Egy csongrádi újságcikk a polgárosodásról, 1904. június 26.

A magyar polgárosodás. A D. M. K. E. csongrádi fiókjának megalakulása
in: Csongrádi Ujság 2. évf. 26. szám, 1904. június 26. 1 - 2.
[mai helyesírásunknak megfelelően javított változat, kiemelések az eredetiben]

Az alábbi forrást nem eszméinek terjesztése miatt teszem közzé, hanem amiatt, hogy a nacionalizmusról folytatott tudományos párbeszédet a vidék gyakran elhanyagolt szempontjával színezzem. A cikk a Csongrádi Ujságban jelent meg a Dél-Magyarországi Közművelődési Egyesület csongrádi fiókegyesületének megalakulása alkalmával. Érdemes megfigyelni, hogy nacionalista alapállása hogyan vált át egy "nemzet" alatti regiszterre, a polgári identitása.

"Mi - a magyar alföld színmagyar népe közt élvén - tovább megyünk egy lépéssel a magyar kultúra mezején, mint a magyarosítás.

       Nekünk nem kell arról gondoskodni, mint a nemzetiségek között élő magyar értelmiségnek, hogy megtanítsuk a magyar nyelv ismeretére a népet, hogy terjesszük a magyar nyelv ismeretét, használatát.

       Nekünk ennél nagyobb, nemesebb, szentebb kötelességeink vannak.

       Nekünk elől kell járnunk a magyar szellem ama harcában, amelyet az idegen kultúra uralma, nyomása ellen folytat immár ezer év óta fajunk.

       Nekünk, a magyarság szellemi és anyagi erőinek összes fegyvereit fel kell használnunk, nem csupán a nyelvegységben rejlő erkölcsi erőt. Szóval, amíg a végvidékek és határszéli megyék magyarsága csupán arra van utalva, hogy a magyar nyelv uralmáért harcoljon: mi nagyobb erőt küldhetünk harcba, hatalmasabb célokért szállhatunk síkra: a magyar polgárosodásért, amely egykor megvalósíthatja Nagymagyarország eszméjét.

       A magyar polgárosodásra pedig égető szükség van nálunk, ahol parasztnak hagyták a földmívelő osztályt, az iparosokat feláldozták a külső országok érdekeinek, az erkölcsi élet pedig ijesztő módon eldurvult, s a népfelsegítés munkája előbbre való szent kötelességünk minden közjogi pártoskodásnál.

       Nagyon tévedne, aki azt hinné, hogy a magyar nyelv terjesztésével már eleget tettünk a magyar kultúrának s a március 15-iki bankettekkel a hazafiságnak.

       Hiszen itt nem kell senkit magyarul tanítani, hanem művelni kell a magyar nép lelkét. Ez első kötelesség! Tanítani kell a magyar népet a földmívelés okosabb módjára, állattenyésztésre, kertészet, méhészet, gyümölcstenyésztésre. Tanítani kell a hazai iparra és mezőgazdasági ipar művelésére s a kereskedelmi pályára rávezetni. Tanítani kell az összetartásra, a polgári öntudatra, s főleg az emberekkel való társadalmi érintkezés finomságára. Szóval, a parasztságot fel kell segíteni s belőlük magyar polgári osztályt kell teremteni az alföldi magyar kulturális egyesületeknek, - ami a huszadik század legnagyobb feladata!

*

Csongrád vármegyében még a kivándorlás csak szórványosan fordul elő. Itt még a népfelsegítés elve nem talál leküzdhetetlen akadályokra. Nem kíván nagy áldozatok, mint a felvidéki és székelyakció.

        Itt tehát hálás és rendkívül üdvös szerepe jutna a magyar értelmiségnek, mikor a magyar parasztság polgárosításán, megmentésén, felsegítésén fáradozik majd.

       A Csongrádi Lap [a Csongrádi Ujság vetélytársa] t. laptársunk nyílt levélben egyenesen hozzánk fordult, azt fejtegetvén, hogy mi, akik egy asztaltársaság eszméjét felvetettük, szervezkedjünk közös kultúrtörekvések előmozdítása végett egy bizalmas asztaltársasággá.

       A mi feleletünk íme benne foglaltaik a csongrádi D.M.K.E. csongrádi fiókjának megalakulásában.

        Alkossuk meg az asztaltársaság tagjaiból a külön írói asztaltársaságot, de legyen ennek a társaságnak tagja minden polgárember, minden gazda, de mindenek fölött minden tanító."

Egy újságcikk a kultúráról, annak hiányáról és a rá való igényről 1909-ből

Szellemi életünk. Kiskunfélegyháza, 1909. aug. 7.

in: Félegyházi Hírlap egyesült Félegyházi Híradó, 1909. augusztus 8. 1.

      Általános az a nézet, hogy a kulturai [kulturális] haladás az országban általában azért olyan lassú, mert szellemi élet a vidéken vagy semmi sincs vagy igen kevés van.
      Van ebben a mondásban egy kis igazság.
      Az irodalom, művészet és tudomány központja a főváros. Minden nevezetesebb szellemi mozgalom a fővárosból indul ki s míg a fővárosi otthon tűzhelynél élvezi, a vidéki ember csak értesül róla.
      Jó színházak, nyilvános könyvtárak, ezernyi látni és tapasztalni való népszerű, tudományos felolvasások, az országgyűlési tárgyalások eleven mozgalmas képe, az mind megannyi tényezőjét képezi a fővárosban a szellemi élvezetnek, ennek folytán a haladásnak. Mi vidékiek mindezt nélkülözzük s csak az újságokra vagyunk utalva.
      A főváros polgárságának lépten-nyomon alkalma nyílik a szellemileg nemes szórakozásra, mely mellett számos oly részlettel, oly kérdésekkel és tudnivaló dolgokkal ismerkedik meg, melyeket oly kellemes módon sem könyvekből, sem újságokból elsajátítani nem lehet.
      A mi szellemi élvezetünk egy-egy hangversenyben tetőzik, mely annál kevésbé elégíthet ki teljesen, mert az is nagy ritkaság s az ily élvezet iránti érzék emiatt valami nagy mértékben nincs is meg. A színházi élvezetben, melyet holmi vándortársulatok nyújtanak, ritkán van köszönet.
      Marad még az egyleti élet, melyen alkalmunk van egymással érintkezni s a nyilvános helyeken való rendes összejövetel, melyen vagy szórakoztató játékkal töltjük szabad időnket, vagy újságokat olvasunk, vagy pedig mikor annak éppen ideje és alkalma van, politikai eszmecseréket folytatunk.
      Elfogulatlanul ítélve bizony nagyon szegényes eredmény ez, de hát bármint csűrjük és csavarjuk a dolgot, egyebet sem hozunk ki s összes szellemi élvezetünk jóformán azokra mulatságokra redukálódik, melyek a téli évadokon át az egyik vagy másik egylet részéről a jótékonyság érdekében rendeztetnek. S ez így van hazánk legtöbb vidéki városában, ahol hiába iparkodnak útját vágni annak a szellemi meddőségnek, mely teljesen lehetetlenné teszi, hogy a vidékeken is életerős szellemi központok keletkezzenek.
      A város, amely mozgalmas szellemi életével gócpontját képezné egy nagyobb vidéknek s úgyszólván értelmi bélyegét szülné, erre kevés van, talán nincs is. S így megmaradnak ezek a városok mind a szó szorosabb értelmében vett provinciának, szűk látókörrel, kevés életrevalósággal s kicsinyes felfogással, a hétköznapi gondok és bajok közepette.
      A törekvés csak akkor fog eredménnyel járni, ha nem lesz egyoldalú és az összes erre hivatott tényezők egyetértőleg működnek össze.
      Azt nem akarjuk mondani, hogy a magasabb szellemi érdeklődés a vidéken egyáltalában hiányzik, - korántsem. Van elegendő mindenütt; de részint sporadikus jelenségek s még nem hatotta át az egész társadalmat, részint pedig az a körülménye gátolja az utóbbit, hogy akik e magasabb szellemi érdeklődéssel bírnak, ezt a másokban is felkölteni vagy akarják, vagy nem tartják magukat reá hivatottaknak.