 |
Holló Lajos sírja Budapesten, Kerepesi temető: 17/1-1-60. Szobrász: Istók János
Forrás: Wikipédia |
Holló Lajos, Kiskunfélegyháza országgyűlési képviselője, 1890 körül - az országgyűlés közigazgatási bizottsága tagjaként - többször felszólalt az országgyűlésben a közigazgatási reformtervezet ügyében. A 48-as párti politikus véleményében az önkormányzatok autonómiája mellett foglalt állást, angol mintára hivatkozva az erős önkormányzatot tartotta a közigazgatás egyik alapegységének, amit azonban a kormányzat szerinte diszkreditált (hiteltelenné tett).
Kérdéseit és javaslatait 1891-ben könyv formájában is nyilvánosságra hozta. E könyvében elméletben elkülönítette a közigazgatási feladatok három típusát: az autonomikus, az önkormányzati és az államigazgatási feladatokat, amelyek közül az első kettő a gyakorlatban egybeolvad. Az autonómiára való törekvés igénye Holló politikai szövegeiben, és a
város azon törekvése, amely a még nagyobb autonómiát biztosító
törvényhatósági jog elnyerésére irányult, együttesen a lechneri magyaros
stílus városbéli megjelenésének eszmei bázisát képezik. Holló szerint a nemzeti eszme (az önálló magyar államiság) a közigazgatás alapkövetelménye. Egy magyar közintézménynek tehát úgy kell berendezkednie, hogy az mindenekelőtt a magyar államiság eszméjét szolgálja, és ne a
perszonálunión alapuló Osztrák-Magyar Monarchia érdekeit. (Amellett,
hogy a különböző nemzetiségek magyarosítása is burkolt cél.)
A függetlenségi politika szemszögéből a közigazgatást befogadó, és általában véve bármilyen magyar középület és annak stílusa csak másodlagos kérdés. Holló maga ugyan nem téri ki erre, a magyar kultúra elsődlegességét
mindazonáltal kiemelten fontosnak tartotta, hiszen könyvének zárósorai a
következők: "Ha akár a szláv, akár a német kultúra karjaiba dobjuk
magunkat, lassankint és észrevétlenül elveszünk a nagy szláv vagy germán
áramlatban. / Azért gondoljuk meg még egyszer jól, hogy mit teszünk!"
(Holló 1891, 240)
A nemzeti kultúra, azon belül is a nemzeti építészet kérdése
ugyanekkor foglalkoztatta Lechner Ödönt, akinek ezidőtájt felépült
épületei (kecskeméti városháza, Iparművészeti Múzeum és Iskola, Földtani Intézet, Postatakarékpénztár) világos állásfoglalásnak tűnhettek a magyar
nemzeti építészeti stílus léte mellett.
 |
| Vas József - Morbitzer Nándor: városháza. Forrás: Wikipédia |
A korszakban mind az önkormányzat, mind az államigazgatás képviseleti elven alapszik, vagyis a közösség nézeteit egy általa választott szószóló képviseli. Hogy stílust illető nézeteiket is képviseli-e, az kérdéses, hiszen más és más minden társadalmi réteg (a polgárság, a parasztság) vizuális nevelése, igényei. Míg a parasztság az ekkor még továbbélő, de átalakulóban lévő hagyomány továbbvivője, a polgárság inkább urbánus műveltségű. Lechner kimondottan monumentális művészete egyértelműen urbánus művészet. Kétségtelen, hogy a Budapesten élő Holló Lajos hallott az építész nagy botrányokat kavaró épületeiről, láthatta is őket. 1904-ből ismeretes Morbitzer Nándor egy leveléből, hogy a magyaros stílus közkívánat volt Kiskunfélegyházán. A városháza első tervpályázatából egy kivételével a lechneriánus műveket díjazta a közgyűlés. A kivétel Morbitzer műve volt, aki a második fordulóban életművében minden előzmény nélküli, lechneriánus pályaművet mutatott be. A megbízást végül Vas József kapta, aki Lechner műveire leginkább hasonlító épületet tervezett, téglaszalagokkal, hármas nyílásokkal, színes tetővel és magyaros majolikával. Mindezek alapján azt, hogy a magyaros stílus (a Lechner követésén alapuló irányzat) közkívánat volt, Holló Lajos személyének engedi betudnunk. Ugyanakkor kérdés, hogy a pályaművek elbírálásában Holló - bíráló bizottsági tagként - miért nem vett részt. (A bíráló bizottság tagja volt Szerelemhegyi Károly polgármester, Dóczy Pál városi mérnök, Ulrich István főjegyző, Pecz Samu és maga Lechner Ödön.)
Visszatérve Holló közigazgatási javaslataira, 1904-ben is el lehetett azonban mondani, hogy az önkormányzat nem rendelkezik olyan erős jogokkal, mint amilyeneket Holló elképzelt. Ennyi autonómia is elég volt azonban arra, hogy a Lechner követői által országszerte hamar elterjesztett magyaros stílus reprezentatív városi középületek szinte kizárólagos stílusává váljon a 20. század első évtizedében. A kiskunfélegyházi városházára kiírt 1904-es tervpályázat ebbe az eseménysorba illeszkedik. A városháza további építéstörténete már kevésbé. 1906-ben éppen Holló Lajos volt az, aki javasolta, hogy az építkezés kérdését a már megtartott kivitelezési pályázat ellenére is vegyék le a napirendről. Holló ekkor az aktuális közjogi válságra hivatkozott. Felszólalásában ugyan megintcsak nem találunk utalást arra, hogy milyen az ideális magyar középület, de az ellene felszólaló Jenovay Dezső szavai arra engednek következtetni, hogy a közjogi válság közepette Holló éppen az épület stílusára is figyelemmel volt. Jenovay azt hozta fel ellenvetésül, hogy akármilyen kormány jön is a darabontkormány után, annak tekintetbe kell vennie, hogy az egész városvezetés lehetetlen helyzetben van a helyhiány miatt, tehát építeni kell. Mégpedig a már kiválasztott stílusban, akár tetszik ez az államhatalomnak, akár nem. Az építés kérdését Holló javaslatára levették a napirendről, és csak 1908-ban határozták el a munkálatok megkezdését. Így amikor az építési munkálatok megkezdődtek 1909 augusztusában, a lechneriánus stílus ugyan mutatta a város nézeteit, de ekkor már kevésbé volt korszerű. Kós Károly már tévútnak nevezte a lechneri applikációkat, a magyaros motívumok alkalmazása egy-két kivételtől eltekintve országszerte visszaszorult.
Bibliográfia
Holló Lajos orsz. képviselő 1888. január 26-án és február 10-ikén tartott országgyűlési beszédei a közigazgatásról és közoktatásügyről, Pesti Könyvnyomda Rt., Budapest 1888.
Dr. Holló Lajos Kun-Félegyháza város képviselőjének az 1889-90-iki országgyűlésen tartott beszédei. Lenyomat a képviselőház naplójából, Pesti Könyvnyomda Rt., Budapest 1890.
Holló Lajos:
A közigazgatás rendezése a megyékben, városokban és községekben. A kormány javaslatának és a bizottság főbb megállapodásainak bírálatával, Grill Károly, Budapest 1891.
