Léva (Levice, Szlovákia) és Kiskunfélegyháza kapcsolatai

Szalay Gyula, a Kiskun Múzeum alapítója és első igazgatója 1888 és 1893 között Léván tanított. (Fazekas István: Emlékezés Szalay Gyulára, in: Cumania 5, 1978, 375-383, vonatkozó rész: 376-378.)

A kiskunfélegyházi főgimnázium (ma: Móra Ferenc Gimnázium) minden évben megjelenő értesítőit Léván nyomtatták.

Morbitzer Nándor és Vas József tervei szerint épület Léván a városi szálló és bérház, egy időben kiskunfélegyházi épületeikkel (városháza, Bányai-ház).

Adatok a nagykőrösi Molnár Dániel cserépkályhagyáros munkásságához

1904-ben készítette el a Jeney Ernő által tervezett nagykőrösi Postapalota cserépkályháit.

1906-ban az Erzsébet Szanatórium nagykőrösi választmányának jótékonysági kiállítására ajánlott fel két gipszszobrot elárverezésre. (Szanatóriumi kiállítás, in: Nagykőrösi Ujság 6. évf. 23. sz. 1906. június 9. 2-3.)


1906-ban ajánlatot tett a kiskunfélegyházi városháza majolikáinak elkészítésére. (MNL - BKML V. 175/b. Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatalának iratai. Közigazgatási iratok, I. 193/1906, 659/ki. 1906. sz.)

„Vas József budapesti műépítész úr megkeresése folytán van szerencsém mellékelni a kiskunfélegyházi apácazárda építkezés alkalmával végzendő cserépkályhamunka költségvetések.” - írta 1908-ban Kiskunfélegyházára, ahol a Vas József tervezte Constantinum római katolikus leánynevelő intézet épült. (MNL - BKML V. 175/b. I. 997/1911, 9025/ki. 1908. sz. Molnár Dániel Kiskunfélegyháza város tanácsának, Nagykőrös, 1908. július 21. Az iktatószám eredetileg a BKML V. 174/b. fond II. 513/1890 alapszámára mutat)

 

Vízy László a kiskunfélegyházi városházáról

Vízy László magánkiadásban megjelent műve (Pártázatok káprázata) sok más épület mellett a kiskunfélegyházi városházáról is közöl adatokat. Ezek azonban Gerle János 1990-ben megjelent gyűjtésének eredményeit veszi át. Megállapításai Vas József jelentőségének, koncepciójának fel nem ismeréséről vagy alulbecsüléséről tanúskodnak:

"Morbitzer neve összeforrt Kiskunfélegyházával. A városháza és annak pártázatos homlokzata, díszes tornya az Alföld egyik meghatározó építészeti jelképévé vált. Művészetében építészetté alakította - a magyaros szecesszió által a hely szelleméből táplálkozó népművészet formakincsét. Lechner Ödön hatásaként értékeljük, hogy a magyaros építészetnek nincs közvetlen kötött formarendje, éppen változatosságában rejlik egyedi értéke, amely téralakításban és az épület formálásában valósul meg."

(Vízy László: Pártázatok káprázata. A Zsolnay-kerámia a századforduló építészetében és szobrászatában, szerzői kiadás, Budapest 2011, 48-49.)

Az előkép, Lechner Ödön nagyon is koncepciózus formarenddel és ornamentális rendszerrel dolgozott, az tehát, hogy a félegyházi városháza additív jellegű térkompozíciója és formakapcsolásai (ez valóban Morbitzer építészetének jellemzője) egymáshoz képest idegenül hatnak, semmiképp sem lehet Lechner hatása. Ugyanígy kétséges kijelenteni, hogy a népművészet építészetté transzponálása/transzformációja Morbitzer részéről tudatos program lett volna. Morbitzer önálló műveként pusztán az épület tornya méltatható, amely gótikus előképekkel rendelkezik, az épület téralakítása Vas József részéről pedig közigazgatási épületek hagyományos beosztását követi. Valóban, az épületnek nincs kötött formarendje, avatott szem könnyen észreveszi az épülethez szervetlenül hozzákapcsolt torony esetleges megoldását, amelynek az alaprajzban is van nyoma.

Morbitzer sekrestyéinek attikái

Ismert tény, hogy a Sarlós Boldogasszony-templom (Ótemplom) 1904-1905-ös átépítése Morbitzer Nándor nevéhez köthető. Ekkor a régi, a kórus és szentély északi oldalához csatlakozó szűk sekrestyét lebontották és helyébe empóriummal ellátott új sekrestyét építettek, nemcsak az északi oldalhoz azonban, hanem a délihez is, az egyszerű késő barokk homlokzatot pedig díszesebb kiképzéssel látták el: Maróti Géza szobraival. A 2011 decemberében megjelent, a 250 éve felszentelt Sarlós Boldogasszony-templom történetével foglalkozó, reprezentatív kötetben (A 250 éve felszentelt kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony plébániatemplom története (1743-2011), szerk. Kállainé Vereb Mária, Sarlós Boldogasszony Plébánia, Kiskunfélegyháza, 2011), is olvashatunk a témáról. A felújítás 1904. július elején kezdődött. A tervező építész és Maróti mellett a kivitelezést elvállaló Lantos István kőművesmester nevét kell kiemelnünk.
A sekrestye átépítését már Tóth Tamás (1741-1794) plébános is kérte 1783-ban, de a tanács akkor elutasította azt. (id. m. 40.)

Az új sekrestyéket már 1908-ban kifogásolták, miszerint azok attikája nem vált be, vagyis a helyiségek beáznak. Ez a mondat azonban csak érv egy másik építési ügyben, s lényegében a városháza attikás homlokzata ellen felhozott felszínes kifogás. A városháza építésekor ugyanis Vas József attikával számolt, amelyet a képviselőtestület tagjai fölösleges többletköltségnek tekintettek, tekintet nélkül arra, hogy korábban már a Szent István-templom is attikával épült fel.

Visszatérve az Ótemplomra, az új sekrestyék attikái a célnak megfeleltek. Morbitzer azonban tervezésükkor nem kötötte őket szervesen a régi templomfalakkal. Így maguk a sekrestyék toldalékjellegűvé váltak. Mindenekelőtt különálló párkányuk, frízük, ornamentikájuk választja el őket a hajó falaitól, látványossá téve azt az additív jellegű szerkesztésmódot, amely Morbitzer más munkáinak is jellemzője, mindenekelőtt a városháza 1910 után tervezett részeinek (torony) és a Constantinum Oskola utcai bővítésének.

Vas József és Morbitzer Nándor születési anyakönyvi bejegyzései

A budapesti Józsefvárosi Plébánián 1866. évi. 294. folyószám alatt anyakönyvezték Kleinesel Józsefet (szül. 1866. február 18., keresztvíz alá tartották 21-én), Kleineisel József és Morbitzer Magdolna gyermekét. Címük Tavaszmező utca 12. volt. A keresztszülők Strassenreiter János és Klauschek Matild voltak. Utólagos bejegyzés tanúsága szerint 1887. okt. 22-től a 68654. számú belügyminiszteri engedéllyel Vasra változtatta vezetéknevét. - BFL XV. 20.2. A278

1874. évi 326. folyószám alatt anyakönyvezték a budapesti Józsefvárosi Plébánián Morbitzer Nándor Mátyást (szül. 1874. február 5., keresztvíz alá tartották 16-án), Morbitzer Mátyás vízvezetéki főfelügyelő és Taronne Ilona gyermekét. A keresztszülők Taronne Nándor mértékhitelesítési igazgató és Löre (?) Karolina voltak. - BFL XV. 20.2. A272

Néhány kályhacsempe

Erdélyi kályhacsempe rajza (Malonyai Dezső: A magyar nép művészete II, köt. 1909, 337/e kép)

Ehhez egészen hasonló a Néprajzi Múzeum gyűjteményében található (19. századi ónmázas cserép, 31x25x5 cm, ltsz. 41768). A Néprajzi Múzeum gyűjteményébe Fejér József brassói műkereskedőtől került. (Legendás lények, varázslatos virágok - a közkedvelt reneszánsz, szerk. Fejős Zoltán, Néprajzi Múzeum, Bp. 2008, 89, kat. sz. 126.) E kiállítási katalógus szerint a kályhacsempe közöletlen, pedig nem az: Czakó Zsigmond közölte (Czakó-Györgyi 1930, 35)

Néhány adat az Építő Iparból

Leginkább csak úgy saját jegyzeteimből lassacskán hatalmasra duzzadó adattáram megkönnyítésére, de azt hiszem, közérdek is, ha néhány, nekem nem különösebben fontos adatot közreadok az Építő Ipar 29-ik, 1905-ös évfolyamából.

Az adatokat (amelyek biztosan további kritikának vetendők alá), az alábbi sorrendben sorakoztatom föl:

építési engedély száma, Építtető Neve, cím, épület típusa, Építész Neve (hivatkozás alapja: folyóirat, dátum. old.) Mivel az Építési Ipar minden héten közölte az építési engedélyt nyert (és elutasított) budapesti magánépítkezések ilyen adatait, bőséges forrásul szolgálhatnak az olyan ismert építészek életművének (és persze az ismeretlenebbekének) kutatásához, mint Márkus Géza, vagy éppen Vas József, akiről jelen esetben nem tudjuk, hogy az általam keresett építésszel azonos, vagy azzal az építőmesterrel, aki oklevelét 1903-ban szerezte és később mérnöki szabadalmakkal szerzett nevet. (Kiss - V. Szinnyai 1997, 149)

201197/1905, Heideckel Sándor, Fogarasi út 7., gyárépület, Vas József (Építési Ipar, 1905. okt. 29. 366.)

19480/1905, Tóásó Pál, Bosnyák u. 2329 egyk. hrsz., kétemeletes ház, Tóásó Pál (Ép. Ip. 1905. okt. 22. 357.)

177921/1905, Malonyai Dezső, Izsó u. 6., kétemeletes nyaraló, Csimár Károly (Ép. Ip. 1905. szept. 24. 326.)

163106/1905, Erdey Gyula, Bakáts tér 9213 egyk. hrsz., háromemeletes bérház, Márkus Géza (Ép. Ip. 1905. aug. 20. 291.)

153193/1905, Ziegler Géza - Nocker Ferenc, Klauzál u. 4953 egyk. hrsz., Ziegler Géza (Ép. Ip. 1905. aug. 13. 284.)

121233/1905, Hajcsy György, háromemeletes ház, Karvaly Gyula (Ép. Ip. 1905. júl. 2. 240.)

A városháza tornya

Talán nem igényel speciális végzettséget egy épület folyton változó terveinek összehasonlítása, főleg, ha pusztán egyetlen elemre koncentrál; s önmagában talán nem is sok értelme van. A kiskunfélegyházi városházával most mégis nemcsak megteszem ezt, de arra szeretnék rámutatni, hogy a tervező építésznek milyen céljai lehettek ezzel, s ennek érdekében mit kellett tennie. A kérdés azért bonyolult, mert mint tudjuk, 1910 januárjában Vas József elhunyt, s Morbitzer vette át a építkezésen a művezetést, s Morbitzer nemcsak átvette Vas szerepét, hanem a régi terveket zárójelbe téve saját elképzeléseit helyezte előtérbe. Szó sincs tehát arról, hogy önmagában való vizsgálatot végezzek az épület most kiválasztott elemével, a toronnyal.

Nem véletlenül hangsúlyos a torony. A szemlélő nemcsak azért veszi észre elsőnek ezt, mert magas, (47 méteres magasságával a korszak harmadik legmagasabb félegyházi épülete volt), hanem mert két főút találkozásánál áll. Mind a négy irány felől közelítve ez tűnik fel legelőször a városból. (Azóta kissé megváltozott az úthálózat, a kelet felé vezető egykori Csongrádi út az Ótemplom elé kanyarodott ki, itt ma sétány van.)

Sajnos nélkülözzük Morbitzer nyilatkozatait a városházépítés műfajára vonatkozólag. Mégis, néhány dokumentumból következtethetünk felfogására. Első, 1904-es neobarokk pályatervén még nem találta a városházajellegnek megfelelő karaktert, (pályaterve színházszerű épületet mutat, mintsem városházát), második pályatervén azonban olyan előképekhez nyúlt, mint a kecskeméti városháza, az Iparművészeti Múzeum, a kalotaszegi torony, a gótika, s nem utolsósorban Vas József első pályaterve. Miután 1910-ben bekapcsolódott az építkezésbe, felfogása gyökeresen megváltozott a pályatervhez képest, s minden előzmény nélkül megalkotta az épület mai képét, amelyen Vas József elképzelésével ellentétben nem a közgyűlési teremé a fő hangsúly, hanem a reprezentatív s nem problémamentes építéstörténetű toronyé. (1910 őszén hibásan mutatták ki az építési vonalát, de a tanács ezt a vonalat hagyta jóvá azzal a trükkel, hogy viszonyítási alapnak nem a Korona Szálló régi városházával egy síkban lévő homlokzatát, hanem a szálló kiugró kocsibejárójának síkját tették meg.) A torony funkciója két dologban kimerült: itt volt a gőzfűtéshez szükséges víztartály, (tehát víztoronyként működött, mint arra az építkezés során többször felhívták a figyelmet), s négy oldalán négy órával mutatja az időt. Ez utóbbi funkciója mára az egyetlen. Az órák fölött dekoratív, téglaszalagokkal körülölelt majolikával díszített pártázat, amelyek mögött íves vonalú, majdnem kupolára emlékeztető toronysisak és bádoggal lefedett műkő lanterna, amely kilátó is lehetne egyben, ha a feljutás egyszerű lenne. A torony fentebb leírt felső része nyolcszög alaprajzú, maga a négyszög alapú toronynak azonban nem sok nyoma van az alaprajzban. A statikailag is értékelhetőbb nyolcszög formát Morbitzer a sarkok lemetszésével hozta létre, (már pályatervén is így járt el), ezt négy sarokerkéllyel kapcsolta a négyszög alaprajzú toronytesthez. A torony az épület egészéhez viszonyítva szinte különálló életet él. Olyan formák láthatók itt, amelyek az épületen sehol másutt nem köszönnek vissza. Különösen elütnek az épület többi részétől az órák fölötti pártázatok: ezeknek a préselt téglából emelt íveknek a belső logikája gyökeresen különbözik a Vas által tervezett Kossuth utcai oromzat íveinek logikájától. Míg utóbbiban növényutánzó formát fedezhetünk fel, amely alulról kiinduló, elágazó s lehajló indákra emlékeztet, addig a tornyon az órát keretező, az óra felett egymásba hurkolódó vonalak kapcsolata szervetlen a harmadik, magasabbra kerülő hurokkal.

Akármennyire is elüt Vas terveitől a torony, nem helyes pusztán az ő terveihez képest vizsgálni. Éppen a torony alapján lehetne Morbitzert azok közé a Lechner-követők közé sorolni, akik a mester formáit alkotó módon tették magukévá. Ami ekkor, 1910-ben évtizedes késést jelent a többi Lechner-követőhöz képest, akik ekkorra már vagy más módon próbálták továbbfejleszteni példaképük elveit (Vágó József, Komor Marcell - Jakab Dezső), vagy elfordultak azoktól (Kós Károly). A Lechner-követő Morbitzer csak úgy képzelhető el, mint általában véve követő építész, aki nem törekszik újításra, előképeit viszont gondosan megválogatva igyekszik feladatának megfelelni. Más művei alátámasztják ezt: 1910 körüli Hegedűs Gyula utcai bérházán már a Fiatalok közvetítette finn hatásra utaló terméskő lábazatot látunk, 1911-ben tervezett félegyházi Kenyérgyár épületén már teljes egészében Kós Károly körének hatása érhető tetten. Morbitzer ezt a stílust a historizmussal keverte 1914-es vágóhíd-tervein, majd visszatért a historizáló formákhoz az 1920-as években a félegyházi városi bérházzal. Alkalmazkodóképességét (vagy másként nevezve eklektikus látásmódját) már második városháza-pályatervén is tetten értük, ahol a kecskeméti városházát keverte  a fiatornyos toronysisakkal, amely annak ellenére is erdélyiesen hatott volna, hogy az Alföld kellős közepén épült fel. Erdélyi elemek, motívumok és szerkezetek Mende Valér kecskeméti művein is tetten érhetők, itt azonban ezek a nagyvárosias utcaképnek rendelődnek alá, s nem kerülnek ellentétbe az egyre kevésbé falusias környezettel, mert Kecskemét az urbanizáció lépcsőfokain előrébb járt, mint Félegyháza, ahol a városháza előtti összes tér piacként funkcionált az ötvenes évekig, amikor is képeslapok tanúsága szerint parkká alakították. Félegyházán óriási ellentétbe került az épület és környezete, amire Erdei Ferenc is felfigyelt (Futóhomok, 1937), s arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy még most ellentétben van. A színes épületnek úgyszólván nincs párja a városban.

Morbitzernek jóllehet Vas terveihez kellett igazodnia, de felül is bírálhatta azokat. A tornyot nem találta elég magasnak, ezért a megmagasítás következményeivel is számolnia kellett. Először is a tektonikában. A  nyolcszög alaprajz közismerten szilárdabb szerkezet, mint a négyszög. Ezt a magasba törő formát a Vas tervei alapján már megépült részekhez nem hangolta hozzá kellően. A közgyűlési termet sejtető manzárdtetős, oromfalas, árkádos középrizalit hatalmas, földhözragadt tömbje súlyosságával ellentétbe kerül a magasba törő torony cizellált részleteivel. A már megépült részleteket cizellálnia nem lehetett.

Vass József mérnök

Vass József (1867-1951) budapesti mérnök a hasonló, de nem azonos nevű Vas József (1866-1910) kapcsán, a névazonosság miatt került látószögembe. Az 1998-ban megjelent kiskunfélegyházi olvasókönyv (Bánkiné szerk. 1998, 2. kiad. 1999) lexikonmelléklete tévesen azonosítja Vas Józsefet, a városháza és a Constantinum építészét a mérnökkel, akinek több betonépítési eljárás (pl. ún. beton gun) fűződik a nevéhez. Nem tudom, hogyan történhetett a tévedés, hiszen azt már Fekete János 1986-ban tartott előadása óta lehetett tudni, hogy Vas az építkezés közben hirtelen elhunyt. Mi több, ez magában a helyismereti könyvben is benne van. A téves azonosításra már szóban többek figyelmét többször felhívtam, sőt, megírtam még a Wikipédia cikkét is helyesbítve a tévedést, úgy látszik mindhiába, legutóbb a Félegyházi Közlöny vitte címlapra Vas mérnöki foglalkozását. (2011. évi 17. sz.) Azt a lexikont, ami alapján a helyismereti könyv lexikoncikkének szerzője közölte a mérnök életrajzi adatait, még mindig nem találtam meg, Vas/Vass Józsefnek se híre, se nyoma. Vass József mérnök farkasréti sírját egyébként felszámolták. (Forrás: http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/limes/farkasret.html)

Takách Béla

A Kiskunfélegyházával kapcsolatba került építészek közül az alábbiakban röviden Takách Bélával (1874-?) foglalkozunk. Igaz, mindössze két pályaterv kapcsolja a városhoz: a városházára és a központi elemi iskolára beadott pályaművek (mindkettő 1904-ből), amelyek közül csak a városházáé maradt fenn, s aláírása azon sem szerepel.
Nemcsak építészettel, hanem festészettel és iparművészettel is foglalkozott - ezek ismert tények. (Gerle - Kovács - Makovecz 1990) Egy kiállítása 1918 szeptemberében nyílt meg a Nemzeti Szalonban. Az ennek alkalmából megjelent katalógus bevezető sorait érdemes közölni. (Mai helyesírásunknak megfelelően, mert több nyomdahiba, hibás szedés található a szövegben.)

"Gyöngyöshalászi Takách Béla szül. Munkácson 1874-ben. Középiskolai tanulmányait a budai főreáliskolában végezte, azután a József műegyetem építészeti szakosztályának hallgatója volt. Közben egy ideig Karlovszky Bertalan tanítványa volt. Az egyetem elvégzése után Alpár Ignác irodájában dolgozott két esztendeig, azután tanulmányútra ment Francia- és Angolországba, majd Amerikába: New Yorkba, ahol közel tíz esztendeig festés[sel], iparművészet[tel] és belső dekorációval foglalkozott, hosszú ideig dolgozva Louis C[omfort]. Tiffany műtermében. New Yorkban az akkor ott időző Alphonse [helyesen Alfons] Mucha tanítványa volt.

     New Yorkban sok hinduval ismerkedett meg s az ő révükön a hindu filosofiával s buddhismussal, melyből képei nagyobb részének inspirációját merítette.

     Sokat állított ki New York, Philadelphia, Boston, Worcester, Charleston városokban és képei nagy elismerésben részesültek.

     Nyolc éve van Pesten s azóta képeivel gyakran találkoztunk tárlatainkon.

     Jelenleg honvéd huszár százados.

(Löschinger Hugó művészeti hagyatékából,

továbbá Joachim Ferenc, Királyfalvi Károly,

Páldy Zoltán, Takách Béla és Tuszkay Márton

gyűjteményeiből rendezett csoportkiállítás

katalogusa 1918 september.

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény B708/1087)

Eddig nem ismert tény volt, hogy 1910-ben tért vissza Magyarországra, egykori építésztársa, Vas József halála után. A katalógus közli a kiállított művek jegyzékét is. A címek egy része a keleti filozófiák mellett az impresszionizmusra is utal.

Életrajzát - néhány újabb, eddig általam nem ismert adattal - közli az 1940-ben megjelent Keresztény magyar közéleti almanach is:

"Takách Béla, gyöngyöshalászi, okl. [okleveles] építész és festőművész, a Képzőművészek Egyesületének és az Aquarell- és Pasztellfestők Egyesületének tagja. Szül.: Munkács, 1874 aug. 5., ref. Atyja: gy. [gyöngyöshalászi] T. [Takách] László. Anyja: ladmóci Oláh Erzsébet. A Műegyetemen 1897-ben nyerte el építészi okl.-ét. A technika elvégzése és az önkéntességi év leszolgálása után Alpár Ignác, a világhírű építőművész irodájában dolgozott két évig, majd párisban a világkiállítst tanulmányozta. Később Londonban töltött három hónapot, azután Amerikába, New-Yorkba ment. Ott építési, főleg azonban belső dekorateur-irodákban dolgozott, köztük a híres Tiffany-nál. Kilenc eszendőt töltött Északamerikában, majd hazatérve önálló építési irodát nyitott. Már iskolai tanulmányai alatt sokat foglalkozott festészettel, Bp-en Karlovszky Bertalan, New Yorkban Alphonse Mucha tanítványa volt. Amerikban csakúgy, mint Budapesten nagysikerű kiállításokat rendezett. Az amerikai napilapok és művészeti folyóiratok őszinte és meleghangú kritikákban számoltak be annakidején new-yorki, philadelphiai és más nagyvárosokban rendezett önálló kiállításairól, Bp-en a Műcsarnok tárlatain és az aquarelfestők majd valamennyi kiállításán részt vesz. Nagyobb műveit és aquarelljeit az állam és a főváros vásárolta meg, s van néhány alkotása a fővárosi múzeumban is. Vízfestményeivel elnyerte az állami, szfv-i és Eszterházy-díjakat. Mint építész a legkeresettebbek egyike. Ő építette többek között gr Széchenyi Bertalan és gr. Jankovich Iván kastélyait és Manninger prof., Dohnányi Ernő, Kozma Jenő és Tomcsányi Vilmos Pál villáit és számos más épületet. Beszél németül és angolul. L.[lakik]: Bp., II., Margit-rakpart 42. Tel.[telefon]: 155-685."

(Keresztény magyar közéleti almanach, 

II. köt., M-Zs, Pátria Irodalmi Vállalat, Bp. 1940, 1055.)

Arról, hogy 1904-ben rövid időt itthon töltött, és hogy először Vas Józseffel vezetett közös irodát, egyik szemelvény sem tud. Hogy ez így volt, azt egy pályatárstól, almási Balogh Lóránttól tudjuk, aki cikket írt Takáchról a Magyar Iparművészet c. folyóirat 1907-es évfolyamában. (A cikk olvasható az Elektronikus Periodika Archívumban. PDF-formátumban itt.) Maga Takách is írt a Magyar Iparművészetbe, a New Yorkban élő Konti Izidor szobrászról, akivel nyilván személyes ismeretségben voltak. (Magyar Iparművészet, 14. évf. 3. sz. 87-97., PDF-link itt.)
Takách művei közül alighanem a Dohnányi Ernő számára tervezett villa a legismertebb. (A Dohnányinak tervezett épületet említi Ruttkay Zsófia:   Civilek a Dohnányi-kertért, Budai Polgár, 2010. május 26. http://www.budaipolgar.hu/helytortenet/dohnanyi_kert.html. A kertről magáról további írások itt. A Dohnányi-villa a Műemlékem.hu-n. További írások a Dohnányi Évkönyvben (2002), idegen nyelvű rezümék itt. Tartalmi összefoglalók az évkönyvről írt recenzióban itt.)

Takách épített művei közül egyébként nem sokat ismerünk. Vas Józseffel közös pályatervét a félegyházi városházához megelőzte a New York-i városházára 1900-ben kiírt pályázatra készített pályaművük. A New York-i városháza tervpályázatáról eddig nem találtam semmit, a terv, ha meg is van, azt az Egyesült Államokban lehet keresni. Érdekes kérdés, amit nemigen lehet megválaszolni, hogy mennyiben támaszkodtak a félegyházi pályaműben amerikai tapasztalataikra, hiszen kevésbé képzelhetjük el, hogy New Yorkban lechneri magyaros motívumokkal indultak volna. Ezzel összefüggésben az a kérdés is felmerül, Lechnerhez milyen indíttatásból kerültek közel, miért követték stílusát, miért alkalmaztak magyaros motívumokat. Takáchtól két New York-i szálloda épületéről közöl adatot a Gerle - Kovács - Makovecz-könyv: Hotel Belleclaire (1903 körül), és a Fleischmann Residence belső berendezése (szintén 1903 k.). (Gerle - Kovács - Makovecz 1990, 262) A dátum alapján Takách ekkor Vassal dolgozott, jogosan merül fel tehát a kérdés, hogy ezekben Vas közreműködött-e. Vas és Takách amerikai munkássága néhány adatot kivéve homályban marad. Almási Balogh ugyan említi, hogy a New York-i városház pályaterveit közölte a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye (vagy Heti Értesítője?), a digitalizált Közlönyökben mindenesetre nem találtam.


Épületeinek (pontosításra váró) listája tehát a következőképp néz ki:
New York, városháza pályaterve, Vas Józseffel, 1900
New York, Hotel Belleuse, 1903 körül
New York, Fleischmann Residence belső berendezése, 1903 körül
Kiskunfélegyháza, városháza pályaterve, Vas Józseffel, 1904
Kiskunfélegyháza, központi elemi iskola pályaterve, Vas Józseffel, 1904
Belecska, Mechwart Ernő kastélya, 1904-1906 (Tscheuke Herman vette át 1904 után) (Lásd: Sisa József: Kastélyépítészet és kastélykultúra Magyarországon. A historizmus kora, Vince Kiadó, Bp. 2007, 282.)
Tátralomnic, gr. Széchenyi Bertalanné villája, 1907 körül (más forrás szerint 1913)
Budapest VII., ker., Hermina úti kislakások, Bárczy István programjában, 1909 (Magyar Építőművészet, 7. évf. 7. sz. 1909. július, 22. o.)
Susak, erdőhivatal pályaterve, (Magyar Építőművészet 8. évf. 12. sz. 1910. december, 12-13. o.)
Budapest VIII. ker., Rezső téri templom pályaterve, Tornallyay Zoltánnal, (Magyar Építőművészet 12. évf. 3. sz. 1914. március, 7. o.)
Budapest II., ker., Széher út 24, Dohnányi Ernő villája, 1928
Budapest II., ker., Kurucles út 15., Manninger Vilmos villája, 1928 körül
Budapest II., Pasaréti út 41-43., dr. Kozma Jenő villája, 1920-as évek

Segesd, Széchenyi Bertalan kastélya

Jankovich Iván kastélya

Kozma Jenő villája

Tomcsányi Vilmos Pál villája

Budapest VII., ker., Hermina úti kislakások, földszinti alaprajz Magyar Építőművészet, 7. évf. 7. sz. 1909. július, 22. o.

A susaki erdőhivatal pályaterve, Magyar Építőművészet 8. évf. 12. sz. 1910. december, 12. o. 

Rezső téri templom pályaterve, Magyar Építőművészet, 12. évf. 3. sz. 1914. március, 7. o.

Pécs

Pécsről a Dzsámi, Csontváry, a Janus Pannonius Múzeum, a Zsolnay-gyár meg a 30Y jut első villanáskor az eszembe. 2011. szeptember 28-án a 30Y kivételével újra megismerkedtem ezekkel.

A kiskunfélegyházi városháza kutatásában számos kérdés maradt nyitva. Ilyen kérdés, hogy ki tervezte az épületet ma díszítő kerámiabetéteket, még Vas József-e avagy Morbitzer Nándor. A megrendelést a Zsolnay-gyár még Vas életében visszaigazolta, ekkor azonban Vas már nem volt az országban, ahová életében már nem térhetett vissza. Mivel helyettese Morbitzer volt, és mert a Vas korábbi tervein látható díszítőelemek a ma láthatókkal a legkisebb egyezést sem mutatják, feltehető volt, hogy Morbitzer ezeket is áttervezte, amikor átvette az építkezést. Annál is inkább, mert az általa tervezett toronyhoz (amelynek kutatásához a pécsi út újabb adalékkal szolgált) tervezett betétek ornamentikája egyezik az épület többi ornamentikájával, ami pedig egyértelműen Vas halála utánra teszi a datálást. A Janus Pannonius Múzeum Zsolnay-adattárában fellelhető dokumentumok messzemenően igazolták a feltevést. A Terracotta nevű füzetek a díszítési tervet készítő építészként egyértelműen Morbitzert nevezik meg. Egyébként a félegyházi városháza díszei szabadkai városháza bizonyos díszeivel egy időben készültek. A Pécsen készült díszítési tervek 1910 februárjából a mai ornamentika tervei, Vas halála után alig két héttel készültek. Kevéssé valószínű, hogy Vas változtatott volna 1905 óta készülő terveinek díszein, mivel a homlokzatokon a többszöri alaprajzi változtatások dacára sem módosított. 1908-as engedélyezési tervén a Kossuth utcai homlokzat egyezik az 1905-ös változattal. Ha még Vas változtatott is volna az ornamentikán, akkor a bonyolultabb, zsúfoltabb, és nem utolsósorban kalotaszegi kályhacsempék helyett alföldi szűr- és subamotívumokra támaszkodó ornamentikában akkor is sejtenünk kell Morbitzer működését, aki a nagybeteg építész segítsége volt már 1908 eleje óta. (Akkor még a Constantinum művezetésében helyettesítette.)

A pécsi út több tanulsága közül ez volt a legfontosabb. A másik a már említett toronyra vonatkozik. Morbitzer ma álló tornyának előképeit eddig szakrális emlékekben kerestem. A pécsi városháza azonban kissé módosított a kutatás irányán. Az ívelő toronysisakot rejtő párták, amelyek Pécsen is, Kiskunfélegyházán is órák fölött találhatók, nemcsak hasonlítanak, akár összefüggésbe is hozhatók, mivel mindkét városházánál találunk alattuk sarokerkélyeket.

Az út többi tanulsága is építészethez kapcsolódik. Figyelemre méltó a vasútállomás közelében található villanegyed, amelyhez hasonlót láttam Miskolcon is. (Lásd e blog korábbi bejegyzéseit.) E házak közös jellemzői a kovácsoltvas tetődíszek, amelyek olykor több méter magasak, növényi elemeket utánoznak. Az egyik házon például mákgubók lógnak a szélrózsa minden irányába. Az épületformák a német favázas szerkezetű építészetre utalnak, a budai Svábhegy villáihoz hasonlóan.

A városban Zsolnay hátán Zsolnay, bármerre néz az ember. Nemcsak 19. századi és 20. sz. eleji épületeken, a közelmúltban épülteken éppúgy feltűnik, feltűnik már csak színessége miatt is. A Zsolnay Pécsen a posztmodern vernakularizmus fontos elemévé vált, amennyiben a Zsolnay a hely szellemét testesíti meg, amit pedig a nagyszámú Zsolnay-emlék (Zsolnay Múzeum, Zsolnay-kút, Zsolnay-szobor, mauzóleum stb.) alátámasztani látszik. És ez csodálattal tölti el a városba látogatót.

A Zsolnay Múzeum épülete, Káptalan utca 2.

Nem olyan régen készülhetett az épület, ami nemcsak a Zsolnayra, hanem a szecesszió formáira is utal.

Kissé ugyan kilóg a többi kép közül, de ezt a bauhausos példányt nem hagyhattam ki a rám leginkább benyomást tevő épületek sorából.

„A tervpályázatok korát éljük” - Néhány gondolat a félegyházi városháza tervpályázatáról

Az, hogy egy városi középületre a város elöljárósága tervpályázatot hirdet, a századfordulón mindennaposnak számított, s a demokratizálódó közösségekben elvárás is volt. Az egy-egy épületre beérkezett pályaművek tanúbizonyságot tesznek a korszak építészetének sokszínűségéről: ha nem is minden terv valósulhatott meg, egy-egy pályamű komoly elismerést szerezhetett szerzőjének, Kiskunfélegyházán a városháza pályaterve Vas Józsefnek, a központi iskoláé Morbitzer Nándornak. 1903-ban indította el Magyar Pályázatok címmel folyóiratát az a két építész, akik a kiskunfélegyházi városháza első és második tervpályázatán is részt vettek, Fejér Lajos és Ritter Ignác. Az első évfolyam első számában így írnak:

„A tervpályázatok korát éljük. A magas kormány, valamint a hatóságok, testületek és egyesületek, mind pályázat útján szerzik be a közpénzen emelendő épületek terveit. Minden érdemesebb építkezésre pályázatot hirdetnek, minden esztendő bőven termi a terv-pályázatokat és ennek természetes következménye az a nagy érdeklődés, a mely minden újabb pályázat alkalmával mind nagyobb és nagyobb mértékben nyilvánul meg a magyar építészek körében.

  A pályázatra érkezett tervek kiállítását járva, sokszor valóságos szívfájdalommal látja az ember, mint kell a díjazottakon kívül is igen sok értékes eszmének hatás nélkül, vagy csak futólagos hatást téve visszatérnie kipattanási helyére, a terv alkotójához, a helyett, hogy méltó tanulmányozás tárgyául szolgálna.

  Jelen folyóiratunk célja, hogy a kiválóbb tervpályázatokat, melyekben valami művészi eszme nyilatkozik, eredeti ízlés buzog, ne engedjük veszendőbe menni, hanem részrehajlatlanul segítsük arra a hatásos útjára, melyet jogos igénnyel tehet meg a gondolkozó elmékben. Mert minden kiválóbb alkotás újabb, esetleg még jobb eszme alapjául szolgálhat. Hanem a tervkiállítások sokkal rövidebb ideig tartanak, semhogy egyes tervek tüzetes tanulmányozása lehetséges lenne. Sokszor pedig az ilyen kiállítást a pályázat kiírása helyén, valahol a vidéken, talán éppen az ország elzárt zugában foganatosítják, sőt néha egyáltalában meg sem tartják.

  Szóval, a körülmények mindenképpen korlátozzák az érdeklődőt abban, hogy a pályázatok eredményét, bár nézetünk szerint ez volna az igazi cél, mélyebb tanulmányozással haszonra fordíthassa, a terveket pedig arra kárhoztatják, hogy legfeljebb egy-egy elismerő megjegyzést csikarjanak ki, vagy csak futólagos hatást érjenek el.

  Az tehát a célunk, hogy az ország bármely vidékén lefolyt pályázat eredményét összegyűjtve, azt írásban és képben közöljük, hogy az ilyen tervpályázatba befektetett szellemi kincset megrögzítsük úgy, hogy azt mindenki, mindenkor tanulmány céljából felhasználhassa, hogy együtt találja minden időben a tanulmányozandó tervpályázat feltételeit, bírálati jegyzőkönyvét és rajzait, mert csak ezek együttes egybevetésével alkothat magának tiszta képet és fordíthatja hasznára alkalomadtán tanulmánya eredményét.

Most, hogy folyóiratunk célját ezekben így előadtuk és ezzel programunkat is kifejtettük, még csak azt jegyezzük meg, hogy a füzet kiállításánál nem riadtunk vissza semmi nehézségtől, sem anyagi áldozattól abban a reményben, hogy t. kartársaink és az érdeklődő szakkörök munkánkat pártolni fogják s módot adnak arra, hogy vállalatunk ne csak múló jelenség legyen, hanem állandó jelleggel mindjobban fejlődhessen.”

 [Fejér Lajos – Ritter Ignác]: „Előszó”,

in: Magyar Pályázatok, 1. évf. 1. sz. (1903), 1. 

Előbb, és később is akadtak vélemények, amelyek nem mondhatók ilyen lelkesnek. Id. Bobula János (1844–1903) az általa szerkesztett Építészeti Szemle című lapban így bírált egy városi tervpályázoatot 1892-ben: "A pályázati kiírás több tekintetből érdekes és tanulságos. Főleg azonban abból a szempontból, hogy például szolgálhat arra: hogyan nem kell pályázatot kiírni." (-dia [id. Bobula János]: A pályázatokról, in: Építészeti Szemle 1. évf. 1. sz. 1892. május, 7-10.) Medgyaszay István (1877–1959), miután a Magyar Mérnök- és Építész Egylet javaslatára a kereskedelemügyi miniszter a 79049 sz. rendelettel szabályozta a tervpályázatokra vonatkozó előírásokat, és az egylet tagjai kijelentették, hogy a szabályzatnak meg nem felelő tervpályázaton részt nem vesznek, az 1908 és 1912 közti időszakról általánosságban negatív képet rajzolt. (Medgyaszay István: „Városi tervpályázatok”, in: Városok Lapja 7. évf. 18. sz. 1912. máj. 4. 149-152.) Szavai mindazonáltal részben az 1908 előtti időszakra is vonatkoztathatók, így a kiskunfélegyházi városháza 1903-ban kiírt és 1904 tavaszán elbírált első, illetve ennek eredménytelensége folytán a kiválasztott öt tervező között meghirdetett és 1904 őszén elbírált második tervpályázatára. Hogy ezt az alábbiakban röviden megteszem, annak oka az, hogy Medgyaszay más tekintetben is érvényes megfigyeléseket mondott ki ebben az írásában. Például: „Városaink az utóbbi években szédületes arányokban fejlődtek éspedig nem annyira a közigazgatás, az egészségügy vagy a kultúra terén, hanem egyelőre a műszaki alkotásokban.” – ez igaz volt Félegyházára is, mint ahogy az is, hogy egy-egy város mérnöki kara általában egy fő volt, Félegyházán Dóczy Pál.

Medgyaszay szinte a következőkkel kezdi: „A magyar városok számos középülete szomorú tanulságul szolgál arra, hogy mily temérdek tőkét és hány százalék pótadót lehetett volna megtakarítani, célszerűbb és szebb tervek megvalósítása esetén.” Ennek oka részben az, hogy az építészetre a laikusok részéről nem fordul elég figyelem, a másik, hogy a művek sikere sokszor műszaki megoldásaikon múlik, ami tapasztalat kérdése is. „Egy-egy kezdő ember első önálló kísérletének kockázatát és felelősségét szívesen senki sem veszi magára, mert tudjuk, hogy a legjobb tervtől is még igen messzire esik a jól sikerült épült.” Nyilvánvaló, hogy kezdő építész nem rendelkezik olyan sok gyakorlattal, mint idősebb pályatársa, mégis kevés olyan eset van, hogy a város egy ismert, befutott és neves építésznek közvetlenül adna megbízást. (Egy ilyen eset, amikor Kada Elek, Kecskemét polgármestere felkérte Lechner Ödönt a kecskeméti víztorony tervezésére. - „Víztorony építése Kecskeméten”, in: Közmunka 1910. okt. 23.) A városok inkább a tervpályázati kiírást választják, ha korszerű középületet akarnak építeni. A közvetlen megbízás (amely jó módszer lenne, de ritka) és a tervpályázati kiírás (amely módszer Medgyaszay szerint nem feltétlenül követendő eljárás) létezne egy harmadik módszer is, mégpedig az, hogy meghívott szaktekintélyek között zártkörű pályázatot hirdessenek. Nagyon érdekes, hogy Félegyházán ez megvalósult: mivel az első tervpályázatot a bíráló bizottság sikertelennek ítélte, a tanács a legjobbnak tartott öt pályamű szerzőit (Fejér és Ritter, Vas és Takách, Morbitzer, Ybl Lajos, Sebestyén Artúr) szűkebb körű pályázatra hívta fel. Ybl nem vett rajta részt, és felháborodásban írt szavai a szűkebb körű pályázatot is más megvilágításba helyezi, mint amilyet Medgyaszay elképzelt: „Azon általánosan tudott körülményre, hogy a közgyűlési határozat egy pályázónak első helyekre nem jutott tervei érdekében hozatott, hogy az illetőnek alkalma nyíljék a jó tervek előnyeit tanulmányozva, azokat a kitűzendő új pályázaton saját előnyére értékesíteni, nem reflektálok.” - írta Ybl, és nem is reflektált rá. (BKML V. 175/b. I. 648/1903) Ybl által előre sejtett átvétel később valóban történt is: Morbitzer az első színházszerű pályaterv neobarokk homlokzatkiképzése helyett a második fordulóban a lechneri magyaros stílushoz igazodott, tervén Vas és Takách pályatervének erőteljes hatása fedezhető fel. Amiben nem feltétlenül kell az Ybl által sejtett intenciót sejteni, Vas azért is hathatott Morbitzerre, mert József idősebb rokona volt Nándornak.

Visszatérve Medgyaszayra, az építész a Városok Lapja munkatársaként óvatosan hívja fel cikkében a figyelmet a pályázatok további buktatóira. Konkrét esetet sohasem említ, de szavainak ezek nélkül is hitelt lehet adni. Előfordult, hogy a város a legkisebb díjon váltotta meg a kritizált, de kiváló tervet, a pályázó és a város érdeke tehát kezdetben, az építkezés megkezdése előtt különbözött. Az pedig, hogy a Magyar Mérnök- és Építész Egylet tagjai kijelentették, hogy a miniszteri rendeletnek meg nem felelő kiíráson nem vesznek részt, „Igen természetes, hogy ez semminemű pályázatnak sem lehet érdekében.” A pályázatok bírálata gyakran helytelen, mivel a bírálók részéről gyakran mutatkozhat részrehajlóság. (Amit ki is lehet játszani a város lakóinak ízlését ismerve; Morbitzer a Sarlós Boldogasszony templom átépítésének megbízását megkapva tudhatta, hogy a város oda van a neobarokkért.) A leghelyesebb lenne az építész szerint a várostól független tervezőket felkérni bírálatra, ez Lechner Ödön és Pecz Samu meghívásával Félegyházán (Peczével Szabadkán is) teljesült.
A korszak visszásságai nem egy esetben láttak nyilvánosságot. Tárkányi Antal még 1896-ban panaszolta el, hogy egy Ung megyébe tervezett templomának terveit a meg nem nevezett város ellopta, a tervek szerint felépítette, de ebből az építész egy forintot sem látott, és csak utólag szerzett tudomást a megépült templomról. Tárkányi ugyancsak szerencsétlenül járt egy gyártervével is, de ekkor már pert indított, amit meg is nyert. "Ily eset szintén sok fordul elő kivált a vidéken [...]" (Tárkányi Antal: Az építőmesteri joggyakorlat kérdéséhez. Válasz Pártos Gyulának az Építő Ipar 1000-ik számában közölt cikkére, in: Építő Ipar 20. évf. 13. (1003.) sz. 1896. márc. 25. 109.)
A korszak egyik fontos kérdése volt a tömegízlés problémája, amihez Medgyaszay is hozzászólt. (Fülep Lajosnál is olvashatunk a kérdésről.) A város közönségének (értsd: a közösséget képviselők) ízlése ugyanis csak közönséges ízlés lehet. Talán kicsit hirtelenül hangzó, de kétségkívül igaz állítás. Az ízléstelenségről lásd a Múltbanézőben megjelent írásomat, az ott közzétett forrásszöveg erről mindenkit meggyőzhet. Így történhetett, hogy a közgyűlés az új épület építését a régihez hozzácsatolva határozta el, ami a félegyházi levéltár kutatótermében látható fotó szerint egyszerűen borzalmasan nézett ki. És tudjuk, hogy technikailag is hibás elképzelés volt: a régi városháza udvari árnyékszékei az új épület falai alá kerültek. Mégis fél évet kellett várni, mire a bontást kimondták.

Medgyaszay néhány gondolata, mint fentebb a zárójeles megjegyzésekből kitűnt, a félegyházi városházára is vonatkoztatható. Hogy azonban a tervpályázatok során Félegyházán milyen személyes indíttatások játszottak szerepet, az ma már megmondhatatlan.
Azóta sok víz lefolyt a Tiszán. A tervpályázatokat utoljára a 305/2011. számú (XI. 23.) kormányrendelet határozott. (Magyar Közlöny 2011. évi 158. szám, 2011. dec. 23. pag. 38751-38762.) Ezzel hatályát vesztette a 137/2004. (IV. 29.) kormányrendelet.

Tárcsás saroképületek

Az a legfőképp vakolatból kiképzett tárcsákkal jellemezhető, a neobarokk alfajának számító stílusváltozat, amelyről röviden szakdolgozatomban is megemlékeztem a Táby József-féle ház kapcsán, és amelyre első megjelent dolgozatomban is felhívtam a figyelmet, leginkább Czigler Győző (1850-1905) nevéhez köthető. Nem ismerem Czigler aláírását, de az a ház, amelyet Csávásssy Kiss Janka építtetett 1904-1905-ben, lehet, hogy Czigler műve. Az egy belsőudvarral rendelkező saroképület módosított terveit 1905. július 13-án hagyták jóvá, a lakhatási engedély 1905. július 31-én kelt. (BFL XV. 17. d. 329, 35720/1-2 hrsz, 1-48 fólió) Ha valóban Czigler volt a tervező, akkor már nem érte meg, hogy felépülve lássa: 1905. március 28-án elhunyt. Az Építő Ipar, a Művészet, a Magyar Iparművészet mind megemlékezett az építészről.

Ugyancsak ezt a tárcsás-historizáló stílust lehet tanulmányozni egy másik épület tervein is. (BFL XV. 17. d. 329. 36758 hrsz, 1-33. fólió) A négyemeletes, egy belső udvaros saroképületet Szentpály József építtette új szabályozási vonal mentén a VIII. kerületi Baross utca és Szentkirályi utca kereszteződésénél. A terveket 1906. február 2-án hagyták jóvá. Az építkezést ezek alapján elkezdhették, és mivel a síkfödém megengedte, a földszinti alaprajzban néhány kisebb változtatást lehetett eszközölni, így a sarokra eső bolthelyiségeket egybenyitották. A Réti Síkfödém Vállalat (egykori címük: Bp. VII. Peterdi u. 35.) által készített módosított tervet 1906. május 12-én hagyták jóvá. 1907. június 1-én újabb tervváltoztatást hagytak jóvá, ekkor viszont nemcsak a földszinti bolthelyiségek változtak. Az első emeleti zárterkélyek nyitottak lettek, alakjuk pedig nem trapéz, mint a korábbi terveken, hanem a homlokzat síkjával szöget bezáró oldalakat az alaprajzon körzővel leharapták, így nemkonvex nyitott erkélyek jöttek létre. A második emelet erkélyei téglalap alakú, mindhárom oldalán ablakkal rendelkező zárterkélyek lettek, mint a harmadik emelet erkélyei is, a negyedik emelet erkélyei nyitottak maradtak. A használatbavételi engedély 1907. augusztus 1-én kelt. Ekkor azonban a pince és műhelyraktárak még nem voltak kiszáradva. Ezeket a hatóság 1907 novemberében vizsgálta meg, a használatbavételi engedélyt Szentpály 1907. november 23-án kapta meg. Az épület földszintjén tehát boltok voltak, az épület többi szintjén pedig lakások. Az utcára néző ablakok mögött két traktus húzódik meg a tervek szerint, a Baross utcai szomszéd felé eső épületszárnyban (ahol a földszinten a házmesteri lakás volt) egy. Az épület bejárata lépcsőházzal és a lépcsőházban felvonóval a Baross utcáról nyílik. A manzárdtetőt is beépítették, itt is lakásokat alakítottak ki. Az úri lakások szalonjai és szobái az első, második és harmadik emeleten az utcára néznek. Az épületen később lakáskorszerűsítéseket hajtottak végre. 1989-ben tatarozták a homlokzatot. 

Ehhez az épülethez számos kérdés kapcsolódik. Először is, ki volt Szentpály József, aki nemcsak az építtető, hanem a tervező is volt? Aláírásához szép bélyegző is tartozik, eszerint címe Bp. V. Lipót körút 12. Azonos lehet azzal a szegedi építésszel, aki 1886-ban a kiskunfélegyházi Korona Szállót tervezte?

A másik, számomra sokkal fontosabb kérdés viszont az, miért nem egyezik az épület homlokzata a tervvel? Azért kértem ki ugyanis a levéltárban a 36758 helyrajzi számhoz tartozó terveket, mert Budapest VIII. kerületi építészeti topográfiájában (Déry 2007) nem szerepel az épület tervezője, sem az építtető neve, sem az építés dátuma, s mert saroképület lévén, de még jobban magát az épületet nézve okkal remélhettem, hogy azonos lehet azzal a házzal, amelynek földszinti és első emeleti alaprajzát a Magyar Építőművészet 1909-ben közölte Vas József neve alatt. (A blog egy korábbi bejegyzésében ígértem a kérdésnek utána nézni.) A folyóiratban közölt alaprajzok azonban nem feletethetők meg maradéktalanul a Baross u. 21. sz. háznak. Bár a Szentkirályi utca első emeletén a terven is 10 és az épületen is 10 ablak nyílik, és bár a sarkon mindkettőn félköríves zárterkély van, kétkedésre ad már az is okot, hogy az épület első emeletén a tervvel szemben két erkély van, az pedig végképp nemleges választ az azonosság kérdésére, hogy a terv első emeleti 2ablak+1zárterkély+2ablak+1zárerkély+1ablak-sora nem egyezik a Baross utcai homlokzat 1ablak+1erkély+3ablak+1erkély+1ablak-sorával. Tehát ez nem a Vas tervezte Baross utcai bérház. De nem egyezik meg maradéktalanul Szentpály terveivel sem. Hogy a neobarokk motívumok helyett mikor és hogyan kerültek kék kerámiák az épületre, nem tudni, viszont a terveken látható és az épületen ma is meglevő Baross utcai félköríves záródású, ablakokkal ellátott oromzatok, (amelyek közt a tervek szerint egykoron háromszögletű, timpanonra emlékeztető, két pillérrel ellátott üvegablak volt), arról tanúskodnak, hogy Szentpály épülete megváltozott formában ma is áll. (A tervhez képes drasztikusan megváltoztak például az erkélyek elrendezései is.) És még egy rejtélynek tűnő adat, az 1991-es korszerűsítéskor a tervdokumentációban a négyemeletes épületről azt írták: "A korszerűsítésre kerülő lakás egy ötemeletes, alápincézett hosszfőfalas épület földszintjén helyezkedik el, az udvari szárnyban."

Sajnos Vas József Baross utcai házát még tovább kell keresni. Néhány Baross utcai saroképületet már kizártam, a fentebb említett kettőn kívül azokat, amelyeknél a topográfiában olvasható a tervező neve, de úgy látszik, a keresés még eltart egy darabig, különösen, ha Vas épülete ma már nincs meg...

Vas József: Baross utcai bérház, Magyar Építőművészet, 7. évf. 8-9. sz. (1909)