Szeglethy György beszéde (1899)

Az új polgármester

in: Veszprémvármegye, 1899. február 25. 2–3.

Szeglethy György megjelenvén a teremben, lelkes éljenzés zúgott föl, melynek csillapultával Szabó Imre elnök [a tisztújítást levezénylő] szívélyes szavakkal adta tudtára, hogy a képviselőtestület egyhangúlag őt jelölte a polgármesteri székbe, s kérte, fogadja el a jelölést.

                Szeglethy György némi meghatottsággal kezdett szólni, hangja azonban mind erősebb lett, s fordulatokban gazdag, szépen előadott beszédével nagy hatást keltett. Beszéde így hangzik:

                Mélyen tisztelt értekezlet!

                Teljes mértékben fel tudom fogni és méltányolni az Önök kitüntető bizalmának egész súlyát és horderejét, midőn engem, mint igénytelen polgártársukat maguk közé fogadni a maguk közt is első helyre állítani szándékoznak, mely helyet addig oly népszerű és közbecsülésben álló ember, mint Kovács Imre úr töltött be. Fogadják e keresetlen, az előlegezett bizalomért hálás köszönetemet.

                Nem a szónak, inkább a tetteknek vagyok az embere, s ha polgármesterünknek megválasztanak, szívvel-lélekkel azon leszek, hogy a belém vetett bizalomra magamat érdemesnek bizonyíthassam.

                E nemes város ősi címerében egy lovas vitéz alakja látható, amint a kép szűk keretéből mintegy kitörni készül. Tegyük félre a heraldikát s fogadjuk el magyarázatul, hogy címerpajzsunk a haladást hirdeti, s értsük meg a kor intő szózatát, mely haladást sürget minden dolgainkban.

                Azt mondják ugyan a pesszimisták, hogy városunk kedvezőtlen fekvése úgyszólván minden haladásnak ellensége. Ám fogadjuk el ezt mentségük a múltakért, de ne vessük ürügyül a jövendőre nézve, hanem inkább azon legyünk, hogy egyesült erővel leküzdjük az akadályokat s teremtsünk egy szebb jövőt szeretett városunknak. Ne feledjük, hogy az erős akarat félsiker.

                Azokkal a reformokkal, melyeket én szükségeseknek tartok, ezúttal bővebben nem foglalkozhatom. Vannak eszméim a közegészség, közbiztonság és a város gazdászatának emelése stb. körül. Ezekkel azonban most, midőn még városunk anyagi erejét közvetlen tapasztalásból nem ismerem, előállani nem akarok.

                Érzem és tudom azonban, hogy nemcsak az adminisztráció, hanem a reformok terén is a teendők oroszlánrésze a polgármesterre várakozik.

                De hogy a polgármester a hozzáfűzött várakozásoknak megfelelhessen, egy hivatása magaslatán álló tisztikarra s a tanács és képviselőtestület támogatására van elkerülhet[et]len szüksége. Az önök bölcsessége, remélem megtalálta, illetőleg meg fogja találni az utat, melyen ezeknek megválasztásában elindulnia kell.

                Ami pedig engem illet, tudva van Önök előtt, hogy a közigazgatás terén immár 25 éve működöm s ebből 10 év községi [városi] szolgálatra esik.

                Jelszavam: munka, becsületesség és igazságszeretet; s e jelszavakhoz minden pártfelekezet és magánérdekre való tekintet nélkül, hű is maradok.

                Tiszttársaim bennem következetes előzékenységre de egyúttal következetes és igazságos szigorra számíthatnak.

                Ami pedig a nagyközönséget illeti, ez az ajtó személyválogatás nélkül minden polgártársam előtt, kinek tanácsra vagy útbaigazításra van szüksége, nyitva áll.

                Mert ambíciómat képezi, hogy polgártársaimnak nemcsak tiszteletét, hanem bizalmát és szeretetét is elnyerhessem s ezekből minden akadállyal szemben új erőforrást szerezhessek városunk feljesztése s a polgárság jólétének előmozdítása körül rám várakozó nagy feladatomban.

                Isten tartsa Veszprém város nemes közönségét s adjon sikert közös törekvéseinknek.

                Az éljenzéstől többször félbeszakított beszéd elhangzása után a jelenlevők siettek gratulálni a jelöltnek, mire az értekezlet véget ért.

[A tisztújító közgyűlést február 23-án tartották.]

Polgármesterek az irodalomban

A polgármester az az államférfi, aki helyben felelős az államiság rendszerszerű működéséért. Hivatásának e dilemmáját jól jelzi Tolnai Lajos 1885-ben megjelent A polgármester úr című regénye, amely bár fiktív történetet beszél el, részleteiben – ha kínosan nem is, de zavarba ejtő módon – összevág a közigazgatási iratokból és sajtóból feltárható történeti dokumentumokból rekonstruálható valósággal. (Tolnai a kritika szerint egyértelműen Marosvásárhelyről festette e nem túl kedvező képet, a regénybeli Várhegyet azonban megkülönböztette Marosvásárhelytől, amely várost külön említi a fiktív, de a Maros partján fekvő Várhegyen játszódó regényben.) A regény főhőse, Tarczali Tamás a székely szabad királyi város, Várhegy polgármestere, aki megelégelve a várhegyi közélet kisszerűségét, Budapestre költözik, s magasabb életcélokat keresve újságszerkesztőnek és drámaírónak áll, azonban anyagi bukása irreális naivitása miatt erkölcsi bukásához és megháborodásához is vezet. E negatív karrierregény, mely egyben a 19. század végén népszerű művészregényként is olvasható, az ember helyhez kötöttsége mellett érvel (Tarczali visszakerül Várhegyre, s ott férjhez ment lánya gondoskodik róla élete végén), s bár horizontján a magyar nemzet is megjelenik, a nemzeti kultúrán belül egy regionális kultúra létjogát is kívánatosnak tartja. Mielőtt Tarczali végleg Budapestre költözne, Késő Pál (beszélő név, valóban későn adja elő érveit) próbálja meg jobb belátásra téríteni: „Nem válaszfalat akarok, csak ebbe a várba is külön katonaságot és fegyerzetet. Itt uram valamikor külön kormányzat volt, külön társadalmi és irodalmi élet – és Erdély egyiket sem szégyellheti. Pest a magyarra és székelyre nézve nem a gyomor, melynek mindent meg kelljen emésztenie, és nem is a templom, nem is Róma, a honnan a hivatalos áldást és absolutóriumot kelljen várnia a költészetben is.”[1] Késő két olyan toposzra is támaszkodik, amelyet a centrum–periféria-elméletek is szívesen idéznek, a „minden út Rómába vezet” centrális modelljét a szintén Rómára és annak állam-szervezetére utaló gyomor-metafora világítja meg, amely azzal érvel, hogy a többi testrész egészséges ellátása érdekében előbb a gyomornak kell megemésztenie a táplálékot (Agrippa Menenius meséje). A jogi autonómiáját elveszített Erdély Késő Pál szerint kulturális autonómiára már történelmi hagyományai miatt is igényt tart. (A regény e szemlélete összefügghet az élete jelentős részében Erdélyben alkotó Tolnai és a magyar irodalmi életet meghatározó Gyulai Pál között feszülő ellentéttel, igaz, Gyulai éppen A polgármester úr megjelenése után lendült csak támadásba.)

Szó, mi szó: nem sok 19. századi szépirodalmi mű ismeretes, amelyben a polgármester főszereplő, vagy legalább mellékalak volna. Mindeddig két ilyen művet találtam, Okányik Lajos: A párizsi éjszaka, vagy Szökik a polgármester című vígjátékát,[2] és Tolnai Lajos: A polgármester úr című regényét.

A polgármesterek személyét mindig tekintély vette körül, s ez részévé vált a polgármester képéről kialakult toposznak. Elég a ceglédi Gubody Ferencről, a kecskeméti Kada Elekről, a marosvásárhelyi Bernády Györgyről fennmaradt fényképekre gondolni (ábrázolják akár polgári viseletben, akár díszmagyarban őket), vagy a nyíregyházi városháza, a szegedi városháza polgármesteri portrégalériáira. (Polgármester-galéria díszíti a rigai városháza tanácstermét is.) E képekkel a polgármester irodalmi ábrázolásai is meglehetősen egybevágnak: „Egy polgármesternek vénnek kell lennie, ősznek, nyirett hajunak, örökké pislogó véres, ravasz szeműnek, dagadt képűnek, felkötött állúnak, hogy sohase lehessen kivenni: mit gondol; unalmas, monotos, kásás hangúnak, nehány hatalmas intéző kedvét keresőnek, ridegnek, zárkózottnak, fukarnak, gőgösnek, mert akkor minden ember fél tőle. És ez nagy előny és nyereség.”[3] Ezt a már-már sztereotípnak is nevezhető rajzot közvetíti Okányik vígjátéka is, amely épp e kép nevetségessé tételét is célul tűzte ki. A párizsi éjszakában Kenderessy Kelemen polgármester beleszeret a szép és fiatal Ilonkába, aki elkerülendő az érdekházasságot, elhiteti rekedten szerenádot adó kérőjével, hogy csak úgy hajlandó hozzámenni, ha megszökteti, mint A párizsi éjszaka című regényben. A polgármester – Ilonka szándékainak megfelelően – tévedésből Fáni kisasszonyt szökteti meg, de elkapják, s hogy senki becsületén ne essék csorba, a polgármester megkéri Fáni kezét, ami egyébként egyiküknek sincs ellenére, így a darab végén mindenki a szíve választottjával esküdhet meg.

            Tolnai regénye már súlyosabb mondanivalóval, társadalomkritikával terhelt. Tolnai éppen azért kezdi a polgármesteri toposz leírásával regényét, hogy ezzel szembeállítsa a 45 éves, fiatalos megjelenésű, jóképű Tarczali Tamás polgármester megjelenését, s kiemelje őt a többi polgármester sorából. Tarczali kompromisszumra képtelen, naiv, idealista személyisége éles ellentétben állt nepotista, érdekelvű, bosszúálló környezetével is. A regény kezdetén úgy tűnik, erkölcsi tekintetben magasan felette áll a behízelgőknek, képmutatóknak és köpönyegforgatóknak, s ez a jellemvonása itt még kifejezetten pozitív. Mégis nehezen nevezhető erkölcsösnek, hiszen a regény második felében tétlenül nézi végig, amint még kiskorú fia megszökik egy nála tizenöt évvel idősebb nővel, eltűri, hogy szegénységbe taszított neje és két lánya az ő munkáját kezdje el végezni a lapszerkesztésben, börtönbe kerül párbajozás miatt, s amikor már mindent elbukott, az utolsó nyolcszáz forintjával Vörösvásárhelyre utazik, hogy az összeget letegye ott, s országgyűlési követté válasszák. Lélektani motivációi itt a legzavarosabbak, mert amikor kiderül, hogy „Vörösvásárhely mindig ellenzékit választ, de a kormány ellen soha egy lépést sem tesz.”,[4] akkor, vállalva, hogy szó szerint utolsó forintjait elveszíti, nem hajlandó a köpönyegforgató szerepet elvállalni, s párbeszédéből az is kiderül, hogy – dacára jogi végzettségének – aligha volt annak tudatában, hogy ez a nyolcszáz forint vesztegetésnek számít. A regény e következetlenségei súlyosan hitelét veszik Tarczali jellemrajzának, amit nem igazán árnyal az sem, hogy művészi nagyságként kezelik, mert a darabjaiért is csak számításból lelkesednek kezdeti pártfogói, akik anyagi romlásakor már köszönésre sem méltatják a szerzőt. Művészetének kvalitására nem derül fény a regény során.

A regény epizódokból épül fel, amelyeket rövidebb-hosszabb időszakokat lefedő ellipszisek tagolnak. A linearitás csak néhány ponton ad alkalmat arra, hogy mélyebb összehasonlításokat lehessen tenni, s ezekből a jellembeli hangsúlyeltolódásokra lehessen következtetni. Tarczali kezdetben így vélekedik: „A nép nem olyan bolond, hogy végre is be ne lássa a saját javát.”[5] Majd: „Szerencsétlen egy nép! Majd meglátja, kije voltam, ha más ül a helyembe.”[6] Tarczali jellemrajzánál sok ilyen fogódzója van az olvasónak, de nem a mellékalakoknál. A feleség és a gyermekek szemszöge tárul fel a legkevésbé. A Tarczali fiú botrányos szökéséről csak egy közbevető megjegyzésből értesülünk, a büszke nej regény végéig kitartó áldatlan ragaszkodása férje mellett nincs megmagyarázva.

A regény itt olvasható: http://mek.oszk.hu/08500/08500/08500.htm

Tolnai Lajosról itt: http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/04/242.html

---

[1] Tolnai Lajos: A polgármester úr, Révai, Budapest 1885, II, 157–158.

[2] A párizsi éjszaka, vagy: Szökik a polgármester. Vígjáték három felvonásban, írta Dr. Okányik Lajos, kath. legényegyletek és olvasókörök használatára, Bazárovits Gusztáv kiadása, Esztergom 1908. 2. kiad.

[3] Tolnai, 1885, I, 3.

[4] Tolnai, 1885, II, 207.

[5] Tolnai, 1885, I, 162.

[6] Tolnai, 1885, II, 70.