Aktualitások a szecesszió jegyében

A napokban három örvendetes momentum is tudomásomra jutott, az alábbiakban ezeket osztom meg.


1.)
A kecskeméti városházán 2012. július 5-7. között rendezik meg Kárpát-medencei szecesszió címmel azt a konferenciát, amelyen számos honi és külföldi szakértő tart majd előadást számos város építészeti örökségéről. A július 5-én megrendezendő ünnepélyes megnyitóbeszédek, díjátadások és kiállításmegnyitók után július 6-án megrendezendő konferencia programja megtalálható itt. A konferencia résztvevői július 7-én többek között Kiskunfélegyházára is ellátogatnak, meglátogatni a szecessziós városházát és a Kiskun Múzeumot.


2.)
Terjeszkedik a Metropol. Az országban egyedülállóan ingyenes terjesztésű napilap Kiskunfélegyházán is elérhető lesz ezentúl (pontosabban június 29-től kezdve már elérhető). A Metropol röviden bemutatva a várost, jelentős látnivalói közül a városházát emelte ki. http://metropol.hu/itthon/cikk/906681


3.)
A napokban jelent meg az a 225 századfordulós épületet bemutató útikönyv a Corvina Kiadó jóvoltából, amely a Kárpát-medence szecessziós építészeti emlékeire fölfűzött útvonalak megtervezésében lehet segítéségére az olvasónak: Bede Béla: Magyar szecessziós építészet, Corvina, Bp. 2012. (http://www.corvinakiado.hu/) A kötetet Bagyinszky Zoltán fotói illusztrálják, ugyanő korábban Gerle Jánossal közösen egy reprezentatív albumot is közreadott Alföldi szecesszió címmel (Tóth Könyvkereskedés - Kiadó Kft, Debrecen, 2008). Bede Béla és a Corvina mintegy ennek a képanyagát bővítette most ki. Rövid leírások és jó minőségű képek ismertetik az épületeket, amelyeknek még GPS-koordinátáit is megadták, könnyítve ezzel az épület megtalálását. Sőt, az ismertetett épületek közelében fellelhető további épületek címeit is listázták "önálló felfedezésekre sarkallva az olvasót." (Kiskunfélegyházán a Propper-házat, a Bányai-házat és a Közgazdasági Takarékpénztár épületét találták említésre méltónak.) Sajnos éppen a kiskunfélegyházi városházáról szóló leírásban fedezhetők fel apróbb pontatlanságok (miszerint az építés kérdése úgy megosztotta a várost, mint azelőtt soha semmi - ez azért nem igaz, mert a város mindig két pártra oszlott), és sajnos az épületről készült fotó is megnyúlt, így nem ad hiteles képet. Különösen figyelemre méltó az angol nyelvű változat, amely méltán nemzetközi érdeklődésre tart számot.

Igazán örvendetes, hogy a szecessziós építészeti emlékek jó hírét viszik a városnak.

A városháza tornya

Talán nem igényel speciális végzettséget egy épület folyton változó terveinek összehasonlítása, főleg, ha pusztán egyetlen elemre koncentrál; s önmagában talán nem is sok értelme van. A kiskunfélegyházi városházával most mégis nemcsak megteszem ezt, de arra szeretnék rámutatni, hogy a tervező építésznek milyen céljai lehettek ezzel, s ennek érdekében mit kellett tennie. A kérdés azért bonyolult, mert mint tudjuk, 1910 januárjában Vas József elhunyt, s Morbitzer vette át a építkezésen a művezetést, s Morbitzer nemcsak átvette Vas szerepét, hanem a régi terveket zárójelbe téve saját elképzeléseit helyezte előtérbe. Szó sincs tehát arról, hogy önmagában való vizsgálatot végezzek az épület most kiválasztott elemével, a toronnyal.

Nem véletlenül hangsúlyos a torony. A szemlélő nemcsak azért veszi észre elsőnek ezt, mert magas, (47 méteres magasságával a korszak harmadik legmagasabb félegyházi épülete volt), hanem mert két főút találkozásánál áll. Mind a négy irány felől közelítve ez tűnik fel legelőször a városból. (Azóta kissé megváltozott az úthálózat, a kelet felé vezető egykori Csongrádi út az Ótemplom elé kanyarodott ki, itt ma sétány van.)

Sajnos nélkülözzük Morbitzer nyilatkozatait a városházépítés műfajára vonatkozólag. Mégis, néhány dokumentumból következtethetünk felfogására. Első, 1904-es neobarokk pályatervén még nem találta a városházajellegnek megfelelő karaktert, (pályaterve színházszerű épületet mutat, mintsem városházát), második pályatervén azonban olyan előképekhez nyúlt, mint a kecskeméti városháza, az Iparművészeti Múzeum, a kalotaszegi torony, a gótika, s nem utolsósorban Vas József első pályaterve. Miután 1910-ben bekapcsolódott az építkezésbe, felfogása gyökeresen megváltozott a pályatervhez képest, s minden előzmény nélkül megalkotta az épület mai képét, amelyen Vas József elképzelésével ellentétben nem a közgyűlési teremé a fő hangsúly, hanem a reprezentatív s nem problémamentes építéstörténetű toronyé. (1910 őszén hibásan mutatták ki az építési vonalát, de a tanács ezt a vonalat hagyta jóvá azzal a trükkel, hogy viszonyítási alapnak nem a Korona Szálló régi városházával egy síkban lévő homlokzatát, hanem a szálló kiugró kocsibejárójának síkját tették meg.) A torony funkciója két dologban kimerült: itt volt a gőzfűtéshez szükséges víztartály, (tehát víztoronyként működött, mint arra az építkezés során többször felhívták a figyelmet), s négy oldalán négy órával mutatja az időt. Ez utóbbi funkciója mára az egyetlen. Az órák fölött dekoratív, téglaszalagokkal körülölelt majolikával díszített pártázat, amelyek mögött íves vonalú, majdnem kupolára emlékeztető toronysisak és bádoggal lefedett műkő lanterna, amely kilátó is lehetne egyben, ha a feljutás egyszerű lenne. A torony fentebb leírt felső része nyolcszög alaprajzú, maga a négyszög alapú toronynak azonban nem sok nyoma van az alaprajzban. A statikailag is értékelhetőbb nyolcszög formát Morbitzer a sarkok lemetszésével hozta létre, (már pályatervén is így járt el), ezt négy sarokerkéllyel kapcsolta a négyszög alaprajzú toronytesthez. A torony az épület egészéhez viszonyítva szinte különálló életet él. Olyan formák láthatók itt, amelyek az épületen sehol másutt nem köszönnek vissza. Különösen elütnek az épület többi részétől az órák fölötti pártázatok: ezeknek a préselt téglából emelt íveknek a belső logikája gyökeresen különbözik a Vas által tervezett Kossuth utcai oromzat íveinek logikájától. Míg utóbbiban növényutánzó formát fedezhetünk fel, amely alulról kiinduló, elágazó s lehajló indákra emlékeztet, addig a tornyon az órát keretező, az óra felett egymásba hurkolódó vonalak kapcsolata szervetlen a harmadik, magasabbra kerülő hurokkal.

Akármennyire is elüt Vas terveitől a torony, nem helyes pusztán az ő terveihez képest vizsgálni. Éppen a torony alapján lehetne Morbitzert azok közé a Lechner-követők közé sorolni, akik a mester formáit alkotó módon tették magukévá. Ami ekkor, 1910-ben évtizedes késést jelent a többi Lechner-követőhöz képest, akik ekkorra már vagy más módon próbálták továbbfejleszteni példaképük elveit (Vágó József, Komor Marcell - Jakab Dezső), vagy elfordultak azoktól (Kós Károly). A Lechner-követő Morbitzer csak úgy képzelhető el, mint általában véve követő építész, aki nem törekszik újításra, előképeit viszont gondosan megválogatva igyekszik feladatának megfelelni. Más művei alátámasztják ezt: 1910 körüli Hegedűs Gyula utcai bérházán már a Fiatalok közvetítette finn hatásra utaló terméskő lábazatot látunk, 1911-ben tervezett félegyházi Kenyérgyár épületén már teljes egészében Kós Károly körének hatása érhető tetten. Morbitzer ezt a stílust a historizmussal keverte 1914-es vágóhíd-tervein, majd visszatért a historizáló formákhoz az 1920-as években a félegyházi városi bérházzal. Alkalmazkodóképességét (vagy másként nevezve eklektikus látásmódját) már második városháza-pályatervén is tetten értük, ahol a kecskeméti városházát keverte  a fiatornyos toronysisakkal, amely annak ellenére is erdélyiesen hatott volna, hogy az Alföld kellős közepén épült fel. Erdélyi elemek, motívumok és szerkezetek Mende Valér kecskeméti művein is tetten érhetők, itt azonban ezek a nagyvárosias utcaképnek rendelődnek alá, s nem kerülnek ellentétbe az egyre kevésbé falusias környezettel, mert Kecskemét az urbanizáció lépcsőfokain előrébb járt, mint Félegyháza, ahol a városháza előtti összes tér piacként funkcionált az ötvenes évekig, amikor is képeslapok tanúsága szerint parkká alakították. Félegyházán óriási ellentétbe került az épület és környezete, amire Erdei Ferenc is felfigyelt (Futóhomok, 1937), s arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy még most ellentétben van. A színes épületnek úgyszólván nincs párja a városban.

Morbitzernek jóllehet Vas terveihez kellett igazodnia, de felül is bírálhatta azokat. A tornyot nem találta elég magasnak, ezért a megmagasítás következményeivel is számolnia kellett. Először is a tektonikában. A  nyolcszög alaprajz közismerten szilárdabb szerkezet, mint a négyszög. Ezt a magasba törő formát a Vas tervei alapján már megépült részekhez nem hangolta hozzá kellően. A közgyűlési termet sejtető manzárdtetős, oromfalas, árkádos középrizalit hatalmas, földhözragadt tömbje súlyosságával ellentétbe kerül a magasba törő torony cizellált részleteivel. A már megépült részleteket cizellálnia nem lehetett.

Vass József mérnök

Vass József (1867-1951) budapesti mérnök a hasonló, de nem azonos nevű Vas József (1866-1910) kapcsán, a névazonosság miatt került látószögembe. Az 1998-ban megjelent kiskunfélegyházi olvasókönyv (Bánkiné szerk. 1998, 2. kiad. 1999) lexikonmelléklete tévesen azonosítja Vas Józsefet, a városháza és a Constantinum építészét a mérnökkel, akinek több betonépítési eljárás (pl. ún. beton gun) fűződik a nevéhez. Nem tudom, hogyan történhetett a tévedés, hiszen azt már Fekete János 1986-ban tartott előadása óta lehetett tudni, hogy Vas az építkezés közben hirtelen elhunyt. Mi több, ez magában a helyismereti könyvben is benne van. A téves azonosításra már szóban többek figyelmét többször felhívtam, sőt, megírtam még a Wikipédia cikkét is helyesbítve a tévedést, úgy látszik mindhiába, legutóbb a Félegyházi Közlöny vitte címlapra Vas mérnöki foglalkozását. (2011. évi 17. sz.) Azt a lexikont, ami alapján a helyismereti könyv lexikoncikkének szerzője közölte a mérnök életrajzi adatait, még mindig nem találtam meg, Vas/Vass Józsefnek se híre, se nyoma. Vass József mérnök farkasréti sírját egyébként felszámolták. (Forrás: http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/limes/farkasret.html)

Kétségbeejtő értelmezések

A Kedves Olvasó ezúttal a harmadik olyan bejegyzést olvassa, amelyet a blog önreflexiójának szántam. Megírására - megesküdtem pedig, hogy ezt a szót soha le nem írom - egy a Facebook közösségi oldalon 2012 márciusában alakult csoport késztetett. Az Élet a régi Félegyházán csoport tagjai önzetlenül osztják meg egymással és másokkal régi emlékeiket, családi fényképeiket, adataikat egy-egy régi ház, fotó vagy képeslap kapcsán. Mint írják: "Ezt az oldalt kecskeméti és kunszállási facebook-csoportok mintájára hoztuk létre. Célunk egy olyan közösségi teret nyújtani, ahol mindazok, akik szeretik városunkat és ragaszkodnak Kiskunfélegyházához egymásra találhatnak, ezért az oldal teljesen nyílt." Ezzel az önmagában üdvözlendő szándékkal természetesen nincs baj. A helytörténészek számos morzsát találnak, amelyeket (kellő kritika után) egy komolyabb kutatás is hasznosíthat. (Így például a Szegedi út 1. és 3. sz. házakat Patyi- és Szántó-házaknak hívják, mint megtudtam.) Ám azzal, hogy az adatok megosztása esetenként törvénybe ütközhet, nagyon is elgondolkodtató. Különösen akkor, ha személyes adatokról van szó (mert ilyeneket is megosztottak a csoport tagjai), és egy-egy családi fotó közzététele akarva-akaratlanul is a személyi jogi törvénybe ütközhet. (Nagyon is szenzitív adatot hordozónak minősülnek pl. azok a bizonyos 1935 és 1981 közötti munkaviszonyokat feltüntető papírok, amelyeket T. R. tett közzé.) Nyilván nincs egy kép publikálásnak akadálya, ha az az örökösök vagy a fotón látható személyek beleegyezésével történik, s vélhetően ez minden eddig így nyilvánossá vált képnél így történt. Szintén nincs gond azokkal a családi képeslapokkal, amelyeknél a szerzői jog törvényben előírt védelmi ideje (a szerző, kiadó halála óta eltelt 70 év) lejárt, mivel a képeslapokat egykor kiadó vállalatok felkutatása ma már szinte lehetetlen, így a képeslap kiadási évétől számított 70 év az irányadó, s ez maradéktalanul teljesül is. Az így nyilvánosságra hozott képek tulajdonjogával sincs semmi gond általában. Esetenként azonban bizonyíthatóan olyan képek kerülnek föl az internetre, amelyek nem magántulajdonban, hanem közgyűjteményben vannak. Ha - teszem azt - a Bács-Kiskun Megyei Levéltár vagy a Kiskun Múzeum gyűjteményében lévő képeslapot vagy fotót szeretnénk közzétenni, közölni, felhasználni, akkor az illető dokumentum őrzési helye igazgatójának engedélye okvetlenül szükséges. Még aggályosabb a dolog akkor, amikor könyvből szkennelt képet posztolnak ki, tehát a szerzői és mindenféle más jogot sértve. A nyilvános Facebook-csoporton keresztül történő publikálás ugyanis publikálásnak számít!

De nem ezek miatt a jogi aggályok miatt szerettem volna ezt a bejegyzést megírni. Hanem azért, mert az említett Facebook-csoportban jelen blogból is idézett, kétszer is. Oly módon, amely jelen sorok szerzőjének igencsak kedvét szegte jó időre. Az Ilyen volt, ilyen lett című bejegyzésben azt hiszem, minden kétséget kizáróan ironikus hangvételben írtam az Ótemplom mögött álló Petőfi utca 5. számú ház borzasztó átalakításáról. Az átalakítást egy most már archív, és egy frissen készített képpel illusztráltam, színleg megfordítva a kettőt, mintha a régi kaviccsal kitöltött mezők és vakolatsávok ornamentikája visszaállt volna. A bejegyzés utolsó mondatával azonban - legalábbis eddig ezt hittem - tisztába tettem az ügyet, miszerint nem ez történt, hanem nagyon is meggondolatlan és divatmajmoló módon, brutálisan eltávolították a városban ritkán látható homlokzati vakolatdíszítést, hogy üzlethelyiségbe szóló bejáratot képezzenek ki az egyik ablak helyén. Úgy hittem, mindezt nyilvánvalóvá tettem. Innen kezdve nem tudom, mi vezérelhette a Facebook-csoport azon tagját, aki jó kedvűen és eléggé egyértelműen félreértve a bejegyzés tartalmát (és eléggé feltűnően elírva a képek forrását "kiskunfelegyvaroshaza.blogspot.hu"-ról "kiskunfelegyhaza.blogstop.hu"-ra), hírül adta, hogy egy szép régi házat visszaállítottak eredeti formájába. Tudatában vagyok, hogy korunk nem az írott kultúra kora, hogy minden egyre inkább vizuális, jelszerű, s ezért egyszerűsödik, az emberi gondolkodás pedig a vizuális dömping hatására lassan-lassan hozzászokik a kisigényűséghez. A virtuális világ, bekebelezvén a valódi világot, rövidtávra zárja a memóriát. Csak azt hallom meg, amit szeretnék, s azt látom, ami tetszik? Bizonyára. De éppen az ilyen hozzáállás ellenében kezdtem el írni és fényképezni ezt a blogot. Hiába lett volna? Az elírás blospotról blogstopra figyelmeztetés? A bejegyzés szerzője mindenesetre néhány nappal később kommentet fűzött a képhez: "Valami nincs rendben ezzel a házzal kapcsolatban. Ez nincs visszaállítva eredeti állapotába. Ugyanilyen "kétszínű". :( Megnéztem!!!"

Városképet illető sajtóhír 1902-ből

"Városunk nagyrabecsült tanácsa pénteken és szombaton testületileg kivonult a város keleti részén épült új házaknak és utcák rendezésének megtekintésére. A szemle arról győzte meg a tanácsot, hogy a kiosztás ismét nem sikerült. Nem pedig azért, mert városunk egyik díszére a nagytudományú mérnökre lett bízva a dolog, kinek segítségére volt a kedves gazdasági tanácsnok ur is. Ezen legutóbbi baklövésükkel elárulták, hogy egy csepp aeszthetikai érzelmük sincs. Hát hova gondolt a kedves mérnök derék ur társával együtt akkor, midőn megengedték az építkezést olyanformán, hogy egyik ház dombon, a másik ismét völgyben fekszik. A szemlélő azt hiszi, hogy az egész házsor be van rugva és hol feláll, hol leesik."

A mérnök úr működött, in: Félegyházi friss ujság, 1. évf. 29. sz. 1902. szept. 21. 1.

Mármost tudni kell, hogy Mihálovits Jenő városi mérnök egyszemélyben volt a város gazdasági tanácsnoka is. Az az abszurd, skizoid, de a mai viszonyokat is alighanem jellemző helyzet állt tehát elő, hogy a cikkíró szerint tehetségtelen tanácstag mameluk pártérdekeit előbbre helyezve a város érdekeinél, és évtizedekre eldöntötte számos embertársa rendezetlen életkörülményeit. Pedig új telkek kiparcellázásánál általában nem ez volt a jellemző, s a szóban forgó keleti városterület (a Bajcsy-Zsilinszky utca és Alpári út közti terület) eléggé mocsaras volt. Zöldmezős beruházások esetén mai napig első a tereprendezés. Ne tette volna ezt meg a város? Vagy csak a Félegyházi Friss Ujság ócsárlásával állnánk szemben? Az utcaképek ma mindenesetre nem mutatják a cikkben leírt "részeges" képet.

Ujszászy és Mailáth I.

Kiskunfélegyháza építőiparának meghatározó cége volt Ujszászy János és Mailáth József 1864-ben alapított közös vállalata, amely az 1905-ös műkőgyárnyitást követően a város minden jelentősebb épületénél közreműködött kivitelezőként: Constantinum, városháza, kenyérgyár, Szent István-templom javítása 1892-ben, Köllő Miklós Petőfi-szobának talapzata,  mai Petőfi Mozi (egyébként üzemen kívül) stb. A gyár a századelőn 45 munkást foglalkoztatott. (Iványosi-Szabó szerk. 1985, 51.)

Az alábbiakban a helytörténeti kutatásban egyáltalán nem ismert, velük kapcsolatos forrást osztok meg, amely azonban komoly kritikával kezelendő. Külön öröm, hogy a vállalkozók arcképe is végre ismertté válhat.

Ujszászy és Majláth vasbeton-, műkőgyára, burkoló és építési vállalata a város egyik legrégibb vállalata, mely már 1864-ben alapíttatott Ujszászy János és id. Majláth József régi céhbeli remekelt építőmesterek által. Legelső munkájaként Ujszászy János építette Lechner Ödön tervei alapján a római katholikus nagytemplomot, mely a talaj megbízhatatlansága folytán komplikált, nehéz alapozással készült.

     A cég nagyobb munkái közül felemlítjük az apácazárda, Magyar Általános Takarékpénztár, kenyérgyár, városi villanytelep, kir. adóhivatal, posta kábelerősítő stb. stb. épületeit. Figyelemreméltó ipari tevékenységet fejtett ki a cég a környékbeli vasbeton-, a félegyházi városháza összes műkő-, burkoló- és szobrászműkőmunkáinál, továbbá úgy a város, mint a környék csatornázása körül, mint abban az időben a környék egyetlen cementgyára. Érdekeltsége a fővárosban is sok munkaalkalmat talált, mert kartellen kívül állván, olcsón tudott szállítani. A főváros bérházai közül igen sokban még a cég lépcsői és műkövei vannak beépítve. Lépcsőket, műköveket szállított Belgrád, Zombor, Baja, Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös, Abony, Szolnok városokba is.

     A cég mai tulajdonosa Mailáth József, azelőtt vasút- és magasépítkezésekkel foglalkozott. A műkőtechnika tanulmányozására sokáig külföldön tartózkodott, honnan tudását tökéletesítve tért vissza, mely által az építőipart idehaza több szabadalommal gazdagította.

Az 50 éves Vállalkozók Lapja jubileumi albuma,

szerk. Lakatos Mihály - Mészáros L. Edgár - Óriás Zoltán,

Vállalkozók Lapja kiadása, Bp. 1929, 475.

Az Országépítő Szabadka-különszáma

Engedtessék meg egy nagyon rövid bejegyzés. Alább linkeltem be az Országépítő Szabadka-mellékletét, amit nagy szeretettel ajánlok:

http://www.orszagepito.hu/szamok/teljes/2001-4m.pdf