Léva (Levice, Szlovákia) és Kiskunfélegyháza kapcsolatai

Szalay Gyula, a Kiskun Múzeum alapítója és első igazgatója 1888 és 1893 között Léván tanított. (Fazekas István: Emlékezés Szalay Gyulára, in: Cumania 5, 1978, 375-383, vonatkozó rész: 376-378.)

A kiskunfélegyházi főgimnázium (ma: Móra Ferenc Gimnázium) minden évben megjelenő értesítőit Léván nyomtatták.

Morbitzer Nándor és Vas József tervei szerint épület Léván a városi szálló és bérház, egy időben kiskunfélegyházi épületeikkel (városháza, Bányai-ház).

Vízy László a kiskunfélegyházi városházáról

Vízy László magánkiadásban megjelent műve (Pártázatok káprázata) sok más épület mellett a kiskunfélegyházi városházáról is közöl adatokat. Ezek azonban Gerle János 1990-ben megjelent gyűjtésének eredményeit veszi át. Megállapításai Vas József jelentőségének, koncepciójának fel nem ismeréséről vagy alulbecsüléséről tanúskodnak:

"Morbitzer neve összeforrt Kiskunfélegyházával. A városháza és annak pártázatos homlokzata, díszes tornya az Alföld egyik meghatározó építészeti jelképévé vált. Művészetében építészetté alakította - a magyaros szecesszió által a hely szelleméből táplálkozó népművészet formakincsét. Lechner Ödön hatásaként értékeljük, hogy a magyaros építészetnek nincs közvetlen kötött formarendje, éppen változatosságában rejlik egyedi értéke, amely téralakításban és az épület formálásában valósul meg."

(Vízy László: Pártázatok káprázata. A Zsolnay-kerámia a századforduló építészetében és szobrászatában, szerzői kiadás, Budapest 2011, 48-49.)

Az előkép, Lechner Ödön nagyon is koncepciózus formarenddel és ornamentális rendszerrel dolgozott, az tehát, hogy a félegyházi városháza additív jellegű térkompozíciója és formakapcsolásai (ez valóban Morbitzer építészetének jellemzője) egymáshoz képest idegenül hatnak, semmiképp sem lehet Lechner hatása. Ugyanígy kétséges kijelenteni, hogy a népművészet építészetté transzponálása/transzformációja Morbitzer részéről tudatos program lett volna. Morbitzer önálló műveként pusztán az épület tornya méltatható, amely gótikus előképekkel rendelkezik, az épület téralakítása Vas József részéről pedig közigazgatási épületek hagyományos beosztását követi. Valóban, az épületnek nincs kötött formarendje, avatott szem könnyen észreveszi az épülethez szervetlenül hozzákapcsolt torony esetleges megoldását, amelynek az alaprajzban is van nyoma.

Adalékok a ceglédi Tímár János működéséhez

A ceglédi Tímár János építőmester, kivitelezési vállalkozó 1905-ben a kiskunfélegyházi központi elemi iskola építésére kiírt pályázat legkedvezőbb ajánlatot tevő vállalkozója volt. A Morbitzer Nándor tervezte építkezést azonban csak akkor eszközölte volna a város, ha a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium az építkezéshez felvett kölcsön törlesztési hányadát átvállalja. (Ezért természetesen nem került sor építkezésre.) (Központi népiskola építése, in: Félegyházi Hírlap egyesült Félegyházi Hiradó 1905. április 30. 2.)

Tímár Jánossal Morbitzer később is kapcsolatban maradt. A Constantinum 1913-as bővítése kapcsán a ceglédi vállalkozó 1913. július 15-én levelet írt Morbitzernek, amelyben jelentette, hogy a költségvetés elkészítésekor a félegyházi falazótéglát vette fel a költségvetésbe. (BKML V. 175. b. I. 997/1911, ikt. sz. nélküli irat)

Morbitzer sekrestyéinek attikái

Ismert tény, hogy a Sarlós Boldogasszony-templom (Ótemplom) 1904-1905-ös átépítése Morbitzer Nándor nevéhez köthető. Ekkor a régi, a kórus és szentély északi oldalához csatlakozó szűk sekrestyét lebontották és helyébe empóriummal ellátott új sekrestyét építettek, nemcsak az északi oldalhoz azonban, hanem a délihez is, az egyszerű késő barokk homlokzatot pedig díszesebb kiképzéssel látták el: Maróti Géza szobraival. A 2011 decemberében megjelent, a 250 éve felszentelt Sarlós Boldogasszony-templom történetével foglalkozó, reprezentatív kötetben (A 250 éve felszentelt kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony plébániatemplom története (1743-2011), szerk. Kállainé Vereb Mária, Sarlós Boldogasszony Plébánia, Kiskunfélegyháza, 2011), is olvashatunk a témáról. A felújítás 1904. július elején kezdődött. A tervező építész és Maróti mellett a kivitelezést elvállaló Lantos István kőművesmester nevét kell kiemelnünk.
A sekrestye átépítését már Tóth Tamás (1741-1794) plébános is kérte 1783-ban, de a tanács akkor elutasította azt. (id. m. 40.)

Az új sekrestyéket már 1908-ban kifogásolták, miszerint azok attikája nem vált be, vagyis a helyiségek beáznak. Ez a mondat azonban csak érv egy másik építési ügyben, s lényegében a városháza attikás homlokzata ellen felhozott felszínes kifogás. A városháza építésekor ugyanis Vas József attikával számolt, amelyet a képviselőtestület tagjai fölösleges többletköltségnek tekintettek, tekintet nélkül arra, hogy korábban már a Szent István-templom is attikával épült fel.

Visszatérve az Ótemplomra, az új sekrestyék attikái a célnak megfeleltek. Morbitzer azonban tervezésükkor nem kötötte őket szervesen a régi templomfalakkal. Így maguk a sekrestyék toldalékjellegűvé váltak. Mindenekelőtt különálló párkányuk, frízük, ornamentikájuk választja el őket a hajó falaitól, látványossá téve azt az additív jellegű szerkesztésmódot, amely Morbitzer más munkáinak is jellemzője, mindenekelőtt a városháza 1910 után tervezett részeinek (torony) és a Constantinum Oskola utcai bővítésének.

Vas József és Morbitzer Nándor születési anyakönyvi bejegyzései

A budapesti Józsefvárosi Plébánián 1866. évi. 294. folyószám alatt anyakönyvezték Kleinesel Józsefet (szül. 1866. február 18., keresztvíz alá tartották 21-én), Kleineisel József és Morbitzer Magdolna gyermekét. Címük Tavaszmező utca 12. volt. A keresztszülők Strassenreiter János és Klauschek Matild voltak. Utólagos bejegyzés tanúsága szerint 1887. okt. 22-től a 68654. számú belügyminiszteri engedéllyel Vasra változtatta vezetéknevét. - BFL XV. 20.2. A278

1874. évi 326. folyószám alatt anyakönyvezték a budapesti Józsefvárosi Plébánián Morbitzer Nándor Mátyást (szül. 1874. február 5., keresztvíz alá tartották 16-án), Morbitzer Mátyás vízvezetéki főfelügyelő és Taronne Ilona gyermekét. A keresztszülők Taronne Nándor mértékhitelesítési igazgató és Löre (?) Karolina voltak. - BFL XV. 20.2. A272

Holló Lajos és a városháza

Holló Lajos sírja Budapesten, Kerepesi temető: 17/1-1-60. Szobrász: Istók János
Forrás: Wikipédia

Holló Lajos, Kiskunfélegyháza országgyűlési képviselője, 1890 körül - az országgyűlés közigazgatási bizottsága tagjaként - többször felszólalt az országgyűlésben a közigazgatási reformtervezet ügyében. A 48-as párti politikus véleményében  az önkormányzatok autonómiája mellett foglalt állást, angol mintára hivatkozva az erős önkormányzatot tartotta a közigazgatás egyik alapegységének, amit azonban a kormányzat szerinte diszkreditált (hiteltelenné tett).

        Kérdéseit és javaslatait 1891-ben könyv formájában is nyilvánosságra hozta. E könyvében elméletben elkülönítette a közigazgatási feladatok három típusát: az autonomikus, az önkormányzati és az államigazgatási feladatokat, amelyek közül az első kettő a gyakorlatban egybeolvad. Az autonómiára való törekvés igénye Holló politikai szövegeiben, és a város azon törekvése, amely a még nagyobb autonómiát biztosító törvényhatósági jog elnyerésére irányult, együttesen a lechneri magyaros stílus városbéli megjelenésének eszmei bázisát képezik. Holló szerint a nemzeti eszme (az önálló magyar államiság) a közigazgatás alapkövetelménye. Egy magyar közintézménynek tehát úgy kell berendezkednie, hogy az mindenekelőtt a magyar államiság eszméjét szolgálja, és ne a perszonálunión alapuló Osztrák-Magyar Monarchia érdekeit. (Amellett, hogy a különböző nemzetiségek magyarosítása is burkolt cél.)

A függetlenségi politika szemszögéből a közigazgatást befogadó, és általában véve bármilyen magyar középület és annak stílusa csak másodlagos kérdés. Holló maga ugyan nem téri ki erre, a magyar kultúra elsődlegességét mindazonáltal kiemelten fontosnak tartotta, hiszen könyvének zárósorai a következők: "Ha akár a szláv, akár a német kultúra karjaiba dobjuk magunkat, lassankint és észrevétlenül elveszünk a nagy szláv vagy germán áramlatban. / Azért gondoljuk meg még egyszer jól, hogy mit teszünk!" (Holló 1891, 240)

        A nemzeti kultúra, azon belül is a nemzeti építészet kérdése ugyanekkor foglalkoztatta Lechner Ödönt, akinek ezidőtájt felépült épületei (kecskeméti városháza, Iparművészeti Múzeum és Iskola, Földtani Intézet, Postatakarékpénztár) világos állásfoglalásnak tűnhettek a magyar nemzeti építészeti stílus léte mellett.

Vas József - Morbitzer Nándor: városháza. Forrás: Wikipédia

        A korszakban mind az önkormányzat, mind az államigazgatás képviseleti elven alapszik, vagyis a közösség nézeteit egy általa választott szószóló képviseli. Hogy stílust illető nézeteiket is képviseli-e, az kérdéses, hiszen más és más minden társadalmi réteg (a polgárság, a parasztság) vizuális nevelése, igényei. Míg a parasztság az ekkor még továbbélő, de átalakulóban lévő hagyomány továbbvivője, a polgárság inkább urbánus műveltségű. Lechner kimondottan monumentális művészete egyértelműen urbánus művészet. Kétségtelen, hogy a Budapesten élő Holló Lajos hallott az építész nagy botrányokat kavaró épületeiről, láthatta is őket. 1904-ből ismeretes Morbitzer Nándor egy leveléből, hogy a magyaros stílus közkívánat volt Kiskunfélegyházán. A városháza első tervpályázatából egy kivételével a lechneriánus műveket díjazta a közgyűlés. A kivétel Morbitzer műve volt, aki a második fordulóban életművében minden előzmény nélküli, lechneriánus pályaművet mutatott be. A megbízást végül Vas József kapta, aki Lechner műveire leginkább hasonlító épületet tervezett, téglaszalagokkal, hármas nyílásokkal, színes tetővel és magyaros majolikával. Mindezek alapján azt, hogy a magyaros stílus (a Lechner követésén alapuló irányzat) közkívánat volt, Holló Lajos személyének engedi betudnunk. Ugyanakkor kérdés, hogy a pályaművek elbírálásában Holló - bíráló bizottsági tagként - miért nem vett részt. (A bíráló bizottság tagja volt Szerelemhegyi Károly polgármester, Dóczy Pál városi mérnök, Ulrich István főjegyző, Pecz Samu és maga Lechner Ödön.)

        Visszatérve Holló közigazgatási javaslataira, 1904-ben is el lehetett azonban mondani, hogy az önkormányzat nem rendelkezik olyan erős jogokkal, mint amilyeneket Holló elképzelt. Ennyi autonómia is elég volt azonban arra, hogy a Lechner követői által országszerte hamar elterjesztett magyaros stílus reprezentatív városi középületek szinte kizárólagos stílusává váljon a 20. század első évtizedében. A kiskunfélegyházi városházára kiírt 1904-es tervpályázat ebbe az eseménysorba illeszkedik. A városháza további építéstörténete már kevésbé. 1906-ben éppen Holló Lajos volt az, aki javasolta, hogy az építkezés kérdését a már megtartott kivitelezési pályázat ellenére is vegyék le a napirendről. Holló ekkor az aktuális közjogi válságra hivatkozott. Felszólalásában ugyan megintcsak nem találunk utalást arra, hogy milyen az ideális magyar középület, de az ellene felszólaló Jenovay Dezső szavai arra engednek következtetni, hogy a közjogi válság közepette Holló éppen az épület stílusára is figyelemmel volt. Jenovay azt hozta fel ellenvetésül, hogy akármilyen kormány jön is a darabontkormány után, annak tekintetbe kell vennie, hogy az egész városvezetés lehetetlen helyzetben van a helyhiány miatt, tehát építeni kell. Mégpedig a már kiválasztott stílusban, akár tetszik ez az államhatalomnak, akár nem. Az építés kérdését Holló javaslatára levették a napirendről, és csak 1908-ban határozták el a munkálatok megkezdését. Így amikor az építési munkálatok megkezdődtek 1909 augusztusában, a lechneriánus stílus ugyan mutatta a város nézeteit, de ekkor már kevésbé volt korszerű. Kós Károly már tévútnak nevezte a lechneri applikációkat, a magyaros motívumok alkalmazása egy-két kivételtől eltekintve országszerte visszaszorult.

Bibliográfia
Holló Lajos orsz. képviselő 1888. január 26-án és február 10-ikén tartott országgyűlési beszédei a közigazgatásról és közoktatásügyről, Pesti Könyvnyomda Rt., Budapest 1888.

Dr. Holló Lajos Kun-Félegyháza város képviselőjének az 1889-90-iki országgyűlésen tartott beszédei. Lenyomat a képviselőház naplójából, Pesti Könyvnyomda Rt., Budapest 1890.

Holló Lajos: A közigazgatás rendezése a megyékben, városokban és községekben. A kormány javaslatának és a bizottság főbb megállapodásainak bírálatával, Grill Károly, Budapest 1891.

Haraszti Zoltán az individualizmusról 1915-ben és Morbitzer ellenvéleménye 1926-ból

Haraszti Zoltán, akiről a lehető legkevesebb információt tudtam összegyűjteni, 1915-ben Kassák Lajos folyóiratában, A Tettben egy igen érdekes írását tette közzé A betüktől az istenig címmel. (A Tett, 1. évf. 3. sz., 37-39. Az igen nehezen hozzáférhető példányokból én az Egyetemi Könyvtárét forgattam - ELTE Egyetemi Könyvtár, P20251) Dúl a világháború, válságban minden művészet, az építkezéseket miniszteri rendeletre leállítják, emberek ezrei halnak meg látszólag értelmetlenül. "Gyökeresen nem fogja megváltoztatni ez a háború a mai embereket" - ismételgeti Haraszti litániaszerúen az esszé első részében - "de nem ember az, aki e háború után is ugyanaz marad, mint azelőtt. [...] e háborúnak egyetemes, mindent megmozgató hatása lesz mégis az ember egész eszmei világára. Mert ennek a háborúnak a hatása alól nem vonhatja ki magát senki, ezt a háborút nem lehet egyszerűen tudomásul nem venni. [...] benne mindnyájan személy szerint vagyunk érdekelve. A testvérem véréből szaggatnak vért a Drina vizébe, s testvéremnél testvérebb barátom a Rokitnóban rothad valahol."

     Haraszti ismerteti a közvélekedést, ami szerint a háború az individualizmus csődjét jelenti, ez pedig egyben a korai modernista művészet (s teszem hozzá, építészet) csődje is egyben. Haraszti sarokba szorult pacifizmusa szerint azonban az individualizmus csődjéről még csak beszélni is képtelenség, mert a művészetben mindennek a nagybetűs Én a forrása. "Az individualizmus alapföltétel, - nélküle nincs művészet." Csak a művészet kiélésének módja, mértéke, iránya lehet változó, ezt pedig a művész, az individuum választja meg. (S ennek értelmében még az is megengedhető, hogy más ideológiáknak rendelje alá magát, mint arra például a kommunizmus művészetszemlélete példa.) Az individualizmus minden szabadságra jogosult, a művész felé csak egy kötelesség van, a lelkiismeretesség. Haraszti szerint a háború nem lehet katasztrófa az egyénre nézve, hanem csak az "elsenyvedt, tétlenül tétovázó", formulákká egyszerűsödött dogmák eltűnését fogja maga után hozni. Az új művészet tehát istenkereső lesz.

     Hogy az új művészet Magyarországon az első világháború után mennyire nem lett istenkereső, mennyire nem tűntek el az akadémizmus pátoszformulái, arra nem szükséges kitérni. Az építészetet tekintve pedig mintha mindannak valósággal az ellenkezője valósult volna meg, mint amit Haraszti 1915-ben vizionált: Valkay Zoltán építészeti inerciának, azaz elerőtlenedésnek nevezte a két világháború közötti Zenta építészetének domináns irányzatát (Valkay 2002), amelyet mindenféle modernségtől, újítástól való idegenkedés, a régi építészeti formák sablonszerű alkalmazása jellemzett. Hasonló elerőtlenedés minden kisvárosban lejátszódott az egykori monarchia területén. Minél olcsóbb megoldásokra törekedtek, minél monumentálisabbat akartak létrehozni, annál inkább kimutatható a historizáló formák redukált felhasználása mind az épület téralakítását tekintve, mind az ornamentális részleteket tekintve. Ez az "inercia-stílus" jelentkezik Kiskunfélegyházán az 1926-ban épült Fürdőszálló épületén, és az 1929-ben épült adóhivatali, mai rendőrségi épületen is.

Lux Kálmán - Möller Károly: Adóhivatal, ma rendőrségi épület, 1929, Pázmány u. 4.  (2011)

Hegedűs Ármin - Böhm Henrik: Fürdőszálló, 1926, Blaha Lujza u. 1. (2011)

Morbitzer 1926-ban épült félegyházi városi bérháza ugyanazt az inerciát jelzi, mint amilyet Valkay Zenta építészetével kapcsolatban írt le. A városi bérház a Korona Szálló és a városháza telkén, mindkettőhöz csatlakozó beépítésben áll. Az épület helyén eredetileg a Korona Szállóhoz 1887-ben épült istállók és melléképületek álltak. Az épület Kiskunfélegyháza építészetében új: ez az első többemeletes bérpalota a városban, amelynek előképeit az 1873-tól viharos gyorsasággal kiépült Budapest építészetében kereshetjük.

      Morbitzer ezzel az épülettel újat nem mutatott fel, sőt, magához mérten is határozottan visszalépett egy konzervatívabb irányba. Az épület, bár a szintén Morbitzer nevéhez is köthető városháza mellett áll, attól olyan idegen, ahhoz képest olyan rideg, és tagolásában annyira nem követi saját korábbi épületeinek tagolását, hogy ha a terveken nem lenne ott az építész bélyegzője, aligha lehetne megmondani, hogy ez az épület is Morbitzer műve. Nem beszélve itt az épületet díszítő részletektől, amelyek az 1914 előtti pesti és budai bérházépítkezések megszokott motívumai, a város címerét kivéve. A városházával ellentétben tehát ezt az épületet nem tarthatjuk egyedi alkotásnak. Jelentősége inkább abban áll, hogy a háromemeletes épülettel a városközpont (a Korona és a városháza tömbje) nagyvárosias képet kapott, amihez az épület környezete csak az 1980-as években idomult. (1986-ban ugyanis lebontották a városházával szemben lévő Kazinczy utcai kiskaszárnyát, helyére többemeletes lakástömb került, amelynek magassága megközelíti a városháza magasságát. Hozzá kell azonban ehhez tenni, hogy a városi bérház önmagában nincs olyan magas, mint egy átlagos pesti bérház, tehát a "nagyvárosias városkép" idézőjelben értendő.)

Morbitzer Nándor: városi bérház, 1926-1927, Kazinczy u. 1.

Szemöldökpárkány a városi címerrel

Az épület a Korona Szálló udvaráról nézve

Kazinczy utcai homlokzat részlete

Az épület mind a mai napig a város kezelésében áll. Benne biztosítottak szolgálati lakást a polgármesternek.  A város képviselő-testületének 28/2006. (X. 27.) rendelete szerint: "A mindenkori polgármestert természetbeni juttatásként illeti meg a Kiskunfélegyháza, Kazinczy u. 1. I/1. szám alatti polgármesteri lakás." Az utolsó itt élő polgármester Ficsór József volt. A képviselőtestület legutóbb a polgármesteri lakás más célú hasznosításáról határozott.

A városháza tornya

Talán nem igényel speciális végzettséget egy épület folyton változó terveinek összehasonlítása, főleg, ha pusztán egyetlen elemre koncentrál; s önmagában talán nem is sok értelme van. A kiskunfélegyházi városházával most mégis nemcsak megteszem ezt, de arra szeretnék rámutatni, hogy a tervező építésznek milyen céljai lehettek ezzel, s ennek érdekében mit kellett tennie. A kérdés azért bonyolult, mert mint tudjuk, 1910 januárjában Vas József elhunyt, s Morbitzer vette át a építkezésen a művezetést, s Morbitzer nemcsak átvette Vas szerepét, hanem a régi terveket zárójelbe téve saját elképzeléseit helyezte előtérbe. Szó sincs tehát arról, hogy önmagában való vizsgálatot végezzek az épület most kiválasztott elemével, a toronnyal.

Nem véletlenül hangsúlyos a torony. A szemlélő nemcsak azért veszi észre elsőnek ezt, mert magas, (47 méteres magasságával a korszak harmadik legmagasabb félegyházi épülete volt), hanem mert két főút találkozásánál áll. Mind a négy irány felől közelítve ez tűnik fel legelőször a városból. (Azóta kissé megváltozott az úthálózat, a kelet felé vezető egykori Csongrádi út az Ótemplom elé kanyarodott ki, itt ma sétány van.)

Sajnos nélkülözzük Morbitzer nyilatkozatait a városházépítés műfajára vonatkozólag. Mégis, néhány dokumentumból következtethetünk felfogására. Első, 1904-es neobarokk pályatervén még nem találta a városházajellegnek megfelelő karaktert, (pályaterve színházszerű épületet mutat, mintsem városházát), második pályatervén azonban olyan előképekhez nyúlt, mint a kecskeméti városháza, az Iparművészeti Múzeum, a kalotaszegi torony, a gótika, s nem utolsósorban Vas József első pályaterve. Miután 1910-ben bekapcsolódott az építkezésbe, felfogása gyökeresen megváltozott a pályatervhez képest, s minden előzmény nélkül megalkotta az épület mai képét, amelyen Vas József elképzelésével ellentétben nem a közgyűlési teremé a fő hangsúly, hanem a reprezentatív s nem problémamentes építéstörténetű toronyé. (1910 őszén hibásan mutatták ki az építési vonalát, de a tanács ezt a vonalat hagyta jóvá azzal a trükkel, hogy viszonyítási alapnak nem a Korona Szálló régi városházával egy síkban lévő homlokzatát, hanem a szálló kiugró kocsibejárójának síkját tették meg.) A torony funkciója két dologban kimerült: itt volt a gőzfűtéshez szükséges víztartály, (tehát víztoronyként működött, mint arra az építkezés során többször felhívták a figyelmet), s négy oldalán négy órával mutatja az időt. Ez utóbbi funkciója mára az egyetlen. Az órák fölött dekoratív, téglaszalagokkal körülölelt majolikával díszített pártázat, amelyek mögött íves vonalú, majdnem kupolára emlékeztető toronysisak és bádoggal lefedett műkő lanterna, amely kilátó is lehetne egyben, ha a feljutás egyszerű lenne. A torony fentebb leírt felső része nyolcszög alaprajzú, maga a négyszög alapú toronynak azonban nem sok nyoma van az alaprajzban. A statikailag is értékelhetőbb nyolcszög formát Morbitzer a sarkok lemetszésével hozta létre, (már pályatervén is így járt el), ezt négy sarokerkéllyel kapcsolta a négyszög alaprajzú toronytesthez. A torony az épület egészéhez viszonyítva szinte különálló életet él. Olyan formák láthatók itt, amelyek az épületen sehol másutt nem köszönnek vissza. Különösen elütnek az épület többi részétől az órák fölötti pártázatok: ezeknek a préselt téglából emelt íveknek a belső logikája gyökeresen különbözik a Vas által tervezett Kossuth utcai oromzat íveinek logikájától. Míg utóbbiban növényutánzó formát fedezhetünk fel, amely alulról kiinduló, elágazó s lehajló indákra emlékeztet, addig a tornyon az órát keretező, az óra felett egymásba hurkolódó vonalak kapcsolata szervetlen a harmadik, magasabbra kerülő hurokkal.

Akármennyire is elüt Vas terveitől a torony, nem helyes pusztán az ő terveihez képest vizsgálni. Éppen a torony alapján lehetne Morbitzert azok közé a Lechner-követők közé sorolni, akik a mester formáit alkotó módon tették magukévá. Ami ekkor, 1910-ben évtizedes késést jelent a többi Lechner-követőhöz képest, akik ekkorra már vagy más módon próbálták továbbfejleszteni példaképük elveit (Vágó József, Komor Marcell - Jakab Dezső), vagy elfordultak azoktól (Kós Károly). A Lechner-követő Morbitzer csak úgy képzelhető el, mint általában véve követő építész, aki nem törekszik újításra, előképeit viszont gondosan megválogatva igyekszik feladatának megfelelni. Más művei alátámasztják ezt: 1910 körüli Hegedűs Gyula utcai bérházán már a Fiatalok közvetítette finn hatásra utaló terméskő lábazatot látunk, 1911-ben tervezett félegyházi Kenyérgyár épületén már teljes egészében Kós Károly körének hatása érhető tetten. Morbitzer ezt a stílust a historizmussal keverte 1914-es vágóhíd-tervein, majd visszatért a historizáló formákhoz az 1920-as években a félegyházi városi bérházzal. Alkalmazkodóképességét (vagy másként nevezve eklektikus látásmódját) már második városháza-pályatervén is tetten értük, ahol a kecskeméti városházát keverte  a fiatornyos toronysisakkal, amely annak ellenére is erdélyiesen hatott volna, hogy az Alföld kellős közepén épült fel. Erdélyi elemek, motívumok és szerkezetek Mende Valér kecskeméti művein is tetten érhetők, itt azonban ezek a nagyvárosias utcaképnek rendelődnek alá, s nem kerülnek ellentétbe az egyre kevésbé falusias környezettel, mert Kecskemét az urbanizáció lépcsőfokain előrébb járt, mint Félegyháza, ahol a városháza előtti összes tér piacként funkcionált az ötvenes évekig, amikor is képeslapok tanúsága szerint parkká alakították. Félegyházán óriási ellentétbe került az épület és környezete, amire Erdei Ferenc is felfigyelt (Futóhomok, 1937), s arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy még most ellentétben van. A színes épületnek úgyszólván nincs párja a városban.

Morbitzernek jóllehet Vas terveihez kellett igazodnia, de felül is bírálhatta azokat. A tornyot nem találta elég magasnak, ezért a megmagasítás következményeivel is számolnia kellett. Először is a tektonikában. A  nyolcszög alaprajz közismerten szilárdabb szerkezet, mint a négyszög. Ezt a magasba törő formát a Vas tervei alapján már megépült részekhez nem hangolta hozzá kellően. A közgyűlési termet sejtető manzárdtetős, oromfalas, árkádos középrizalit hatalmas, földhözragadt tömbje súlyosságával ellentétbe kerül a magasba törő torony cizellált részleteivel. A már megépült részleteket cizellálnia nem lehetett.

Gránátalmától a kukoricáig

Az, hogy egy-egy mű ornamentikája milyen elemekből áll, kétségtelenül fontos, ha nem is a legfontosabb jellemzője a műnek. A Szépművészeti Múzeum állandó kiállításán látható Albert-Ernest Carrie-Belleuse (1824-1887) Nő orgonával című szobra (ltsz. 56.7.U., átvétel az Iparművészeti Múzeumból, 1950). Bár a terrakotta mellszobor e címen lett leltározva és kiállítva, egyáltalán nem orgonát (syringa vulgaris) ábrázol. A rajta látható növényi formák jól láthatóan labdarózsák (másképp kányabangita, viburnum opulus). Az orgonának tudvalevőleg négy szirma van, a szobron viszont ötszirmú virágokat látunk, amelyek a labdarózsa jellegzetes, gömbölyded virágzataivá állnak össze. A levelek minden kétséget kizáróan labdarózsa-leveleket ábrázolnak. Ezek mellett "akadémikus" rózsákat is látunk. (Mint a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható Stróbl Alajos készítette Pálmay Ilka-portrén. - 1882, MNG, ltsz. 62.14-N.) A részletek kiképzése annyira naturalista, hogy szó sem lehet tévedésről vagy idealizált, nem létező virágábrázolásról. Az egyes műtárgyakon ábrázolt növényábrázolások pontos megállapítása az iparművészetekben különös jelentőséggel bír. (Az Iparművészeti Múzeum néhány évvel ezelőtti Tiffany & Gallé című kiállításának katalógusában Gerzson László, a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karának docense és Radványi Andrásné Lőw Andrea kertészmérnök segítségével határozták meg az egyes növényeket s írták le követésre méltó pontossággal a tárgyat. - Tiffany & Gallé. A szecesszió üvegművészete, kiállítási katalógus, szerk. Balla Gabriella, Iparművészeti Múzeum, Bp. 2007.) Az egyes ornamentumok meghatározása tehát már csak muzeológiai szempontból is fontos.

Hasonló kérdésekkel kell szembenéznie egy épület kutatójának is, különösen, ha az épületet olyan ornamentika borítja, amelynek nemcsak díszítő szerep jut, hanem a tervező szándéka szerint jelentéssel is bír. Lechner Ödön épületei különösen alkalmasak lennének egy ilyen motívumokkal foglalkozó katalógus létrehozására, s itt csak a díszítőelemekre gondolok. (A Budapest színes város c. kiállítás az Ernst Múzeumban (2006, rendezte Millisits Máté) felhívta a figyelmet e díszítőelemek önálló szoborként való értelmezésére. A kört a követők által alkalmazott motívumokkal lehetne bővíteni.)

A kiskunfélegyházi városháza dísztermének stukkóelemei mind ezidáig leíratlanok. Olyannyira egyénieknek tűnnek, hogy majdhogynem meghatározhatatlanok is. S már magam is hajlottam arra a Gerle János által tett sommás megfigyelésre, hogy a dísztermet keleties fantázia jellemzi, (Bagyinszky - Gerle 2008) amikor közelebbről és egyenként is szemügyre kezdtem venni a motívumokat.

Levéltári források alapján tudható, hogy a díszterem belső kiképzése Morbitzer Nándor nevéhez köthető, aki Vas József terveit félre téve saját elképzeléseit helyezte előtérbe. A részletterveket ugyan nem ismerjük, de Morbitzer szerzőségét összehasonlító stílusvizsgálattal is meg lehetne mondani: az általa tervezett elnöki emelvény székein ugyanazok a motívumok bukkannak fel, mint a fal stukkóborításán. A motívum maga gránátalma, a falon azonban e mivolta alig ismerhető fel a színezése miatt. A díszterem fotón dokumentált eredetileg elegáns kétszínű kifestése helyett ma látható kifestés inkább emlékeztet kalocsai hímzések színességére. E színesség az egyes motívumokat is megbontotta, az ablakok fölötti szamárhátívben végződő motívumkoszorú csúcsán álló gránátalma sárga-zöld színezést kapott. Aki a dísztermet kifestette, valószínűleg nem volt tisztában a motívummal, így lett gránátalmából kukorica. Hogy azonban biztosan gránátalmáról van szó, mégpedig olyanról, amelynek két belső szirma egymásnak háttal áll, azt az elnöki emelvény székeinek háttámláinak segítségével is megállapíthatjuk, hiszen ugyanolyanok. Sőt, az elnöki emelvény kandeláberei is ilyen karéjokon nyugszanak.

A díszterem ablakai fölötti stukkódíszítés részlete (2011 szeptember)

Ugyanaz, részlet (2011 szeptember)

A városháza dísztermének elnöki széke, a háttámla részlete  (2011 szeptember)

Az elnöki emelvény bal oldali kandeláberének lába (2011 szeptember)

A gránátalma az építészetben kedvelt motívummá vált a századfordulóra. Marosvásárhelyi (Targu Mures, Románia) épületek, a közigazgatás palotájához képest efemernek tűnő lakóházak is mutatják a motívum sikertörténetét.

A marosvásárhelyi Lovasság utca 10. sz. épület gyönyörű sgraffitója is első ránézésre kukoricára emlékeztet, valójában azonban ez is a gránátalma sajátos változata. (Az épületet említi Keresztes 2000, 143-144)

Egy budapesti Váci utcai épület homlokzatán a gránátalma újabb (az előző példához képest korábbi) variációját láthatjuk. (Zsolnay kerámia és gyönyörű fafaragás - az Országház motívumaival lehetne összevetni.)

Bp., Váci utca, bejárati ajtó fölötti részlet (2011 december)

Bp., Váci utca, oromzat részlete (2011 december)

A gránátalmát szokás úgy ábrázolni, hogy sok magjából csak egy sort ragadnak ki, mint ezt marosvásárhelyi Lovasság u. 10. sz. háznál láttuk. Az ELTE-BTK (Bp. VIII. ker. Múzeum krt. 4., 6-8.) I. (mint István) épületének egyik oszlopfőjén, a voluták (akantuszindák) közötti motívum is csak egy magsort ábrázol. Ez a furtsa motívum, amely egyaránt emlékeztet szőlőlevélre és borsóra, azonban nem gránátalma.

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, I. épület (2011. november)

A kiskunfélegyházi városháza dísztermének számtalan motívuma közül a gránátalma csak egy. Minden egyes motívumnak utánajárni, eredetét meghatározni - talán soha véget nem érő kutatás.

Lechner és a madarak

Tanulságos az a cikk, amire ma akadtam a Félegyházi Közlönyben. Tamás Ervin tollából származik A város és építészete címmel. [in: Félegyházi Közlöny (a Petőfi Népe mutációs kiadványa), 25. évf. 35. sz. 1987. szept. 4. 5.] A szerző röviden számot vet a kortárs építészetről, valóban egészen röviden, az érdekes a cikkben azonban az, hogy Lechnerre hivatkozik, vagy inkább az, ahogy ezt teszi. Mert az építész életművéből a cikk bevezetőjeként csupán a madaras anekdotát idézi. Idézhette, mert számíthatott arra, hogy érteni fogják, ki az a Lechner Ödön, és idézhette, mert 1985-ben ismert volt az Építészeti Múzeum Lechner-kiállítása, a Közlöny ekkoriban még beszámolt az olyan országos eseményekről, mint a pécsi Martyn Ferenc Múzeum megnyitása (1987), a Magyar Nemzeti Galéria aktuális kiállításai, sőt, időről-időre szánházi kritikák is megjelentek benne. (!) Kár, hogy a névutódban erre nincs lehetőség.

A madaras anekdota, amelynek több szövegváltozata kering, körülbelül a következő: a Postatakarék építésekor Málnai Béla megjegyezte, hogy felesleges ilyen díszes tetőt építeni, hiszen az utcáról alig lehet észrevenni. Lechner erre úgy válaszolta, hogy a madarak előtt is szégyellné magát, ha alkotása tökéletlen lenne. (Az anekdotát idézik, kitérnek rá: Keserü 2007, 205 ; A Napkelet blog; hvrg.com; Légikamera blog)

Az anekdota jelentősége leginkább abban rejlik, hogy Lechnert mint művészt jeleníti meg. S ugyanez Lechner követőiről már nemigazán mondható el. Itt van például a kiskunfélegyházi városháza. (De a marosvásárhelyiről is beszélhetnék.) Vas József első tervein (1905 szeptember, BKMÖL XV. 15.) még látható, hogy az udvari homlokzatot is díszes, majolikás attika díszíti. Az átdolgozott terveken ettől már eltért, a város kívánságára-e, saját maga elhatározásából-e, pontosan nem tudni, de a költségcsökkenő intézkedés mögött a város sejthető. Még szegényesebb az az udvari kiképzés, amit az épület Morbitzertől kapott. Mert igaz ugyan, hogy az épület külseje lenyűgöző, de az udvar ugyanilyen díszes kiképzésére nem volt anyagi lehetőség, s talán nem volt indíttatás sem. Vagyis Morbitzer (és Komor és Jakab is) a madarak előtt igencsak szégyellhette magát.

Pécs

Pécsről a Dzsámi, Csontváry, a Janus Pannonius Múzeum, a Zsolnay-gyár meg a 30Y jut első villanáskor az eszembe. 2011. szeptember 28-án a 30Y kivételével újra megismerkedtem ezekkel.

A kiskunfélegyházi városháza kutatásában számos kérdés maradt nyitva. Ilyen kérdés, hogy ki tervezte az épületet ma díszítő kerámiabetéteket, még Vas József-e avagy Morbitzer Nándor. A megrendelést a Zsolnay-gyár még Vas életében visszaigazolta, ekkor azonban Vas már nem volt az országban, ahová életében már nem térhetett vissza. Mivel helyettese Morbitzer volt, és mert a Vas korábbi tervein látható díszítőelemek a ma láthatókkal a legkisebb egyezést sem mutatják, feltehető volt, hogy Morbitzer ezeket is áttervezte, amikor átvette az építkezést. Annál is inkább, mert az általa tervezett toronyhoz (amelynek kutatásához a pécsi út újabb adalékkal szolgált) tervezett betétek ornamentikája egyezik az épület többi ornamentikájával, ami pedig egyértelműen Vas halála utánra teszi a datálást. A Janus Pannonius Múzeum Zsolnay-adattárában fellelhető dokumentumok messzemenően igazolták a feltevést. A Terracotta nevű füzetek a díszítési tervet készítő építészként egyértelműen Morbitzert nevezik meg. Egyébként a félegyházi városháza díszei szabadkai városháza bizonyos díszeivel egy időben készültek. A Pécsen készült díszítési tervek 1910 februárjából a mai ornamentika tervei, Vas halála után alig két héttel készültek. Kevéssé valószínű, hogy Vas változtatott volna 1905 óta készülő terveinek díszein, mivel a homlokzatokon a többszöri alaprajzi változtatások dacára sem módosított. 1908-as engedélyezési tervén a Kossuth utcai homlokzat egyezik az 1905-ös változattal. Ha még Vas változtatott is volna az ornamentikán, akkor a bonyolultabb, zsúfoltabb, és nem utolsósorban kalotaszegi kályhacsempék helyett alföldi szűr- és subamotívumokra támaszkodó ornamentikában akkor is sejtenünk kell Morbitzer működését, aki a nagybeteg építész segítsége volt már 1908 eleje óta. (Akkor még a Constantinum művezetésében helyettesítette.)

A pécsi út több tanulsága közül ez volt a legfontosabb. A másik a már említett toronyra vonatkozik. Morbitzer ma álló tornyának előképeit eddig szakrális emlékekben kerestem. A pécsi városháza azonban kissé módosított a kutatás irányán. Az ívelő toronysisakot rejtő párták, amelyek Pécsen is, Kiskunfélegyházán is órák fölött találhatók, nemcsak hasonlítanak, akár összefüggésbe is hozhatók, mivel mindkét városházánál találunk alattuk sarokerkélyeket.

Az út többi tanulsága is építészethez kapcsolódik. Figyelemre méltó a vasútállomás közelében található villanegyed, amelyhez hasonlót láttam Miskolcon is. (Lásd e blog korábbi bejegyzéseit.) E házak közös jellemzői a kovácsoltvas tetődíszek, amelyek olykor több méter magasak, növényi elemeket utánoznak. Az egyik házon például mákgubók lógnak a szélrózsa minden irányába. Az épületformák a német favázas szerkezetű építészetre utalnak, a budai Svábhegy villáihoz hasonlóan.

A városban Zsolnay hátán Zsolnay, bármerre néz az ember. Nemcsak 19. századi és 20. sz. eleji épületeken, a közelmúltban épülteken éppúgy feltűnik, feltűnik már csak színessége miatt is. A Zsolnay Pécsen a posztmodern vernakularizmus fontos elemévé vált, amennyiben a Zsolnay a hely szellemét testesíti meg, amit pedig a nagyszámú Zsolnay-emlék (Zsolnay Múzeum, Zsolnay-kút, Zsolnay-szobor, mauzóleum stb.) alátámasztani látszik. És ez csodálattal tölti el a városba látogatót.

A Zsolnay Múzeum épülete, Káptalan utca 2.

Nem olyan régen készülhetett az épület, ami nemcsak a Zsolnayra, hanem a szecesszió formáira is utal.

Kissé ugyan kilóg a többi kép közül, de ezt a bauhausos példányt nem hagyhattam ki a rám leginkább benyomást tevő épületek sorából.

A félegyházi levéltár tervtárából

A BKMÖL Kiskunfélegyházi Részlegében található térképek, fényképek, képeslapok és tervrajzok jelenleg nincsenek rendezve. Szabad legyen hivatkoznom erre, amikor mind Czigler Győzőnek, mind Nagy Virgilnek, mind Morbitzer Nándornak, mind pedig a városháza első-második tervpályázatának újabb tervei kerültek ma elő, amelyekről korábban még a levéltárosnak sem volt tudomása.

Csak néhány, fontosabbnak ítélt terv adatait teszem az alábbiakban közzé. Magukat a terveket közlési engedély hiányában nem áll módomban itt megosztani. Az adatsorok így épülnek fel: Tervező, terv megnevezése, évszám, technika, jelzési adatok (j. j. l. = jelezve jobbra lent), méret (magasság x szélesség), egyéb kapcsolódó információ.

Pártos Gyula: a Korona Szálló homlokzati terve, [1884], tus, akvarell, karton, j. j. l. Pártos Gyula műépítész, 51,6 x 76,1 cm. Jobb oldalán szakadt, szennyeződött. Hozzátartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 516/1885

Pártos Gyula: a Korona Szálló alaprajza, [1884], tus, akvarell, papír, j. j. l. Pártos Gyula műépítész, 54 x 80 cm, szakadt, szennyeződött, jobb felső sarka hiányzik. Hozzátartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 516/1885

Morbitzer Nándor: homlokzati terv a zárda és leányiskola épületéhez, 1912. július 10., tus, akvarell, paszpartuzott karton, j. j. l. Morbitzer Nándor ép. / 1912. VII. 10., 41,5 x 64,5 cm. Hozzátartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 997/1911

Komor Marcell - Jakab Dezső - Gesztesi Mihály: a központi elemi iskola pályaterve, Pázmán[y] utcai homlokzat, 1904. március 1., tus, akvarell, kartonra ragasztott papír, j. j. l.: Budapest 1904. / mart. 1. Komor Marcell / Jakab Dezső / Gesztesi Mihály / építészek, 37 x 44 cm. Erősen szennyeződött. Hozzátartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 648/1903

Komor Marcell - Jakab Dezső - Gesztesi Mihály: a központi elemi iskola pályaterve, Egyház téri (ma Béka tér) főhomlokzat, 1904. március 1., tus, akvarell, ceruza, kartonra ragasztott papír, j. j. l.: Budapest 1904. / mart 1. / Komor Marcell / Jakab Dezső / Gesztesi Mihály építészek, 37 x 43,8 cm. Erősen szennyeződött. Hozzátartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 648/1903

Endre Andor: A félegyházi Vásár utca [ma Kossuth utca] térképe, 1866, tus, papír, j. j. l.: Jelen térképet a' helyszinén gyűjtött jegy- / zetek alapján készítette / Félegyházán Febr: 16-án 1866-ik évben: / Endre Andor / Mérnök, 62,6 x 79 cm.

Félegyháza város vendéglője, első emeleti alaprajz, sokszorosított példány, 50 x 70 cm, [1885. febr. 28.]. Gyűrött. Szignálatlan, de egy másik példány alapján sejthető, hogy Balázs Ervin budapesti építész 1885-ös terveihez tartozik. Hozzátartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 516/1885

Danszky Mihály: Horgony kávéház homlokzati terve, tus, papír, j. j. l. Danszky Mihály építőmester, 21,2 x 25,5 cm.

Morbitzer Nándor: a kiskunfélegyházi városháza első pályaterve, alternatív alaprajzi részletek, 1904, tus, kartonra ragasztott papír, j. j. l.: Morbitzer Nándor / okl. építőmester és építész, 36,2 x 52,1 cm. Hozzá tartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 648/1903

Sebestyén Artúr: a kiskunfélegyházi városháza második pályaterve, keresztmetszet, 1904. szeptember 29, tus, kartonra ragasztott papír, j. j. l.: 1904 Sept. 29 / Sebestyén Artúr / műépítész, 44,5 x 44,8 cm. Hozzá tartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 648/1903

Ybl Lajos: a kiskunfélegyházi városháza pályaterve, keresztmetszet, 1904, tus, akvarell, kartonra ragasztott papír, j. j. l.: Ybl Lajos / műépítész, 52,8 x 65,6 cm. Hozzá tartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 648/1903

Fejér Lajos - Ritter Ignác: A kiskunfélegyházi városháza első pályaterve, keresztmetszet, 1904. február 28., tus, akvarell, kartonra ragasztott papír, j. j. l.: Tervezték: / Fejér Lajos / Ritter Ignác / okl. építészek / Bpest. 1904. febr. 28., 39,5 x 53,8 cm. Hozzá tartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 648/1903

Sebestyén Artúr: a kiskunfélegyházi városháza első pályaterve, 2. emeleti alaprajz, 1904, tus, akvarell, kartonra ragasztott papír, j. j. l. Sebesyén Arthur műépítész, 59,8 x 52,6 cm. Hozzá tartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 648/1903

Fejér Lajos - Ritter Ignác: a kiskunfélegyházi városháza első pályaterve, pincealaprajz, 1904. február 28., tus, kartonra ragasztott papír, j. j. l.: Tervezték: Fejér Lajos / Ritter Ignác / okl. építészek / Bpest 1904. febr. 28., 52,6 x 54 cm. Hozzá tartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 648/1903

Sebestyén Artúr: a kiskunfélegyházi városháza első pályaterve, pincealaprajz, 1904, tus, akvarell, kartonra ragasztott papír, j. j. l.: Sebestyén Arthur műépítész, 59,8 x 52,7 cm. Hozzá tartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 648/1903

[Vas József - Takách Béla]: a kiskunfélegyházi városháza első pályaterve, pincealaprajz, 1904, tus, kartonra ragasztott papír, j. nélk., 53 x 55,6 cm. Hozzá tartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 648/1903

Morbitzer Nándor: a kiskunfélegyházi városháza első pályaterve, keresztmetszet, 1904, tus, akvarell, kartonra ragasztott papír, j. j. l.: Morbitzer Nándor okl. építőmester és építész, 42,8 x 63,9 cm. Hozzá tartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 648/1903

A városházi istálló mészárszékké alakításának tervezete, földszinti alaprajz, tus, papír, 56,5 x 80 cm.

A régi képezdéből átalakítandó apácák vezetése alatt álló iskola tervezete, emeleti alaprajz az Oskola utca és Béke téri épületekről és udvarukról, tus, papír, 72,5 x 60,1 cm. Hátoldalán írás: 5364/ki. 1907. számhoz

Nagy Virgil: iskolaépület átalakítási terve, 1889, tus, papír, 47,5 x 37,4 cm.

Komor Marcell - Jakab Dezső - Gesztesi Mihály: a központi elemi iskola pályaterve, földszinti alaprajz, 1904, tus, színezés, kartonra ragasztott papír, j. j. l.: Budapest 1904 mart 1 / Komor Marcell / Jakab Dezső / Gesztesi Mihály / építészek, 49,8 x 42,9 cm. Hozzá tartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 648/1903

Czigler Győző: leányiskola elszámolási tervmelléklete, keresztmetszet, tus, papír, j. j. l. Czigler, 49,4 x 63,5 cm.

Czigler Győző: leányiskola elszámolási tervmelléklete, emeleti alaprajz, tus, papír, j. j. l. Czigler, 56,7 x 81,5 cm.

Czigler Győző: leányiskola elszámolási tervmelléklete, földszinti alaprajz, tus, papír, j. j. l. Czigler, 56,7 x 81,5 cm.

Czigler Győző: leányiskola elszámolási tervmelléklete, pincealaprajz, tus, akvarell, papír, j. j. l. Czigler, 56,7 x 81, 5 cm.

[Morbitzer Nándor]: húsárucsarnok, homlokzat és metszetek, 1902 február, tus, papír, 62,6 x 82,5 cm. Hozzá tartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 3688/1902

[Morbitzer Nándor?]: húsárucsarnok, alaprajz, tus, pausz, 108 x 82,5 cm. Hozzá tartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 3688/1902

Morbitzer Nándor: húsárucsarnok, keresztmetszet, 1903. április 2., tus, akvarell, kartonra ragasztott papír, j. j. l. Budapest 1902. IV/2. / Morbitzer, 35 x 79,5 cm. Hozzá tartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 3688/1902

Morbitzer Nándor: húsárucsarnok, Zsibárus utcai homlokzat, 1903. április 2., tus, akvarell, kartonra ragasztott papír, j. j. l. Budapest 1903. IV./2. / Morbitzer, 35 x 79,5 cm. Hozzá tartozó iratanyag: BKMÖL V. 175/b. I. 3688/1902

Thék Endre és Kiskunfélegyháza

Thék Endre (1842-1919). Forrás: Wikipédia

Thék Endre Kiskunfélegyházán személyesen tudomásom szerint sohasem fordult meg. A várossal unokaöccse, Morbitzer Nándor révén azonban mégis kapcsolatba került. A városháza berendezéséről az építtető város 1910-11-ben gondoskodott. Külön rendelték meg a közgyűlési terem bútorait, külön a hivatalok bútorait (íróasztalok, könyvszekrények, mosdóállványok), és külön a két polgármesteri szoba (dolgozó és fogadó) bútorait. Ez utóbbi megrendelés 1911 őszén okozott a tanácsnak fejtörést, mert bár a célra 8000 koronát különítettek el, a városiaknak kezdett szemet szúrni a több százezres építési költség, ezért kénytelen-kelletlen spórolásra adták a fejüket, amit bizony az elkészült, Szegedről rendelt, mára elveszett bútorok rossz állapotáról 1912-ben készített jegyzőkönyv szerint megbánhattak. (Repedt, szulyos fa, mozgó részek, stb.) A könyvszekrény, íróasztal, fotel, dívány, két további fotel, virágállvány és függönyök Seiffmann Mór és fiai bútorgyárából került ki, a megrendelést azonban kétszeri nyilvános pályázat előzte meg. Az első pályázatra beadott ajánlatok közül egy sem volt jó. A tanács Morbitzert bízta meg az ajánlatok felülvizsgálásával, aki rokonához, a magyar bútorgyártás akkor legmeghatározóbb alakjához fordult segítségért, mint ezt az alábbi levél mutatja:

„Budapest, 1911. július 26.


VIII. Üllői út 66/b.

Nagyságos Morbitzer Nándor műépítész úrnak, Budapest


A hozzám véleményezés végett küldött 3 pályázati költségvetést átvizsgálva azon szempontból, hogy az egyes ajánlatok alapján fent forog annak lehetősége, hogy a város becsületesen kiszolgáltatható legyen anélkül, hogy utólagos követelmények bármely alakban bekövetkeznének, az a véleményem, hogy a három költségvetés közül egyik sem felel meg a jelen korbeli reális alapnak éspedig azért, mert:


Oláh István ajánlatáért teljesen lehetetlen még a képzelhető legrosszabb anyagból és munkával is előállítani a felsorolt munkákat, míg a Kiss és Gampel-fél költségvetés bír ugyan azon alappal, hogy némi ilyen szerény közköltséget fedez számításában, azonban az érdemleges polgári haszon számadáson kívül maradt. A harmadik, Soós Mihály annyira elragadtatja magát, hogy csaknem egy vállalatnál óhajt a kézművesség terén annyit nyerni, amennyi tisztességes ipari vállalatnál meg nem engedhető.


Midőn a magam részéről a három költségvetést így elbírálom, önkénytelenül azt ajánlom, hogy Kiss és Gampel ajánlatát kell elfogadásra ajánlanom, habár a magam részéről azon áron el nem fogadnám, s így köztem és őközte az elvállalás terén a lehetőséget abban vélem fellelni, hogy igénytelen háztartásuk mérsékelt, mellékkiadásaik is, végül azon indokolatlan szándékuk, hogy önköltségen akarják a munkát készíteni minden nyerészkedéstől menten, s így csak ezek folytán találom lehetőnek ajánlatuk komolyságát, másként nem.


Hogy Oláh Istvánt nem ajánlom a megbízásra, teszem ezt azért, mert ajánlata teljesen lehetetlen alapon van összeállítva, s ha még vagyonos ember lenne is, akkor sem ajánlhatnám, mert a számítás nem komoly, éppúgy a legdrágább is.


Midőn ezeket ezúton közlöm, maradtam teljes tisztelettel

híved, Thék Endre.”

 BKMÖL V. 175/b. I. 4934/1910, 10394/ki. 1911. sz.

 A tanács októberben újabb pályázatot hirdetett, amelyre a polgármester megkeresése folytán Thék is tett ajánlatot, a 8000 koronát kevéssel túllépve. Azonban a költségvetésben felsorolt reprezentatív bútordaraboknak már a listáját olvasva is sejthető, miért nem Thék kapta a megbízást. Igazán kár, hogy az angol bőrfotelek, szőnyegek és plüss függönyök, szekrény és íróasztal helyett Seifmann fele annyiért s ráadásul rosszul elkészített bútoraira volt vevő a város. Kár lenne itt a Thék-gyár javára bezzegezni, az eset tanulsága mindössze annyi, hogy míg Thék (ez a költségvetésből nyilvánvaló) enteriőrben gondolkodott, a tanács egyenként beszerzendő bútordarabokról, amelyek egyfelől kifejezik a polgármesteri állás méltóságát, másfelől olcsók. És a hangsúly inkább az utóbbin van.

Kirándulás a Berzenczey utcákba

Az idétlenül hangzó többes szám nem véletlen, de okát rögtön az elején nem leplezem le. Június 2-án tettem egy rövid kirándulást a IX. kerületi Berzenczey utcában. Csak olyan rövidet, mint amilyen rövid maga az utca is. A Magyar Építőművészet 1909-es évfolyamában az olvasható, hogy a Berzenczey utcában épített Morbitzer Nándor egy kislakásos bérházat a Bárczy István-féle beruházási program keretein belül. (A beruházási programról már volt szó Vas József eddig nem talált Baross utcai épülete kapcsán.)

A folyóirat az épület helyszínrajzát és alaprajzát is közölte.

Magyar Építőművészet 7. évf. 7. sz. (1909), 3.

Magyar Építőművészet 7. évf. 7. sz. (1909), 6.

Ezért mentem el a Berzenczey utcába. Csakhogy ott Lechner Ödön házán (Bp. IX. Berzenczey u. 11.) kívül nem sok mindent találtam. (Vagyis nem azt, amit kerestem.) Nem tudtam, ugyanis, hogy időközben azt a Berzenczey utcát, ahol Morbitzer tervei alapján Habicht Károly, Komor Marcell és Jakab Dezső házával szemben, Nay és Strausz épülete mellett felhúzták, már nem az a Berzenczey utca. 

Lechner Ödön, Berzenczey u. 11. (2011. jún. 2.)

Berzenczey u. 3.

Berzenczey u. - Mester u. sarka (Mester u. 34.)

Az előbbi részlete a Berzenczey utcából

De azért nem maradtam Morbitzer bérháza nélkül. Ugyanis még aznap jártam a Hegedűs Gyula utcában, pusztán annyit tudva, hogy Morbitzernek ott áll egy helyi védelemben részesülő háza a 90. sz. alatt. Jól meglepődtem, amikor kilogikáztam, hogy a Berzenczey és Hegedűs Gyula utcai házai - azonosak. Íme néhány kép Morbitzer épületéről.

Az épület a Tisza utcából nézve

És a Hegedűs Gyula utcából. A háttérben Habicht épülete

Az alsó (földszinti) ablak nagyon emlékeztet Táby József félegyházi házára, amely 1907-ben épült, és szakdolgozatomban Morbitzernek tulajdonítottam.

A Tisza utca felőli ajtó, éktelen szörnyeteggel

A Tisza utcai középrizalit tetőidomai. A gömbökről megint csak a Táby József-ház jut eszembe.

Részlet a Tisza utcából, pinceablak. A terméskövekkel díszített lábazat az érdekes. Morbitzert úgy látszik, finn hatás érte.

A vigasztalan homlokzat egyébként jól kifejezi a szociális bérház jellegét, mint Nay és Strausz szomszéd  (Hegedűs Gy. u. 88.) épülete is. (Erdélyi Mór készítette 1913-as fotóhoz képest a homlokzaton nem történt sok változtatás, csak az ablakpárkányok alatti konzolokat távolították el.) Vigasztaljon inkább a szemben lévő ház (Hegedűs Gyula u. 92.) néhány részlete.

„A tervpályázatok korát éljük” - Néhány gondolat a félegyházi városháza tervpályázatáról

Az, hogy egy városi középületre a város elöljárósága tervpályázatot hirdet, a századfordulón mindennaposnak számított, s a demokratizálódó közösségekben elvárás is volt. Az egy-egy épületre beérkezett pályaművek tanúbizonyságot tesznek a korszak építészetének sokszínűségéről: ha nem is minden terv valósulhatott meg, egy-egy pályamű komoly elismerést szerezhetett szerzőjének, Kiskunfélegyházán a városháza pályaterve Vas Józsefnek, a központi iskoláé Morbitzer Nándornak. 1903-ban indította el Magyar Pályázatok címmel folyóiratát az a két építész, akik a kiskunfélegyházi városháza első és második tervpályázatán is részt vettek, Fejér Lajos és Ritter Ignác. Az első évfolyam első számában így írnak:

„A tervpályázatok korát éljük. A magas kormány, valamint a hatóságok, testületek és egyesületek, mind pályázat útján szerzik be a közpénzen emelendő épületek terveit. Minden érdemesebb építkezésre pályázatot hirdetnek, minden esztendő bőven termi a terv-pályázatokat és ennek természetes következménye az a nagy érdeklődés, a mely minden újabb pályázat alkalmával mind nagyobb és nagyobb mértékben nyilvánul meg a magyar építészek körében.

  A pályázatra érkezett tervek kiállítását járva, sokszor valóságos szívfájdalommal látja az ember, mint kell a díjazottakon kívül is igen sok értékes eszmének hatás nélkül, vagy csak futólagos hatást téve visszatérnie kipattanási helyére, a terv alkotójához, a helyett, hogy méltó tanulmányozás tárgyául szolgálna.

  Jelen folyóiratunk célja, hogy a kiválóbb tervpályázatokat, melyekben valami művészi eszme nyilatkozik, eredeti ízlés buzog, ne engedjük veszendőbe menni, hanem részrehajlatlanul segítsük arra a hatásos útjára, melyet jogos igénnyel tehet meg a gondolkozó elmékben. Mert minden kiválóbb alkotás újabb, esetleg még jobb eszme alapjául szolgálhat. Hanem a tervkiállítások sokkal rövidebb ideig tartanak, semhogy egyes tervek tüzetes tanulmányozása lehetséges lenne. Sokszor pedig az ilyen kiállítást a pályázat kiírása helyén, valahol a vidéken, talán éppen az ország elzárt zugában foganatosítják, sőt néha egyáltalában meg sem tartják.

  Szóval, a körülmények mindenképpen korlátozzák az érdeklődőt abban, hogy a pályázatok eredményét, bár nézetünk szerint ez volna az igazi cél, mélyebb tanulmányozással haszonra fordíthassa, a terveket pedig arra kárhoztatják, hogy legfeljebb egy-egy elismerő megjegyzést csikarjanak ki, vagy csak futólagos hatást érjenek el.

  Az tehát a célunk, hogy az ország bármely vidékén lefolyt pályázat eredményét összegyűjtve, azt írásban és képben közöljük, hogy az ilyen tervpályázatba befektetett szellemi kincset megrögzítsük úgy, hogy azt mindenki, mindenkor tanulmány céljából felhasználhassa, hogy együtt találja minden időben a tanulmányozandó tervpályázat feltételeit, bírálati jegyzőkönyvét és rajzait, mert csak ezek együttes egybevetésével alkothat magának tiszta képet és fordíthatja hasznára alkalomadtán tanulmánya eredményét.

Most, hogy folyóiratunk célját ezekben így előadtuk és ezzel programunkat is kifejtettük, még csak azt jegyezzük meg, hogy a füzet kiállításánál nem riadtunk vissza semmi nehézségtől, sem anyagi áldozattól abban a reményben, hogy t. kartársaink és az érdeklődő szakkörök munkánkat pártolni fogják s módot adnak arra, hogy vállalatunk ne csak múló jelenség legyen, hanem állandó jelleggel mindjobban fejlődhessen.”

 [Fejér Lajos – Ritter Ignác]: „Előszó”,

in: Magyar Pályázatok, 1. évf. 1. sz. (1903), 1. 

Előbb, és később is akadtak vélemények, amelyek nem mondhatók ilyen lelkesnek. Id. Bobula János (1844–1903) az általa szerkesztett Építészeti Szemle című lapban így bírált egy városi tervpályázoatot 1892-ben: "A pályázati kiírás több tekintetből érdekes és tanulságos. Főleg azonban abból a szempontból, hogy például szolgálhat arra: hogyan nem kell pályázatot kiírni." (-dia [id. Bobula János]: A pályázatokról, in: Építészeti Szemle 1. évf. 1. sz. 1892. május, 7-10.) Medgyaszay István (1877–1959), miután a Magyar Mérnök- és Építész Egylet javaslatára a kereskedelemügyi miniszter a 79049 sz. rendelettel szabályozta a tervpályázatokra vonatkozó előírásokat, és az egylet tagjai kijelentették, hogy a szabályzatnak meg nem felelő tervpályázaton részt nem vesznek, az 1908 és 1912 közti időszakról általánosságban negatív képet rajzolt. (Medgyaszay István: „Városi tervpályázatok”, in: Városok Lapja 7. évf. 18. sz. 1912. máj. 4. 149-152.) Szavai mindazonáltal részben az 1908 előtti időszakra is vonatkoztathatók, így a kiskunfélegyházi városháza 1903-ban kiírt és 1904 tavaszán elbírált első, illetve ennek eredménytelensége folytán a kiválasztott öt tervező között meghirdetett és 1904 őszén elbírált második tervpályázatára. Hogy ezt az alábbiakban röviden megteszem, annak oka az, hogy Medgyaszay más tekintetben is érvényes megfigyeléseket mondott ki ebben az írásában. Például: „Városaink az utóbbi években szédületes arányokban fejlődtek éspedig nem annyira a közigazgatás, az egészségügy vagy a kultúra terén, hanem egyelőre a műszaki alkotásokban.” – ez igaz volt Félegyházára is, mint ahogy az is, hogy egy-egy város mérnöki kara általában egy fő volt, Félegyházán Dóczy Pál.

Medgyaszay szinte a következőkkel kezdi: „A magyar városok számos középülete szomorú tanulságul szolgál arra, hogy mily temérdek tőkét és hány százalék pótadót lehetett volna megtakarítani, célszerűbb és szebb tervek megvalósítása esetén.” Ennek oka részben az, hogy az építészetre a laikusok részéről nem fordul elég figyelem, a másik, hogy a művek sikere sokszor műszaki megoldásaikon múlik, ami tapasztalat kérdése is. „Egy-egy kezdő ember első önálló kísérletének kockázatát és felelősségét szívesen senki sem veszi magára, mert tudjuk, hogy a legjobb tervtől is még igen messzire esik a jól sikerült épült.” Nyilvánvaló, hogy kezdő építész nem rendelkezik olyan sok gyakorlattal, mint idősebb pályatársa, mégis kevés olyan eset van, hogy a város egy ismert, befutott és neves építésznek közvetlenül adna megbízást. (Egy ilyen eset, amikor Kada Elek, Kecskemét polgármestere felkérte Lechner Ödönt a kecskeméti víztorony tervezésére. - „Víztorony építése Kecskeméten”, in: Közmunka 1910. okt. 23.) A városok inkább a tervpályázati kiírást választják, ha korszerű középületet akarnak építeni. A közvetlen megbízás (amely jó módszer lenne, de ritka) és a tervpályázati kiírás (amely módszer Medgyaszay szerint nem feltétlenül követendő eljárás) létezne egy harmadik módszer is, mégpedig az, hogy meghívott szaktekintélyek között zártkörű pályázatot hirdessenek. Nagyon érdekes, hogy Félegyházán ez megvalósult: mivel az első tervpályázatot a bíráló bizottság sikertelennek ítélte, a tanács a legjobbnak tartott öt pályamű szerzőit (Fejér és Ritter, Vas és Takách, Morbitzer, Ybl Lajos, Sebestyén Artúr) szűkebb körű pályázatra hívta fel. Ybl nem vett rajta részt, és felháborodásban írt szavai a szűkebb körű pályázatot is más megvilágításba helyezi, mint amilyet Medgyaszay elképzelt: „Azon általánosan tudott körülményre, hogy a közgyűlési határozat egy pályázónak első helyekre nem jutott tervei érdekében hozatott, hogy az illetőnek alkalma nyíljék a jó tervek előnyeit tanulmányozva, azokat a kitűzendő új pályázaton saját előnyére értékesíteni, nem reflektálok.” - írta Ybl, és nem is reflektált rá. (BKML V. 175/b. I. 648/1903) Ybl által előre sejtett átvétel később valóban történt is: Morbitzer az első színházszerű pályaterv neobarokk homlokzatkiképzése helyett a második fordulóban a lechneri magyaros stílushoz igazodott, tervén Vas és Takách pályatervének erőteljes hatása fedezhető fel. Amiben nem feltétlenül kell az Ybl által sejtett intenciót sejteni, Vas azért is hathatott Morbitzerre, mert József idősebb rokona volt Nándornak.

Visszatérve Medgyaszayra, az építész a Városok Lapja munkatársaként óvatosan hívja fel cikkében a figyelmet a pályázatok további buktatóira. Konkrét esetet sohasem említ, de szavainak ezek nélkül is hitelt lehet adni. Előfordult, hogy a város a legkisebb díjon váltotta meg a kritizált, de kiváló tervet, a pályázó és a város érdeke tehát kezdetben, az építkezés megkezdése előtt különbözött. Az pedig, hogy a Magyar Mérnök- és Építész Egylet tagjai kijelentették, hogy a miniszteri rendeletnek meg nem felelő kiíráson nem vesznek részt, „Igen természetes, hogy ez semminemű pályázatnak sem lehet érdekében.” A pályázatok bírálata gyakran helytelen, mivel a bírálók részéről gyakran mutatkozhat részrehajlóság. (Amit ki is lehet játszani a város lakóinak ízlését ismerve; Morbitzer a Sarlós Boldogasszony templom átépítésének megbízását megkapva tudhatta, hogy a város oda van a neobarokkért.) A leghelyesebb lenne az építész szerint a várostól független tervezőket felkérni bírálatra, ez Lechner Ödön és Pecz Samu meghívásával Félegyházán (Peczével Szabadkán is) teljesült.
A korszak visszásságai nem egy esetben láttak nyilvánosságot. Tárkányi Antal még 1896-ban panaszolta el, hogy egy Ung megyébe tervezett templomának terveit a meg nem nevezett város ellopta, a tervek szerint felépítette, de ebből az építész egy forintot sem látott, és csak utólag szerzett tudomást a megépült templomról. Tárkányi ugyancsak szerencsétlenül járt egy gyártervével is, de ekkor már pert indított, amit meg is nyert. "Ily eset szintén sok fordul elő kivált a vidéken [...]" (Tárkányi Antal: Az építőmesteri joggyakorlat kérdéséhez. Válasz Pártos Gyulának az Építő Ipar 1000-ik számában közölt cikkére, in: Építő Ipar 20. évf. 13. (1003.) sz. 1896. márc. 25. 109.)
A korszak egyik fontos kérdése volt a tömegízlés problémája, amihez Medgyaszay is hozzászólt. (Fülep Lajosnál is olvashatunk a kérdésről.) A város közönségének (értsd: a közösséget képviselők) ízlése ugyanis csak közönséges ízlés lehet. Talán kicsit hirtelenül hangzó, de kétségkívül igaz állítás. Az ízléstelenségről lásd a Múltbanézőben megjelent írásomat, az ott közzétett forrásszöveg erről mindenkit meggyőzhet. Így történhetett, hogy a közgyűlés az új épület építését a régihez hozzácsatolva határozta el, ami a félegyházi levéltár kutatótermében látható fotó szerint egyszerűen borzalmasan nézett ki. És tudjuk, hogy technikailag is hibás elképzelés volt: a régi városháza udvari árnyékszékei az új épület falai alá kerültek. Mégis fél évet kellett várni, mire a bontást kimondták.

Medgyaszay néhány gondolata, mint fentebb a zárójeles megjegyzésekből kitűnt, a félegyházi városházára is vonatkoztatható. Hogy azonban a tervpályázatok során Félegyházán milyen személyes indíttatások játszottak szerepet, az ma már megmondhatatlan.
Azóta sok víz lefolyt a Tiszán. A tervpályázatokat utoljára a 305/2011. számú (XI. 23.) kormányrendelet határozott. (Magyar Közlöny 2011. évi 158. szám, 2011. dec. 23. pag. 38751-38762.) Ezzel hatályát vesztette a 137/2004. (IV. 29.) kormányrendelet.