Léva (Levice, Szlovákia) és Kiskunfélegyháza kapcsolatai

Szalay Gyula, a Kiskun Múzeum alapítója és első igazgatója 1888 és 1893 között Léván tanított. (Fazekas István: Emlékezés Szalay Gyulára, in: Cumania 5, 1978, 375-383, vonatkozó rész: 376-378.)

A kiskunfélegyházi főgimnázium (ma: Móra Ferenc Gimnázium) minden évben megjelenő értesítőit Léván nyomtatták.

Morbitzer Nándor és Vas József tervei szerint épület Léván a városi szálló és bérház, egy időben kiskunfélegyházi épületeikkel (városháza, Bányai-ház).

Jenovay Dezső

Jenovay Dezső (1850-1927) ügyvéd munkássága sokrétű volt és ma is példaértékű. Dolgozott a város középületei ügyének előbbre vitelén (városháza, kultúrpalota, iskolák), képviselte Kalmár Józsefné Fazekas Annát, Puky Józsefet, a város legtehetősebb polgárait. Szociálisan érzékeny ember képe rajzolódik ki 1915-ben az éhezőkről írt vezércikkében. (Jenovay Dezső: Háboru és kenyér!, in: Félegyházi Hirlap egyesült Félegyházi Hiradó, 1915. ápr. 11. 1-2.) Sokat tett a kultúráért: ő volt a Kalmárné hagyatékából alapított ösztöndíj felügyelője. De megtalálni a Természettudományi Könyvkiadó-vállalat 1893-1895, 1902-1904, 1908-1910 közti időszakának pártoló tagjai között is. Érdemeiért róla nevezték el a ma Móra Ferenc nevét viselő teret, ahol sokáig élt a Kalmárné tulajdonában lévő házban. (A Jenovay-ház kereséséről lásd Brunner 2010) 1909-ben vette meg a Holló Lajos úti Puky-házat, (Félegyházi Közlöny 1909. júl. 25. 4.) és az addig Jenovay-házként ismert épületbe a polgármesteri hivatal, osztálymérnökség és levéltár költözött a városháza építési munkálatainak idejére. 1910-ben a szintén műkedvelő fotográfus, Szalay Gyula már a Puky-házat nevezte Jenovay-palotának.

Családjáról keveset tudunk. Édesapja Jenovay Sándor 48-as honvéd, volt dorozsmai városi főjegyző, később főbíró, majd szolgabíró. (Félegyházi Hírlap egyesült Félegyházi Híradó 1904. jan. 31. 3.; 1904. febr. 7. 3.) Első felesége Ring Laura (1844-1905), akit 1905-ben ragadott el a halál. Második feleségét, Cseresnyés Ilonát Nagyváradon vette el. (FHeFH 1905. aug. 6. 2.) Jenovay Dezsőt 1927-ben első feleségével közös sírba helyezték az Alsótemetőben. Bíró Béla festő és rajztanár ebben az évben őt és Kalmárnét örökítette meg két portrén, Kalmárné arcképe hátterében az általa építtetett kápolnával, Jenovayt pedig a Kalmár-kápolna belső terében láthatjuk. Ma mindkét festményt a Kiskun Múzeum gyűjteményében található.

Jenovay Dezső és Ring Laura síremléke, (2011. március)

A Jenovay család Arad és Pest vármegyékben volt birtokos. A családi címer a következő: a pajzs kék mezőben zöld alapon mezítláb álló, rövid tunikás solymárt ábrázol jobbján sólymot tartva, amelynek csőrében két zöld olajág van; a sisakdísz ugyanezt a sólymot ábrázolja. A családról a következőket olvashatjuk a Banaterrában: „Egyed, 1766-ban aradi főbíró volt. Fiai azonban már elszármaztak Aradról Pestmegyébe, hol Miklós a XIX. század elején a kalocsai érseki uradalom jószágkormányzója volt. Ennek fia Antal, dorozsmai birtokos volt. Fia Imre, 1863-ban Ittebét szerezte meg. Ennek fia Zoltán, jelenleg ittebei birtokos.” (Ezekről a Jenovayakról írt regényt Deák Ferenc Aszály címmel, amiért az ittebei birtokosok leszármazottai 1973-ban majdnem beperelték.) Továbbá azt, hogy a család egy ága a Kiskunságból telepedett át Torontál vármegyébe. A családnak nyilván voltak a Kiskunságban maradó tagjai is, ezek közé tartozik Jenovay Dezső. (Érdekes, annak ellenére, hogy nemesi családról van szó, nincs benne a nagyivánban.)

A Jenovay család címere (Banaterra.hu)

Azt a kezdetektől fogva lehetett róla tudni, hogy szabadidejében fotográfiával foglalkozott (Félegyházi Nagy Képes Naptár, szerk. Szendrei Imre, Kecskemét 1894, 6.), azonban munkásságának erre a színfoltjára alighanem én vagyok az első, aki 1894 óta újra felhívja a figyelmet. (Brunner 2010) A félegyházi fotográfusok történetét röviden ismertető Félegyháza anno... című kötet nem említi Jenovayt, pedig Alföldi csikós című fotóját még a Vasárnapi Újság is közölte, ráadásul nem kisebb személyiséghez kapcsolva, mint Munkácsy Mihály.

Alföldi csikós, Jenovay Dezső amateur fényképe, Vasárnapi Újság  47. évf. 45. sz. 1900. nov. 11. 739.

Ez Jenovay egyetlen jelenleg ismert fotográfiája. A Kiskun Múzeumban nem tudnak arról, hogy név szerint hozzá köthető fotográfiát őriznének. Minél nagyobb a hiány, annál nagyobb tehát az öröm, hogy erre a képre újra felhívhatom a figyelmet. Érdemes közölni a képhez tartozó cikket is:

Munkácsy Mihály egy megtalált levele

„Dr. Jenovay Dezső kun-félegyházi ügyvéd úr szíves volt átengedni lapunknak közlés végett Munkácsy Mihálynak egy 1892-ben hozzá intézett levelét, mely már csak azért is érdekkel bírhat a magyar műtörténelem szempontjából, mivel Munkácsynak a honfoglalást tárgyazó képe elkészítéséhez tett tanulmányaira vet világot.

    Mint tudjuk, Munkácsy azon időben hosszabb ideig tartózkodott Magyarországon, bejárta a magyar Alföldet egészen Szegedig. Ez alkalommal megfordult Kun-Félegyházán is, s ott ismerkedett meg Jenovayval, a ki aztán elkísérte tanulmányútjában egészen Szegedig.

    Munkácsyn már akkor látszott a fáradtság; nem volt nyugalma, türelme és kitartása a megkezdett tanulmányhoz. Ezt látva Jenovay, - a ki ügyes műkedvelő fényképész, - azon ajánlatot tette a mesternek, hogy majd keres ő igazi magyar typusokat, azokat lefényképezi és a képeket elküldi Munkácsynak. Meg is tette; s levelére, mellyel a képeket elküldötte, Munkácsy a következő levélben válaszolt:

     Páris, 1892. Február 16.

     53. Avenue de Villers.

     Igen tisztelt uram!

     A fényképeket, melyek a magyar nép egy pár igazán jellemző typusát ábrázolják, hálás köszönettel vettem. A modellek jól vannak választva; de legyen szabad arra figyelmeztetnem, hogy nagyon retouschirozva vannak. Az én czélomra teljesen retouschirozatlan állapotban megfelelőbbek a felvételek. De ez se baj! A typusok igen érdekesek, és habár nem épen abban a mozdulatban, de tanúlmányozásra igen felhasználhatók. Bárcsak itt volna a vén csikós, az ő "Bársony" lován! A costumerre most már kevésbé lesz szükségem. Legmelegebb köszönetemet ismételve kérem, fogadja igen tisztelt uram, s hazafiúi kézszorításommal legszivélyesebb üdvözletemet.

Munkácsy Mihály.

    A Vén csikóssal, kiről Munkácsy megjegyezi, hogy bárcsak itt volna a Bársony lován, beszélt aztán Jenovay, s az öreg nekibuzdult, hogy ha így van a dolog, majd beállít ő ahoz a derék magyar úrhoz Páriszba. Ezt meg is írta Jenovay Munkácsynak, de választ már nem kapott tőle. Munkácsy akkor már beteg volt.” 

Vasárnapi Újság, 47. évf. 45. sz. 1900. nov. 11. 739. 

 

A régi városháza III.

1910-ben jelent meg Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyét bemutató 2. kötet, a Magyarország vármegyéi és városai című sorozatban, Borovszky Samu szerkesztésében. A Kiskunfélegyházára vonatkozó részt a Kiskun Múzeum akkori igazgatója, Szalay Gyula írta. (Szalay 1910)

Szalay részletesen leírta a város nevezetességeit, röviden történetét és jelenét is. Az akkor még álló régi városházáról a következőket írta (a részletet mai helyesírásunknak megfelelően adom közre):

„A piactér nyugati oldalának sarkán áll a városnak még Mária Terézia idejéből származó címerével, a toronyban álló alabárdos kunnal díszített régi városháza nagy, zöldre festett emeletes épülete. Már a Kossuth-utcai árkádos homlokzata, hatalmasan imponáló új épület. Még a munkáskezek dolgoznak rajta. A régi is nemsokára eltűnik. Ezt is le kellett volna már bontani. De fellebbezés alatt áll. A nép egy része ragaszkodik hozzá kegyeletből, bár látja, hogy a megépített részhez sehogy sem illik hozzá. De hát azért mégis fellebbez. A városi politikában ez már így szokás. Már csak rövid idő kérdése a döntés s a bontó csákány ezt is eltünteti a föld színéről. Tehát mondjuk el régi történetét. Az első települők a legrégibb helységházát a régi nagy vendéglő mellett építették fel. Ez azonban hovatovább a hivatalok és a lakosság szaporodásával mind kisebb lett. Úgyannyira, hogy már 1820-ban, mivel a régit kijavítani nem volt érdemes, újnak építését tervezgették. A következő évben fel is szólították Fischer Ágoston és Novák Gergely kecskeméti építőmestereket a terv és költségvetés elkészítésére, a mely szerint az építés 23 és fél ezer forintba került volna. A nádor sem kifogásolta, sőt még olcsónak is találta. Csak azt nem akarta, hogy a réginek a helyén építsék, mert ez nem volt a kiszögellő vendéglő vonalában. Erre azután megkezdődött a deputálás, kapacitálás, kérelmezés, udvarias kitérés, felfolyamodás. Végre is a nádor megengedte, hogy hát építsék a régi városháza mellett. Siettek is az építkezéssel s következő bejegyzést tették a tanácsi jegyzőkönyvbe: "Az utódoknak emlékezetül jónak találtuk bejegyezni, hogy új városháza épületünknek az első talpköve 1823. év május hó 6-án reggel 10 órakor tétetett le." Az építkezéssel siethettek, mert még ugyanaz év november elsején a bírói restaurációt benne tartották meg s Móczár Ferencz ord. notárius jelentése szerint 28.913 frt 4 krajcárba került.”

A régi városháza, Szalay 1910

Mint a régi városházával foglalkozó korábbi bejegyzéseimben beszámoltam róla (itt és itt), a Szalay Gyulánál  is olvasható, az építkezésre vonatkozó adatok Szerelemhegyi Tivadartól (Szerelemhegyi 1882) származnak, és eléggé megbízhatatlanok. Nem utal arra adat, hogy az építkezésben részt vett volna Fischer Ágoston és Novák Gergely, nem találtam a tanácsi jegyzőkönyvben az alapkőletételre vonatkozó idézetet sem. Ami miatt azonban ez az idézet érdekes, az a perlekedésre vonatkozó gúnyos megjegyzés: „De hát azért mégis fellebbez. A városi politikában ez már így szokás.” Így lett megörökítve a régi és új városháza vitája az utókor számára egy minden tekintetben reprezentatív könyvben. Nem hiszem, hogy Szalay Gyula ne lett volna azzal tisztában, hogy egy Magyarországot bemutató kötetsorozatról van szó, amely arra hivatott, hogy minden művelt családfő könyvtárában meglegyen. Egyszerűen nem találok magyarázatot arra, hogy miért írta meg Szalay a leplezetlen igazságot némi iróniával megfűszerezve, gyakorlatilag nemcsak a kortársak, hanem az utókor előtt is megszégyenítve saját városát. Ilyen esetekben bölcsebb módszer a hallgatás...

Kecskemét művészlelkű polgármestere

Kada Elek (Vasárnapi Újság 60. évf. 27. sz. 1913. júl. 6. 529.)

A Közmunka című lap 1910. október 23-iki számában olvasható a következő hír: "Kecskemét város művészlelkű polgármestere, Kada Elek mindent elkövet, hogy a várost szépéé, utcáit művészivé tegye." Nem tudom, hogy lehet egy utcát művészivé tenni, a Kada Elek elé rakott jelző mindenesetre bizonyos értelemben találó. Kecskemét az ő és elődje, Lestár Péter polgármestersége alatt hatalmas változáson ment keresztül. Nemcsak a városháza épület fel, a városközpont képe majdnem teljesen megváltozott: felépült a színház, az Újkollégium, a Luther-palota, a katolikus egyház bérháza, a Cifrapalota, hogy csak néhányat említsek. Kada polgármesterségének nemcsak a város országosan szinte egyedülálló szecessziós központja köszönhető, a régészeti munkákat is folytató Kada a kultúra minden területét fejleszteni kívánta, neki köszönhető a kecskeméti művésztelep létrehozása is. Kada munkássága ma is útmutató példa. A fentebb idézni kezdett újsághír arról számol be, hogy Kada a középítkezéseket elsőrangú művészre bízza: ezúttal Lechner Ödönt kérte fel a víztorony  tervezésére. A Lechner-álomról (ahogy Sümegi György nevezte a meg nem valósult épületet) még ebben az évben meg fog jelenni Szabó Bence tanulmánya a Bács-Kiskun megye múltjából 2011-es kötetében.

Álljon itt (mai helyesírásunknak megfelelően közölve) az az általa írt cikk, amely a Vasárnapi Újságban hirdette a kortársak számára az 1911-es katasztrofális földregés után magához térő, és annál nagyobb lendülettel épülő város erejét.

Kada Elek: Az újra épülő Kecskemét

Kecskemét ősi város építkezése már nem felelt meg a mai kor ízlésének és az emelkedő forgalomnak, minek következtében új városszabályozási terv készült és ez alapon régi városrészekben új utcák nyittattak és a szabályozással a központi piaczér is nagymérvben bővíttetett.

Ez a nagyobb arányú szabályozás maga után vonta azt, hogy újabb monumentális jellegű épületek keletkeztek, mely építkezéseknél a hatóság nagy súlyt helyezett arra, hogy azokban a magyar építő művészet legújabb irányai jellegzetes kifejezést nyerjenek; mely iránynak legelső képviselője Lechner Ödön, a ki munkáját Kecskeméten az új városháza építésével kezdte meg, s ez idő szerint szintén Kecskeméten folytatja a Rákóczi-emlékkel összekapcsolt vízvezetéki torony, valamint a legközelebb létesítendő városi múzeum és könyvtár építésével.

A város piactere még húsz évvel ezelőtt annyira össze volt zsúfolva rendetlen fekvésű, legnagyobb részben még vályogból épült ősi házakkal, hogy nemcsak szépészeti szempontból volt méltán kifogásolható, de nem is felelt meg azoknak a rendkívüli fontosságú gazdasági igényeknek, a melyeket Kecskemét városának különösen nagyarányú gyümölcspiaca megkövetelt.

Egész telektömbök sajátították ki, új határvonalak állapíttattak meg, s az így keletkezett most már új, nagy piactér képe a református főiskola új épületének elkészültével teljesen kialakult, és a térnek a tervezett befásítással való teljes rendezése és a kertek kiképzése által jövő évre már teljesen be lesz fejezve.

A nagy piactérnek szabályos négyszögben való kiépítését a református templom akadályozta, de a templom fenntartásához a város ragaszkodik, mert az a legrégibb magyarországi református templomok egyike, a mely még a török uralom ideje alatt a konstantinápolyi sejk engedélye alapján épült. E templom délnyugati oldalán van az Árpádok alatt épült Barátok temploma, a mely szintén kultúrhistóriai nevezetességű épület és a két templom hátterében emelkedik ki az impozáns városháza, a mely a térnek ama részén uralkodik.

A tér északnyugati oldalán, a nagytemplom átellenében épültek a katolikus egyház és a népbank új palotái: az előbbit Grünwald és Bornemissza freskói díszítik. Ezek után következik a kecskeméti takarékpénztárnak Lechner és Pártos által tervezett palotája és a vonalat bezárja az evangélikus egyháznak átjáró bazár-épülete.

A térnek délkeleti oldalát a már előbb említett templomokon kívül a református egyház új főiskolája ékesíti, melynek egyik részében az egész modernül berendezett gimnázium, a másik részében pedig a jogakadémia talál új otthonra.
A város és hatóságokon kívül az egyesületek is törekedtek arra, hogy újabb igényeiknek megfelelő nagyobb épületeket emelhessenek. Így a Széchenyi-téren, a mely ez idő szerint a gyümölcspiac, kiemelkedik az Iparosok Otthona, az 52 méter széles Rákóczi-út piaci torkolatának egyik sarkán van a Kereskedelmi Kaszinó, melynek tervezője a Zsolnay által készített majolikáknak dúsabb alkalmazása által iparkodott nagyobb hatást elérni, s melynek szépsége fölött eltérők ugyan a nézetek, de művészet fejlődési szempontból mindig egyik legérdekesebb háza lesz a városnak.
Ezzel szomszédos egy igen érdekes jellegű új palota, melyet az 1836-ban alapított Kecskeméti Kaszinó Egyesület most építtetett s a melyiknek nemcsak külső kiképzése, de különösen belső díszítése a helybeli művésztelep tagjainak nagy ambíczóját képezte és művészi szempontból annyira sikerült, hogy annak megtekintése az idegennek első sorban ajánlatos. Ehhez közvetlen csatlakozik a Gazdasági Egyesület palotája. Az útnak eme része a Leszámítoló Banknak és az egyháznak átellenben levő épületei által már teljesen ki van képezve, míg a többi rész építkezési terveivel, kivéve az új törvényszéki palotát, a mely már fölépült, most foglalkoznak.
A földrengés rendkívül visszavetette az egyes tervek befejezését. A többek között vízvezeték kiépítése is e miatt akadt meg, mert megfontolandó volt, hogy a nagyarányú 52 méter magas víztorony, mely egyszersmind a Rákóczi lovas szobrának hozzáillesztésével mint Rákóczi emlék fog szerepelni, mi módon építtessék, s így a már elkészített tervet át kellett alakítani, a mely tervezetet a követelményeknek megfelelő átalakítással Lechner Ödön most fejezett be, s a melynek kétségtelenül oly első rangú művészi hatása lesz, hogy az nemcsak a városnak, hanem az egész országnak egyik építészeti nevezetességét fogja képezni.
A toronynak építéséhez most fognak hozzá. Az újabb építkezések közül még figyelemre méltó az Osztrák Magyar Banknak palotája és a Rimanóczy által tervezett honvéd lovaslaktanya. Végül felette érdekes az új művésztelep, a mely eddig neves kiváló műízléssel tervezett épületet foglal magában, s a mely megérdemli, hogy azt egy más alkalommal részletesebben ismertessük.

Vasárnapi Újság 59. évf. 27. sz. 1912. július 7. 540.

Újraközölve: Petőfi Népe 1977. május 26. 5.;

huszadikszazad.hu

Kadához hasonló típusú polgármester volt Marosvásárhelyen Bernády György, Szabadkán Biró Károly, Léván Bódogh Lajos. Az építtető polgármesterek sorát még folytatni lehetne. Hogy azonban sem a félegyházi Szerelemhegyi Károly, sem utódja, Molnár Béla nem igazán illik ebbe a sorba, az nem az ő hibájuk. Molnáré legkevésbé, ő valóban mindent elkövetett a város fejlődése érdekében, de ez nem mondható el a fegyelmi ügy miatt felfüggesztett Szerelemhegyiről, aki helyett 1905-től helyettes polgármesterként, majd 1909-től 1915-ig  megválasztott polgármesterként Molnár látta el a teendőket. Molnár Bélát minden felkarolt eszme oldalán megtaláljuk: a mezőgazdasági munkásházak, a központi iskola, a Constantinum, a városháza, villanytelep, parkosítás, járdák, útkövezés, vízvezeték, vágóhíd, kórház, tisztviselőtelep, iskolák. Ezek legtöbbje azonban csak eszme maradt. A közgyűlés nem tudott az új eszmékkel mit kezdeni. Egy-két elhivatott emberen kívül (Molnár Bélán kívül ilyen volt a városi mérnök, Dóczy Pál, az ügyvéd Jenovay Dezső, a múzeumigazgató Szalay Gyula és Markgráf Vilmos, aki gazdasági tanácsnok létére a városi park létesítése ügyében járt el, saját költségére) a kezdeményezéseknek nem akadt pártfogója. A városi politika figyelmét elsősorban a gazdasági érdekek kötötték le, s nem ismerték fel az újonnan emelt épületek befektetési lehetőségeit. A városháza bérbe adható bolthelyiségei például 10 évi adómentesség illette meg, vagyis a bérbe adásból származó teljes bevétel a városé maradt.