A tervrajz léptéke

A francia történész, Bernard Lepetit találóan hasonlítja össze a földrajzi és az építészeti rajzokat, azaz a térképeket és a terveket azon közös tulajdonságuknál fogva, hogy mindkettő ábrázolja a léptéket, hiszen a geográfia és a mérnöki tudományok története szorosan összefügg. A hasonlóságokon túlmutatóan azonban kitér a különbségekre is, s ezeket nem minden haszon nélkül lehet megszívlelni az építészettörténeti kutatásokban is, amelyek forrásként használják mind a térképeket, mind a tervrajzokat.

„Az építész jobban kötődik a tárgyak virtuális tulajdonságaihoz [mint a kartográfus]. Ez magyarázhatja, hogy a lépték fogalmának bonyolultabb tartalmat tulajdonít, mint a térképész. Említettük már, a térképészeti lépték egy jelölőt és egy jelöltet köt össze, a térképet a tereppel. Ezzel szemben az építész esetében a jelölő a terv vagy redukált modell, amit a lépték egy másik reprezentációval köt össze, a tervezett épülettel. Mivel ez utóbbi még nem létezik, a valóság csak a reprezentációra irányuló szellemi munka horizontján tűnik fel. Az építészeti redukció nem egy már előzetesen létező tárgyat céloz [mint a térképészeti redukció], hanem arra törekszik, hogy elképzelje azokat a dimenziókat (térbelieket, de társadalmiakat, kulturálisakat vagy technikaiakat is), amelyek keretébe illeszkedik a megalkotandó tárgy. Kizárólag csak egyetlen adott léptékű redukció nem elegendő a tervezett tárgy összetettségének visszaadásához. Ha egy redukált modell megfelel a valóság dimenziójának, úgy az építész számára több modell alkotása kívánatos egy jövendő épülethez. A megfelelések pluralitása igazolja a redukciók megsokszorozását. Ebből kifolyólag a terv az építészetben dinamika és döntés. Dinamika abban az értelemben, hogy egy modell újabbakat indukál, amelyek a valóság más és más dimenzióinak felelnek meg. Döntés abban az értelemben, hogy benne párhuzamosan jelennek meg különböző léptékű és más-más dimenzióknak megfelelő modellek. Az építészeti terv egységes kezelését a léptékek közötti játék teszi lehetővé.”

Bernard Lepetit: Építészet, földrajz, történelem,

in: Társadalomtörténet másképp.

A francia társadalomtörténet új útjai a kilencvenes években,

szerk. Czoch Gábor – Sonkoly Gábor,

Csokonai Kiadó, Debrecen 2000, 33–50, id. rész 44.

 

A történeti kutatás azonban kissé másképp kezelte a kérdést. Abból kiindulva, hogy a tervezés és a megvalósítás folyamata az építészetben véglegesen kettévált, Csemegi József a következőképp írt.

Az építésznek „[t]ervét [...] úgy kell elkészítenie, hogy annak segítségével elképzeléseit a közreműködő iparos munkatársak meg is valósíthassák. A terv tehát a gondolatközlés módja tervező és megvalósító között, feladatát csak akkor tölti be, ha e feltételeknek maradéktalanul eleget tesz: a tervet megvalósító szakiparosok számára olvashatóvá válik. / Ma az építész oly módon készíti el tervét, hogy az általa elképzelt valóságos méreteknek előre meghatározott arányszám szerinti hányadát rajzolja le csupán, arányosan kicsinyítve rögzíti elképzeléseit: méretarányban rajzol. S hogy terve könnyen olvashatóvá váljék, a kicsinyítés mértékét kerek számban választja meg, ezt feltünteti rajzán, a rajzon való mérésnek és fejszámolásnak további kiküszöbölése céljából pedig a valóságos méreteket, általánosan bevezetett konvenció szerint hosszmértékben kifejezve, számokkal is rögzíti. Egyszóval: a rajzot kótázza [kottázza]. / A ma építészetének tervezési módszere természetesen hosszú történeti fejlődés eredményeképpen született meg. A tervezésben ma használatos méretarányok (1:200, 1:100, 1:50) aránylag fiatalok: a tízes számrendszerű hosszmértékegységnek, a méternek bevezetésével váltak általánosan szokásossá, míg az ölmértékek használatának idején a rajzi kicsinyítés majd kivétel nélkül a hatos számrendszernek megfelelően (1:72, 1:36, 1:24 stb. arányban) történt. A barokk, de még a reneszánsz stíluskorszakokból fennmaradt építési rajzokon is mindenütt feltalálható a méretarány és a kótázás módszerének ilyen, vagy amolyan módon való alkalmazása."

Csemegi József:

A középkori építészet szerkesztési módszerei,

in: A Magyar Művészettörténeti Munkaközösség évkönyve 1953,

Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest 1954, 13 - 56, id. rész 13.

Kettős könyvbemutató Kecskeméten

Alföldi szecesszió - Kecskeméten

2019. március 1-én Kecskeméten, a Katona József Emlékházban nyílt meg az Alföldi szecesszió című vándorkiállítás. A megnyitót Dr. Székely Gábor történész, művészettörténész tartotta, az eseményt szervezte és a kiegészítő tárlókat berendezte Székelyné Kőrösi Ilona történész, néprajzkutató. A tárlat 2019. április végéig látható.

Egy cikk a karcagi városházáról

Épül a városháza, in: Karcagi Hírlap, 6. évf. 15. sz. 1910. április 10. 2.

Sok idő, talán egy évtized vajúdásán át született meg a város előhaladásán oly sok odaadással és szeretettel csüggő vágya a nagyközönségnek. Lesz új monumentális nagy városháza, lesz a haladást jelző emléke, kielégítve lesznek nemcsak a külső szépészeti és Karcag városához méltó méreteiben is imponáló igények, de belsőleg is a modern fogalomnak teljesen megfelelő elhelyezést nyernek a hivatalok, miként azt ma a társadalmi fejlődés, a közegészség és általában a közművelődés fejlettsége megkívánja.

            A nemzet kiemelkedett az ósdi fogalmakból; lépten-nyomon a nyugati államok műveltségének lépcsőjén halad felfelé. Mindenütt a haladás látszik és hogy azon nívót elérje, amelyen az európai többi művelt nemzetek állanak, feltétlenül szükséges, hogy a kisebb keretekben is érvényesüljön a haladás e hatalmas tényezője, szükséges, hogy az izmosodás ez irányban a nemzet egész testén átvonuljon és így egy szerves egészet képezzen, hogy virágzóvá tegye a közművelődés mezejét az egész területen. Szükséges, hogy e virágzás nemes illatával ne csak itthon pompázzék, hanem áthasson a külföldi nemzetek érzékéhez is, hogy lássák a magyar nemzetben a méltó társállamot, amely erejével, tudása és műveltségének fokával számot tesz ama nagy koncertben, melyet akár az életből ecsetelnek, akár a művészetek tükrén áttekintenek, akár a tudományok ösvényein szemlélnek és vizsgálnak, egyaránt imponál a maga kulturális haladásával.

            Éppen úgy, amint az emberiség általában külsőből következtet – hogy példát mondjunk – a ruházatáról ítéli meg embertársát is, éppen úgy szükséges, hogy egy város is külső csínjában haladjon. Ez mutatja azon fokot, melyen közművelődése áll; jobban akad meg az emberi szem, többet költ fel bizalomból és a jövőnek szebb és gyümölcsözőbb kilátását hordja mélyében a csinos külső.

            Vannak monumentumok, melyeket az előrelátó elme sokszor nemcsak idején sejt meg és felismer. A nemzetek életében is vannak alakulatok, melyek elkövetkeznek, szükségképpen a haladással önmaguktól; vannak alakulatok, melyek politikai, vagy más nemzeti okokból, kényszerhelyzetből teremnek elő. Könnyen megtörténhetik, sőt kilátásban is van, hogy új árrondirozás áll elő a megyei területekben. Az új országgyűlési képviselő választási törvény ezzel feltétlenül kapcsolatos, s az előhaladott városok, melyeknek közművelődési intézményei és maga a város egész kerete, külseje megfelelőbb, bizonyára több kilátással bírnak a központok elnyerésére.

            Mindezek fokmutatói annak, hogy Karcag város kormányzása jó kezekben van, hogy képviselő-testülete előrelátó volt elhatározásában, mikor a városháza építését a megvalósuláshoz vitte. Épül a városháza; épül a lakosság is vele erőben, haladásban. Emlékoszlop lesz ez mindazon férfiaknak, kik ez alkotás körül érdemeket szereztek és neveik a város történeti lapjaiba be lesznek írva.

            De van egy más oldala is, mit említés nélkül nem hagyhatok. Ez a munkáskéz megélhetésére irányított gondolat, mely nálam gondolat, de valójában áldás azon sok munkásra, kik betevő falatot nyernek a város középületének emelésénél és érvényesülése a vele összekötött iparágaknak.

            A széppel, a nemessel a jótékonyság karöltve halad e munkánál; csak tovább, előre!

            Fejleszteni kell a nagykunság metropoliszát, vezető városát, melynek múltja megpecsételte és jelenje méhében rejti, hogy vissza kell nyernie vezető szerepét!