A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tiszakécske. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tiszakécske. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. február 19., hétfő

A magyaros szecesszió egy gyöngyszeme Tiszakécskén



A magyaros szecesszió egy gyöngyszeme Tiszakécskén


Nem ismert az építészettörténeti szakirodalomban, hogy Tiszakécske milyen gazdag, egyenletes színvonalú épített örökséggel rendelkezik, pedig a városban megfordulók nem mindennapi épületegyüttest ismerhetnek meg. Ez az épületegyüttes meghatározó részben szecessziós. Sőt, aligha túlzás az a kijelentés, hogy a városképet erőteljesen meghatározó irányzat, a szecesszió egész Európában egyedülállóvá tetti Kécske építészetét: az 1900 körüli korszak Magyarországának, és amennyire ez látható, Európájának is ez az egyetlen ismert szecessziós faluja a maga 46 emlékével.
Ez kiugróan magas szám: sok mai megyeszékhelyen sincs ennyi szecessziós épület; és azért is magyarázatot igényel, mert a szecessziót általában nagyvárosi jelenségnek szokás tartani. A szecesszió ugyanis éppen akkor jelent meg Ókécskén és Újkécskén, amikor a településkettős az újításokra és a változásra egyaránt nyitottá és kezdeményezővé vált. Éppen ez volt az, ami rácsodálkozásra késztette az 1935-ben Ókécskén megforduló Móricz Zsigmondot: „Mindenfelé oly hatalmas házak, hogy valamennyit földbirtokosi vagy úri kastélynak nézném, ha folyton meg nem magyaráznák, hogy ez egy húszholdas, harminc- vagy hatvanholdas kisgazdáé.” Ókécske mellett azonban nem maradt el Újkécske sem, és közösen léptek a modernitás mezsgyéjére, ami a korszerű építőanyagok és a legújabb építészeti stílus alkalmazásában is megnyilvánult. Közössé váló városképi együttesük az Alföldön páratlan.
Ezzel járt együtt a polgári attitűd megjelenése és a lakáskultúra változása, aminek a jele az építészetben a historizáló, majd a szecessziós díszítőelemek, stukkó- és majolikabetétek alkalmazása. Az a ház, amelyikben Móricz megszállt (Templom tér 4.), Kécske legszebb – és példaszerűen felújított – szecessziós polgárházainak egyike, de nem marad el mellette közvetlen szomszédja, a Templom tér 5. sz. alatti, ma óvodaként funkcionáló épület sem, amelyről hosszabban érdemes szót ejteni.
A Templom tér 5. sz. alatti polgárház egykor jegyzői lakként szolgált, kimondottan reprezentatív jellege ezzel függhet össze. Hosszas viták után 1911-ben kezdték építeni, miután a községi elöljáróság megvette az építkezés céljára kiszemelt két telket és előteremtették az építkezés fedezetét is. A kivitelezést Dankó János helybeli kőművesmester vállalta, aki még abban az évben átadta az épületet.
Az épület öt egyforma nyílással néz a Templom térre, síkszerű homlokzata a szecesszió magyaros változatának a Duna–Tisza közi régióban kiemelkedő emléke. Stíluskapcsolatai, formai megoldásai a lehető legszorosabban kötődnek a korszak építőipari központjaivá váló Kecskemét és Kiskunfélegyháza építészetéhez. Így ez az egy épület is méltán tartozik az alföldi szecessziós építészet Európában kimagasló értékekkel rendelkező épületcsaládjába. Alaprajza a korszak polgári módját követi (ami tömegformálásában, anyaghasználatában, léptékében és elrendezésében is radikálisan eltért a tradicionális paraszti építészettől). Igazán figyelemre méltók a díszítései.
Az eresz alatti tizenegy konzolszerű stukkódísz alatt tizenegy, szamárhátíves nyelvszerű elem található, egy-egy kerek zöld majolikagombbal. Ez a megoldás kecskeméti eredetű, látható volt Sándor István főjegyző villáján és ma is látható a kecskeméti, Faragó Béla fasor 8. sz. házon, s ezek nyomán a nagykőrösi, Ady Endre u. 1. sz. házon. (Talán nem véletlen, hogy a kecskeméti és kécskei főjegyzői lak is ennyire hasonlít egymásra!) A kecskeméti Faragó Béla fasor 8. sz. épülettel látszólag egyezik az ablak fölötti, Anjou-liliommá összeérő, hajlított vonalú, mintegy lenyomott szamárhátívet kirajzoló végződésű szalagkeret, amely egy kígyózó szárú napraforgós stukkóbetétet fog közre. Valójában a kecskeméti ház szív alakú díszítményéhez kapcsolódó, az Anjou-liliom szirmain kerek vörös majolikagombok láthatók, míg e tiszakécskei házon zöld gyöngysorral körbevett piros majolikagombok, amelyek így teljesen egyeznek a kiskunfélegyházi Kneffel-ház liliomos végződésű szalagkeretes díszítményével. A Kneffel-házhoz köti ezt az ókécskei házat az is, hogy a szalagkereten három vízszintes csík látható, amelyeket oldalt három apró tárcsa kísér – ez a kecskeméti házról teljesen hiányzik. Az ókécskei stukkóhasználat városközi kapcsolatait ez esetben a zöld-piros gyöngysoros majolikagombok és a kígyózó szárú napraforgós stukkóbetét mutatják. Előbbi látható a kiskunfélegyházi Közgazdasági Takarékpénztáron és Kneffel-házon (Damjanich u. 1.), a nagykőrösi Ady Endre u. 1. sz. házon. Utóbbi a kiskunfélegyházi Kneffel-házon, a kecskeméti Faragó Béla fasor 8. sz. házon, a csongrádi Moletz-házon, a törökszentmiklósi Almásy út 25. sz. házon, a nagykőrösi Kecskeméti út 45. és Bajcsy-Zsilinszky u. 7. sz. házakon, utóbbi három példán a szamárhátíves-liliomos vakolatszalag nélkül. A szóban forgó ókécskei házon azonban meghatározó a vakolatszalag, amely nemcsak az ablakok szemöldökdíszét adja és fogja közre, hanem az alsó mezőt is kitölti. Lefelé hajló félkörívvel összeköti az ablakok szalagkereteit, hullámos köténydíszeket is képez, egyedivé téve a homlokzati architektúrát.
Az épület jó karban van, felújítása mindazonáltal a közösségi funkcióját tekintve indokolt. Ugyancsak indokolt az épület városképi védelme, már pusztán várostörténeti jelentőségénél fogva is. A kécskei szecesszió emlékei közül ez a ház kiemelten értékes azért is, mert stílustiszta alkotás: a szecessziónak rendkívül sok variánsa található meg Tiszakécskén, de ez az egyedüli, amely kizárólag a magyaros, nemzeti tartalommal is rendelkező, a Lechner Ödön nyomán a népművészet formakincséből merítő stílus jegyeit mutatja fel. Egy esetleges felújításánál célszerű volna a Törökszentmiklóson, az Almásy út 25. sz., méltó módon felújított házat példának tekinteni, de mindenképpen megtartani a homlokzat szemet gyönyörködtető díszítőrendszerét, amely az épületet a valóban a tiszakécskei szecesszió gyöngyszemévé avatja.






Tiszakécske, Templom tér 5. sz. épület









Kecskemét, Faragó Béla fasor 8. sz. épület, részlet



Kiskunfélegyháza, Damjanich u. 1. sz. Kneffel-ház



Törökszentmiklós, Almásy út 25. sz. épület, részlet


2017. március 26., vasárnap

Pontszerűen is alkalmazható frízmotívum

 Nagykőrös, Kossuth Lajos u. 26.

Nagykőrös, Rákóczi út 25.

Tiszakécske, Vörösmarty u. 2.

Nagykőrös, Hétvezér u. 1.

Nagykőrös, Ceglédi út. 3.

Nagykőrös, Jókai u.

Nagykőrös, Szolnoki út 20.

2017. március 19., vasárnap

Pontszerű motívum 01


Nagykőrös, Encsi u. 2.

Nagykőrös, Rákóczi út 55.


Csongrád, Szentháromság tér 29.


Tiszakécske (Ókécske), Bocskay u.


Tiszakécske (Ókécske), Kossuth u. 80.


Tiszakécske (Ókécske), Kossuth u. 87.


Tiszakécske (Ókécske), Szabolcska Mihály u. 80.


Kecskemét, Kápolna u. 24.


Nagykőrös, Jókai u. 13. (eredetileg ezen az épületen is látható volt a motívum)


Tiszakécske (Ókécske), Ókécskei Gazdasági Egyesület székháza, 1912

Kecskemét, Nagykőrösi u. 30.

Tiszakécske (Ókécske), Vörösmarty u. 1.

Nagykőrös, Hétvezér u. 1.

Kiskunfélegyháza, Jókai u. 5.

Frízmotívum 02


Nagykőrös, Arany János u. 21.

Csongrád, Fő u. 28. Lévai fivérek üzletháza, 1910

Kecskemét, Erkel u. 1.

Szentes, Arany János u. 20.

Frízmotívum 01


Tiszakécske (Újkécske), Béke u. 147. Gefferth-ház


Nagykőrös, Derkovits u. 3.

Kecskemét, Szlemenics u. 1.

2016. augusztus 12., péntek

Motívumkereső 8 - stukkónapraforgók

Nagykőrös, Rákóczi út 25.


Cegléd, Batthyány u. 16.

Cegléd, Kazinczy utca 18.

Tiszakécske, Szabolcska Mihály u. 182.

Tiszakécske, Kossuth Lajos utca 95.

2016. augusztus 10., szerda

Motívumkereső 7 - kígyózó szárú stukkónapraforgók

1.) Kiskunfélegyháza, Daru u. 1. Kneffel-ház, 1909-1910, kivitel: Ujszászy János - Mailáth József

2.) Kecskemét, Faragó Béla fasor 8.
3.) Tiszakécske, Templom tér 5.

4.) Csongrád, Iskola u. 2. Moletz-ház (rekonstrukció, 2012)

5.) Nagykőrös, Kecskeméti út 45.
6.) Nagykőrös, Bajcsy-Zsilinszky u. 7.

7.) Csongrád, József Attila u. 11.


8.) Kiskunfélegyháza, Petőfi u. 17.


2016. augusztus 8., hétfő

Motívumkereső 6 - a vasnapraforgó

Kiskunfélegyháza, Bajcsy-Zsilinszky utca 7. Tarjányi Dezső tanító háza, 1909, kivitel: Ujszászy János - Mailáth József. A kapu Tóth Károly kiskunfélegyháza lakatosmester munkája.






Tiszakécske, Béke út 138. Polgárház. A kapu Varga János újkécskei lakatosmester munkája.