, melyet olyan fényes siker koronázott, hogy most már világvárosi álmokkal ringatjuk lelkünket.

        Budapest nemcsak a kormány, nemcsak a törvényhozás, de az egész ország legdédelgetettebb városa. Nincs az a legújabb vívmány, mely áldozatokra való tekintetek nélkül rögtön polgári jogot ne nyerne s nincs az a találmány, melyet a főváros hosszabb ideig nélkülözne. Oda van koncentrálva a magyar tudomány, a magyar irodalom, a magyar művészet, a magyar ipar és kereskedés, a politika és hadügy, szóval minden, amiért fönnállani jogunk van s a miért lelkesedni élethivatásunk.

Amily mértékben gyarapodik az ország szemefénye, szép fővárosunk, annyira visszamarad a magyar vidék. Pozsonytól Kolozsvárig s Kassától Fiuméig nagyon sok kiváló magyar városunk van, de egyikben sem lüktet nagyvárosi élet, hanem valamennyiben bizonyos vérszegénység okozta bágyadtságot találunk.

        Érzi és látja ezt mindenki. Budapesttel versenyezni képtelenség. Minden kulminális érdek a kor legmagasabb színvonalára emelve Budapesté s ami azon kívül van: magyar tudomány, magyar irodalom, magyar művészet az a vidéken alig jön komolyabb számba, mert rá van öltve a vidéki elmaradottság bélyege.

        Gúnyos mosollyal kíséri a főváros a vidék olyan fajta mozgalmait, melyek az emelkedettebb szellemi élet körébe mernek hatolni.

        Ez a szó „vidéki” [tipográfiával is kiemelve] majdnem egyértelmű a fővárosi ember kifejezéstárában ezzel a fogalommal, hogy „szűkkörű”, „korlátolt”, „képtelen”. Ha könyvet ír valaki a vidéken nagyon kitűnő termésnek kell lenni, hogy Budapesten is észrevegyék s néhány kegyes megjegyzéssel tudomásul vegyék. Ha képíró vagy képfaragó tűnik fel a vidékről, az nem érdeklődést, hanem mosolyt kelt s gyanút támaszt már előre is. A vidéki szellemi élet minden nyilvánulása tehát nyílt előítélet alá van vetve, mely alól szabadulni lehetetlen.

        A fővárosi sajtó vajmi keveset törődik az érdekesebb botrányokon és rendőri eseményeken kívül a vidéki létérdekekkel. Legnagyobb lapjainkban sokkal nagyobb néha a hymen hírek rovata, mint a vidéki érdekeknek szentelt közleményeké. A vidéki sajtó pedig szűk határok közé lévén szorítva, nem emelkedhetik sohasem országossá. Van tehát jó fővárosi hírlapirodalmunk, de nincs országos sajtónk. Maga a fővárosi sajtó is teljesen kifejezi azt a viszonyt, melyben a főváros áll a vidékhez.

        A magyar nemzet mindene a fővárosban van összehalmozva. A főváros művelődési forrásai tehát összehasonlíthatatlanok. Míg a vidéken alig lézeng a szellemi élet, addig a fővárosban már majdnem külön társadalmat alkot a társadalomban a fölösleges emberek száma, akik a proletariátust gyarapítják. Míg a vidéki szellemi élet munkásai közt aránytalanul sok az elavult és hasznavehetetlen elem, addig a fővárosban egész légiót képez a kitűnően végzett tanárok, orvosok és technikusok száma, akik hivatásuktól egészen eltérő foglalkozás után kénytelenek látni, hogy tisztességesen megélhessenek.

        Mit kíván tehát a magyar vidék első kulturális érdeke?

        Egy kis friss részt a fővárosból a rokkant vidéki értelmi munkások helyébe, akik nem a mostani művelődési szellemet képviselik. Kíván aztán úgy a kormánytól, mint a törvényhozástól több rokonszenvet az eddigi mostoha mellőztetésért, melyért különben sohasem jajdult fel, mert hiszen a főváros felvirágoztatásáról volt szó.

        Addig, míg a nemzet életereje nem izmosítja meg a vidéki életet; addig, míg a magyar városok közt meg nem oszlik a jólét: addig a magyar vidéki s a fővárosi élet egymásra hatással nem lehet s addig a nemzet művelődésében mindig jelentkezni fognak a fogyatékosság és egyoldalúság ismert kórjelei.