A molnártelepi Rusai-féle kereszt

Kiskunfélegyháza nem régen belterületté nyilvánított városrésze, a Molnártelep két nagyon szép útmenti keresztről híres. A korábban készülttel (1799) a későbbiekben fogok foglalkozni, a mostani bejegyzést az éppen száz évvel későbbi keresztnek szentelem. A kereszt homokkőből készült, kovácsoltvas kerítés veszi körbe (éppen olyan, mint a Kalmár-kápolnáé), előtte hatalmas nyárfák. Az odatett, a negyven fokos hőségben hamar elfonnyadt virágok mutatják, hogy van, aki gondozza. Összesen öt darab tömbből készült (talapzat, Mária szobra, a kereszt szára, a kereszt teteje, és a kereszt oldalágai, rajta Krisztus kifaragott testével). Talapzatán barokk címerpajzsba a dátum: 1899; alatta négy szeggel fogatott márványtábla, amelynek felirata:

                                              ISTEN DICSŐSÉGÉRE

                                                     EMELTETTE
                                                RUSAI BÁLINTNÉ
                                          SZÜL KANYÓ KATALIN

Ez alatt még két sor írás, ez azonban a puha márvány erodálása következtében ma már nem olvasható. A homokkő részeket még jobban megviselte az idő. Mária arca eltűnt, Krisztus lába is teljesen elmállott.

     Nagymamám a következő történetet mesélte róla. Villám csapott a gazda földjébe, és odalett a termés. A következő évben ugyanígy járt. Ekkor fogadalmat tett, hogy keresztet állít a földjébe, s a villám ezután valóban elkerülte a földet. A történetet a felirat maga kevésbé látszik igazolni, mindenestre a történet jellemző a népi vallásosságra. A következő bejegyzéssorozatban útmenti keresztekkel és hasonló szakrális kisemlékekkel fogok foglalkozni. A bejegyzéssorozathoz megjegyzendő, minden emlék helyét igyekeztem bejelölni a Google-térképeken. Mivel azonban a Google-térképeken a helynevek botrányosan el vannak írva, kérem az Olvasókat, hogy csak a kincset jelölő ikszet vegyék figyelembe.

2012. augusztus 5.

Kalmár-kápolna összehasonlító stílusvizsgálata

A helytörténeti irodalomban Pártos Gyula nevéhez kötött, 1875-1876-ban épült Kalmár-kápolna összehasonlító stílusvizsgálata nagy adósságom, legalábbis annak érzem. Hogy miért? A Szent István-templommal kapcsolatos legutóbbi kutatások felhívták arra a figyelmet, hogy Pártos Gyula nem tekinthető az épület egyedüli szerzőjének. (Kállainé Vereb - Kőfalviné Ónodi szerk. 2010) A stílus, az alapkoncepció Dötzer Ferenc budapesti építőmester leleménye, a templom tervein Pártos csak csekély átalakításokat végzett. Ha tehát részben megdőlt a Szent István-templom attribúciója, mennyivel inkább kérdéses egy olyan épületé, amelynek tervezőjét írásos dokumentumok egyetlen alkalommal sem említik! Fekete János helytörténész tulajdonította elsőként a Kalmár-kápolnát Pártosnak, ezt azonban részletekbe menően nem indokolta.

Kalmár-kápolna, Kiskunfélegyháza, Móra tér 17. (2011)

       Nézzük meg ezért Pártos Gyula olyan saját kezű műveit, amelyek a kápolnával egy időben épültek! Ilyen emlékekért nem kell messzire mennünk. Kecskeméten két, a kápolnával egy idős épület található.

       1874-1875-ben épült a Takarékpénztár palotája, amelynek akkori igazgatója Lestár Péter volt, a város későbbi polgármestere. (Link ehhez itt.) Az épületet Pártos tervezte, akinek a nevét Kecskeméten azután ismerték meg, hogy a vele együtt Berlinben 1870-ben végzett építésszel, Lechner Ödönnel együtt felépítették Pesten a Zöldfa (ma Veres Pálné u. 9.) utcában Kecskemét város bérházát (1871-1874). Nyilván innen szerzett tudomást a Takarékpénztár Lechner és Pártos irodájáról. Az épület terveit Pártos egyedül készítette, 1874-ben ugyanis Lechner, fiatal felesége halála után Franciaországba utazott.

Pártos Gyula: Kecskeméti Takarékpénztár, 1874-1875, Kecskemét, Szabadság tér (2012. júl. 6.) 

       Gerle János azt írja (Gerle szerk. 2003, 90), hogy az 1874-1875-ben épült kecskeméti Takarékpénztár (jelenleg a Magyar Nemzeti Bank fiókja) Pártos műve, de annyira közel áll Lechnerrel közös többi művéhez, hogy érdemes lenne kutatni, Lechner az elutazás előtt részt vett-e a tervezésben. A gazdagon díszített homlokzatú banképület sem a Szent István-templommal, sem a kápolnával nem mutat formai egyezést. Az eltéréseket azonban az eltérő funkciókból következő eltérő stílusok akkor is kellőképp magyaráznák, ha nem tudnánk Dötzer munkásságáról. A Pártos egyéni jellegzetességeire utaló jegyeket ennél az épületnél nem tudjuk minden kétséget kizáróan kimutatni.

Pártos Gyula: Református bazár, 1877, Kecskemét, Szabadság tér (2012. júl. 6.)

       1877-ben Pártos tervei szerint épült a református templom egyemeletes, U-alaprajzú bazársora a Szabadság téren. (Információ a Műemlékem.hu-n és a Táj-kert.blog.hu-n.) A bazár is a berlini tanultságú építész fiatalkori alkotása. Szabályosan tagolt, historizáló elemekkel díszített hosszan elnyúló épület, a kecskeméti városháza felé néző oldalán hasonló rózsaablakkal, mint amilyen a Szent István-templomon látható. Ennek az áttört lunettának azonban más a díszítése, a temploménál gazdagabb, és kisebb is. Pártos itt támaszkodhatott a templomépítés tanulságaira. A kápolnával azonban a bazárépület sem mutat közelebbi rokonságot. Hacsak nem az emeleti ablakok akrotérionnal díszített timpanonjait vesszük figyelembe. Azonban míg ezek palmetták, amilyenek a korabeli mintakönyvekben is láthatók (építészeti díszítőelemek tervezésekor az akadémiai tanultságú építészek mintakönyvekre támaszkodtak), a kápolna akrotérionjai sosem voltak stukkóból képzett díszítőelemek. Díszítőelemkről szólván meg kell említeni a főpárkányt alátámasztó konzolok pálmaleveles díszítését, de ezek sem hozhatók össze a kápolna mára eltávolított, régi képeslapokon azonban még látható virágos stukkódíszeivel, amelyek a főpárkány alatt, a pilaszterek mélyített mezőiben voltak.

       Összességében Pártos fiatalkori művei díszítésben gazdagok, monumentális hatásúak, finoman tagoltak, tömegkezelésük egységes, tömbszerű. A Kalmár-kápolnát összehasonlítva Pártos műveivel, közöttük semmiféle rokonság nem mutatható ki. (Az alaprajzokról a teljesen eltérő funkciók miatt nem is szólva). 

Kecskeméti Takarékpénztár oldalhomlokzatának részlete (2012. júl. 6.)

       Az összehasonlító stílusvizsgálat azonban ezzel nem érhet véget. A helytörténetírás a kápolnát az Újtemplom kistestvérének tartja. Feltűnő a két épület hasonló színezése, de talán inkább a szakrális épülettípus rokonítja a két emléket azon túl, hogy egy időben épültek. Az Újtemplom építési munkálatait 1873-ban már megkezdték, amikor 1875-ben Kalmár József volt kiskun kapitány egy kész terv birtokában építési engedélyért folyamodott a városhoz. A kápolna építését 1876-ban már befejezték, rá egy évre elkészült az Újtemplom is. Mindkét épületet 1880-ban szentelték fel és mindkettejük érdekessége, hogy egyikük szentélyét sem a templomépítési hagyományoknak megfelelően tájolták. Az Újtemplom főhomlokzatát nyugat helyett délre helyezték, szentélye így északi irányba néz, a kápolnáét pedig északra, és szentélye délre mutat, holott hagyományosan a szentélyeknek keletre kellene néznie. Mindkét épület elhelyezésénél a városkép modernizálása játszott elsődleges szerepet.

Dötzer Ferenc - Pártos Gyula: Szent István-templom, Kiskunfélegyháza (Vasárnapi Ujság, 1877)

       Az építészeti részletek összevetésénél a dátumot, az építtetőt és az épületek méreteit is figyelembe véve logikusnak tűnő feltevés, hogy a nagyobb, a város által építtetett Újtemplom hatott a kisebb, magánszemély szándékából emelt Kalmár-kápolna tervezetére. 

A kiskunfélegyházi Szent István-templom főhomlokzati részlete

A kecskeméti bazár részlete a városháza felől nézve

       A főhomlokzat kiképzésében rokonság nem mutatható ki. Nézzük meg ezért az oldalhomlokzatot!

Az oldalhomlokzat tagolását, csakúgy, mint a főhomlokzatét, a kápolna esetében a megrendelői igény szabhatta meg. Vagyis az építtető kívánsága lehetett a középtengelybe eső torony. Míg a főhomlokzat kialakítása független az épület belső terétől és funkciójától, az oldalhomlokzatról ez már nem mondható el. Tágasabb belső terű hajó tervezésével számolt az építtető és az építész is, azaz, a kápolnát olyan építménynek szánták, amelybe hívők sokasága fér el, különben az oldalhomlokzat nem lenne olyan hosszú, hogy három nagyméretű ablak is fényt bocsásson be rajta. (Magánkápolnák általában sokkal kisebbek. A kápolna épületére, méretére az Újtemplom feltehetően hatással volt.) Az oldalhomlokzat három ablakát a vállpárkány fűzi össze - ez a megoldás összecseng az Újtemplom oldalhomlokzatának három középső tengelyével, ahol az egyes ablakokat ugyanúgy pilaszterek választják el egymástól, mint a kápolna esetében. A legfőbb különbség a két oldalhomlokzat között - alaprajz tekintetében is - a kereszthajó hiánya, egy magánkápolna esetén azonban erre nincs feltétlen szükség. A templom magas attikája, amely elrejti a járókelők szeme elől a templom tetőszerkezetének részleteit, nem hasonlítható a kápolna sátorteteje alatti frízes főpárkányához. Azonban a pilasztereket a párkány vonala fölött díszítő csúcsíves akrotérionok az Újtemplom attikáján is feltűnnek, mégpedig ugyancsak hasonló puttófejekkel díszítve, mint amilyenek a templom hármas bejáratának záróköveit díszítik. (A puttófejek a korszak építészeti és iparművészeti emlékein gyakran előforduló motívumok. Előfordul az 1913-ban épített szecessziós stílusú Kocsis Ferenc-féle házon is - Jókai u. 5.) Úgy tűnik tehát, hogy a tervező a díszítést mindenképpen át akarta venni a templomról, de anélkül, hogy a jelentősen drágább attikát megépítené. Attika építése esetén  ugyanis a tetőszerkezet és a csapadékvizet levezető attikacsatorna nagyon gondos tervezésére is szükség van. Ehhez képest a kápolna padlásszellőzőkkel áttört sátorteteje sokkal egyszerűbb szerkezet.

Kalmár-kápolna (2011)

Kalmár-kápolna (2011)

Kalmár-kápolna, a bejárat vállkövének ornamentikája (2012)

       Összességében tehát a kápolna főhomlokzati kiképzése redukált a temploméhoz képest, és a templom hatása mutatható ki az oldalhomlokzaton. A hajót takaró homlokzat síkjához képest előreugró torony pedig az 1761-ben felszentelt Sarlós Boldogasszony-templom (Ótemplom) és más alföldi plébániatemplomok megoldását idézi. Kápolnák között az 1870-ben épült solti Mária Neve-templom esetén találkozunk hasonlóval, ennek tornya azonban későbbi hozzáépítés. (És a kápolna is eredetileg a közösségi, nem magánáhítat színhelyeként épült a solti plébánia honlapja szerint. (http://marianeve.hu/historia-domus.html )

A torony és az oldalhomlokzatok félköríves záródású ikerablakai, a vakárkádok íveihez hasonlóan nem gazdagon profillált archivoltokat és pálcatagokat mutatnak. 

       A Kalmár-kápolna nem illeszthető Pártos (illetve Pártos és Dötzer - Pártos és Lechner) művei közé, s azt kell feltennünk, hogy a templom és a kápolna tervezője sem azonos. Talán sem Pártos, sem Dötzer nem követett volna el a tervezés során olyan hibát, hogy a sekrestye különálló tetőzete félig eltakarja a fölötte lévő ablakot. (Ezt a hibát 1901-ben javították ki, amikor a sekrestye új tetőt kapott.) A kápolna tervezőjeként olyan építész sejthető, aki ismeri a templomépítés helyi (alföldi) hagyományait, mint arra az egytornyos homlokzat utal, és aki a Szent István-templom terveit is közelről ismerhette, mint arra az átvett elemek utalnak (erre Kalmár megbízottjaként lehetett módja), s aki ezen felül jó ízléssel bírt, hiszen a kápolna esztétikai értékeiből a tervező ismeretlensége nem von le. A Kalmár-kápolna méretét tekintve egyedül áll a rokon emlékek között. Ki is lóg a Grynaeus Tamás szerkesztette, 2008-ban Szegeden megjelent kötet   (Grynaeus szerk. 2008) anyagából, amely az ún. szakrális kisemlékekkel (útmenti keresztek, kápolnák) foglalkozik. Talán szakrális kisemlékként való tárgyalása nem kielégítő olvasat, hiszen nem provinciális munka, de a provinciálissal szembeállított műalkotás fogalmának minden kritériuma megfogható rajta. (V. ö. Marosi 1976)

    A Kalmár-kápolna meglehetősen társtalan emlék Bács-Kiskun megye épületállományában. (Az épület egyébként nem áll műemléki védelem alatt.) A családi kápolnaépítés a korszakban inkább a Dunántúlra jellemző, semmint az Alföldre.  (Ráckeresztúr, Petheő család sírkápolnája; Várgede, Kubinyi család sírkápolnája;  Belatinc, ma Beltinci, Szlovénia, Rous család sírkápolnája.) Ráadásul már a kezdetektől közösségi célt szolgál, s nem utólag vált a közösség birtokává, mint a többi kápolna többsége. Az egytornyos kápolnák általában a hajóhoz additíven (esetenként időben is utóbb) épített tornyaikkal különböznek a Kalmár-kápolnától. A Kalmár-kápolnát különösen jó arányérzékkel tervezték, így a torony nem nő túl az épületen. A Kalmár-kápolna legközelebbi rokonemlékei a jánoshalmai temetőkápolna, a csepregi Boldogasszony-kápolna, a Lórév külterületén álló Zichy-emlékkápolna (1858). A jánoshalmai 1886-ban épült a hívek adományából, (http://www.koh.hu/tartalom_archiv.php?idt=20090209101152&t=og) eltérő funkciója miatt itt csak abban az összefüggésben említjük, hogy egytornyos homlokzatán a fogrovatdísz miatt rokonítható a Kalmár-kápolnával. Különösen a csepregi Boldogasszony-kápolna kívánkozik összevetésre a kiskunfélegyházi kápolnával. A Boldogasszony-kápolnát 1869-ben építtette Jankovich Antal gróf és felesége Nemeskéri Kiss Katalin. (http://www.csepreg.hu/hu/turizmus/nevezetessegek/boldogasszony-kapolna-kulterulet.html) A nyerstégla homlokzatú neogótikus épület szép arányaival külterületen áll (a Kalmár-kápolna is külterületre került volna!), és jóval kisebb a félegyházinál. A torony a harangszintnél áttört, nyolcszög alaprajzú téglából épített süvege van, amelyet részben a torony négy oldalának vimpergái és a sarkon álló fiatornyok takarnak, mintegy megelőlegezve a Kalmár-kápolna majdnem-pártázatos megoldását.
       S még egy furcsa momentum: semmi esetre sem meggyőző, hogy Kalmár József egy ilyen szokatlanul nagy kápolnát a puszta közepébe szándékozott volna emeltetni. Valószínűbbnek látszik, hogy egy szép alapkoncepciójú kápolnát terveztetett, aminek híre ment, és győzködni kezdték, hogy az a város javára válhatna. Ennek következtében a tervezett épület megnagyobbodott, s már e tervek kerültek a városi elöljáróság elé. Sajnos mindez a Kalmár család hagyatékának pusztulása miatt csak feltételezés marad. Remélem azonban, hogy a kápolna jelentőségét segít jobban megvilágítani.

Petőfi-ház

A 2+2+2 tengelyes, középrizalittal rendelkező, L-alaprajzú Petőfi-ház (Petőfi u. 7.) ugyancsak érdekes, és további kutatásra érdemes építészeti emléke Kiskunfélegyházának. Urbán Miklósné és Fekete János szerint 1845 és 1850 között épült, 1850 körül Szabó Sándor (Félegyháza országgyűlési képviselője 1848-ban) átépíttette. Petőfi abban a házban lakott, amelyik e ház helyén állt. (Urbánné 2005, 37-38). Azonban az épület homlokzatát nézve semmi esetre sem meggyőző, hogy ezeket a szemöldökpárkányokat és a rizalitot keretelő két félpilléreket 1850 körül létesítették volna. Ezt alátámasztja az épületről 1867-ben készült metszet is, amelyet a Vasárnapi Ujságban Pásztor Ferenc Petőfi félegyházi gyermekkoráról írt cikkének illusztrációját képezi. (14. évf. 41. sz. 1867. október 13, 604-606.) A házon 1867-ben Petőfi-emléktáblát helyeztek el, az országban az elsőt. Mivel az emléktábla igen, de az ablakok egyenes záródású, illetve a két középső ablak feletti timpanonos szemöldökpárkányai nem látszódnak a képen, fel kell tennünk, hogy azok csak jóval később kerültek oda, s később az épület megmagasítására is sor került. Vagyis a Petőfi-ház nem a historizáló építészet igen korai (1850 körüli) emléke, mint ezt a korábban közölt adatok alapján hinnénk. A jelenlegi homlokzat a dualizmus korabeli építészeti ízlést mutatja, ránézésre e stukkóformák virágkorára, 1890 és 1910 közé datálható, ennél fogva kideríthető lenne, mikor építették át az akkor már kultuszhelynek számító épületet.

Petőfi u. 7.

Vasárnapi Ujság 14. évf. 41. sz. 1867. október 13. 606. old.

Dóczy Pál

Dóczy Pál városi mérnök neve a legutóbbi időkig még csak említésre sem került a kiskunfélegyházi helytörténeti irodalomban. Neve a legutóbbi egyháztörténeti kutatások kapcsán került elő, hiszen városi mérnökként fő feladata volt jelentést tenni a városi középítkezésekről. Hivatali munkája során földméréseket végzett, építési vonalakat állapított meg, jelentéseket készített a magánépítkezések engedélyezhetőségéről (az engedélyezésre benyújtott építési terv megfelel-e az építési szabályrendeletben előírtaknak stb.). Miután Mihálovits Jenő volt városi mérnök nyugdíjba vonult, Dóczy 1903-ban kérvényezte felvételét, s az állást el is nyerte. Az 1909-es tisztújításon ismét városi mérnökké választották. 1914-ben hadba vonult. A főmérnöki állást ideiglenesen akarták helyettesítéssel ellátni, 1915-ben még arról született határozat, hogy Dóczyt a háború befejezéséig meghagyják állásában. 1916 decemberében azonban a közgyűlés beszüntette fizetését és más illetményeit, nyugdíjat állapított meg számára. Dóczy fellebbezett a döntés ellen, miszerint 1916. december 31-gyel nyugdíjazták. Az 1920-as években ismét főrménök. 1921-től helyettes polgármester, 1923-tól 1930-ig iparhatósági biztos. Mindössze annyit tudunk az 1935. évi Félegyházi Napok (később Kiskun Napok) programfüzetéből, hogy röviddel azután, hogy 1930-ban iparhatósági biztosi megbízásáról lemondott, elhunyt. Soós Imre így emlékezett meg róla: "értékes működése az ipartestület életében maradandó nyomokat hagyott és emléke sokáig tisztelt és becsült lesz a népes iparostábor soraiban." (Soós Imre: A Kiskunfélegyházi Ipartestület 50 éves története, in: Félegyházi Krónika. Az 1935. évi második félegyházi Kiskun Napok alkalmából kiadta a Kiskunfélegyházi Idegenforgalmi Bizottság, szerk. Mezősi Károly, Vesszősi József könyvnyomdája, Kiskunfélegyháza 1935, 33-47, id. rész 44, 47.) Arcképét a városi tanács tagjairól 1908-ban készített tablóról ismerjük. (Kiskun Múzeum, az állandó kiállításon)

Haraszti Zoltán az individualizmusról 1915-ben és Morbitzer ellenvéleménye 1926-ból

Haraszti Zoltán, akiről a lehető legkevesebb információt tudtam összegyűjteni, 1915-ben Kassák Lajos folyóiratában, A Tettben egy igen érdekes írását tette közzé A betüktől az istenig címmel. (A Tett, 1. évf. 3. sz., 37-39. Az igen nehezen hozzáférhető példányokból én az Egyetemi Könyvtárét forgattam - ELTE Egyetemi Könyvtár, P20251) Dúl a világháború, válságban minden művészet, az építkezéseket miniszteri rendeletre leállítják, emberek ezrei halnak meg látszólag értelmetlenül. "Gyökeresen nem fogja megváltoztatni ez a háború a mai embereket" - ismételgeti Haraszti litániaszerúen az esszé első részében - "de nem ember az, aki e háború után is ugyanaz marad, mint azelőtt. [...] e háborúnak egyetemes, mindent megmozgató hatása lesz mégis az ember egész eszmei világára. Mert ennek a háborúnak a hatása alól nem vonhatja ki magát senki, ezt a háborút nem lehet egyszerűen tudomásul nem venni. [...] benne mindnyájan személy szerint vagyunk érdekelve. A testvérem véréből szaggatnak vért a Drina vizébe, s testvéremnél testvérebb barátom a Rokitnóban rothad valahol."

     Haraszti ismerteti a közvélekedést, ami szerint a háború az individualizmus csődjét jelenti, ez pedig egyben a korai modernista művészet (s teszem hozzá, építészet) csődje is egyben. Haraszti sarokba szorult pacifizmusa szerint azonban az individualizmus csődjéről még csak beszélni is képtelenség, mert a művészetben mindennek a nagybetűs Én a forrása. "Az individualizmus alapföltétel, - nélküle nincs művészet." Csak a művészet kiélésének módja, mértéke, iránya lehet változó, ezt pedig a művész, az individuum választja meg. (S ennek értelmében még az is megengedhető, hogy más ideológiáknak rendelje alá magát, mint arra például a kommunizmus művészetszemlélete példa.) Az individualizmus minden szabadságra jogosult, a művész felé csak egy kötelesség van, a lelkiismeretesség. Haraszti szerint a háború nem lehet katasztrófa az egyénre nézve, hanem csak az "elsenyvedt, tétlenül tétovázó", formulákká egyszerűsödött dogmák eltűnését fogja maga után hozni. Az új művészet tehát istenkereső lesz.

     Hogy az új művészet Magyarországon az első világháború után mennyire nem lett istenkereső, mennyire nem tűntek el az akadémizmus pátoszformulái, arra nem szükséges kitérni. Az építészetet tekintve pedig mintha mindannak valósággal az ellenkezője valósult volna meg, mint amit Haraszti 1915-ben vizionált: Valkay Zoltán építészeti inerciának, azaz elerőtlenedésnek nevezte a két világháború közötti Zenta építészetének domináns irányzatát (Valkay 2002), amelyet mindenféle modernségtől, újítástól való idegenkedés, a régi építészeti formák sablonszerű alkalmazása jellemzett. Hasonló elerőtlenedés minden kisvárosban lejátszódott az egykori monarchia területén. Minél olcsóbb megoldásokra törekedtek, minél monumentálisabbat akartak létrehozni, annál inkább kimutatható a historizáló formák redukált felhasználása mind az épület téralakítását tekintve, mind az ornamentális részleteket tekintve. Ez az "inercia-stílus" jelentkezik Kiskunfélegyházán az 1926-ban épült Fürdőszálló épületén, és az 1929-ben épült adóhivatali, mai rendőrségi épületen is.

Lux Kálmán - Möller Károly: Adóhivatal, ma rendőrségi épület, 1929, Pázmány u. 4.  (2011)

Hegedűs Ármin - Böhm Henrik: Fürdőszálló, 1926, Blaha Lujza u. 1. (2011)

Morbitzer 1926-ban épült félegyházi városi bérháza ugyanazt az inerciát jelzi, mint amilyet Valkay Zenta építészetével kapcsolatban írt le. A városi bérház a Korona Szálló és a városháza telkén, mindkettőhöz csatlakozó beépítésben áll. Az épület helyén eredetileg a Korona Szállóhoz 1887-ben épült istállók és melléképületek álltak. Az épület Kiskunfélegyháza építészetében új: ez az első többemeletes bérpalota a városban, amelynek előképeit az 1873-tól viharos gyorsasággal kiépült Budapest építészetében kereshetjük.

      Morbitzer ezzel az épülettel újat nem mutatott fel, sőt, magához mérten is határozottan visszalépett egy konzervatívabb irányba. Az épület, bár a szintén Morbitzer nevéhez is köthető városháza mellett áll, attól olyan idegen, ahhoz képest olyan rideg, és tagolásában annyira nem követi saját korábbi épületeinek tagolását, hogy ha a terveken nem lenne ott az építész bélyegzője, aligha lehetne megmondani, hogy ez az épület is Morbitzer műve. Nem beszélve itt az épületet díszítő részletektől, amelyek az 1914 előtti pesti és budai bérházépítkezések megszokott motívumai, a város címerét kivéve. A városházával ellentétben tehát ezt az épületet nem tarthatjuk egyedi alkotásnak. Jelentősége inkább abban áll, hogy a háromemeletes épülettel a városközpont (a Korona és a városháza tömbje) nagyvárosias képet kapott, amihez az épület környezete csak az 1980-as években idomult. (1986-ban ugyanis lebontották a városházával szemben lévő Kazinczy utcai kiskaszárnyát, helyére többemeletes lakástömb került, amelynek magassága megközelíti a városháza magasságát. Hozzá kell azonban ehhez tenni, hogy a városi bérház önmagában nincs olyan magas, mint egy átlagos pesti bérház, tehát a "nagyvárosias városkép" idézőjelben értendő.)

Morbitzer Nándor: városi bérház, 1926-1927, Kazinczy u. 1.

Szemöldökpárkány a városi címerrel

Az épület a Korona Szálló udvaráról nézve

Kazinczy utcai homlokzat részlete

Az épület mind a mai napig a város kezelésében áll. Benne biztosítottak szolgálati lakást a polgármesternek.  A város képviselő-testületének 28/2006. (X. 27.) rendelete szerint: "A mindenkori polgármestert természetbeni juttatásként illeti meg a Kiskunfélegyháza, Kazinczy u. 1. I/1. szám alatti polgármesteri lakás." Az utolsó itt élő polgármester Ficsór József volt. A képviselőtestület legutóbb a polgármesteri lakás más célú hasznosításáról határozott.

A Közgazdasági Takarékpénztár telektörténete

Ritka, hogy egy magánépület történetét vissza lehet vezetni a 19. század közepéig, hiszen a kiskunfélegyházi földhivatali nyilvántartás 1945-ig megy vissza. (S ez csak a telkeket és tulajdonosaikat rögzíti, azt nem, hogy mikor történt a telken építkezés.) A Frank-ház, vagyis a Közgazdasági Takarékpénztár e kevesek közé tartozik, telektörténetéről részletes ismereteink vannak. Csillag József 1934-ben kiadott visszaemlékezései szerint egy Darázsi (Deutsch) nevű zsidó származású lakos nádfedeles háza állt szemben a városházával a Kossuth utca torkolatánál. Darázsi az 1860-as évek elején elköltözött, és Kiss József gazda vette meg a házat. Tőle fia örökölte, aki apja vagyonát a házzal együtt elherdálta, így került a ház Spiller Móric tulajdonába, akitől csere útján Heinrich György vette meg. (Csillag József: Régi szelek szárnyán, Kiskunfélegyháza 1934, 30.) Heinrich volt az, aki a régi házat leromboltatta, és 1874-ben városiasabb házat építtetett. (Városunk szépül, in: Félegyháza. Vegyes tartalmú hetilap 2. évf. 4. sz. 1874. jan. 25. 4.) Heinrich háza egyik első emléke volt az ezidőtájt Kiskunfélegyházán is megjelenő historizáló építészetnek. (Szarvas/Klazsik-ház, 1871, Szent István-templom, 1873-1877, Kalmár-kápolna, 1875-1876, Kocsis Sándor-féle ház, 1873-1874.) Az 1870-es években tehát építési konjunktúra zajlott a városban.

Heinrich György házát - Csillag József emlékezése szerint - megvette a Közgazdasági Takarékpénztár. A Takarék igazgatósága úgy határozott, hogy a házat lebontja, és helyébe a városházához méltó reprezentatív épületet emeltet. A Frank-ház néven is ismert épület azóta áll.

Helytörténeti morzsák I.

Blogom afféle félretett cetlik gyűjteményeként szolgál, amennyiben olyan dolgokat teszek közzé, amelyekre rajtam kívül senki nem kíváncsi. Én viszont annál nagyobb odafigyeléssel szemezgetek az ilyen morzsákból. Az alábbiakban ilyen morzsákat adok közre.

A századforduló háziipari mozgalmainak jelentőségét a szakirodalomban pontosan körülírták, főképp a kalotaszegi varrottasok kapcsán. (Kat. Budapest 1986; Kat. Budapest 2006) A vidéki háziipari kiállításokról azonban kevés szó esett. Ilyen kiállításokat Kiskunfélegyházán is rendeztek. („Népművészeti háziipari kiállítás”, in: Félegyházi Hírlap egyesült Félegyházi Hiradó - a továbbiakban: FHeFH - 1911. jan. 22. 1-2.) Hogy pontosan milyen tárgyak szerepeltek a főgimnázium (ma Móra Ferenc Gimnázium) tornacsarnokában, nem lehet megmondani. De ekkor már kalotaszegi minták szerepelhettek, a kalotaszegi népművészet diadalútja az 1880-as években kezdődött. Félegyházán Tarjányi Rózsika vállalta kalotaszegi minták alapján textíliák készítését. 1911-es hirdetése szerint már évek óta ezzel foglalkozott. („Kalotaszegi munkák”, in: FHeFH 1911. okt. 15. 5.)

A háziipari-népművészeti díszítmények kiadványok útján terjedtek, de ahogy a kalocsai mintákkal is történt a gulyáskommunizmus idején, pauszpapírra átrajzolt és perforált rajzok útján is terjedhetett. A kézimunka-előnyomás bevett szokássá vált. („Újonnan berendezett előnyomda”, in: Félegyházi Közlöny 1911. ápr. 2. 4.)

A módi azonban továbbra is a francia és angol divat volt. („Új női varroda”, in: Félegyházi Közlöny 1911. ápr. 2. 5.) A bútorok terén is, a városháza polgármesteri szobáiba angol búrfoteleket rendelt a tanács 1910-ben.

Az 1911-es kecskeméti földrengésről korábban már volt szó. Annyi hozzákívánkozik, hogy Félegyháza 500 korona segélyt adott Kecskemétnek, amit Kada Elek személyesen köszönt meg levélben. („Köszönő levél”, in: FHeFH 1911. aug 13. 3.)