Kétségbeejtő értelmezések

A Kedves Olvasó ezúttal a harmadik olyan bejegyzést olvassa, amelyet a blog önreflexiójának szántam. Megírására - megesküdtem pedig, hogy ezt a szót soha le nem írom - egy a Facebook közösségi oldalon 2012 márciusában alakult csoport késztetett. Az Élet a régi Félegyházán csoport tagjai önzetlenül osztják meg egymással és másokkal régi emlékeiket, családi fényképeiket, adataikat egy-egy régi ház, fotó vagy képeslap kapcsán. Mint írják: "Ezt az oldalt kecskeméti és kunszállási facebook-csoportok mintájára hoztuk létre. Célunk egy olyan közösségi teret nyújtani, ahol mindazok, akik szeretik városunkat és ragaszkodnak Kiskunfélegyházához egymásra találhatnak, ezért az oldal teljesen nyílt." Ezzel az önmagában üdvözlendő szándékkal természetesen nincs baj. A helytörténészek számos morzsát találnak, amelyeket (kellő kritika után) egy komolyabb kutatás is hasznosíthat. (Így például a Szegedi út 1. és 3. sz. házakat Patyi- és Szántó-házaknak hívják, mint megtudtam.) Ám azzal, hogy az adatok megosztása esetenként törvénybe ütközhet, nagyon is elgondolkodtató. Különösen akkor, ha személyes adatokról van szó (mert ilyeneket is megosztottak a csoport tagjai), és egy-egy családi fotó közzététele akarva-akaratlanul is a személyi jogi törvénybe ütközhet. (Nagyon is szenzitív adatot hordozónak minősülnek pl. azok a bizonyos 1935 és 1981 közötti munkaviszonyokat feltüntető papírok, amelyeket T. R. tett közzé.) Nyilván nincs egy kép publikálásnak akadálya, ha az az örökösök vagy a fotón látható személyek beleegyezésével történik, s vélhetően ez minden eddig így nyilvánossá vált képnél így történt. Szintén nincs gond azokkal a családi képeslapokkal, amelyeknél a szerzői jog törvényben előírt védelmi ideje (a szerző, kiadó halála óta eltelt 70 év) lejárt, mivel a képeslapokat egykor kiadó vállalatok felkutatása ma már szinte lehetetlen, így a képeslap kiadási évétől számított 70 év az irányadó, s ez maradéktalanul teljesül is. Az így nyilvánosságra hozott képek tulajdonjogával sincs semmi gond általában. Esetenként azonban bizonyíthatóan olyan képek kerülnek föl az internetre, amelyek nem magántulajdonban, hanem közgyűjteményben vannak. Ha - teszem azt - a Bács-Kiskun Megyei Levéltár vagy a Kiskun Múzeum gyűjteményében lévő képeslapot vagy fotót szeretnénk közzétenni, közölni, felhasználni, akkor az illető dokumentum őrzési helye igazgatójának engedélye okvetlenül szükséges. Még aggályosabb a dolog akkor, amikor könyvből szkennelt képet posztolnak ki, tehát a szerzői és mindenféle más jogot sértve. A nyilvános Facebook-csoporton keresztül történő publikálás ugyanis publikálásnak számít!

De nem ezek miatt a jogi aggályok miatt szerettem volna ezt a bejegyzést megírni. Hanem azért, mert az említett Facebook-csoportban jelen blogból is idézett, kétszer is. Oly módon, amely jelen sorok szerzőjének igencsak kedvét szegte jó időre. Az Ilyen volt, ilyen lett című bejegyzésben azt hiszem, minden kétséget kizáróan ironikus hangvételben írtam az Ótemplom mögött álló Petőfi utca 5. számú ház borzasztó átalakításáról. Az átalakítást egy most már archív, és egy frissen készített képpel illusztráltam, színleg megfordítva a kettőt, mintha a régi kaviccsal kitöltött mezők és vakolatsávok ornamentikája visszaállt volna. A bejegyzés utolsó mondatával azonban - legalábbis eddig ezt hittem - tisztába tettem az ügyet, miszerint nem ez történt, hanem nagyon is meggondolatlan és divatmajmoló módon, brutálisan eltávolították a városban ritkán látható homlokzati vakolatdíszítést, hogy üzlethelyiségbe szóló bejáratot képezzenek ki az egyik ablak helyén. Úgy hittem, mindezt nyilvánvalóvá tettem. Innen kezdve nem tudom, mi vezérelhette a Facebook-csoport azon tagját, aki jó kedvűen és eléggé egyértelműen félreértve a bejegyzés tartalmát (és eléggé feltűnően elírva a képek forrását "kiskunfelegyvaroshaza.blogspot.hu"-ról "kiskunfelegyhaza.blogstop.hu"-ra), hírül adta, hogy egy szép régi házat visszaállítottak eredeti formájába. Tudatában vagyok, hogy korunk nem az írott kultúra kora, hogy minden egyre inkább vizuális, jelszerű, s ezért egyszerűsödik, az emberi gondolkodás pedig a vizuális dömping hatására lassan-lassan hozzászokik a kisigényűséghez. A virtuális világ, bekebelezvén a valódi világot, rövidtávra zárja a memóriát. Csak azt hallom meg, amit szeretnék, s azt látom, ami tetszik? Bizonyára. De éppen az ilyen hozzáállás ellenében kezdtem el írni és fényképezni ezt a blogot. Hiába lett volna? Az elírás blospotról blogstopra figyelmeztetés? A bejegyzés szerzője mindenesetre néhány nappal később kommentet fűzött a képhez: "Valami nincs rendben ezzel a házzal kapcsolatban. Ez nincs visszaállítva eredeti állapotába. Ugyanilyen "kétszínű". :( Megnéztem!!!"