Kiskunfélegyvárosháza: város és építészet: A budapesti Thököly úti márványmenyasszony. Az elvesztett artisztikumból a városi folklórba

A budapesti városi folklór - leginkább az interneten dokumentálható - anyagából különösen érdekes a Thököly úti márványmenyasszonyról szóló történet. Jóllehet tudható a szoborhoz fűződő történetről, hogy nem igaz, a "legenda" makacsul tartja magát. A történet keletkezése művészettörténeti szempontból is érdekes, nem csak, mert az épület, amelyhez fűződik, egy neves építész-dinasztiához, s eme építész-dinasztia művészettörténész leszármazottjához kötődik.

A Thököly út 61. szám alatti emeletes Pápai-házról van szó. Tervezője Ybl Lajos volt, a neves Ybl Miklós unokaöccse, aki nem tett szert olyan hírnévre, mint nagybátyja, pedig egyes vidéki épületei közmegbecsülésnek örvendenek (hódmezővásárhelyi városháza, csongrádi polgári fiúiskola). Ybl Lajos életéről nem készült feldolgozás, művei azonosításra, elemzésre, kutatásra várnak.

Pápai-ház, utcafronti részlet (2015. április)

Főhomlokzat, szembenézet (2015. április)

Pápai-ház, jobb oldali oldalhomlokzat (2015. április)

Kevés ismert műve alapján is elmondható, hogy a budapesti Pápai-ház nem tartozik legkidolgozottabb munkái közé. Az épület a századfordulón született lakóháztípus, a bérvilla jellegzetes példája. Egyéni kényelmi és reprezentációs igények mellett bérlakásfunkcióknak is eleget tett. Robosztus homlokzati megoldása sem formailag, sem stilisztikailag nem egységes. Egy 1912-es újságcikk ugyancsak elítéli az épület délkeleti homlokzatán nyíló álerkélyen található női szobrot: "ez a látvány kellemetlen és csúf", a szobor és az álerkély alkalmazása "építészeti merénylet". A cikk a budapesti építkezésbeli ízléstelenségeket figurázza ki, szerinte a női alak ezeket látva - beleértve azt az épületet is, amelynek része - változott kővé. A névtelen cikkíró tökéletesen tisztában volt a szobor funkciójával, azt erkélydíszként határozta meg. (A Thököly úti márványmenyasszony, in: Az Est, 3. évf. 113. sz. 1912. május 11. 4.)

A pestiek mindössze három évtized elteltével már nem érzékelték a szobornak ezt a funkcióját, olyannyira, hogy 1941 tavaszán két, eredetmagyarázó monda-jellegű (lásd Magyar Néprajzi Lexikon) sajtóhír is megjelent a korszak kis- és középpolgárságát tájékoztató képes hetilapokban, az Új Időkben és a Tolnai Világlapjában. (Új Idők, XLVII. évf. 13. sz. 1941. március 30. 381.; A befalazott erkély szobra, in: Tolnai Világlapja, 43. évf. 17. sz. 1941. április 23. 20.) Itt dokumentálható először az a történet, amely a máig talányos okból a homlokzatra került szoborhoz fűződik. Az Új Időkben megjelent fotó alatt olvasható, külön cím nélküli írás a történetet a következőképp vázolja fel. Az első világháború kitörésekor a fiatalasszony ezen az erkélyen búcsúzott újdonsült férjétől, amikor az elindult a háborúba, s ezen az erkélyen várta a tábori postát. Amikor férje halálhíréről értesült, az erkélyen esett össze holtan. A halálhír azonban téves volt, s a háborúból visszatért férj emlékül befalaztatta az erkélyt s szobrot állíttatott nejének. A Tolnai Világlapja mindössze néhány héttel később megjelent lapszámában a történet egy-két újabb adattal lesz színesebb. Eszerint a férj építészmérnök volt, és orosz hadifogságból tért haza. A történet mindkét változata a hitvesi/asszonyi hűség ábrázolásaként tekint a szoborra, s még egy valamiben megegyeznek: a történet három elemét is ahhoz a helyhez kötik, ahol a szobor található. Már ez is érv lehetne amellett, hogy a történet fikció, hiszen az erkélyen való elbúcsúzás, a tábori levél várása és az asszony halála feltűnően ahhoz a momentumhoz kötődik, hogy a szobor egy erkélynek látszó beugrásban van elhelyezve. A legendát alaposan körüljáró film készítői (RTL Klub, 2011, youtube-os változata itt) is bizonyították, hogy alaprajzilag a fülke nem volt erkély. (Arra is fény derült, hogy a szobornak csak felsőteste van.) Ráadásul, ha élt volna egy férjétől búcsúzó asszony a házban, az vagy az épület előtt, vagy a főhomlokzat egy ablakából nézte volna a Thököly utat, s nem egy oldalsó nyílásból, amely a szomszéd ház tűzfalára néz, s ahonnan a Thököly út aligha látható. Az Új Idők variánsa még datálni is megkísérelte a szobrot, az első világháború utáni évekre ("Húsz éve várakozik ez a szobor").

A történet írott változata 1958-ban bukkant fel ismét. (Kőbányai György: Egy kőasszony vár, in: Esti Hírlap, 3. évf. 32. sz. 1958. február 7. 3.) A Kőbányai György által közreadott változat szerint a férj mérnök volt, s ő is építette az épületet, amelybe akkor költöztek be, amikor behívták katonának. Az asszony a Keleti pályaudvar felé néző erkélyen várta a férjét, ott halt meg a téves hír hallatán. A férj, hazatérve, befalaztatta az erkélyt. Látható, hogy a történet további elemekkel bővült, de a történet továbbra is a hűség és a szerelem szobraként értelmezi a szobrot. Kőbányai azonban nem csupán közreadta a történet általa hallott legfrissebb variánsát, hanem meg is próbált utánajárni. (A szoborral foglalkozók már akkor példát vehettek volna róla.) Felkeresett egy házban élő özvegyasszonyt, aki történetesen éppen abban a lakásban lakott, ahonnan az erkélynek nyílnia kellett volna. Az asszony még elmondhatta, hogy a házat valami Ybl tervezte, de a történetben maga sem hitt, mert a befalazás nyomait nem találta. Kőbányai megnézte az épület tervrajzait is, s meglepődve tapasztalta, hogy a tervek nem jelölik az erkélyt, mindezek alapján a szobrot 45 évesnek datálta, azaz 1913-ra keltezte.

Kőbányai "nyomozása" nem maradt visszhangtalanul. Ybl Ervin, neves művészettörténész, aki éppen két évvel korábban, 1956-ban publikálta máig forgatott (s 2014-ben újra kiadott) nagymonográfiáját Ybl Miklósról (amelyben kitér Ybl Lajos műveire is), levelet írt, amelyet Kőbányai néhány héttel később idézett is az Esti Hírlapban. (K. Gy.: A kőasszony legendájának megfejtése, in: Esti Hírlap, 3. évf. 46. sz. 1958. február 23. 8.) Valóban érdemes idézni: "A házat annak idején édesatyám, Ybl Lajos tervezte az első világháború előtt Pápai Manó varrógépkereskedő számára. Akkoriban harmadik egyetemi évemet a párizsi Sorbonne-on végeztem, és beutaztam egész Franciaországot, hogy műemlékeit tanulmányozzam. Egy alkalommal Bourges-ban jártam: ott láttam Jacques Coeurnak, VII. Károly francia király dúsgazdag pénzügyminiszterének XV. századi nagyszerű, kései gót palotáját, melynek bejárata mellett jobbra és balra egy-egy kőből faragott, kitekintő férfi és nő figyeli, ki akar a kapun belépni. Hazatérve, elhoztam e palota képét, s megmutatva atyámnak; ez az eszme annyira megtetszett neki, hogy a Pápai-villa számára is faragtatott ilyen figyelő női alakot. Sajnos a szobrász - valószínűleg Ligeti Miklós - kevés stílusérzékkel, túl valószerűen mintázta meg az alakot, így az idea elvesztette artisztikumát, viszont éppen realizmusának köszönheti a legenda megszületését."

A Palais Jacques-Coeur archív képe és bejárata. Forrás: Wikimedia Commons.

Talán az említett fotó fellelhető Ybl Ervin hagyatékában, amely a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban található. A Jacques Coeur-palota gyönyörű alkotás, és a bejárati kapu fölött kétoldalt tényleg lenéz egy férfi és egy asszony, annak rendje s módja szerint középkori francia viseletben. Mindenesetre érdekes, hogy Ybl Lajos nem a férfi-női párt, hanem csak a női alakot helyezte az épületre, s nem a főhomlokzatra. Ybl Ervin közölte először a gyanítható alkotó, Ligeti Miklós nevét. (A Ligeti-életműről disszertációt író Mazányi Judit később valóban fölvette az életmű-katalógusba, Kőasszony címmel az alkotást, 179-es tételszámmal.) Ybl Ervinnek ez a levele több mindenről árulkodik. Egyrészt, olvasta az Esti Hírlapot. Ez nem szenzáció. Olvasván viszont a Kőbányai által eddig közreadottakból arra is lehetett következtetni, hogy az ő családja érintve van a kőasszony történetében, hiszen azt az Yblt, akit az özvegyasszony megnevezett, könnyen tarthatta volna bárki a történetben szereplő építésszel/mérnökkel azonosnak. Ybl Ervin kétszeresen is tiszta vizet öntött a pohárba. Egyrészt tisztázta a nem mindennapi épületdíszítő elem eredetét, forrását, másrészt a szobor kvalitását tette azért felelőssé, hogy kialakult ez az akkor már több változatban is élő történet.

Mit ad Isten, ismét eltelt majd' harminc év, és a szobor eredete ismét homályba veszett. A Magyar Nemzetben Ember Mária írt egy meglehetősen érdekes cikket a szoborról. A szerző nem végzett körültekintő kutatást, le is írta, hogy semmit nem tud róla. Értelmezése így igencsak tévútra vitte. Személyes benyomásai alapján indult el. Azt észrevette, hogy az erkély nem igazi erkély, a szobrot viszont nem nézte egy idősnek az épülettel. "Ellene mond ennek a figura egész felfogása, egyszerűsége, s nem utolsósorban hajviselete. Ahogy ott az erkélyen áll, közelebb áll a mához, mint a tegnaphoz." A kortárs művészetből hozott analógiákat, George Segal és Schaár Erzsébet szobrait. Ismerte azonban az Új Idők és a Tolnai Világlapja cikkeit, s ezekből kiindulva próbálta meg a szobrot az 1920-as évekre datálni, avval a logikával, hogy a szobor "egyszerűsége, póztalansága, mindennapisága" ellentmond a szecessziós korszak pátoszával. Ember Mária tehát kiszakította a szobrot a történeti összefüggésrendszerből, s egy új viszonyrendszerbe próbálta helyezni: "Nem lehet rossz munka az, ami ennyire foglalkoztatja a fantáziát." - írta, s ezért adta a cikk címének az Egy pesti pop-art szobor címet. A pop art jelzőként ekkoriban inkább negatív, mintsem pozitív konnotációkat keltett, Embernél azonban pozitív a szó kicsengése, éppen azért, mert történetietlenül használja. A pop art mindennapiságát, az emberekhez szóló műveket, a szó szerinti értelemben vett egyszerűséget kereste és találta meg Schaár és az általa nem ismert pesti szobrász műveiben. (Ember Mária: Egy pesti pop-art szobor, in: Magyar Nemzet, XXXVIII. évf. 267. sz. 1982. november 13. 11.)

Akárcsak 1958-ban, 1982-ben is olvasói levelek tucatjai érkeztek a szoborral foglalkozó lap szerkesztőségébe. Közöttük számos olyan, amely valóban előre lendítette a szobor és az épület történeti kutatását. (Nem véletlen, hogy Gerle János is felvette ezeket az újságcikkeket A magyar századforduló építészete című, 1990-ben megjelent kézikönyv Ybl Lajosról szóló részébe.) Dr. Székely Endréné Dr. Kovács Margit Az Est c. lapra hivatkozva 1912-re datálta a szobrot. Barkóczi Péter német építészeti emlékeket idézett fel analógiaként. Reményi-Gyenes István pedig komplett építéstörténetet vázolt fel, s hivatkozott Az Est és az Esti Hírlap fentebbi híradásaira is. Ezek az olvasói levelek visszarántották a szobrot a történelembe, de Antalfi Mária festőművész továbbgondolta Ember Mária értelmezését. Antalfi szerint "Ritka felismerés - még művelt és jószemű emberek részéről is -, hogy itt nem giccsről, hanem a korai pop-artról van szó! A pop-art sok esetben érintkezik a városi folklórral, de az emberek többsége csak a népi (paraszti) folklórt hajlandó elfogadni, a városit nem." (A >>pop-art szobor<< rejtélye, in: Magyar Nemzet, XXXVIII. évf. 293. sz. 1982. december 14. 8.) (Lásd még ehhez kapcsolódóan a szöveggyűjteményt: Népi kultúra - városi kultúra, in: Látóhatár, 1978. február, 171-194.)

A szobor éppen ennek a városi folklórnak lett a része. A férjét váró asszony története további elemekkel színesedett: "háború volt, a (nő) férje valahol messze a fronton harcolt, s ő csak várta-várta… Egy nap valaki a férfi halálhírét hozta, de az asszony nem hitte, várt tovább. Nem is hiába. A hír ugyanis nem volt igaz, a férfi hazatért. Ám a nő szíve hirtelen megállt, nem bírta elviselni az örömöt, amikor a férfi belépett a ház kapuján. Ott halt meg a hű feleség az erkélyen. A férj pedig szobrot állíttatott neki azon a helyen”. (UrbanLegends, 2011. január 18, http://www.urbanlegends.hu/2011/01/thokoly_uti_befalazott_menyasszony_legenda/) Az egyik internetes fórumon a történetnek már ilyen variánsa is létezik: "Nekem a Nagymamám úgy mesélte ennek az erkélynek a legendáját, hogy egy gazdag lány beleszeretett egy szegény fiatalemberbe, aki az apjánál dolgozott. Az apa elküldte a fiút külföldre, hogy ne találkozhasson a lányával többet. A lány minden nap kiállt az erkélyre és várta vissza a fiút. Aztán amikor nem jött, belehalt a bánatba. Az apja szobrot csináltatott az emlékére." (Budapest szobrai, Facebook oldal https://www.facebook.com/BudapestSzobrai/posts/465578353524438) Sőt, a szoborlap.hu egyik kommentelőjének emlékezete szerint Füst Milán maga is újabb magyarázattal állt elő: "A férjet, mikor reggelente munkába ment, felesége az ablakból figyelte és integetett neki, ahogy a villamoshoz igyekezett. Az asszony meghalt, férje pedig megőrizte lakása befalazott ablakán az asszony emlékét.' A szövegösszefüggés kb. az volt; egy szobor akkor műalkotás, ha kiemelik környezetéből." (https://www.kozterkep.hu/~/5846/)

A történet számos variánsa keletkezhet még napjainkban is. Azaz Ybl Ervin gondolatát követve: a szobornak sokkal több jelentősége lett az emberek fantáziájának megmozgatáságban, mint esztétikailag szemlélt szoborként. Hasonló, francia előképekkel rendelkező épületdíszítő szobor viszont alig akad a magyar építészetben, s már ezért is érdemes kicsit alaposabban szemügyre venni a Pápai-villát.